Pálmafa Project

Mentás spárgás zöldborsós tészta és krém

Gyors, pikáns, üde, rengeteg zöld hozzávalóval!

Nem terveztem megosztani ezt az ételt, mikor nekiálltam megfőzni, hogy őszinte legyek. Egyetlen cél vezérelt, hogy minél előbb összedobjam és bedobozoljam a másnapi ebédemet. Éppen ezért akkor csak egy zöldborsó konzervet kaptam elő nagy lendülettel és amíg a tészta főtt, minden egyebet összevagdostam, megkopasztottam a mentabokromat, közben elnyammogtam majdnem a fél tömb fetát és erősen koncentráltam, hogy maradjon azért a tésztára is belőle. Aztán úgy döntöttem a végeredményt falatozva másnap,  hogy mivel mindenből maradt még egy bő adagra való, hogy hétvégére is megajándékozom magam vele, mert nagyon fiiiinooom. Viszont abszolút megérdemli ételünk, hogy a zöldborsó is friss legyen, hiszen már lehet kapni a piacon is, úgyhogy szinte elfeledkezvén arról, hogy most a szombat is munkanap lesz, vidáman nekiálltam zöldborsót pucolni…

DSCF3229

Azt még tavaly megtapasztaltam, hogy a zöldborsó igen jóban van a mentával, amit sokáig nem akartam elhinni, mert a Zsuzsi viszont nem volt túl jóban a friss mentával…Aztán kóstolgattam mindenfélével és rákattantam. A menta viszont jó barátja a fetasajtnak, meg a görögdinnyének, de utóbbi most itt nem játszik. A zöldborsó pedig jól kombinálható a spárgával, az édeskés ízüket istenien felfrissíti a citromlé, abból is inkább a zöld fajta, ami szintén párban jár a mentával… Bírtok még követni ugye? Akkor jó, mert én már elvesztem, egy a tuti, hogy ezen a tányéron mindenkinek erősen szüksége van egymásra, akkor lesz igazi pikáns ízbomba belőle, ami lerombolja az előítéleteket a mentával kapcsolatban, ami egyébként étvágyfokozó, emésztést serkentő hatásokkal bír. Arra kell csak figyelni, hogy keveset használjunk belőle, és akkor nem kezdünk el azon agyalni kóstoláskor, hogy vajon ki nyomott fogkrémet az ételünkbe…

DSCF3234

Hozzávalók 2 adaghoz:

fél zacskó tészta (fussili v penne)

fél csomag zöld spárga

20 dkg zöldborsó

fél fej lilahagyma

10 dkg fetasajt

1 fél zöld citrom leve

só, bors

1-2 evőkanál friss petrezselyem

3-4 darab mentalevél

Egy lábosban vizet forraltam, közben a spárgákat megmostam a végüket meghajlítottam és ami letört azt kidobtam, mert fás. A hosszabbik részét pedig feldaraboltam. Majd a forrásban lévő enyhén sós vízbe dobtam őket kb. 10 percre. Addig megpucoltam a zöldborsót, felaprítottam a mentát, a petrezselymet, felkarikáztam a lilahagymát és felkockáztam a fetát. Mikor a spárga megpuhult leszűrtem, de a főző vizét megtartottam, visszatettem a gázra, majd mikor ismét forrni kezdett, beleszórtam a zöldborsószemeket kb. negyed órára. Addig a mentát, petrezselymet, spárgát, lilahagymát, fetát egy tálba tettem, ráfacsartam egy fél  zöld citrom levét, sóztam, borsoztam és kevés olívaolajat is öntöttem rá. Mikor a zöldborsó is megfőtt, azt is leszűrtem, de a főzővizet ezúttal is megtartottam és már tettem is vissza a gázra, hogy a tésztát kifőzzem. A borsókat közben a többi hozzávalóhoz öntöttem és nagyjából összekevertem az egészet. Mikor a tészta is megpuhult leszűrtem, hideg vízzel leöblítettem és összeforgattam a zöldségekkel, nyugodtan fűszerezzük még ilyenkor ha valami hiányzik belőle. Aztán tálalható, hidegen, melegen, langyosan is remek.

Mivel maradt még spárgám és borsóm, azokat szintén főzés után egy pici reszelt fokhagymával, 1-2 darab felaprított mentalevéllel, sóval, borssal, 1 kiskanál zöld citrom levével, kevés olívaolajjal simára turmixoltam. Reggeli kenceficének, kenyérre, pirítósra, pompás.

DSCF3235

Barátkozás a sóskával - Kesudiós sóskamártás tésztával

Ennek a bejegyzésnek félve álltam neki, ugyanis utálom a sóskát… Jó kezdet…. De kitaláltam, hogy majd jól megszeretem, kell legyen legalább egy étel ami nekem is ízlik sóska jóska főszereplésével. Gyerekkoromban egyféleképpen tudtam megenni, ha letéptem a kertben és nyersen elrágcsáltam, de ennyi, ha megéreztem a szagát illatát a konyhában, mikor a gázon fortyogott a főzelék vagy a mártás, már fordultam is ki onnan…

Szóval először az jutott eszembe, ha más nem, ez lesz a legrövidebb bejegyzés, ami a vajas kenyér sóskalevéllel címet kapja majd. Aztán spenótvonalon kezdtem el agyalni hiszen, azt szeretem, és még ha teljesen más íze is van, de jól passzol a csonthéjas magokkal, tejszínnel, akkor sóska közellenség is talán, esetleg, hátha mosolygósabb arcát mutatja majd nekem, ha ezekkel kombinálom. Azért ajánlatos jóban lenni vele, mert nagyon immunerősítő képességei vannak, sok benne a C-vitamin, magnézium, kálium, kálcium, vas, B9 vitamin, úgyhogy ha máshogy nem is megy, de ha a kertben szembejön akkor bátran le lehet tépni belőle egy-egy levelet és vidáman elmajszolni vagy salátába belekeverni.

Nos, én így elsőre ezt bírtam kihozni belőle. Volt itthon még a héten említett kesutejszínből is, így megspóroltam egy főzőtejszínt. Nyilván nincs mindenkinél kéznél az előbbi hozzávaló, úgyhogy nyugodtan lehet sima tejszínnel helyettesíteni és hozzászórni pár kanál darált diót, mandulát, kesudiót stb. Nem fogjátok megbánni, finom lett, megettem, elfogyott, még élek jelentem! Rájöttem közben, engem nem is az íze ami zavar, hanem az illata…arról kéne valahogy nem tudomást vennem főzés közben… De ez legyen a legnagyobb problémám.

DSCF3106

Hozzávalók 2 adaghoz:

fél zacskó durum penne vagy fussili tészta

30 dkg sóska

1,5 deci kesudió tejszín ( vagy sima főzőtejszín és néhány kanál darált dió/mandula/kesu)

fél fej vöröshagyma (fokhagyma is lehet helyette)

só, bors

olívaolaj

A tésztát feltettem főni, közben a sóskát alaposan megmostam, összetépkedtem és pár kanál olívaolajon megpároltam a felkockázott vöröshagymát majd rátettem a sóskát, átforgattam, mikor összeesett sóztam, borsoztam, felöntöttem a tejszínnel és pár perc után már le is húztam a tűzról és egy botmixerrel összeturmixoltam az egészet. A tésztát leszűrtem és összekevertem a mártással.

 

Fokhagymás citromos spagetti

Ismét egy szuper finom gyors étel, ami jó szolgálatot tett a tavaszi nagy takarításban két ablak megpucolása között… A legnagyobb felfordulásban sem vagyok hajlandó csak úgy kutyafuttában elnyammogni valami maradékot, de túl sok időt sem szerettem volna most a főzésre szánni. Ezért is szeretem az olasz tésztákat, mert alig pár könnyen beszerezhető alapanyagból, bitang jó ízek kovácsolódnak össze. 10 perc míg a tészta megfő, a szószhoz még 5 perc sem kell, a citromlé lúgosít és kiváló C-vitamin forrás, a petrezselyem vértisztító szerepben tündököl, a fokhagyma meg elbánik a baktériumokkal és láám a takarításból egyből tavaszi tisztítókúra lett.

A receptért pedig köszönet David Rocconak!

DSCF3009Hozzávalók két adaghoz:

fél zacskó spagetti

1 nagy citrom leve

1 duci gerezd fokhagyma

fél csokor petrezselyem

kb. 3  evőkanál extra szűz olívaolaj

só, bors

Tetejére: reszelt parmezán vagy hasonló kemény sajt

A tésztát lobogó sós vízben megfőztem. A citrom levét egy kis tálba facsartam, hozzáöntöttem az olívaolajat és simára kevertem. A fokhagymát lereszeltem és szintén belekevertem az öntetbe. A petrezselymet felaprítottam, a tésztát leszűrtem, ment hozzá az öntet, majd megszórtam petrezselyemmel és alaposan összekevertem.

DSCF3010

 

Indul a medvehagyma dömping! - Medvehagymás paradicsomos spagetti

Megérkezett a tavasz első hírnöke a konyhába. Ő pedig a szép zöld, finom hagyma illatba és ízbe burkolózó medvehagyma. Úgyhogy szezon végéig a blog is garantáltan illatozni fog tőle.

DSCF2923

Pár éve még azt sem tudtam mi fán terem, de mióta megkóstoltam, sosem térek haza a piacról egy csokor nélkül. Már pedig idén korán elkezdett “dörmögni” a medvehagyma az erdőben hiszen elvileg március végén kezdődik a szezon. Szuper a reggelihez csak úgy egymagában vajas kenyérre téve vagy túrós kencékbe keverve, tésztára, pestonak, pogácsába, imádnivaló na. Nem túl hosszú a szezonja, érdemes kihasználni és minél többet nyersen is falatozni belőle. Fantasztikus hatású gyógynövény, elősegíti a szervezet méregtelenítését, erős vértisztító, javítja az emésztést, csökkenti a koleszterinszintet és a vérnyomást, baktérium és vírusölő szerepeket is simán rá lehet osztani, ami így kora tavasszal azt hiszem ránk fér. Egy kellemes kirándulással egybekötve magunk is szedhetjük, de nem összetévesztendő a gyöngyvirággal ami mérgező…

Ez a tésztaétel pedig az egyik kedvencem, mert amilyen egyszerű olyan finom is. Itt bukkantam az eredeti receptre, annyit változtattam csak rajta, hogy tettem bele még kevés fokhagymát, csak, hogy tuti legyen helyem a metrón és a h1n1 is kétszer meggondolja, hogy szóba álljon e velem. Időnként teszek hozzá sajtot is, de ezek nélkül is isteni, sőt felesleges is túl sok plusz ízzel elnyomni a frissességét. Pontos mennyiségeket nem írok, mert elrontani sem lehet.

DSCF2927

Hozzávalók:

spagetti tészta

1 nagy csokor medvehagyma

1-2 gerezd fokhagyma

kis doboz sűrített paradicsom

friss paradicsom felkockázva

só, bors

olívaolaj

tetejére sajt

A spagettit megfőztem. A serpenyőben a felhevített olívaolajra rádobtam a fokhagymát, majd pár perc múlva a csíkokra szeletelt medvehagymát. Egy keveset tegyünk félretettem a tálaláshoz. Mikor összeestek a levelei hozzákerültek a paradicsomdarabok is. Mikor a paradicsom kiengedte a levét rákanalaztam a sűrített paradicsomot is. Öntöttem alá kevés vízet, hogy szaftos szósz váljon belőle és már el is zártam a gázt. Megszórtam némi sajttal és friss medvehagymával és összekevertem a tésztával.

 

Brokkolipesto - egy szép zöld étel, elfoglalt hétköznapokra

Kelkáposzta pestozöldborsó pestopetrezselyem pesto már kaptak főszerepet az elmúlt év tésztaételei között és már most nagyon várom a márciust, hogy a medvehagyma is színre léphessen, de addig sem maradok szép zöld színek nélkül, hiszen a brokkoli is tökéletesen alkalmas erre a célre. Úgyhogy bármilyen meglepő, szeretem a pestot. Nem csak mert egyszerűen és gyorsan kerülhet az asztalra egy-egy étel, hanem, mert a zöld legszebb árnyalataiban tündökölnek és  feldobnak bármilyen szürke hétköznapot, az ízük pedig friss és üde, attól függően, hogy éppen az adott zöldség mellé milyen csonthéjas, dió, tökmag vagy mandula kerül éppen és ehhez társulnak még a különböző karakteres aromájú sajtok koronaként.

Visszaolvastam az eddig írtakat,  mindjárt sírok annyira szépen és giccsesen ömlengek itt ételünkről, de mit csináljak, ha egyszer ezt váltják ki belőlem a zöldikék? Tényleg nagy kedvenceim ezek az ételek. És addig jövök még a különböző variációkkal, míg ki nem próbál mindenki legalább egyet, de szívesen venném ha még írnátok tippeket, hogy Ti miből készítettek már!?

DSCF2745

A zöld színű zöldségek a klorofillnak köszönhetik nyugtató színárnyalatukat, nagy szerepük van a szervezet méregtelenítésében, lúgosításában és immunerősítő hatásuk is közismert, valamint elősegítik a sejtek regenerálódását és megelőzik a rákos sejtek kialakulását. De ez mind “semmi”, mert még finomak is, pesto formájában pedig szerintem jól eladhatóak azoknak is, akik nem annyira szeretnek csak úgy egymagában zöldségeket ropogatni.

A brokkoli is sokak szemében mumus, csak úgy magában tányér szélére biggyesztve nekem sem egy nagy élmény meg mondom őszintén, de más ízekkel kombinálva bármikor szívesen látom ebédre. Itt találtok még brokkolis recepteket, de most jöjjön a pesto.

 

DSCF2749

 

Hozzávalók 4 főre:

50 dkg brokkoli

1 zacskó spagetti tészta

1 duci gerezd fokhagyma

1 marék tökmag

10 dkg márványsajt v parmezán v bármilyen füstölt sajt

só, bors

olívaolaj

A tésztát kifőztem, ezalatt a brokkolit megmostam rózsáira szedtem és forrásban lévő vízbe dobtam őket pár percre, majd leszűrtem és hideg vízzel átöblítettem, hogy még ropogós maradjon és  a színét se veszítse el. Ezt a rövid hőkezelést hívják blansírozásnak ha jól tudom…

A brokkolirózsákat egy mély tálba tettem, meglocsoltam olívaolajjal, belereszeltem a fokhagymát, sóztam, borsoztam és összeturmixoltam a sajt felével együtt. Nem baj ha picit darabos marad. A tökmagot egy száraz serpenyőben megpirítottam, egy mozsárban darabosra törtem és ezt is a pestohoz kevertem.

A tésztát leszűrtem, rákanalaztam a pestot, locsoltam még rá kevés olívaolajat, szórtam még rá néhány szem tökmagot és morzsoltam még rá sajtot.

A pesto hűtőben pár napig eláll, csak csorgassunk a tetejére elég olívaolajat, pirítósra kenve is remek.

Ajváros gombás spagetti

Oly rég volt már tészta. Ez pedig az egyik legegyszerűbb és leggyorsabb verzió. Ráadásul mostanában divatos minél kevesebb hozzávalóból főzni, amit én nem igazán szoktam számolgatni, de ehhez az ételhez a tésztával együtt is csak 5 tétel szükséges szóval praktikus is lehet. Az ötletet a hűtőben lapuló fél üveg ajvár adta, mivel elég régen felbontottam már és imádom, sokszor a pirítósra és lassan már a hajamra is ezt kenem, de nem győztem már enni. Nagyon nem szerettem volna viszont, ha a kárba vész. Házi a kis drága ugyanis és egy határ menti kis faluból Kopácsról érkezik hozzám időnként egy-egy “szállítmány” és ha valaki nem találkozott volna még vele, ez egy arrafelé népszerű, paprikás, paradicsomos és padlizsános krém. Ahány ház annyiféleképpen készítik, valahol padlizsánt nem is tesznek bele ha jól tudom. Az enyémben viszont minden van, fokhagymás is, enyhén csípős is, ezért túl sok plusz fűszerezést nem is kívánt ételünk. Boltban is lehet már jó minőségű ajvárt kapni, akik nyitott az új ízekre próbálja ki, nem nagyon találkoztam még olyannal aki ne szerette volna…

Gomba helyett készülhet hússal is, vagy mindkettővel, tészta helyett rizs is tökéletes mellé, alá, fölé…

DSCF2742

Hozzávalók 4 főre:

fél kg csiperkegomba

1 db vöröshagyma

2 deci főzőtejszín

2 deci ajvár

1 zacskó spagetti

só, bors

olívaolaj

Amíg a tészta főtt, a hagymát felkockáztam és a serpenyőben felhevített olajon üvegesre pároltam. Ezután hozzákerült az apróra vágott gomba, sóztam, borsoztam, megvártam míg összeesik és elfő a leve. Ekkor beleöntöttem a tejszínt, megvártam míg ismét forrni kezd aztán el is zártam a gázt alatta. Jó étvágyat!

Petrezselyem pestos tészta

Mert minden hétre kell egy tészta. Ez pedig úgy készült, hogy benéztem a hűtőbe, ahonnan kikandikált egy majdnem egész csokor petrezselyem, volt egy marék dióm is, fokhagyma és spagetti pedig mindig van, ezt a pestót pedig imádom, így egyértelmű volt a képlet. Pesto jöhet bármikor, készítettem már bazsalikommal, medvehagymával, kelkáposztából, gyakorlatilag bármilyen zsenge, ehető zöldlevelű alkalmas rá. A szobanövényeket azért hagyjuk békén…

Azért szuper ez a kencefice, mert minden alapanyag nyersen van benne. A fokhagyma különösen fontos ilyenkor, hiszen tele van antioxidánssal, baktériumölő hatása közismert, csökkenti a koleszterinszintet. Nátha esetén hatásos egy kanál reszelt fokhagymát mézzel összekeverni és lenyelni. Ööö, nem annyira kellemes ebben a formában fogyasztani, de lebombázza a bacikat.

A dió szinte már gyógyszer a szó legjobb értelmében, igaz, hogy kalóriatartalma magas, de már napi pár szem fogyasztásával sokat tettünk egészségünkért. Tele van telítetlen zsírsavakkal, optimalizálja a vérnyomást, hozzájárul az érfalak rugalmasságához, csökkenti a koleszterinszintet, tele van E-vitaminnal ezáltal erősíti immunrendszerünket, a benne lévő zsírok megelőzik a bőr kiszáradását, magas a folsav tartalma. Én pár szemnél nem nagyon bírok megállni, ha dió kerül elém, de annyi baj legyen, edzés előtt mindig kell az energia…

A petrezselyem pedig közismert étvágyjavító és vizelethajtó hatásáról, van benne A, C, E-vitamin, magas a vas és káliumtartalma, segít megelőzni a vesekő kialakulását. Éés ha jól behagymáztunk, utána érdemes elrágcsálni pár petrezselyemlevelet és enyhíti a hagymaszagot.

Szóval elindult a karácsonyi süteménydömping, futószalagon sülnek lassan a bejglik és készülnek a szaloncukrok, de közte kell 10 perc, hogy együnk valami egyszerű, könnyed, de mégis tápláló tésztaételt. Na ez pont ilyen! És még egész óccó is… Hűtőben is eláll pár napig, a lényeg, hogy az olívaolaj lepje el rendesen, különben tönkremegy.

DSCF2236

Hozzávalók:

spagetti tészta

1 csokor petrezselyem

1 marék dió (lehet mogyoró, mandula, fenyőmag is)

2-3 gerezd fokhagyma

olívaolaj

só, bors

a tészta tetejére reszelt sajt (parmezán vagy füstölt a legjobb)

A tésztát kifőztem a szokásos módon. A petrezselymet megmostam, lecsöpögtettem, nagyjából felaprítottam majd egy mély tálba tettem,  hozzáreszeltem a fokhagymákat, sóztam, borsoztam. A diót egy száraz serpenyőben pár perc alatt megpirítottam, apróra vagdostam és ez is ment a többi hozzávalóhoz. Öntöttem rá olívaolajat, kb. 1 decit felvesz, de ezt a petrezselyem mennyiségétől függ. Botmixerrel összedolgoztam, lehet turmixgéppel is vagy aprítóval. Nem baj, sőt jó is ha maradnak benne kisebb diódarabok. Kanalazzuk a kifőtt tésztára, reszeljünk rá sajtot, de anélkül is nagyon finom.

Ne finomkodjunk vele, keverjük jól össze, úgy az igazi.

DSCF2237

Tejszínes paradicsomos vargánya, tagliatelle tésztával

Hm, hogy adjak el egy olyan kaját amit nem én főztem? Simááán, magabiztosan, de főleg őszintén. A múltkori “őrangyalbaráti” együtt főzős bableves parti után, amikor kirekesztettem a főzésből szegény szerencsétlen másik felet, most én voltam a vendég és nekem főztek és megtiltották, hogy bármit csináljak a konyhában, sőt megfenyegettek. Már pedig az Őrangyalommal nem merek harcba szállni, pláne, hogy 2 méteres. Így inkább csak szépen kultúráltan néztem. Ha kérdeztek, válaszoltam. Tényleg csak egy egész picit volt benne a mancsom az ebédben, de végig asszisztáltam, hagymát szeletelhettem, időnként megkeverhettem, de főleg megkóstoltam titokban mikor a házigazda nem látta. Sőt, a desszert ellen sem tiltakozott amit vittem… Azért ráfér az arcomra, hogy azt mondjam, szerény személyemmel emeltem a hangulatot, az étel finomságát, na meg a boros poharat…. Kb. két decit gyűrtem le összesen egy fél délután alatt, csak meg ne ártson…

Kezdő, na jó középhaladó séfről lévén szó, nem féltettem azért az egészségemet (de a gombaszedést inkább másra bíztam), viszont kifinomult ízléséről árulkodik (azon felül, hogy engem hívott meg), hogy ezt azt ételt választotta elkészíteni. Elsőre ráadásul.. Egy olasz étteremben fogyasztott hasonló tészta után szabadon. Pedig én úgy tudtam, hogy nem szeretem a vargányát, valamilyen gyerekkori élmény következtében és sosem csináltam még. Eddig… Jelentem nagyon finom, nem véletlenül nevezik a gombák királynőjének is. Úgyhogy abszolút megérdemli, hogy közkinccsé tegyem a receptet, és a séf telefonszámát pedig privátban nagyon szívesen… Neeeem, szigorúan csak az Ő engedélyével csajok! 🙂 0670…. Jesszus hány életem van??

Ami a fűszerezést illeti, mivel nekem volt még friss kakukkfüvem és rozmaringom is, így mindkettő került bele, de csak kakukkfűvel, akár szárítottal is elkészíthető.

A terítésnél nálam a kés, villa, szalvéta, fényképező a sorrend általában, és az asztali áldás helyett ételfotózás van, de Ő erre is fel volt készülve és profin megoldotta ezt is, úgyhogy az angyali főzőshow folytatódik…

Vargányás tészta

Hozzávalók 2-3 főre:

30 dkg vargánya

4 szelet bacon

1 fej vöröshagyma

2-3 gerezd fokhagyma

3 nagy szem paradicsom (hámozott paradicsomkonzerv is jó)

2 dl főzőtejszín

1,5 dl száraz fehérbor

2-2 rozmaring és kakukkfű ágak

fél zacskó tagliatelle tészta (szélesmetélt)

só, bors

olívaolaj

a tetejére parmezán

A vöröshagymát szeljük apróra, a gombát és a paradicsomokat kockázzuk fel, a bacont vágjuk vékony csíkokra. A rozmaring és kakukkfű ágakról húzzuk le a leveleket és aprítsuk fel. Egy serpenyőben hevítsünk fel kevés olívaolajat, tegyük rá hagymát és a bacont és pirítsuk együtt pár percig őket, aztán adjuk hozzá a gombát, sózzuk, borsozzuk, a fűszerek felét is szórjuk hozzá. Mikor a gomba félig megpuhult, adjuk hozzá a paradicsomot a reszelt fokhagymát, öntsük hozzá a bort és rotyogtassuk együtt őket, míg a paradicsom összeesik és kiengedi a levét. Öntsük hozzá a tejszínt, forraljuk össze még egyszer az egészet, szórjuk rá a maradék rozmaringot és kakukkfüvet. Végül tálaljuk a sós vízben kifőzött tésztával és szórjuk meg parmezánnal a tetejét.

Avokádós csirkés tésztasaláta

Mert ezek a hozzávalók voltak itthon, nekem pedig korgott a gyomrom. Először nem is akartam megosztani, de aztán miért ne tenném, hátha valaki vágyik egy gyors ebédre és ott csücsülnek ezek a hozzávalók a konyhájában.

Az avokádóról már meséltem, ezt elolvashatjátok ITT. A guacamolén kívül is van élet ezzel a gyümölccsel, mert hogy nem zöldség ő, mint korábban megtudtam. A boltban általában beton keménységű példányokat kapni, úgyhogy ha ezt az ételt szeretnétek elkészíteni jövő hét közepén mondjuk, akkor ma vegyétek meg hozzá az avokádót… Sajnos ez ilyen, ha banán mellé teszitek és letakarjátok akkor kicsit felgyorsítható a puhulási folyamat, talán már hétvégi ebéd is készülhet belőle, főleg, hogy ebben a tésztában nem szükséges, hogy teljesen krémesen puha legyen az avokádó.

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy van egy zsebkendőnyi zöld területem, amiben így november derekán már csak a rozmaring van életben, a többi fűszernövény téli álomba szenderült vagy szimplán csak kihalt… Szóval onnan nyestem pár szálat és a forró olajba dobáltam a leszedett leveleket, így az átvette az aromáját és illatát. Szárított fűszer is jó hozzá, azt a végén keverjük hozzá. Inkább melegen ajánlott ebben az időben, de hidegen is biztos finom.

DSCF2201

Hozzávalók 2 főre:

2 db sült csirkecomb (bármilyen más maradék sült hús is jó)

1 nagy érett avokádó

2 paradicsom

2 gerezd fokhagyma

pár szál rozmaring (szárított is jó)

25 dkg fusilli vagy penne tészta

pár csepp citromlé

só, bors

olívaolaj

A tésztát kifőztem, a csirkehúst apróra vágtam, az avokádó húsát és a paradicsomokat pedig kockákra. Serpenyőben kevés olívaolajat hevítettem és rádobtam a rozmaring felaprított leveleit, a fokhagymával együtt. Párat kevertem rajta, míg az olaj átveszi az ízét, és még mielőtt a hagyma megégne, hozzáadtam a húsdarabokat éppen csak, hogy átmelegedjen, aztán ment hozzá a leszűrt tészta, legvégül pedig az avokádó és a paradicsom pár csepp citromlé és friss rozmaring kíséretében. Sóztam, borsoztam. Elkészült, tálalható, ehető. Jóóó.

Kedvenc tonhalas tésztám

Tésztasalátának is nevezhetjük, hiszen hidegen és melegen is megállja a helyét. Egyszerű, gyors, finoooom, és olyan széééép színes. A hozzávalók sora talán hosszúnak tűnhet, de mégsem nevezném túl drága ételnek és végeredményt falatozva elégedetten dőlünk hátra. Már aki szereti a tonhalat… Aki nem szereti szeresse meg gyorsan jó? Biztos elkészíthető például csirkehusival is, maradék sült csirkével akár, de az biztos, hogy a tonhal kölcsönzi neki az igazi mediterrán ízét. Szem becsuk, tengermorajlás elképzel és máris szép a világ. A kéz meg a bilibe belelóg….

Na jó, inkább csak próbáljátok ki lécci lécci!

DSCF2059

Hozzávalók 4 személyre:

1 csomag durum fusilli v penne tészta

2 doboz tonhal konzerv

1 kis doboz kukorica

1 kis doboz vörösbab

3 db újhagyma

3 db paradicsom

1 marék olívabogyó

10 dkg füstölt sajt

só, bors

2-2 teáskanál szárított oregánó és bazsalikom

1-2 kanál olívaolaj

A tésztát lobogó, sós vízben pici olívaolaj társaságában kifőztem. Addig a tonhalat, a kukoricát és a babot lecsöpögtettem, utóbbi kettőt vízzel is leöblítettem, hogy ne legyen konzervdoboz íze…persze lehet frissen főzött babot és kukoricát is használni hozzá.

A hagymákat vékonyra szeleteltem, a paradicsomot felkockáztam, és az olívabogyót is kisebb darabokra vágtam, a sajtot pedig lereszeltem. A sajtot kivéve egy tálba tettem őket a haldarabokkal együtt.

A tésztát leszűrtem mikor megpuhult, összekevertem egy evőkanál olívaolajjal.

Tálaláskor vagy keverjünk össze az összes hozzávalót, vagy tegyük külön tálba a tésztát, külön a zöldséges-halas keveréket és külön a sajtot és mindenki rakja rá magának a rakományt. A tetejére mehet még némi só és bors, valamint oregánó és bazsalikom.

DSCF2060

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!