Régi magyar recept újratöltve: Kossuth kifli

Megreformáltam egy régi családi kedvencet, a Nagymamám által gyakran készített diós süteményt, amit mi csak holdacskának hívtunk. Nem volt nyaralás gyerekkorunkban anélkül, hogy a kocsi ülése alatt ne lapult volna egy cipős doboz, benne dugig megpakolva ezzel az útisütivel, a pár 100  km-ekre pakolt fejenként kb. 10 db kóbászos szendó mellé…Nehogy már éhen haljunk az utazás alatt.

A eredeti Kossuth kifli története kicsit ködös számomra, hiszen a legenda szerint Kossuth Lajos a pozsonyi országgyűlés alatt az egyik vendéglőben rendszerint mandulával töltött kiflit evett, innen ered ugyebár a pozsonyi kifli, amit diós, mákos változatban készítenek inkább. És teljesen máshogy néz ki, mint ez, hiszen az egy élesztős töltött tészta. Érti ezt valaki? A lényeg, hogy mindegyik finom.

Adott volt egy alkalom, még hozzá egy workshop, ahova a sok blogger elsősorban enni okosodni jár, a szünetekben pedig kultúráltan falatozzuk a pestos csirkés szendvicset és valamilyen süteménnyel lefojtjuk. Gondoltam ez a keverem kavarom megsütöm diós csemege pont jó lesz a többi remekmű mellé a sorba. Mondjuk kicsit már bánom, hogy nem Demcsák Zsuzsa kedvenc bögrés palacsinta receptjét tettem fel a 10 legjobb töltelék tippjével. Hiszen, mint megtudtam, az előbbi mondatban nagyjából minden olyan kifejezés benne van, amitől a google keresőmotorjai hangosan felbőgnek és blogom látogatottsága az egekbe szökne…Na majd legközelebb.

Természetesen ismét akkor próbáltam ki egy új típusú lisztet, mikor elég ciki lenne elcseszni a süteményt. Így általában a sütés alatt már azon szoktam kattogni, hogy mi legyen a B terv, ha emberi fogyasztásra nem lesz alkalmas és mi van még a szekrényben,  hűtőben, ágy alatt, amiből másnap reggelig összedobok valami ehetőt.

Szénhidrátcsökkentett liszt került bele konkrétan, de mivel tartottam a végeredmény állagától ezért fele-fele arányban kevertem fehér tönkölyliszttel, mert azzal még sosem fogtam mellé. A sütés előtt sűrű ragacsos volt a tésztamassza, de aztán szépen feljött és összességben jó lett. Annyit változtattam még az eredeti recepten, hogy a dió alá kentem baracklekvárt, hogy ne legyen annyira száraz. A dió meg a lekvár pedig jóban vannak, el is fogyott azt hiszem az összes.

Hozzávalók:

4 db tojás

18 dkg cukor

20 dkg liszt (nálam fele fehér tönköly, fele szénhidrátcsökkentett liszt)

20 dkg vaj

1 citrom reszelt héja

1 mokkáskanál sütőpor

1 kupak diólikőr (elhagyható, vagy rum is jó helyette)

késhegynyi só

Tetejére:

kb. 5 evőkanál baracklekvár

2 marék apróra darabolt dió

A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját habosra kevertem a vajjal és a cukorral, valamint a likőrrel és a citromhéjjal. A lisztben elkevertem a sütőport, egy csipet sót, és hozzászitáltam az egészet a nedves anyagokhoz. A tojások fehérjét kemény habbá vertem és azt is beleforgattam a masszába.

Előmelegítettem a sütőt 180 fokra és egy sütőpapírral kibélelt 20 x 25 cm-es tepsibe öntöttem a tésztát és egyenletesen elterítettem, a tetejét megkentem lekvárral, majd megszórtam a darabolt dióval. Kb. 25 perc alatt megsült, tűpróbával ellenőrizzük. Mikor kihűlt egy pogácsaszaggató segítségével félhold alakú darabokra szeltem.