Zöldülök a medvehagymától továbbra is, még akkor is ha ez a kencefice sárga. Ezt a színét pedig egy erős antioxdáns tartalmú, gyulladáscsökkentő, emésztést serkentő fűszernövénynek köszönheti, ő pedig a kurkuma. Mostanában “divatba jött” kurkuma kapszulát szedni, ami számomra felfoghatatlan, hogy hol van annak az élvezeti értéke ha bogyókat kapkodunk be marék számra, hogy egészségesebbek legyünk és ki az aki elhiszi, hogy abban csupa csupa jótékony hatású alkotóelem van…. Minden megtalálható tisztán a természetben is, fűszerekhez ráadásul tényleg könnyen hozzá lehet jutni, arról nem beszélve, hogy sokkal olcsóbb is, és új színt és ízeket visznek az étkezésbe. Nyitottság és kreativitás a jelszó! Uff szóltam…:)
Nna, szóval sok-sok évvel ezelőtt tettem szert egy márványsajtos mártogatós receptre, amit most előástam és kicsit átalakítottam, aszerint ami éppen kéznél volt. Naná, hogy a medvehagymáért nyúltam először a hűtőben, egyébként fokhagymával készült, a fűszere pedig a currypor volt, ami szintén tartalmaz kurkumát. A márványsajt megosztja a jónépet, lehet imádni és utálni, átmenet nincs. Mindenki kitalálhatja, hogy melyik táborba tartozom.
Mánikusan szeretek reggelizni, imádom ha ilyen színekkel és ízekkel indul a nap. Ha szeletelünk mellé sárgarépát például, pompás mártogatós nassolnivaló lehet tévénézéshez is.
Hozzávalók:
4-5 levél medvehagyma
5 dkg márványsajt
1 kis doboz joghurt(tejföl is jó)
fél mokkáskanál kurkuma
só, bors
A márványsajtot belemorzsoltam egy tálba, villával szétnyomkodtam, a medvehagymát felaprítottam, szintén a tálba szórtam és az összes hozzávalóval együtt alaposan elkevertem.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: