Nekem ilyen az igazi halrudacska! Na jó, kis túlzással rudacska, hol rombusz, hol trapéz, dehát igazi halból mértani pontossággal hasábokat vágni csak Iglo bácsi tud. De én nem azokon a vizeken halászok…
Szerintem az egyik legjobb rántott halas recept, amit eddig készítettem, a szezámmag nagyon jó ötlet, ahogy ropogósra pirul a külsején, és senki nem mondaná meg azt sem, hogy nem hagyományos liszttel van panírozva, hiszen a rizslisztnek elég semleges az íze. Úgyhogy használjátok bátran ilyen célra is!
Amellett, hogy rántott hal ehetnékem volt a célok között szerepelt egyszerűen elkészíteni, hiszen hét közben esténként nincs időm a tűzhely mellett álldogálni túl gyakran, úgyhogy csak arra vágytam most is, hogy míg én teszek-veszek a kaja elkészül a sütőben. A sütőben sütésnél mindig hallom kifogásként, hogy nem lesz olyan ropogós, mint ha olajban sülne. Hát pedig de, ez esetben meg nem is volt kérdés, mert a szezámmag alapból ropog. Lehet persze olajban sütni, de én tartanék attól, hogy a szezámmag szénné ég a külsején.
Kivételesen semmilyen extra fűszert nem használtam, csak sót és tarkaborsot, mert a halra felesleges ennél több, a zöldségeknek meg tisztán szerettem volna érezni most az ízét. Jó cucc, egyetek sok halat!
Hozzávalók 4 főre:
Halhoz:
4-5 szelet tőkehal
10 evőkanál rizsliszt (zabliszt v tönkölyliszt is jó)
2 db tojás
1-1,5 deci víz (sűrű palacsintatészta állagú legyen)
só, tarkabors
15 dkg szezámmag
fél citrom
kókuszolaj v olívaolaj
Körethez:
4 db közepes édesburgonya
1 cs (45 dkg) mirelit brokkoli
só, tarkabors
kókuszolaj
Az édesburgonyát meghámoztam, felkockáztam, egy sütőpapírral borított tepsire tettem, a brokkolival együtt. Kicsit meglocsoltam kókuszolajjal, majd 180 fokos sütőbe toltam és megsütöttem.
Ezalatt kikevertem a hal panírját, tojásokat, a rizslisztet, sót, borsot, vizet. A halat kb. két ujjnyi vastag szeletekre vágtam, mindkét oldalukat sóztam, borsoztam, beleforgattam a sűrű masszába, majd a szezámmagban és mikor a zöldségek elkészültek, azok helyére tettem őket a tepsire, de előtte vékonyan bekentem a sütőpapírt kókuszolajjal, különben odaragad. A tetejükre is csorgattam vékonyan egy keveset, majd visszatolta a sütőbe őket és 25 perc alatt megsültek. Akkor jó, mikor a szezámmag elkezd megpirulni. Tálalásnál citromlevet csorgattam rájuk.





Semmi extra kategória tulajdonképpen, de pont ettől jó, hogy egyszerű, a hal gyorsabban elkészül, mint a hús és ezalatt a barnarizs is megfő, de akár kuszkuszt vagy bulgurt is választhattok mellé köretnek. Fűszerek közül pedig a kakukkfű, oregánó mind passzolnak a halhoz.
Nem, mintha súlyfelesleggel tértem volna haza, de azért csurrant cseppent egy kis grissini itt, egy kis olívaolajba tunkolt foccacia ott, ezek ugyebár mind lisztes finomságok és szinte lehetetlen csak úgy közömbösen elmenni mellettük, pláne, ha az étteremben az étel megérkezése előtt az orrunk alá tolják. Majd a végén kiderül, hogy nem is ingyen, mert nagyon frankón ki is számlázzák, ha tetszik, ha nem…
A hal bundája rozslisztes, szóval semmi extra trükk nincsen benne, bár szoktam rizslisztbe, hajdinalisztbe, kukoricalisztbe is panírozni, így gluténmentes is lehet, ha erre van igény. A rozsliszt amúgy panírozni tökéletesen jó. Fura párosításnak tűnik, én is meglepődtem mikor valaki egyszer a múlt században ezzel kínált egy balatoni nyaralás során, de eszméletlen finom, és aki eddig kóstolta, az egyetértett. Bármilyen hal jó hozzá szerintem, akár tengeri, akár tavi, akár horgásztok, akár nem, ízleni fog!





