Pálmafa Project

Szín és ízbomba - Epres, spárgás quinoa saláta

Benne van minden ami késő tavasz vagy inkább nevezzük kora nyárnak? Utóbbi jobban hangzik. Nagyon szemöldökfelhúzos recept első hallásra, de tudjátok nyitottsáááág a jelszó továbbra is, meg kell kóstolni. Mióta tavaly megbizonyosodtam róla, hogy az epret igenis lehet sós ételekben is fogyasztani és megkóstoltam a nyers spenótos tésztasalátába keverve, azóta bátran kombinálom más zöldségekkel is, ráadásul a spárgához különösen jól passzol. Utóbbinak menthetetlenül elérkezett a szezonja, már az ára is egész barátságos, irány a piac tehát. Azt nem állítom, hogy már csak mézédes epreket lehet kapni, de ki lehet fogni szépet és jó ízűt.

Nos, hogy mi a quinoa? Dél-amerikai növény ő, és ezek a picit kölesre vagy kuszkuszra hajazó magok pedig a termései, szóval a másik kettővel ellentétben nem gabonaféle, mivel a céklák és parajok családjába tartozik. Természetesen ezáltal gluténmentes és alacsony kalóriatartalmú, úgyhogy nem bánjuk meg ha barátságot kötünk vele. Ami pedig kiemelkedő fontosságú a quinoával kapcsolatban, hogy teljes értékű fehérjeforrás, ami annyit tesz, hogy tartalmazza azt a 9 aminosavat, amit a szervezet nem tud előállítani és táplálék formájában tudjunk csak bekebelezni. Nincs nagyon karakteres íze, ezért jó alapul szolgál az édes, sós, ropogós hozzávalóknak.

DSCF3165

Hozzávalók adagonként:

fél bögre quinoa

pár szem eper

kisebb marék mandula

4 szál spárga (pici citromlé és nádcukor a főzéséhez)

salátalevél (nálam lila lollo rosso)

Öntethez:

kis gerezd reszelt fokhagyma

2 evőkanál olívaolaj

1 evőkanál balzsamecet

pár csepp citromlé

só, frissen őrölt bors

A quinoát egy szűrőben átöblítettem és feltettem főni kétszer annyi vízben, amit picit megsóztam. A felszeletelt spárgát forrásban lévő vízbe dobtam, amibe előtte pár csepp citromlevet és egy kis kanál nádcukrot tettem, kb. 10 perc után leszűrtem és hideg vízben leöblítettem a spárgadarabokat. A mandulát durvára aprítottam, az epret kis darabokra vágtam. Az öntethez összekevertem az olajat, ecetet, citromlevet, reszelt fokhagymát, sóval és borssal. A salátaleveleket megmostam, megszárítottam egy tányárra szedtem. A puha quinoához kevertem a spárgát, az epret és rácsorgattam az öntetet, majd az egészet a salátalevelekere halmoztam, amit még megszórtam a mandulával.

DSCF3161

Svéd gombasaláta hidegen melegen, de főleg gyorsan

Régi kedvenc gombás étel, és már oly régen ettem, most viszont volt maradék csiperke gombám és a kakukkfű is hozza a friss hajtásokat a zsebkendő méretű “kertemben”, úgyhogy csak egy paradicsomkonzervre volt szükségem és negyed óra alatt el is készült az étel. Elsősorban hidegen fogyasztják húsok mellé, de pirítóssal szerintem könnyű vacsora is lehet belőle , sőt én melegen is ettem hajdina körettel ebédre.

A babérlevél is hozzájárul az étel kellemes ízéhez. Elég keveset használom ezt a fűszernövényt, pedig étvágyfokozó és emésztést serkentő hatásai vannak, illetve található benne vas és mangán. Leforrázva készíthető belőle főzet, vagy olaj formájában is alkalmazható. Idegnyugató hatása is ismert, sőt ha gonosz szellemeket észlelnénk a lakásban, védekezésképpen az ajtó közelében is felakasztható néhány szárított babérlevél, legalábbis a középkorban így jártak el. Molyok ellen tegyük a szekrénybe, és nem bánnám ha szúnygok ellen is használna, mert két kedves mintapéldány megkeserítette az éjszakám a minap…

Sebaj, hétvége, lehet pihenni és főleg ezt elkészíteni és jól megenni!

DSCF3128

Hozzávalók:

fél kg gomba

1 doboz sűrített paradicsom

1 közepes méretű vöröshagyma

1- 2 evőkanál friss kakukkfű levél (szárítottból 1 kanál)

2-3 babérlevél

só, bors

olívaolaj

A vöröshagymát felkockáztam és felhevített olívaolajon üvegesre pároltam. A gombát megsikáltam, szintén felaprítottam és a hagymára tettem,  mellékerültek a babérlevelek is. Sóztam, borsoztam, mikor megpuhult és elfőtte a levét, hozzáadtam a paradicsomkonzervet és pici vizet, hogy szaftos legyen, megszórtam a kakukkfűvel és miután pár percig együtt rotyogtak el is zártam a gázt alatt. Tálaláskor szórtam még rá kevés friss kakukkfüvet.

Spárgaságok- Már kapható a zöldségek királynője a piacon!

Nem szoktam ilyet, de most ismételjünk egy kicsit, egyrészt közkívánatra, hiszen elindult a spárga dömping, másrészt pedig a laptopom tegnap reggel kómába esett…:( Mielőtt elástam volna az udvarban, inkább szakemberekre bíztam sorsát, és most várom, hogy újra magához térjen Mr. Dell. Viszont okos telón bejegyzést írni tuti 1 hét pszichiátriai kezelést vonna maga után számomra, úgyhogy addig is jöjjön tavalyról 3 recept spárgával!
A spárgáról régen csak az jutott eszembe, hogy mindig kb. 5 cm hiányzott a talajtól, hogy meg tudjam csinálni mikor megboldogult kisjány koromban művészi tornára jártam. Ami némi megnyugvással tölt el, hogy a centik száma nem lett azóta sem több, de valószínű kevesebb sem nagyon lesz már és jól van ez így.
Aztán a spárga, mint zöldség sokáig drága Bridget Jonest juttatta eszembe és az ő “kitűnő” levese ami úgy kezdődött, hogy végy egy guriga kék spárgát valamelyik barkácsáruházban… Az eredmény önmagáért beszélt…
Aztán elkezdtem vele én is próbálkozni, legelőször egy tejszínes fehér spárgakrémleves formájában, ám voltam annyira ügyes, hogy zöldségesnél vásároltam a hozzávalókat. Sajnos a spárga fás volt, pedig meghámoztam, de az a leves még sem lett a kedvencem. Nem adtam fel. Ismét itt a szezon, sőt jún. közepén már vége is, miért ne próbálkozhatnék újra. Előtte kicsit utánaolvastam, hogy mi is ez a furcsa szerzemény pontosan és melyiket érdemes megvenni.
A zöldségek királynőjének nevezik, mert régen csak a királyi családok engedhették meg maguknak a fogyasztását, de ma már a szezon (ami kb. május közepétől – június közepéig tart) közepén egész jó áron hozzá lehet jutni. Fél kg kb. 350 Ft  a piacon. Van belőle zöld és fehér, a fehéret meg kell hámozni, a zöldet nem. Magas a vitamin és ásványianyag tartalma, sok benne a kálium, magnézium, vas, C-vitamin, amelyek a spárga sípjában koncentrálódnak.
Onnan lehet tudni, hogy friss ha a körmünket belemélyesztjük a szárába és roppan egyet. Hűtőben csak 1-2 napig áll el.
Tisztítása úgy a legegyszerűbb ha a spárga szárának a végét meghajlítjuk és ahol letörik, ahhoz mérten kell a többit is levágni a végeket pedig kidobni, mert azok fásak.
Nekem idén ezek sikerültek belőle:
Spárgás sonkás fritatta muffin tepsiben sütve:
A fritattát nevezhetnénk akár sütőben sült rántottatának is, na jó omletnek. Bármilyen zöldségből készülhet. Azért szerettem ezt a receptet, mert nagyon egyszerű és gyors elkészíteni, nem kell mellette állni és kevergetni, és minden napszakban ehető és kalóriaszegény fogás.  Az eredeti receptben baconnel vannak a tepsi mélyedései kibélelve és arra kerül a tojásos massza , de nekem most maradék sonka volt a hűtőben így az került bele, de legközelebb a sonka helyett tuti pirított gomba kerül bele.
Egész szépen ki lehetett szedni a formából, csak picit leeresztett mikor alányúltam a kanállal.
Hozzávalók 6 db-hoz:
25 dkg spárga (nekem most zöld, mivel nem kell hámozni)
fél fej vöröshagyma
3 kis méretű tojás
0,5 dl tej v tejföl
10 dkg füstölt sajt
só, bors, reszelt szerecsendió
3-4 szelet csirkemell sonka apróra vágva
olívaolaj
A spárgát megmostam a fás végeit levágtam. Ezután a spárga másik végén lévő sípokat is levágtam és félretettem, mivel ezek zsengék így csak a sütőbe kerülés előtt teszem őket a masszába.
180 fokra előmelegítettem a sütőt. Serpenyőben felmelegítettem 1 evőkanál olivaolajat és megpároltam rajta a hagymát majd hozzádobtam a spárgákat is és pár perc alatt puhára pároltam őket. Addig felvertem a tojást, habverővel hozzákevertem a tejet és a fűszereket majd a végén a lereszelt sajt felét.
Vékonyan kiolajoztam a muffintepsi mélyedéseit , elosztottam benne a spárgás hagymás keveréket és beleöntöttem a tojásos masszát, majd a sonkadarabokat is egyenlő arányban hozzászórtam, végül a tetejére tettem a félretett spárgasípokat és a sajt másik felével megszórtam. Irány a tepsi és kb. 20 perc alatt megsül. Salátával, zöldséggel remek, na jó reggelire kenyérrel is.:)
Annyi jó tanács, hogy a tepsi mélyedéseit ne teljesen töltsétek fel, kb. fél cm maradjon, mert megemelkedik a tojás. Nálam az első készítésnél konkrétan kifolyt és a sütő aljára égett….
Zöldborsós spárgakrémleves:
Mániákusan szeretem a krémleveseket, minden évszakban, bármelyik zöldségből készítve imádom. Igaz, hogy június van, de a zuhogó esőnek és a 15 foknak köszönhetően nem ver a víz, így levesre vágytam, viszont ezúttal nem tejszínesre, de mindenképpen spárgából. Krumplit nem akartam beletenni most, így a piacon bolyongva a zöldborsóra esett a választás és nem is bántam meg.
Hozzávalók 2 főre:
20 dkg zöldborsó
25 dkg spárga (zöld)
1 fej vöröshagyma
1 teáskanál citromlé
1 evőkanál nádcukor
só, bors
olívaolaj
A spárgát feldaraboltam, a felső síp részeket itt is félretettem.A hagymát az olajon üvegesre pirítottam, hozzáadtam a borsót és a spárgát és pár percig együtt is pároltam őket. Aztán felöntöttem annyí vízzel amennyi ellepi. Hozzáadtam a fűszereket, a citromlevet, cukrot, utóbbi kettő nélkül is lehet készíteni, szerintem jót tett neki, mivel a spárgát is általában citromos, cukros vízben főzik.
Miután a zöldségek megpuhultak összeturmixoltam, és csak ezután adtam hozzá a korábban félretett spárgasípokat.
Spárga diómártással:
Ez egy elegánsabb fogás mellé passzolhatna köretnek, pl. halhoz.
diós spárga
Hozzávalók 2 főre:
25 dkg spárga
5 dkg darált dió
fél csokor petrezselyem
1 dl joghurt
só, bors
A spárgát egészben beledobtam forrásban lévő vízbe, amibe tettem pici sót, 1 teáskanál citromlevet és 1 teáskanál nádcukrot. 10 perc alatt megfő, utána néhány perc alatt átforgattam még egy serpenyőben amibe előtte egy kanál olívaolajat hevítettem. Közben a petrezselymet felaprítottam összekevertem a dióval a joghurttal valamint pici sóval és borssal.
Jelentem még lehet kapni, úgyhogy bátran próbálkozzatok vele.
Akár a talajon is, de csak finoman…

Medvehagymás köleskrém - Mindjárt vége a medvehagyma szezonnak!

Még nem késő a piacon medvehagyma után kutatni, de lassan elbúcsúzhatunk tőle. Esetleg jégkockatartóban felaprítva elraktározhatunk némi tavaszi ízt és télen jó lesz majd elővenni, vaaagy itt ez a jó kis kencefince amire biztosan emlékezni fogunk jövőre is.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sárgarépakrém, amire rákattantam mikor először megkóstoltam, és a fűszereit azóta is használom együtt sokféle ételbe, mert nagyon jó csapatot alkotnak. Így lett ez a köleskrém is, aminek az eredetijében a kurkumán kívül nem volt más fűszer (úgyis finom egyébként), de én most kiegészítettem, hogy még pikánsabb legyen és nem bántam meg. Már csak a “neonződ” színe miatt is megéri elkészíteni.

DSCF3110

Mivel a medvehagyma íze veszített már az erejéből, ezért nem röstelltem hozzávágni a méltatlanul hanyagolt újhagyma zöld szárát, amit én sosem dobok a kukába, kivéve ha csúnyácska természetesen. De akár fokhagymával is készülhetne. Hogy mihez együk? Reggelire vaj helyett, zöldségekhez mártogatósként mondjuk chips helyett a tévé előtt, de akár sült húshoz köretnek is, mert ahogy azt már korábban említettem kölest enni jó!

DSCF3109

Hozzávalók:

1 bögre köles

fél csokor medvehagyma

néhány újhagyma zöld része

1 mokkáskanál kurkuma

1 mokkáskanál őrölt római kömény

fél mokkáskanál chilipor

fél mokkáskanál őrölt fahéj

1 teáskanál fehérborecet

1 teáskanál citromlé

só, bors

olívaolaj

A kölest egy szűrőben átöblítettem, majd felöntöttem két pohár vízzel és feltettem főni. Közben felaprítottam a medvehagymát és az újhagyma szárát, összekevertem a fűszereket. Mikor a köles megfőtt belekevertem a hagymákat, a fűszereket, a fehérborecetet, citromlevet, kevés olívaolajat, hogy még krémesebb legyen és egy botmixerrel pürésítettem az egészet. Kóstolás után még lehet szórni bele a fűszerekből ha szükséges, ízlés dolga ki mennyire szeretné pikánsan, csípősen, sósan.

Rozmaringos kétszer sült töltött krumpli - húsmentes, mégis kiadós

Bizony, a sült krumplin túl is van élet, ráadásul a krumplipucolást is megspórolhatjuk!
Azt nem mondhatja senki, hogy gyakran főzök, sütök krumplit, valahogy nem lett az életem része, vígan el vagyok nélküle. Ez nem jelenti azt, hogy hébe hóba nem kívánom meg, az új krumplit például alig várom már, de ez egyelőre nem az…. Ez bizony, jó nagy és öreg krumpli volt, de a célnak tökéletesen megfelelt. A rozmaring eszméletlen jól passzol a sült burgonyához, ami nálam amúgy is mindig sütőben sül, de tényleg  érdemes kipróbálni, ha csak köretnek is készítjük is, hogy mennyire más íze lesz, ha rákerül pár friss rozmaring ág is sütés előtt és némi olívaolaj.

DSCF3096

Sokan a húst és a krumplit nem tudják elválasztani egymástól, pedig sokkal kevésbé terheli meg a gyomrot, ha nincsenek párosítva és ezáltal az ízek sem csorbulnak. Persze ez egy rugalmas fogás, bármilyen kéznél lévő hozzávalót használhatunk tölteléknek, lehet ez sonka, kolbász is akár, de ez itten a “pálmafás” verzió kérem szépen.

DSCF3100

Azért azt hozzáteszem, hogy bár az elkészítése egyszerű, de nem tartozik a 10 perces gyorsételek közé, viszont hétvégére ideális lehet. Nagy előnye, hogy nem kell hozzá meghámozni a krumplit, ami nem a kedvenc elfoglaltságom amúgy sem és azt hiszem vagyunk még így egy páran… Imádom, hogy kívül ropogós, belül pedig krémes a sajttól, de mégis friss a rozmaringtól, hagymától és a paradicsomtól.

Pontos mennyiségeket nem írnék,  mert elrontani nem igazán lehet, használja mindenki a kedvenc sajtját bátran, nekem most ezek voltak itthon. A hagyma is lehetne akár lila vagy fokhagyma benne, de mi mást tehettem volna én bele, mint medvehagymát??

DSCF3097

Hozzávalók:

nagyobb méretű burgonya

paradicsom

medvehagyma és újhagyma

fetasajt

camembert sajt

olívabogyó

joghurt, tejföl, v kefír

só, bors

friss rozmaring

olívaolaj

A krumplikat megsikáltam és kevés olívaolajjal bekenve, kb. 200 fokon majdnem egy óra alatt megsütöttem. Akkor jó, ha egy villát bele tudunk szúrni, de még nem esik szét, a héja pedig ropogós. Ezután hosszában félbevágtam és kivájtam egy kanállal a belsejét, úgy, hogy egy fél centis pereme és alja azért maradjon. A kikanalazott krumplit összetörtem, majd hozzáadtam a felaprított hagymákat, rozmaringot, a felkockázott paradicsomot, olívabogyót,pár kanál joghurtot, hogy krémes állagú legyen, sóztam, borsoztam, belemorzsoltam a fetát is, majd ezt a keveréket visszakanalaztam a krumpli héjába. A tetejére tettem még pár szelet camembert sajtot is és egy-egy friss rozmaring ágat. Végül visszatoltam még kb. negyed órára a forró sütőbe, míg a sajt megolvadt a tetején. Friss salátával az igazi.

DSCF3098

Kelkáposztás krumplis lepény - hétköznapokra, de nem hétköznapi

Lássuk meg a szépet a kelkáposztában is, és van élet a kelkáposzta főzeléken túl is, amivel semmi baj nincs, de én nem vonzódom hozzá különösebben, viszont három másik ételben már sikerült megkedvelnem ezt a szép zöld, ropogós zöldséget. Jó kis téli hozzávaló, nyersen is nagyon finom, salátákba is kitűnő, ehhez az lepényhez szinte kötelező is némi csíkokra vágott kelkáposztát frissen is elfogyasztani. Nyugodtan löttyintsük rá a kedvenc öntetünket, ami nekem most éppen az olívaolaj balzsamecet kombinációja.

Amúgy itt sincs szó semmilyen bonyolult konyhai műveletről, csak összekeverünk kavarunk mindent egy tálban, és mehet egy tepsibe vagy jénaiba az egész massza, onnan meg a sütőbe és pikk-pakk elkészül ételünk és szépen szeletelhető. A kimondhatatlan és leírhatatlan nevű Worchestershire (vuszter) szósz, egy szójaszósz alapú ételízesítő, kiegészülve még többféle fűszerrel. Bármelyik nagyobb szupermarketben kapható, elfogadható áron és sokáig eláll. Pár csepp az étel tetejére és kellően pikáns lesz a végeredmény. A krumplinak és tönkölylisztnek köszönhetően elég laktató ez a fogás, de akár köret is lehet hús mellé, bár én inkább hal mellé tudnám elképzelni. Ízlés dóga na.

DSCF2771

Hozzávalók 3 főre:

negyed fej kelkáposzta felaprítva

3 db közepes méretű krumpli lereszelve

2 db tojás

10-15 dkg teljeskiőrlésű tönkölyliszt

Worchestershire szósz (szójaszósz is jó)

só, bors

fél deci olívaolaj

A reszelt kelkáposztát és krumplit egy tálba tettem, hozzáöntöttem a felvert tojásokat, az olívaolajat, sóztam, borsoztam és rászórtam a lisztet. Utóbbi mennyisége lisztfüggő, a lényeg, hogy sűrű masszát kapjunk, így nem fog szétesni sülés után a lepény. Az egész egyveleget egy jénaiba kanalaztam nagyjából 2 cm vastagságú lett, majd 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt elkészült.

 

Lilahagyma lekvár

Nem írhatom azt, hogy a sok édesség jöjjön valami sós, hiszen tulajdonképpen a lilahagymalekvár is édeskés,  mivel karamellizált méz és nádcukor az alapja, de finom… és húsok mellé remek köret. A kacsamellet dobta fel szenteste, de az újévi malacsült mellé is jól passzolhat!

Szeretem a hagymát, a fokhagymát, és a lilát főleg, nyersen is eszem, szóval nem én vagyok az, aki kipiszkálja az ételekből, mondván, hogy büdös. Büdös, nem büdös, finom, fogkrém, rágó, petrezselyem és mentalevél és már nem is érezni..annyira… Múlt héten keresztülrobogott rajtam egy laza nátha, így szinte minden nap ettem némi lilahagymát, mert remekül “tisztítsa a zorrot” és tele van C-vitaminnal illetve B is található benne, emellett pedig közismert baktériumölő hatásáról is. Tele van antioxidánsokkal, csökkenti a koleszterinszintet, felveszi a harcot a rákos sejtek ellen, és tartalmaz egy olyan vegyületet is, ami hozzájárul a szervezet méregtelenítéséhez, illetve van benne króm is ami pedig a vércukorszint szabályozásában segít. Természtesen ezeket a hatásait elsősorban nyersen fogyasztva tudja leginkább érvényesíteni szervezetünkben. Vannak olyan elvetemült emberek, akik egymagában is képesek elrágcsálni, én ekkora hős nem vagyok, de salátákhoz nagyon kellemes ízt ad, és kevésbé erős, pláne ha citromlével párosul.

Ebben az ételben viszont tényleg elillan az ereje, és hagymaszagunk sem lesz tőle, cserébe viszont nagyon pikáns és kellemes az íze, a vörösbornak és a balzsamecetnek köszönhetően. Állagra nem hasonlít annyira a lekvárra, hiszen nem pempős, de mégis puha és roppanós. Üvegbe töltve hűtőben eláll.

DSCF2596

 

Hozzávalók 5-6 főre:

5 fej lilahagyma

2 evőkanál méz

2 evőkanál nádcukor

1 dl balzsamecet

2 dl félédes vörösbor

csipet só

1-1 teáskanál friss kakukkfű és rozmaringlevél aprítva (szárított is jó)

csipet só

olívaolaj

A lilahagymákat félbe vágtam, majd vékony félkarikákra. A mézet és a cukrot felolvasztottam a lábosban, megvártam míg pár perc alatt karamellizálódnak vagyis sötétbarna színűk lett. Ezután hozzáadtam a hagymákat, kevés olívaolajat csorgattam rájuk, alaposan összeforgattam az egészet, majd mikor kicsit összeestek hozzáöntöttem a bort és a balzsamecetet, megsóztam, rászórtam a kakukkfű és rozmaring leveleket majd lefedve puhára pároltam őket. Melegen és hidegen is ajánlott.

Spenótos krumplis lepény

Sós, édes, sós, édes…. az elmúlt időszakban kb. így váltakoznak a bejegyzéseim ízviláguk szerint, de ahogy most belegondolok ezután édes, édes, édes jön….francba mi lesz a kilókkal és még karácsony sincs….edzés, edzés, edzés a megoldás valószínűleg… nekem legalábbis, de szerencsére ugyanakkora örömet okoz, mint az evés.

Két édesség között viszont az egyszerű zöldséges étkek nagyon jól tudnak esni, ez is pont ilyen, ugyanakkor picit különleges, krémesen puha az állaga, de a külseje kissé ropogós a kukoricalisztnek köszönhetően, nem mellesleg szép haragos zőődre színezte a spenót. Kaptam hozzá frisset, de mirelitből is elkészíthető természetesen. Köretként is funkcionálhat, hmm mondjuk hal mellé, de szerintem egymagában is laktató. A tetejét ricotta koronázta meg, aztán kapott még mellé, pontosabban alá némi sárgarépa-cékla reszeléket is, olívaolajjal és balzsamecettel meglöttyintve, csak, hogy teljes legyen a szín és ízkavalkád.

Serpenyőben sütöttem őket, de tepsiben sütőpapíron is lehet.

DSCF2402

Hozzávalók 10 darabhoz:

20 dkg spenót

40 dkg krumpli főzve, áttörve

5 dkg reszelt sajt( parmezán v márvány v füstölt )

1 kisebb vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

só, bors

szerecsendió

olívaolaj

kukoricaliszt

Tetejére: pár kanál ricotta vagy tejföl v joghurt

A olívaolajon üvegesre pirítottam a vöröshagymát, rátettem a spenótot megvártam, míg összeesett, ekkor sóztam, borsoztam, reszeltem rá pici szerecsendiót, és belekerült a reszelt fokhagyma is. Pár percig még együtt  párolódtak, aztán botmixerrel pürésítettem az egészet. Összetörtem a főtt krumplit és hozzákevertem a spenótpürét és a sajtot. Pogácsaszerű korongokat formáztam a két kicsi kezemmel amiket előtte picit beolajoztam, hogy ne ragadjon annyira a massza hozzá, majd kukoricalisztbe forgattam a lepények mindkét oldalát, ezután kerültek a serpenyőben felforrósított kevés olajra és kb. 5-5 perc alatt mindkét oldalán ropogósra pirult a kukoricaliszt.

DSCF2397

 

 

Fasírt, ha káposztás

Ismét szeretnék zöldségeket beszélni, mielőtt két bejglisütés között megcsömörlenék a sok édes íztől még karácsony előtt. A hétvégén már szinte az illatoktól megteltem a csillogó villogó karácsonyi vásáron, de persze nem csak az orrom élvezte az aromákat hanem az ízlelőbimbóim is kaptak némi kolbászt mustárral és pár falat flódnit. Előbbiről fotó is készült, sokan azt hitték csak a photoshop segédletével került a kezembe az étel. Pedig eszem én ilyet is néha, sosem mondtam, hogy nem. Igaz, én vagyok az a fura csodabogár ,aki kenyeret nem eszik mellé, de savanyú káposztát például bármikor. És ha már káposzta akkor nem rég készült ez a káposztás fasírt és simán el tudom képzelni köretként is hurka vagy kóbi mellé, de egymagában is nagyon finom. Szeretem a zöldséges fasírtokat, mert nagyon jól variálhatóak, készült már répából, céklából, cukkiniből ami éppen otthon van. Sokféle öntet és kencefice passzol hozzá. Én nagy kedvencemet a házi ajvárt kanalaztam most mellé. Egyszerű, gyors, nem terheli meg a bendőnket. Tetszés és ízlés szerint más fűszereket is használhatunk  hozzá.

DSCF2384

Hozzávalók 8 darabhoz:

Fél fej fehér káposzta

1 tojás

1 szelet teljes kiőrlésű kenyér

3 evőkanál zabpehely v zabkorpa v teljes kiőrlésű  liszt

só, bors

1 teáskanál kakukkfű

1 mokkáskanál őrölt pirospaprika

pici olívaolaj a sütéshez

A káposztát apróra reszeltem, hozzáadtam a felvert tojás, a vízbe áztatott, majd kicsavart kenyérdarabokat, a zabpelyhet és a fűszereket. Alaposan összedolgoztam, kis korongokat formáztam a masszából és sütőpapírra helyeztem őket, amit előtte meglocsoltam olívaolajjal. Előmelegített sütőben 20 perc alatt meg is sültek. Egyszer megfordítottam őket sütés alatt.

Töltött tojás nélkül nincs szenteste

Avagy a kedvenc karácsonyi köret.

Még jó, hogy az elmúlt években lelkesen lefotóztam a legtöbb ételt ami az asztalra került és mutatósabbra sikerült. A fotók minősége ugyan nem mindig a legtökéletesebb, de nem gondoltam volna még akkor, hogy folytatódik pályafutásuk… Ez is egy olyan köret vagy saláta amit mégsem tehetek fel a blogra 24-én, viszont az ünnepeket megelőző utolsó héten nincs kedvem minden nap azt enni, hogy tutira elfogyjon…. Elmúlna a varázsa is, mert mi ezt szigorúan csak szenteste fogyasztjuk. Fogalmam sincs, hogy mikor került először az asztalra olyan rég volt, de állandó szereplője maradt a karácsonyi vacsorának, ugyanúgy, mint a bejgli. Talán az Öcsém az egyetlen, aki a casino tojásból csak a majonézet szereti, ezért Ő krumplipürét kap helyette, amit az óvodai verzióra emlékeztető pempős állagúra turmixolunk a kedvéért, meg az enyémért is…

Ritkán eszem amúgy majonézes dolgokat, már bizalmatlan vagyok a bolti cukros tartósítószeres kencékkel, viszont a töltött tojásban az is jó, hogy házi majonézből is elkészíthető, amit ezúton javasolnék a kedvezs családomnak, hogy idén eképpen járjunk el…

És akkor már azt is elmesélem, hogy mihez szoktuk enni, bár sajnos azt fotókkal illusztrálni nem tudom. Vannak hús és halimádó családtagok, úgyhogy mindegyik készül. Jómagam szeretem a húst, de hal bármikor jöhet, ha nem túl szálkás. Ezt sem variáljuk túl a hal általában valami nagyobb méretű egyben sütve, például rácz ponty vagyis baconbe tekert vagy fogas fokhagymával és szalonnával tűzdelve esetleg orly módón azaz sörtésztában kisebb darabokban kisütve. Aztán ott figyel a halacska mellett karaj úr átdöfve egy kolbásszal és szépen vékonyra felszeletve és/vagy (attól függően hányan ülünk az asztalnál) némi illatos kacsamell jó sok fokhagymával szintén. Utóbbihoz idén lilahagymalekvárt terveztem….

Na, de vissza a kiindulóponthoz íme a töltött tojás.

IMG_0835

Hozzávalók 4-5 főre:

Tojásokhoz töltelék:

6 db tojás

só, bors

1 mokkáskanál mustár

pár kanál tejföl

aprított petrezselyem

A franciasalátához és  a tartárhoz:

1 zacskó franciasaláta zöldségkeverék

1 darab alma felkockázva

pár darab savanyú uborka szeletelve

1 kis tubus majonéz ( vagy ugyanennyi mennyiségű házi)

1 nagy doboz tejföl

1 mokkáskanál mustár

1 teáskanál citromlé

nyírfacukor ízlés szerint

só, bors

Tetejére: piros arany

Elkészítése: A zöldségeket lobogó sós vízben pár perc alatt főzzük puhára, majd szűrjük le.  A tojásokat főzzük keményre. Addig szeleteljük fel kis kockákra az almát és az uborkákat. A tojásokat pucoljuk meg és hosszában vágjuk félbe,  és emeljük ki a sárgáját és tegyük egy tálba. Törjük össze villával a sárgáját, és keverjük el a mustárral, sóval, borssal és annyi tejföllel, hogy krémes állaga legyen, ne folyjon ki a tojásfehérjékből ha beletöltjük.

A tartárhoz a tejfölt, a majonézet, a mustárt, citromlevet keverjük össze, sózzuk, borsozzuk, pici cukor, nyírfacukor mehet bele, ha nem lenne elég édes. Végül keverjük össze az egészet a zöldségekkel, az almával és az uborkával. Tegyük egy nagy tálba az egészet. A franciasaláta tetejére helyezzük rá a tojásfehérjéket és kanalazzuk bele a tölteléket, majd nyomjunk rá egy csepp pirosaranyat. Díszítsük petrezselyemlevelekkel.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!