Pálmafa Project

Még nem késő nekiállni! - Csokis mogyorókrém 10 perc alatt

Avagy Nutella házilag, jó minőségű alapanyagokból. Lepjétek meg magatokat reggelire vele, vagy csempésszétek másoknak a fa alá. Még 24-én délután sem késő nekiállni, annyira egyszerű. Ha van otthon némi mogyoró, kakaó, csoki, akkor nyert ügyetek van. Sőt mondok egyszerűbbet, ha a bejglitöltelékbe való dióból maradt egy kicsi, akkor mennyei diókrém is lehet belőle.

DSCF5424Azért megsúgom, ne olyan ízt várjatok, amit a bolti Nutellától megszoktatok. Szerintem annál jobb… Állagra is könnyebb, viszont finoman darabos, ami nem zavaró, de mégis egyszerűbben kenhető, akár palacsintába is. Mert hogy én ezt kenyérre nem kenném, valahogy régen sem értettem, hogy miért kerül a csokikrém oda…Ízlések és pofonok. Egy nagy kanállal viszont szorosan összefonódva el bírtam tűnni a spájzban időnként az üveg után kutatva… Igazi csokivadász voltam. Hát kalóriaszegénynek ezt sem nevezném, de legalább tartósítószer, ízfokozó nincsen benne, viszont 3 féle csokiíz annál inkább. A karobpor nem kötelező bele tudom, hogy ez nincs minden háztartásban, elég a sima étkakaópor is és bármilyen maradék csokoládé, persze klassz ha ebből is inkább a magas kakaótartalmút használjátok.

A kókusztej ad neki egy plusz selymességet és ízt, de a tehéntej is megteszi és kókuszolaj helyet a vaj is. Margarint viszont inkább ne…

Egy szó, mint száz szeretni fogja az aki a reggeliző asztalon vagy a karácsonyfa alatt szembe találja magát vele!

DSCF5430

Hozzávalók 1 üveghez:

10 dkg törökmogyoró

2 evőkanál kókuszolaj

5 dkg 70 %-os étcsoki

1 teáskanál étkakaópor

1 teáskanál karobpor

3 evőkanál méz

1 deci kókusztej

A mogyorókat egy száraz serpenyőben megpirítottam, majd konyharuhába bugyolálva, a pulton hempergetve ledörzsöltem róla a barna héját. Ezután finomra daráltam, egy tálba öntöttem. A csokit vízgőz felett felolvasztottam, picit hűlni hagytam, elkevertem benne a karobport, kakaóport, mézet, kókuszolajat, kókusztejet, majd a darált mogyoróhoz öntöttem. Alaposan összekevertem és üvegbe töltöttem, majd hűtőbe került.

Egyszerű, puha, szaftos kacsamell az ünnepi asztalra

Életem első kacsamelle és büszke vagyok rá jelentem. Nem hittem el,  hogy tényleg negyed óra alatt át lehet sütni egy ilyen darab húst, anélkül, hogy felvágáskor a vérben tocsogna. Én inkább a jól átsült húsok híve vagyok, de rájöttem, hogy a kacsa akkor bizony legtöbb esetben inkább száraz lesz és tényleg a belül rózsaszín állapotában válik igazán puhává és szaftossá.

DSCF5373A kacsa mellé jár valami édesen pikáns mártás és köret. Tavaly karácsonykor lilahagyma lekvár társult mellé, idén viszont aszalt áfonyából készült a mártás, és mindez édesburgonyapüré ágyon volt tálalva. Utóbbi attól lett különleges, hogy eredetileg ugyanúgy terveztem elkészíteni, mint a hagyományos krumplipürét, viszont nem volt itthon tehéntej, csak némi kókusztej maradék, így azt löttyintettem bele.

Aztán megkóstoltam, és miután elaléltam, majdnem elkanalaztam magában az egészet, mert annyira eteti magát, brutál jó. Ha nem tudtok édesburgonyát beszerezni, akkor sütőtök is ugyanúgy megteszi, az is mennyei kókusztejjel párosítva, de tehéntejet is nyugodtan használhattok hozzá. A lényeg az ízek mellett az, hogy sokkal könnyebben emészthető így az étel, mint krumpli körettel. Bátran próbáljátok ki!

DSCF5370Hozzávalók 2 főre:

20-25 dkg-os kacsamellfilé

2 db édesburgonya

10 dkg aszalt vörösáfonya

fél narancs leve

1 teáskanál reszelt gyömbér

1-1 teáskanál aprított friss rozmaring és kakukkfű (szárítottból fél-fél mokkáskanálnyi)

1 evőkanál vaj és kevés tej/kókusztej a püréhez

Az édesburgonyát meghámoztam, felkarikáztam és feltettem főni sós vízben.

Az áfonyát egy kis lábosba szórtam, felöntöttem annyi vízzel, hogy még a teteje kilátszott. Belereszeltem a gyömbért, belefacsartam a narancs levét, és az apróra vágott kakukkfüvet és rozmaringot is beleszórtam. Lefedtem és puhára pároltam, majd egy botmixerrel kicsit összeturmixoltam, de még azért darabos maradt.

A megpuhult édesburgonyát leszűrtem, beletettem a vajat, felöntöttem kb. két deci kókusztejjel, sóztam, borsoztam és krémesre turmixoltam.

A kacsamellet megmostam, papírtörlővel megszárítottam és a bőrét keresztben bevagdostam, úgy, hogy a húst nem vágtam át. Besóztam és borsoztam minkét felét. Egy száraz serpenyőben bőrős felével lefelé kb. 8 percig pirítottam,  míg a zsírja kisült és aranybarna színt kapott. Ha sok a zsírja, kicsit le lehet belőle önteni, aztán majd jó lesz az reggelire… A kacsa másik felét szintén 8 percig sütöttem, majd kivettem egy deszkára és alufóliával letakartam 10 percre. Ezután keresztben vékonyan felszeleteltem.

Flódni, az adventi sütemények nehézbombázója

A flódni maga a karácsony. A legütősebb adventi sütemény, ízeiben és kalóriákban is… Nincs mit szépíteni… Viszont tényleg mennyei, hiszen hogy nem lehet szeretni egy desszertet amiben egyszerre van jelen a mák, a dió, az alma és a szilvalekvár? Mindez zsíros tésztalapok között. Egy szelet és véged, de mosolyogni fogsz durván mákos fogakkal, és senkit nem fog zavarni.

DSCF5392

A flódni sztoriról dióhéjban csak annyit, hogy zsidó sütemény, a benne lévő mák és dió a bőség szimbóluma, az alma és a méz az egészségé, a bor pedig elűz minden gondot és bánatot. Nos, erre mindenkinek szüksége van egy új év kezdete előtt nem igaz?

Jogos a kérdés, mi történt velem, hogy nekiálltam ennek a kalóriabombának, aminek a receptje is úgy kezdődik, hogy végy egy bödönt zsírt!? Egyszerű a válasz, mert szeretem, mert karácsony van, mert egy komplett irodának sütöttem, mert ha ezt odarakjátok valaki elé, tuti, hogy utána egy darabig nem lesz éhes, simán kipipálta vele, az ebédet, vagy a vacsorát és én a reggelimet is. Maximum másfél liter víz passzol mellé. Na jó, csak őszintén…egy pár deci vörösbor is jól csúszik utána.

DSCF5396

A recept, ami alapján készítettem, nem tartalmaz bort, sem a töltelék, sem a tészta, de általában azzal készítik. De tejjel is tökéletes. A jó hír pedig az, hogy nem áll távol ez az édesség a reformkonyhától, hiszen graham lisztet is tartalmaz, sőt azt olvastam, hogy eredetileg is ezzel készítették. Én bátor voltam és a totál lisztmennyiséget kicseréltem erre, és nem érződött a különbség.  Cukorból viszont jóval  kevesebbet szórtam bele az előírtnál, így is garantált a sokkhatás a szó jó értelmében.

Van vele meló, de én is két részletben csináltam, első este összegyúrtam a tésztát és elkészítettem a töltelékeket, amik hűtőben várakoztak másnapig, amikor “csak” nyújtani kellett a lapokat, tölteni és sütni. Megéri! Viszont ha egy gyorsabb verziót szeretnétek, készíthetitek réteslapból is.

DSCF5404Hozzávalók:

Tésztához:

70 dkg graham liszt (teljes kiőrlésű búzaliszt)

28 dkg zsír (nálam mangalica)

4 tojás sárgája

13 dkg nádcukor

6 evőkanál tejföl

Almás töltelékhez:

5 db nagyobb méretű alma

1-2 evőkanál nyírfacukor

1 teáskanál fahéj

Mákos töltelékhez:

30 dkg darált mák

2,5 deci tej

10 dkg nyírfacukor

1 citrom reszelt héja

3 evőkanál baracklekvár

Diós töltelékhez:

35 dkg darált dió

2,5 deci tej

10 dkg nyírfacukor

1 citrom reszelt héja

1 fél mokkáskanál vaníliapor

3 mokkáskanál rum v rumaroma

1 kis üveg szilvalekvár

Tetejére: 1 tojás

Elkészítése:

A lisztet, a tojások sárgáját, a cukrot, a tejfölt és a puha zsírt egy mély tálba tettem és összegyúrtam, majd hűtőbe tettem egy éjszakára, mert csak másnap sütöttem meg, de legalább fél órát pihenjen. Nyújtás előtt 30 perccel pedig ajánlatos kivenni.

A máktöltelékhez egy lábosba szórtam a mákot, a cukrot, a citromhéjat, és a baracklekvárt, beleöntöttem a tejet, majd 5-10 perc alatt összefőztem az egészet, hogy a cukor felolvadjon és sűrű, de kenhető krémmé álljon össze.

A diótöltelékhez szintén egy lábosba szórtam a diót, citromhéjat, cukrot, vaníliát, beleöntöttem a rumot és a tejet, majd ezt is felfőztem, kicsit folyósabb lett, mint a mákos, de a hűlés során szépen besűrűsödött.

Az almákat meghámoztam, lereszeltem nagy lyukú reszelőn és lábosba tettem, megszórtam fahéjjal, kevés cukorral és fedő alatt kb. 10 perc alatt puhára pároltam, majd hűlni hagytam.

Előmelegítettem a sütőt 180 fokra, kivettem a hűtőből a tésztát és 5 részre osztottam. Kizsíroztam egy 25×35 cm-es tepsit, levágtam egy kb. ekkora méretű műanyagfóliát, rátettem egy deszkára, beliszteztem és ezen nyújtottam ki a lapokat. Az első lapot a tepsi aljába simítottam, rákentem a diókrémet, erre jött a második lap a mákos krémmel, majd a harmadik lap, amire szilvalekvár került, aztán a negyedik lapra a párolt alma és végül befedtem az ötödik lappal az egészet.

Villával mélyen, de óvatosan megszúrkáltam a tetejét, lekentem a felvert egész tojással és sütőbe tettem egy órára. Ha kihűlt akkor szépen szeletelhető.

 

 

Kandírozott, étcsokis narancshéj

A narancs és a csokoládé találkozásából csak jó dolog születhet. A csokiba mártott kandírozott narancshéj pedig egyre népszerűbb, lássatok csodát még én is nekiálltam, miután elolvastam, hogy a boltban kapható változatot mennyi mindenbe mártogatják, ami emberi fogyasztásra nem alkalmas…

Nem nagy ördöngősség, viszont sokrétűen felhasználható, ajándéknak is remek, de például kuglófba, gyümölcskenyerekbe, de akár a bejgli töltelékébe is megállja a helyét felaprítva, a csoki nélküli verzió is.

Csak két alapanyag szükséges  hozzá viszont az jó minőségű kell, hogy legyen. Ez pedig az étcsokoládé és a narancs. Igeeen tudom cukor is kell a kandírozáshoz, de az mindig van otthon ugyebár. Igaz nálam nád és nyírfa, de az bőven jó. A csoki viszont legyen min. 70 %-os kakaótartalmú a narancs pedig kezeletlen héjű, vagyis vegyszermentes. Ilyenkor ünnepek előtt egyre több helyen árulnak már ilyet szerencsére. Azt nem mondom, hogy ócccó, de 2 db narancsból már össze lehet állítani néhány meglepetés csomagot. Az egy tábla csokiból meg még maradt is, nehogy már én ne essek bűnbe kissééé…

DSCF5358Hozzávalók:

10 dkg étcsokoládé

2 darab narancs

5 dkg nádcukor a sziruphoz

pár kanál nyírfacukor (vagy sima cukor) a hempergetéshez

Elkészítése:

A narancsot megmostam, majd a két végét levágtam, és a héját körben, hosszában bevágtam a gyümölcshúsig, mivel utána így könnyebb szépen lehámozni.

20141208_173952Aztán egy éles késsel a héjdarabokból kivágtam a keserű fehér részét. Valahogy így:

20141208_174249Ezután még vékonyabb csíkokra vágtam a narancshéjat, majd vízben pancsoltak pár óráig, hogy még inkább elveszítsék a keserűségüket. Lehet egy napot is áztatni akár.

20141208_175647És eljött a főzés ideje fotó nélkül, de a művelet nagyon egyszerű, a cukrot beleszórtam egy lábosba, felöntöttem kb. 2 deci vízzel melegíteni kezdtem, megvártam míg a cukor teljesen elolvad és sűrűbb szirupos állaga lesz, majd beletettem a narancshéjakat, hogy egyenletesen ellepje őket a víz. Kb. 50 perc alatt puhára főttek.

Egy tepsire sütőpapírt tettem, meghintettem vékonyan nyírfacukorral majd a puha narancshéjakat a lábosból egyenesen ebbe hempergettem. Itt még melegen izzadtak a cukorfürdő után:

20141208_213044Végül egy rácsra tettem őket és 1 napig száradtak a pulton.

Másnap vízgőz felett felolvasztottam az étcsokit, ami annyit jelent, hogy egy kisebb lábos feléig vizet engedtem, amire rátettem egy másik tálat, úgy, hogy az alja ne érjen a vízbe és ebbe tördeltem a csokit. Mikor elolvadt, fogtam a narancshéjakat és belemártottam őket, majd visszakerültek a rácsra, míg a csoki kihűlt és megszilárdult.

Nem lett gejl édes szerencsére, csak pont amennyire szükséges. Citromhéjjal is ki lehet próbálni!

DSCF5367

Készíts ünnepi asztaldíszt majd köretet zöldségekből

Az ételekkel játszani ér! Ha nem szeretitek a túl habos babos puccos asztali díszeket vagy éppen nincs kéznél ilyesmi, sem idő beszerezni akkor elő a fantáziával, vagy ha az éppen szabin van akkor tele a világháló jobbnál jobb ötletekkel. Ami éppen kéznél van mehet az asztalra dísznek, aztán másnap a fazékba és a sütőbe, ahogy az nálam is történt.

DSCF5319Megjegyzem én sem gondoltam soha, hogy ilyesmivel bibelődök, nem mintha bonyolult lenne, de nekem vigyázni kell, mert simán elmajszolom nyersen a dekorációt mielőtt elkészülne… Szóval brokkoli és karfiol volt terítéken, szerintem mindkettő különösen jól passzol a halhoz, de a sült  húsokhoz is. Került rá még mazsola és zabpehely is, előbbi édes ízével beleillet a keleties fűszerezésű tejszínes mártásba, utóbbi pedig a zsemlemorzsát helyettesítette.

Simán lehet egy ilyen köret is laktató nem csak a rizs és a krumpli, pláne ha van előétel, és egy rahedli bejgli desszertnek ugyebár… Aki nem hiszi járjon utána!

Amúgy meg egymagában egy diétás étrendbe is beilleszthető, de én például a maradékot másnap ebédre ettem némi széles metélt tésztával, hogy laktatóbb legyen és túléljem vele a nap másik felét. Jelentem sikerült, finom volt, jól csúszott.

DSCF5327Hozzávalók:

1 fej brokkoli

1 fej karfiol

1 fej vöröshagyma

1 marék mazsola

2 deci tejszín

1 mokkáskanál őrölt koriander

1 mokkáskanál őrölt római kömény

só, frissen őrölt bors

zabpehely a tetejére

pici olívaolaj és vaj a sütéshez

A brokkolit és a karfiolt rózsáira szedtem, forrásban lévő vízbe dobtam 3-4 percre aztán leszűrtem és hideg vízzel leöblítettem, majd egy sütőtálba öntöttem. A vöröshagymát felkockáztam, egy serpenyőben kevés olajon üvegesre pároltam, felöntöttem a tejszínnel, sóztam, borsoztam, beleszórtam a fűszereket is, majd pár percig forraltam, hogy kicsit besűrűsödjön a mártás. Ezután ráöntöttem a zöldségekre, megszórtam az egészet mazsolával és zabpehellyel, majd 180 fokra előmelegített sütőbe toltam kb. 25 percre, míg a teteje kicsit megpirult.

DSCF5326

 

Halvacsora szentestére - Fogas Orly módra

Ha karácsonyi kedvenc halételt kellene mondani, akkor a fogas Orly módra az egyik, egyszerűbben fogalmazva a sörtésztába panírozott rántott hal. Én és a panír…meg az olajban sütés…na igen, de vannak kivételek és el lehet ezt készíteni anélkül is, hogy egy nehéz olajban tocsogó, fonnyadozó hal kerüljön a tányérra.

A vastag panírok  helyett ez egy sokkal légiesebb verzió, ha már rántott hal kerül a tányérra, az igenis legyen jó minőségű! Iglo bácsit meg hagyjuk békében nyugodni a fagyasztóban a “hal”rudacskáival együtt… A fogas filében egy darab szálkát sem találtam jelentem, nagyon finom halfajta.

Ha nem szeretitek a halat? Nos, ez a panírozási mód a csirkemellel is tökéletesen fog működni, így két legyet üttök egy csapásra, csak először a csirkével kezdjétek a panírozást…

DSCF5266

Amit különösen imádtam ebben az ételben most, az az öntet. A nehéz zsíros majonéz helyett egy zsírszegény joghurtos verziót dobtam össze kb. 2 perc alatt, némi tormával és mustárral megbolondítva. Kezdek a baktériumölő élharcos tormával is megbarátkozni, de én is csak akkor tudom jóízűen elfogyasztani, hogy ha közben a szemgolyóim a helyén maradnak, úgyhogy éppen csak egy kicsit reszeltem a natúr joghurtba és azt kell mondjam, hogy hű meg a ha… Szuper a hallal. Azóta meg mindenben tormát reszelek.. Természetesen itt is van B opció, torma helyett akár reszelt fokhagyma is remek!

Végül a köret is szót kér. Nekem most kuszkusz volt itthon, amivel mindig időt lehet spórolni, a karácsonyi sürgés forgásban ez pedig nem utolsó szempont, de persze a rizs is ugyanolyan jó. És hogy különlegesebb legyen, kesudió és petrezselyem koronázta meg.

Ennyi. Minden héten meg tudnám enni…

De vajon ki volt Orly???

DSCF5267

Hozzávalók 4 főre:

40-45 dkg fogasfilé

2 tojás

2 deci sör

8 csapott evőkanál rozsliszt

só, bors

kókuszzsír a sütéshez

Az öntethez:

2 deci natúr joghurt

1 evőkanál apróra reszelt torma (lehet több is ha csípősebben szeretitek)

1 teáskanál mustár

só, frissen őrölt bors

A körethez:

3 deci kuszkusz (vagy rizs)

1 kis csokor petrezselyem

1 marék kesudió v mandula

Először elkészítettem az öntetet, hogy legyen ideje összeérni az ízeknek. Egy tálba öntöttem a joghurtot, belereszeltem a tormát, belekanalaztam a mustárt, sóztam, borsoztam, összekevertem és a hűtőben várta további sorsát.

A halat megmostam, papírtörlővel megszárítottam, nagyobb csíkokra szeltem. Felvertem a tojást, beleszórtam a lisztet, majd a sört is beleöntöttem és csomómentesre kevertem egy habverővel. Egy serpenyőben annyi kókuszolajat hevítettem, hogy a serpenyő oldalán kb. 1,5 cm magasságig érjen. A haldarabokat beleforgattam a palacsintatésztába, ahonnan egyből az olajba kerültek. Mindkét oldalukat kb. 2-3 perc alatt arany barnára sütöttem, majd papírtörlőre szedtem őket.

Amíg a halak sültek, a kuszkuszt egy tálba szórtam, felöntöttem kétszer annyi mennyiségű forró vízzel, lefedtem, kb. 3 perc alatt meg is puhult. Megszórtam az aprított petrezselyemmel és a száraz serpenyőben megpirított kesudiódarabokkal.

Tálaláskor a kuszkuszt kis tálkákba tettem, amit előtte bevizeztem, hogy könnyen kijönnön majd belőle. Belenyomkodtam, pár percig állni hagytam, majd fejjel lefelé rátettem a tányért, átfordítottam és szépen kicsúszott belőle a kuszkusz. Melléraktam a haldarabokat, közé pedig a tormás öntetet.

 

Főzz lekvárt ajándékba! -Csokoládés céklalekvár

Mese a cékla és a csokoládé barátságáról. Ugyanis a vitaminbomba és az édes bűnbeesés nem zárják ki egymást. Abszolút említhetőek egy lapon. A cékla édes. A csoki is. A cékla egy zöldség. Miért a csoki nem? Hiszen (jó esetben) kakaóbabból készül, ami pedig a kakaófán terem. Ződség ha mondom.

DSCF5286Lekvárt főzni nem egy bonyolult dolog, bár én sem gondoltam, hogy sűrűen nekiállok ilyesminek. Pedig elárulom, hogy ezt egy átlagos hétköznap, meló után hazaesve cirka 1 óra alatt hoztam össze, anélkül, hogy vért izzadtam volna. Hacsak azért nem, mert komoly erőfeszítést igényelt, hogy miközben keverem kavarom turmixolom, ne nyalakodjak bele. De megálltam, és hátba is veregettem magam, aztán persze elmentettem magamnak is egy üveggel…

Akkor is megszerethetitek ezt a lekvárt, ha amúgy a szátok közelébe sem emelnétek a céklát, viszont annak is ízleni fog, aki valamilyen csoda folytán nem ápolna szoros kapcsolatot az étcsokoládéval!

DSCF5297Étcsokipárti lettem, már csak azért is, mert azt kevesen szeretik, így több marad nekem. Nem eszem sűrűen, van, hogy hetekig semmi, de ha a birtokomban van egy jó minőségű példány, akkor kincsként bánok vele és 1-1 kocka naponta semmilyen kárt nem okoz. Ha bűnbe estek a csokival, nyugodtan vígasztaljátok magatokat azzal, hogy kis(!!!) mennyiségben csemegézve jót tesz a szívműködésnek, vérnyomásnak, flavonoidokat is tartalmaz, fokozza az agyműködést, hangulatjavító hatását meg említenem sem kell ugyebár… Szóval szépen levezethető, hogy a jó minőségű magas kakaótartalmú csokika igenis beilleszthető az egészségtudatos táplálkozásba!

DSCF5299És most nem arra buzdítanálak benneteket, hogy ha nem szeretitek a zöldségeket, vagy gyümölcsöket, akkor bőszen tunkoljátok őket csokoldéfolyamba, hogy könnyebben csússzon, de igenis jár néha. Úgyhogy ajándékozzatok üvegbe zárt nyalánkságokat, mert sokkal nagyobb élmény saját kezűleg készíteni azt, közben feldíszíteni a lakást, karácsonyi hangulatba kerülni, mint “ndkturmixgépért” lekönyökölni egymást a boltokban…És ilyesminek szerintem mindenki jobban is fog örülni. Aztán persze ne felejtsétek el magatokat is kényeztetni reggel vele!

Ha már ajándék és üvegben, készítsetek forró csoki port vagy narancslekvárt is!

DSCF5295Az eredeti receptre itt leltem rá, de én intenzívebb gyümölcsös ízre vágytam, így alma, narancsdarabok és reszelt gyömbér is került  a lekvárba teljes ízharmóniában. A cukor mennyiségét pedig a felére csökkentettem, így is bőven édes.

Tényleg klassz, reggelire pirítósra kenve, de akár süteménybe krémként is megállja a helyét.

Hozzávalók 5 kis üveghez:

1 kg cékla

1 db alma

1 db narancs

fél citrom leve

10 dkg 80%-os kakaótartalmú étcsokoládé

1 evőkanál reszelt gyömbér(lehet dupla ennyi, ha csípősebben szeretitek)

5 dkg nádcukor vagy nyírfacukor

A céklát egészben, héjastól feltettem főni annyi vízben, amennyi ellepi. Az üvegeket és a tetejüket forrásban lévő vízbe tettem pár percre egy nagy lábosban. Az almát és a gyömbért lereszeltem a csokit darabokra tördeltem, a narancsot felkockáztam. A céklát egy villával ellenőriztem, mikor könnyen bele lehet szúrni akkor elkészült. Leöntöttem róla a vízet,  hideg víz alatt kicsit lehűtöttem, majd egy krumplihámozóval meghámoztam és nagy lyukú reszelőn lereszeltem. A gyümölcsökkel és a cukorral együtt egy lábosba tettem és negyed óráig együtt rotyogtak. Közben beleszórtam a csokit is, megvártam míg szépen beleolvad, ezután lehúztam a gázról és a botmixerrel összepürésítettem. Nem folyós, jó sűrű lekvár lesz.

Az üvegeket kibányásztam a lábosból, ügyelve arra, hogy ne tapogassam össze a szájukat és a tetők belsejét. A meleg lekvárt belekanalaztam, rácsavartam a tetőt és pár percre fejre állítottam őket. Ezután száraz dunsztba mentek aludni egy napra, vagyis egy jó nagy pokrócba bugyoláltam őket.

Felbontás után hűtőben tárolandók.

Megmaradt a tojásfehérje? - A megoldás a kókuszos puffancs

Édes, gluténmentes, nassolnivaló 20 perc alatt kókuszból, tojásfehérjéből és némi nyírfacukorból.

Rettentően csúnyák szegények, valójában a kókuszos nyomoronc elnevezésre gondoltam elsőre, aztán lett pöffeteg, majd puffancs. Számít valamit hogy hívjuk? Naná, hogy nem, finom és állati kókuszos, némi vaníliás beütéssel, ebből a kettőből pedig csak finomság sülhet ki.

Szerethetőek na, és bár a kókusz nem kalóriaszegény, de egy reggelihez is tökéletes megoldás, akár joghurtba belemorzsolni kevés gyümölcs mellé, jóféle energiaforrás lehet. De napközben éhenhalás ellen is beválik!

DSCF5277

Hozzávalók:

4 db tojásfehérje

5-8 dkg nyírfacukor ízlés szerint

5 dkg kókuszreszelék

10 dkg kókuszliszt

1-2 deci tej

késhegynyi vaníliapor

A tojásfehérjéket kemény habbá vertem, összekevertem egy tálban a cukrot a kókuszreszeléket, a vaníliát és a kókuszlisztet, majd a kettőt összeforgattam. Pici tejet öntöttem hozzá, ragacsos formázható massza lett, amiből diónyi gombócokat gyúrtam és a egy sütőpapírral bélelt tepsre tettem, majd finoman lelapítottam őket. 160 fokra előmelegített sütőben 10 perc alatt elkészült. Érdemes megvárni, míg kihűl, különben könnyen törik.

Süssünk Panettonét akár ajándékba is!

Karácsonyi kuglóf Olaszországból, benne kandírozott és aszalt gyümölcsökkel. Ízével és illatával is adventi hangulatot teremt. Már tavaly karácsonykor szerettem volna megosztani ezt a receptet, de akkor valamiért hátracsúszott a sorban egészen mostanáig. De nem is baj, idén olyan kis csinosan pöffeszkedve pózolt nekem a konyhában kuglófunk.

DSCF5259

Nagyjából két sütemény kedvéért vagyok hajlandó még fehér lisztet használni, az egyik a bejgli, bár abból is sütögetem rendszeresen a reform verziót is, a másik pedig a panettone. Most azért csak sikerült ebbe is graham lisztet csempészni, nem is kis mennyiségben, de az a helyzet, hogy nem tartok itthon fehér lisztet, ez a 10 dkg volt a maradék…Teljesen jól működött a grahammel és szépen megkelt a tészta. Nyugodtan csinálhatjátok fele-fele arányban fehér liszttel és grahammel, ami nem más, mint teljes kiőrlésű búzaliszt. De ha az igazira vágytok (a kuglófról van még szó mindig), akkor bátran lehet mérni mind az 50 dekát a fehér lisztes edényből… Egyszer van karácsony na.

Ajándéknak is kitűnő ötlet, én tavaly kicsi, 10 cm átmérőjű papírokat is vettem a nagy mellé.

DSCF2583

DSCF2585

Akkor a mazsola nem játszott, mert a környezetemben sokan mumusnak tekintik, így csak némi kandírozott citromhéj és narancshéj volt benne. De lehet akár csokidarabokat is belecsempészni, ebből fogyókúrás kalács úgysem lesz sosem, a nyírfacukor sem lehet most főszereplő, mert akkor nem fog megkelni a tészta.

Az elkészítése nem bonyolult, de a sütésnél résen kell lenni, legalábbis nekem sikerült majdnem odaégetni kívül, viszont a közepe meg majdnem nyers maradt. Így szinte a sütés elején le is takarom a tetejét alufóliával, mert különben szénné égne a magas tészta.  Panettone sütőpapírt néhány boltban kapni, illetve a világhálón is biztos találtok, de ha mégsem, no para. Elég egy tiszta virágcserép is akár, vagy egy 18 cm-es kerek sütőforma, amit körben egy darab sütőpapírral meg lehet magasítani, így nem tud kifolyni a tészta.

DSCF5252

Hozzávalók:

50 dkg liszt (nálam 10 dkg fehér 40 dkg graham)

10 dkg nádcukor

15 dkg vaj

3 dkg élesztő

4 tojás sárgája

kb. két deci tej(nekem 180 ml elég volt)

1 mokkáskanál vaníliapor

10 dkg mazsola,

10 dkg kandírozott citromhéj, narancshéj, aszalt áfonya vegyesen

rum az aszalt gyümölcsöket beáztatni (elhagyható, lehet sima víz is)

1 citrom reszelt héja

1 csipet só

Tetejét lekenni:

3 dkg vaj

1 teáskanál nád v nyírfacukor

Az élesztőt 1 deci langyos tejbe morzsoltam, amibe előtte egy kis kanál cukrot is belekevertem. Letakarva langyos helyre tettem negyed órára, míg az élesztő felfut.

A liszteket összekevertem és egy tálba szitálva, megszórtam egy csipet sóval, belereszeltem a citrom héját és a vaníliát is belekevertem, majd felolvasztottam a vajat.

Mikor az élesztő felfutott vagyis habos réteg képződött a tej felszínén, beleöntöttem a liszt közepébe, beleszórtam a többi nádcukrot és hozzáöntöttem a langyos vajat és a tojások sárgáját is. Apránként öntöttem hozzá a maradék langyos tejet és összegyúrtam az egészet. Lágy tésztává kell összeállnia. Konyharuhával letakarva langyos helyen kelesztettem 1 órán át.

Ezalatt az aszalt gyümölcsöket rumba áztattam, hogy puhábbak legyenek. Mikor a tészta megkelt, egy lisztezett gyúródeszkán téglalap alakban kézzel kissé kilapítottam és rászórtam a rumból lecsepegtetett aszalt és kandírozott gyümölcsöket, majd alaposan beledolgoztam őket a tésztába. Ismét egy gombóccá gyúrtam a tésztát, kivajaztam a panettone formát és ebbe tettem vissza, majd még egy órát töltött letakarva langyos helyen, míg a duplájára kelt.

Előmelegítettem a sütőt 200 fokra. A tészta tetejét kb. fél cm mélyen kereszt alakban bemetszettem és betettem a sütőrácsra. 10 perc után levettem a hőfokot kb. 160 fokra, ahol fél órát csücsült a tészta. Én kb. 20 perc sütés után lefedtem egy alufóliadarabbal a kuglóf tetejét, mert elkezdett feketedni. Ekkor kivettem rácsorgattam a tetejére egyenletesen az olvasztott vaj és cukor keverékét, majd visszatettem még negyed órára a sütőbe.

 

 

Ez a süti tuti nem fog kiszáradni! - Almás-répás-diós szelet

Bemutatkozik egy igazi szaftos süti, ami illatában és ízében is már már a karácsonyt idézi, de biztos, hogy megenném júliusban is. Az almának és a répának köszönhetően nem kell attól tartani, hogy kiszárad, de ideje sem lesz rá, mert gyorsan fogy. Bizonyított tény, hogy aki nem ápol szorosabb kapcsolatot a sárgarépával, az is le fogja tolni ezt a csemegét vidáman!

DSCF5109Az eredeti recept már évek óta el van mentve, évekkel ezelőtt nagy lendülettel, de annál kevesebb gyakorlattal szénné is égettem egy adagot a sütőben, mivel túl soknak bizonyult a sütési idő, az én sütőm számára legalábbis. Azóta tudom, hogy az teljesen sütőfüggő, hogy hány perc alatt és milyen hőfokon sül meg rendesen egy sütemény. De maga a recept amúgy tényleg remek, persze én a saját ízlésemre alakítottam ezúttal is, sőt legközelebb a cukormennyiséget még csökkenteném egy picit, de ez is ízlés dóga. Aztán meg nem tortának sütöttem, hanem egy 20×25 cm-es tepsiben, de ezt is rátok bízom.

Az én célközönségemnek ízlett azt hiszem ezt elmondhatom. Hiszen az irodába vittem a hónom alá csapva egy dobozzal, így a kollégák és a lelkes Greenlove csapat vetette rá magát reggel. Merték volna azt mondani, hogy nem kérnek és nem ízlik, tuti, hogy megint másik városba küldtem volna a rendelésüket amire még sosem volt példa a történelemben…. Hogy értsétek is amiről itt zagyválok, a zúúggy van, hogy én dolgozom ITT, Greenék meg ITT. Tehát munkakapcsolatban állunk, és teljesen véletlenül, – bár azok ugyebár nincsenek -, kiderült, hogy két bloggertárs is van köztük. Vica a Zöldéletmód írója, aki megtanít minket kívül, belül szépülni és finoman terelget egy környezettudatosabb otthon kialakítása felé, továbbá Holdanyó szerepében is tündököl, hiszen Hallgass a Holdra közösségi oldalon napról napról tájékoztat az aktuális holdállásról és azok hatásairól. Amire én rendszeresen ráfogom minden nyűgöm és pillanatnyi apró cseprő problémáim… Másik bloggertárs pedig Gergő a Kertitörpe. Növények közt álldogálva a természetbe hívogat és praktikus ötleteket kínál a kertészetet kedvelőknek. Csemegézzetek az oldalakon ha van kedvetek, mert bizton állíthatom, hogy klassz csapat, jó szemléletmóddal és kiváló termékekkel!

Aztán meg kanyarodjatok vissza a konyhába és feltétlenül süssétek meg ezt az édességet magatoknak csak úgy, vagy másoknak. De csak ha megérdemlik.

DSCF5095Hozzávalók:

4 db alma(közepes méretű)

4 db répa(közepes méretű)

1 bögre darált dió (2 decis bögrével mérve)

1 bögre teljes kiőrlésű tönkölyliszt

1 bögre fehér tönkölyliszt

1 bögre nádcukor

1 bögre nyírfacukor

2 egész tojás

fél bögre olaj(nálam fele vaj, fele olívaolaj, de kókuszolaj is jó)

2 teáskanál fahéj

2 teáskanál őrölt szegfűszeg

fél teáskanál só

2 teáskanál szódabikarbóna

A répát és almát megpucoltam, majd az almát nagy lyukú, a répát pedig apró lyukú reszelőn lereszeltem és állni hagytam, hogy kiengedje a levét.

Összekevertem a liszteket a darált dióval, fahéjjal, szódabikarbónával, szegfűszeggel, sóval.

A tojásokat habosra kevertem a cukrokkal, majd hozzácsorgattam az olvasztott vaj és az olaj keverékét. Apránként hozzászórtam a lisztes keveréket és simára kevertem. Ezután finoman, hogy azért maradjon leve is, kicsavartam a répát és az almát. 1 decit félretettem a többit felhörpintettem. Belekevertem a tésztába a reszeléket is, végül a levével még higítottam, összekevertem és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt megsült. Sütőfüggő, tűpróbával ellenőrizni kell. Ha nagyon elkezdene pirulni a teteje fedjétek le egy darab alufóliával. Én lehagytam a tetejéről az eredeti receptben szereplő cukormázt, mert egyrészt nem szeretem, másrészt úgy aztán tényleg brutál édes lenne,

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!