Érdemes ezzel az ünnepi kaláccsal zárni az idei medvehagyma szezont. Aligha lenne erre jobb alkalom, mintha a húsvéti asztal és reggeli egyik sztárja lehet a sonka mellett.
Az előző receptnél is azt írtam, hogy az utolsó medvehagymás bejegyzés idén, de aztán nem bírtam megállni, hogy ne süssek én is végre fonott kalácsot. Még jó, hogy azt is megfogadtam, hogy nem eszek több kenyeret. Kicsit javít a helyzeten, hogy ez tönkölylisztből készült, de hangsúlyoznám, hogy ettől ez még liszt és nem fogyókúrás, hiába adják így elő sok helyen…
Húsvétkor amúgy már évek óta nem eszem kenyeret, a sonka, tojás, sok zöldség, pont elegendő egymagában is, hogy jóllakjak, és az amúgy sem kalóriaszegény ebédig kihúzzam. Most viszont megkívántam a fonott kalácsot, amit egyszer csináltam eddig életemben, akkor valamit elcsesztem és nem kelt meg, így inkább hasonlított egy önvédelmi eszközhöz, mint pihe-puha kalácshoz. Most szerencsére sikerült, nem a legszebb, de az enyém, és elfogyott. A Férfit direkt figyelmeztettem este 10-kor, mikor forrón kivettem a sütőből, hogy szemét, kezét levegye róla reggelig. Hát, naná, hogy a fele nem érte meg az éjfélt se. Mondjuk a csücskét én kanyarítottam le, de csak, hogy lássam átsült-e…
Nem tudok erről többet írni, klassz lett, nem ördöngösség az elkészítése sem, ne féljetek nekiállni!
Hozzávalók:
60 dkg fehér tönkölyliszt
1 csokor medvehagyma
3 deci tej (kókusztejet használtam)
2 tojássárgája
20 ml olívaolaj
1,5 dkg élesztő
2 dkg méz
1 evőkanál Himalája só
Tetejére:
pár evőkanál szezámmag
1 tojássárgája + 2 evőkanál tej
A langyos tejben elkevertem a mézet és belemorzsoltam az élesztőt, majd lefedve állni hagytam kb. 10 percig, míg az élesztő felfutott.
Ezalatt felaprítottam a medvehagymát, összekevertem az olajjal. A lisztet a kelesztőtálba szórtam a sóval együtt. Mikor az élesztő felfutott, beleöntöttem a lisztbe, hozzáadtam a tojások sárgáját, a medvehagymát, majd addig gyúrtam, dagasztottam, míg szép ruganyos lett a tészta. Ezután rátettem a kelesztőtál fedelét és hagytam, hogy megkeljen. Kelesztőtál híján, elég egy konyharuhával lefedni és kb. 30-40 perc alatt a duplájára kel a tészta. Ezután felmelegítettem a sütőt 180 fokra, a tésztát átgyúrtam, 6 részre osztottam és két kézzel mindegyik adagból kb. 15-20 centis nudlikat sodortam, majd 3-3-at összefontam. Lekentem őket a tojássárgája, tej keverékével, megszórtam szezámmaggal és még negyed óráig hagytam kelni a sütőpapírral borított és vékonyan kiolajozott tepsin, majd sütőbe toltam 40 percre.


Nem vagyok bolti tormakrém rajongó, tudjátok, hogy frisset szoktam mindig készíteni, de a nagy utazás előtt beszerzett tormám úgy döntött, hogy nem vár meg és elszárad, így kaptunk ajándékba egy üveggel. Meglepően jó fajta volt egyébként ez a bolti verzió, Auchan torma azt hiszem.
Hozzávalók:
Már ezer éve meg akartam osztani, bár biztos sokan tudják a receptet, szóval nagy csodákat nem fogok elárulni, nálunk is több verzió készült eddig, de ez hasonlít leginkább az eredetihez.
Hozzávalók a tésztához:
Több tormakrémet készítettem már az elmúlt években, a klasszikus majonézes tormától elkezdve az almás, narancsos kombinációkig. Nem tudom megmondani, hogy jutott eszembe, hogy zellert is tegyek bele. Talán, mert a zellergumó állaga és színe hasonlít a tormáéhoz vagy csak nem volt kedvem a konyhában zokogni, míg egy egész tormát lereszelek? Tény, hogy nem szeretem mikor a szemgolyóm is kifordul a húsvéti reggeli közben a tojásba harapván, amire előtte rákentem ezt a kis alattomos, de nagyon is jótékony és baktériumölő zöldséges kencét. Szóval a zeller tökéletes megoldás lehet, ha nem akarjátok édes ízzel, például almával párosítani a tormát, és nem akartok más karakteresebb ízt érezni mellette.
Hozzávalók:
Ezekből a golyóbisokból sem hiányzik a zsíros sajtkrém, ettől áll ugyanis össze a massza. A desszert másik jó tulajdonsága, hogy a répa nyersen kerül bele, de ha alaposan összebotmixelitek, akkor nem nagyon fog feltűnni és azok is vígan megeszik, akik amúgy a répáért nem rajonganak.
Hozzávalók:
Készíthetitek ezt is házi majonézzel, de szerintem a sűrű, krémes, görög joghurtos megoldás egyszerűbb, könnyedebb, nincs benne nyers tojás ugyebár, ha valaki tartana ettől, és egy hétig vígan el van a hűtőben. Igazi görög joghurt híján jóféle tejföllel is működhet. Ez a tesztverzió mondjuk nem érte meg az 1 hetet, mert rákattantunk és reggelire gyorsan elfogyott pirítóssal, friss zöldségekkel, vacsorára pedig sült hús mellé kiegészítésnek is pompásnak bizonyult.
Érdekes, hogy sokan el sem tudják képzelni enélkül a Húsvétot, én viszont sárga túró nélkül nőttem fel Somogy bugyrában, sőt azt sem értettem soha, hogy miért kell édes fonott kalácsot enni a sonkához. Jóóó, sokáig a tormaimádatot sem értettem, el voltam én a sonkával és a főtt tojással, na meg újhagyma és retek is került mindig mellé. Tormát is kb. azóta eszem, mióta rájöttem, hogy a friss torma mennyivel finomabb és a házilag készített tormakrémeknek mennyire barátságosabb az íze….
Hozzávalók:







