Pálmafa Project

Ajváros gombás spagetti

Oly rég volt már tészta. Ez pedig az egyik legegyszerűbb és leggyorsabb verzió. Ráadásul mostanában divatos minél kevesebb hozzávalóból főzni, amit én nem igazán szoktam számolgatni, de ehhez az ételhez a tésztával együtt is csak 5 tétel szükséges szóval praktikus is lehet. Az ötletet a hűtőben lapuló fél üveg ajvár adta, mivel elég régen felbontottam már és imádom, sokszor a pirítósra és lassan már a hajamra is ezt kenem, de nem győztem már enni. Nagyon nem szerettem volna viszont, ha a kárba vész. Házi a kis drága ugyanis és egy határ menti kis faluból Kopácsról érkezik hozzám időnként egy-egy “szállítmány” és ha valaki nem találkozott volna még vele, ez egy arrafelé népszerű, paprikás, paradicsomos és padlizsános krém. Ahány ház annyiféleképpen készítik, valahol padlizsánt nem is tesznek bele ha jól tudom. Az enyémben viszont minden van, fokhagymás is, enyhén csípős is, ezért túl sok plusz fűszerezést nem is kívánt ételünk. Boltban is lehet már jó minőségű ajvárt kapni, akik nyitott az új ízekre próbálja ki, nem nagyon találkoztam még olyannal aki ne szerette volna…

Gomba helyett készülhet hússal is, vagy mindkettővel, tészta helyett rizs is tökéletes mellé, alá, fölé…

DSCF2742

Hozzávalók 4 főre:

fél kg csiperkegomba

1 db vöröshagyma

2 deci főzőtejszín

2 deci ajvár

1 zacskó spagetti

só, bors

olívaolaj

Amíg a tészta főtt, a hagymát felkockáztam és a serpenyőben felhevített olajon üvegesre pároltam. Ezután hozzákerült az apróra vágott gomba, sóztam, borsoztam, megvártam míg összeesik és elfő a leve. Ekkor beleöntöttem a tejszínt, megvártam míg ismét forrni kezd aztán el is zártam a gázt alatta. Jó étvágyat!

Tejszínes paradicsomos vargánya, tagliatelle tésztával

Hm, hogy adjak el egy olyan kaját amit nem én főztem? Simááán, magabiztosan, de főleg őszintén. A múltkori “őrangyalbaráti” együtt főzős bableves parti után, amikor kirekesztettem a főzésből szegény szerencsétlen másik felet, most én voltam a vendég és nekem főztek és megtiltották, hogy bármit csináljak a konyhában, sőt megfenyegettek. Már pedig az Őrangyalommal nem merek harcba szállni, pláne, hogy 2 méteres. Így inkább csak szépen kultúráltan néztem. Ha kérdeztek, válaszoltam. Tényleg csak egy egész picit volt benne a mancsom az ebédben, de végig asszisztáltam, hagymát szeletelhettem, időnként megkeverhettem, de főleg megkóstoltam titokban mikor a házigazda nem látta. Sőt, a desszert ellen sem tiltakozott amit vittem… Azért ráfér az arcomra, hogy azt mondjam, szerény személyemmel emeltem a hangulatot, az étel finomságát, na meg a boros poharat…. Kb. két decit gyűrtem le összesen egy fél délután alatt, csak meg ne ártson…

Kezdő, na jó középhaladó séfről lévén szó, nem féltettem azért az egészségemet (de a gombaszedést inkább másra bíztam), viszont kifinomult ízléséről árulkodik (azon felül, hogy engem hívott meg), hogy ezt azt ételt választotta elkészíteni. Elsőre ráadásul.. Egy olasz étteremben fogyasztott hasonló tészta után szabadon. Pedig én úgy tudtam, hogy nem szeretem a vargányát, valamilyen gyerekkori élmény következtében és sosem csináltam még. Eddig… Jelentem nagyon finom, nem véletlenül nevezik a gombák királynőjének is. Úgyhogy abszolút megérdemli, hogy közkinccsé tegyem a receptet, és a séf telefonszámát pedig privátban nagyon szívesen… Neeeem, szigorúan csak az Ő engedélyével csajok! 🙂 0670…. Jesszus hány életem van??

Ami a fűszerezést illeti, mivel nekem volt még friss kakukkfüvem és rozmaringom is, így mindkettő került bele, de csak kakukkfűvel, akár szárítottal is elkészíthető.

A terítésnél nálam a kés, villa, szalvéta, fényképező a sorrend általában, és az asztali áldás helyett ételfotózás van, de Ő erre is fel volt készülve és profin megoldotta ezt is, úgyhogy az angyali főzőshow folytatódik…

Vargányás tészta

Hozzávalók 2-3 főre:

30 dkg vargánya

4 szelet bacon

1 fej vöröshagyma

2-3 gerezd fokhagyma

3 nagy szem paradicsom (hámozott paradicsomkonzerv is jó)

2 dl főzőtejszín

1,5 dl száraz fehérbor

2-2 rozmaring és kakukkfű ágak

fél zacskó tagliatelle tészta (szélesmetélt)

só, bors

olívaolaj

a tetejére parmezán

A vöröshagymát szeljük apróra, a gombát és a paradicsomokat kockázzuk fel, a bacont vágjuk vékony csíkokra. A rozmaring és kakukkfű ágakról húzzuk le a leveleket és aprítsuk fel. Egy serpenyőben hevítsünk fel kevés olívaolajat, tegyük rá hagymát és a bacont és pirítsuk együtt pár percig őket, aztán adjuk hozzá a gombát, sózzuk, borsozzuk, a fűszerek felét is szórjuk hozzá. Mikor a gomba félig megpuhult, adjuk hozzá a paradicsomot a reszelt fokhagymát, öntsük hozzá a bort és rotyogtassuk együtt őket, míg a paradicsom összeesik és kiengedi a levét. Öntsük hozzá a tejszínt, forraljuk össze még egyszer az egészet, szórjuk rá a maradék rozmaringot és kakukkfüvet. Végül tálaljuk a sós vízben kifőzött tésztával és szórjuk meg parmezánnal a tetejét.

Füstölt sajtos, spenótos töltött gomba

és napraforgómagos pennével ami az ételünk  köretét  illeti.

Ez az egyik kedvenc ebédem mikor életfutár szállítja nekem az elemózsiát gályaidőben az irodába. Igen, nem titok régebben szinte minden nap rendeltem, most már ez ritka, hiszen sokkal többet főzök, de azért még előfordul, hogy kizárólag egy bizonyos, számomra jól bevált, kiváló minőségű ételeket szállító cég repertoárjából válogatok olykor-olykor. Nem, nem! A fotón szereplő ebéd nem tőlük származik most, hanem végre itthon én is elkészítettem, mert ismét vendégeim voltak akik esetében soha nem okoz fejtörést, hogy mit főzzek, hiszen mindenevők, mint én. Ők pedig a szüleim. Az étek mind elfogyott a tányérról, örök repertoártag marad gomba kategóriában!

Nem mondhatnám, hogy túl sok gombát eszem, általában pörkölt és kétféle leves formájában kerül a tányérra. Legtöbbször a jól bevált csiperkét választom illetve pörkölt esetében nekem a csibegomba ízlik a legjobban vagy a laska. Sokan fújnak rá, amit a csiperke, más néven sampion esetében nem igazán értek, hiszen nincs túl karakteres íze, jól fűszerezve más hozzávalókkal kombinálva jól “elrejthető” az ételekben.

A gomba nehezen emészthető táplálék, sőt vannak, az emberi szervezet számára emészthetetlen részei. Igaz ugyan, hogy tartalmazzák az összes esszenciális aminosavat amit szervezetünk kíván, viszont ezek a gomba sejtfalai között találhatóak amelyek kitinből állnak és ezeket az emésztőenzimeink nem tudják lebontani. Nagyobb az esély rá, hogy több hasznos anyagot tudunk felhasznosítani belőle, ha apróra van szeletelve. Szénhidráttartalmuk alacsony, víz és rosttartalmuk pedig magas. Egyes típusokban sok a C, B1, B2 és E vitamin, valamint megtalálható benne a D-vitamin elővitaminja is, ami napfény hatására alakul  át D-vitaminná szervezetünkben.

Nos, ez nem az az étel amiben aprítva kerül bendőnkbe fent említett zöldségünk, de van fogunk hát használjuk. Gombarajongóknak az elkészítése kötelező! Aki meg antigomba klubtag csak egy pici falatot kóstoljon meg Pálmafa kedvéért naaaa! Köszi!

DSCF1829 DSCF1835

Hozzávalók 3 főre:

fél zacskó penne tészta

9 db nagyobb méretű sampion gomba

fél kg friss spenót (mirelit püré is lehet abból fele annyi is elég)

10 dkg füstölt  reszelt sajt

1 kisebb fej vöröshagyma

1 duci gerezd fokhagyma

5 dkg hántolt natúr napraforgó mag

pár szem dió (elhagyható)

só, bors

1 késhegynyi reszelt szerecsendió

1-1 kanál vaj és olívaolaj

A tésztát hagyományos módon, lobogó, sós vízben kifőztem, és rászórtam a száraz serpenyőben pár perc alatt illatosra pirított napraforgómagot és diódarabokat.

Előmelegítettem a sütőt kb. 180 fokra, egy gáztepsit kibéleltem sütőpapírral.

A vöröshagymát felkockáztam, a fokhagymát lereszeltem. A spenótleveleket alaposan megmostam és darabokra tépkedtem, a vastagabb szárrészeket kidobtam. A gombákat szintén megsikáltam és kivágtam a tönkrészét. Utóbbit én kidobtam, mert nem igazán szeretem, viszont fel lehet használni azért ha valaki szeretné. Aprítva, párolva hozzákeverhető a spenótos töltelékhez. A gombákat kívül, belül sóztam borsoztam.

A vaj és olaj keverékén megpároltam a vöröshagymát majd hozzáadtam a spenótleveleket, sóztam borsoztam, megvártam míg összeesnek és a leve nagy része elfő.  Ekkor hozzáreszeltem a fokhagymát és a szerecsendiót. Nem muszáj, de én botmixerrel átmentem egyszer rajta, hogy krémesebb legyen. Aztán hozzákevertem a reszelt sajt felét és egy kanállal beletöltöttem a tepsire helyezett gombafejekbe. Vékonyan locsoltam rá olívaolajat és betoltam a sütőbe. Kb. 20 perc alatt a gomba megpuhult, az utolsó 5 percben szórtam meg a maradék sajttal, mikor az ráolvadt, kész, és tálalható.

Programajánló hétvégére:

Miután degeszre ettétek magatokat, szuszogjatok pár percet és dolgozzátok le a kalóriákat a budapesti Füvészkertben akár, mert szépséges. Most jártam ott először és nem gondoltam, hogy olyan csodákra bukkanok a város közepén, mint a kivifa, már már szürreális, ahogy roskadozik a gyümölcstől, vagy a csörgedező patak, amely ketté szeli a kertet, gyönyörű őszi színekben pompázó fákkal tarkítva. Található még itt fullasztóan magas páratartalmú trópusi növényház, ahol szegény Nemecsek Ernő kapott tüdőgyulladást, 200 éves gingko biloba fák, amelyek leveléből készült kivonat kiválón serkenti az agy koncentrálóképességét, vicces nevű kakiszilvafa szintén tele gyümölccsel…Igen jól olvastátok a nevét, de az ízét ne kérdezzétek, mert sosem kóstoltam, de néhány áruházban télidőben fellelhető. Csak remélni lehet, hogy nevének első fele nem az ízére utal…

Egy szó, mint száz érdemes kilátogatni, mert a hónap végéig még nyitva áll a kert. A házőrzőjük sem kutya viszont horkol….

DSCF1837 DSCF1854 DSCF1862 DSCF1866 DSCF1865 DSCF1876 DSCF1893 DSCF1907 DSCF1904 DSCF1935

Gerslivel-gombával töltött paprika

Húsmentes! Azért még ne lapozzon senki tovább, természetesen lehet bele azt is tenni. Én szerettem volna egy gyorsan elkészülő töltött paprikát rittyenteni pár hete és a maradék most akadt a kezembe a mélyhűtőben, így gondoltam itt az ideje a receptet is közzétenni.
A gersli más néven árpagyöngy általam is most került először kipróbálásra, de nem utoljára. Ez egy ősi gabonaféle, azt olvastam, hogy már a vikingek és a római gladiátorok is fogyasztották. Úgyhogy harcra fel, a konyhában legalábbis és nyugodtan lehet helyettesíteni vele a rizst. Ez tulajdonképpen hántolt árpa, a gabonák közül ez tartalmazza  a legtöbb nyomelemet. Jó hatással van az idegrendszerre ami ilyen sűrű frontmozgások idején sok embernek jót tenne… Emellett a vércukorszintre és a koleszterinszintre is kedvező befolyással bír. Magnézium, foszfor, kálium, kálcium is található benne.
Sokan használják levesbetétként, illetve töltött káposztába, ehhez a recepthez is utóbbi adta az ötletet. Amúgy nagyobb áruházakban illetve piacokon kapható teljesen elfogadható áron. Főzése ugyanúgy történik, mint a rizsé vagyis kétszeres mennyiségű vízzel öntsük fel.
Ehhez az ételhez én a paradicsomlevet előző nap friss paradicsomból megfőztem hiszen szezonja van és abból az igazi, de bármilyen natúr paradicsomlé jó hozzá. Tettem bele kápia paprikát is, az édesebb, mint a másik és én szívesebben eszem azt főtt formában, mint a sárgát, de ez tényleg ízlés dolga.

Hozzávalók 6 paprikához:

6 db paprika
10 dkg gersli
30 dkg gomba
1 fej vöröshagyma
2 db tojás
6 dl paradicsomlé
só, bors
kakukkfű
zellerzöld
pici cukor (nálam nyírfa)
3 evőkanál olaj
2 evőkanál liszt(nálam rozsliszt)

A gerslit kétszer annyi vízben feltettem főni. Megsóztam és félpuhára főztem, hiszen a paprikában még lesz ideje teljesen megpuhulni. A gersli így még nem fogja valószínű az összes vizet beszívni, de ez nem baj, öntsük le róla.
Fogtam egy serpenyőt amiben kevés olajon megpároltam a hagymát majd rádobtam az apróra vágott gombát, sóztam, borsoztam, megszórtam egy teáskanál kakukkfűvel és addig pároltam míg elfőtt a leve. Nem baj ha még nem teljesen puha hiszen a paprikába töltve még főni fog ez is.
A paradicsomléhez öntöttem még kb. 3-4 decit, beletettem a zellerzöldet, sóztam, borsoztam és megvártam míg felforr majd pici cukrot tettem hozzá.
A gerslit hozzákevertem a gombához, hozzáadtam a felvert tojásokat és beletöltöttem lazán a kicsumázott paprikákba majd azokat belehelyeztem a felforralt paradicsomszószba és lefedve addig főztem, míg a paprikák megpuhultak, kb. 20 percet vett igénybe. Az olajat felhevítettem és hozzáadtam a lisztet majd rántást készítettem belőle és hozzáöntöttem a paradicsomszószhoz. Megvártam míg ismét felforr és besűrűsödik a mártás, majd elzártam a gázt és jó étvágyat hozzá!
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!