Cukorborsó főzelék után áhítozván, nem féltem olyan fűszerekhez nyúlni, amitől egy teljesen más főzelék kerekedett ki, mint a megszokott, avagy végre eljutottam a kedvenc piacomra és hazatértem egy rakás korianderrel.
A végeredmény az egyik legjobb főzelék, amit valaha ettem, pedig én sokszor használom ezeket a fűszereket, és mégis, ez valahogy most nagyon ott volt. A másik célom pedig az volt, hogy Miss Rózi is falatozzon végre borsófőzeléket, mert szinte mindent megeszik, amit eddig adtam neki, de a borsó nem volt túl népszerű, igaz, azt bébiétel formájában kapta először. Természetesen 10 hónaposan, őt még ilyen fűszerekkel nem sokkolom, de leírtam az elkészítésnél, hogy készült, az ő főzeléke.
Nos, visszatérve a felnőtt verzióra, kivételesen liszttel és joghurttal habartam a főzeléket, most ehhez volt kedvem, de ha glutén-, és laktózmentesen szeretnétek, akkor turmixoljatok vissza pár merőkanál borsót, vagy használjatok rizslisztet, joghurt helyett pedig kókuszkrémet vagy azt hagyjátok el. A hangsúly a fűszereken van, attól lesz olyan az íze, hogy A férfi is repetáért kiáltott…

Hozzávalók:
1 kg zöldborsó
1 csokor koriander
fél póréhagyma
hüvelykujjnyi gyömbér
fél teáskanál római kömény
1 teáskanál kurkuma
1 deci joghurt (Aldis kecskejoghurtot használtam, de bármilyen jó)
2 evőkanál tönkölyliszt
1 evőkanál citromlé
só, bors
kókuszolaj
Feltét:
1 egész csirkemellfilé
1 teáskanál méz
1 teáskanál mustár
pár csepp citromlé
só, bors
kókuszolaj
A póréhagymát 1 kanál kókuszolajon üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a zöldborsót, kicsit ezt is kevergetve hagytam átmelegedni, majd felöntöttem annyi vízzel, amennyi éppen ellepte. Én baba kompatibilisen főztem, tehát a fűszereket csak akkor adtam hozzá, mikor a borsó megfőtt, előtte pedig neki kivettem a pórés borsóból pár kanállal. DE, ha bébi nincs a közelben, akkor a fűszereket, reszelt gyömbért, a borsóval együtt tegyétek a fazékba, és hagyjátok kicsit pirulni együtt őket, aztán a víz.
Szóval, mikor a borsó megfőtt, egy kis tálban elkevertem a lisztet a joghurttal, adtam hozzá pár kanál főzőlevet és visszaöntöttem a fazékba, majd megvártam, míg újból felforr és besűrűsödik, rottyan egyet és elkészült. Friss citromlevet öntöttem még hozzá tálalás előtt és beleszórtam a felaprított koriandert is.
Közben egy serpenyőben pici kókuszolajon lepirítottam a csirkét, ebből is vettem ki a babának, majd folytattam a miénket, hozzáadtam a mézet, mustárt, sót, borsot, pici vizet, amit megvártam, míg elfő és színt kap a csirke, és el is készült, ehhez is ment a végén egy facsarás citrom.
A babaverziónál pedig turmixolásra került a pórés borsó a csirkével illetve pároltam még neki a főzelék felett párolóedényben répát, plusz, hogy még édesebb legyen, egy kis reszelt almát is kapott hozzá. Elfogyott…


Krumpli és a borsó, jó páros, curryvel ízesítve készítettem már főzeléket belőlük, de ez esetben az egyik főszereplő a medvehagyma, még hozzá pesto formájában. Most dió helyett szezámmagot tettem bele, de akár mindkettővel is feldobhatjátok ezt a zöld kencét. Mehet tésztára, pirítósra, salátába, húsok tetejére, rizsben elkeverve köretként, soroljam még?
Hozzávalók:
Először kóstoltam a nyelvhalat is, eddig csak hallottam róla főzőműsorokban, hát gondoltam teszek egy próbát, olyan szimpatikusnak tűnt a halasnál, ráadásul az ára sem vészes, legalábbis a lazachoz képest. Nagyon kellemes a húsa, olyan tartalmas, de szinte krémes, nem esik szét sütés közben és lesz olyan vízízű, mint a fagyasztott halak többsége, amiket pont ezért nem szeretek.
Érdekes, mondhatni szokatlan kombó a brokkoli és a zöldbab, pláne, hogy utóbbit nem igazán szeretem, bár elkészítés kérdése az egész tulajdonképpen. Mikor ez volt a menü, még volt medvehagyma, de azt újhagymával nyugodtan helyettesíthetitek most már.
Hozzávalók:
Ezer éve nem ettem klasszikus burgonyafőzeléket, ami nálunk mindig “piros” volt, tehát szép színes a piros paprikától , babérlevéllel fűszerezve és a végén pár csepp ecet lendítette be az ízét. Ez nekem így volt tökéletes. Aztán a krumplihoz való vonzalmam alábbhagyott és került képbe az édesburgonya, amit az íze és beltartalmi értékei alapján is sokkal jobban szeretek és használom tulajdonképpen ugyanúgy, mint a hagyományos burgonyát.
Elég sok curry recept van már a blogon, de húsos talán még nincs. Na jó, talán egy csirkés van valahol. A legjobban egyébként én is a húsmentes verziókat kedvelem, hiszen általában elég laktatóak azok magukban is, pláne a lencsések, de most egy ilyen hard core verzióra vágytam marhahússal.
Hozzávalók:
Még pár éve találtam egy hasonló receptet egy másik blogon, ahol kókusztejjel készült a spenót, sőt még egy csepp méz is került hozzá a végén, és akkor nagyon rákattantam, azóta sokszor készítem így. Ha valaki meghallja, hogy spenót és kókusztej egy tányérban, néha úgy néznek rám, mintha valami bűnt követtem volna el, pedig tévhit, hogy a spenótfőzeléket csak egy bödön tej és liszt segítségével lehet ehetővé varázsolni…
Fogalmam nem volt, hogy mit főzzek, csak megláttam a friss spenótot és megvettem, majd rám kacsintott a friss zöldborsó, persze akkor abból is kellett egy kicsi, így haladtam szépen tovább egészen addig, míg kis csokor illatos bazsalikomra leltem, és közben még 150 Ft-ért óccó, viszont igazi olasz bivalymozzarellát is “rám tukmáltak” egy bödönnel, mert közeli lejáratú volt… Szeretek így vásárolni és málhás szamárként beesni aztán a konyhába, mit főzzek felirattal a homlokomon. Takarítás közben jön meg az ihlet, így született meg délre ez a recept. Annyira jólesett!
Hozzávalók 2-3 adaghoz:
Lassan már írhatnék egy “Zöldborsófőzelék best of” bejegyzést is, mert sokféle van már a blogon és most csatlakozik a sorba ez is, mert az egyik legjobb lett szerintem. Sőt, nálam ez magasan veri a hagyományos paprikás verziót, de tény, hogy itt a gyömbéres kurkumás zellerropogós viszi el a prímet, mert az rákattanós… Amennyire egyszerű, annyira finom, alul értékelt zöldség a zellergumó mindig mondtam én! Se liszt, se tej, csak tiszta ízek, ennél jobb hétköznapi vacsora vagy ebéd nem is kell.
Régóta kíváncsi voltam már erre a szépséges bíbor színben pompázó babra, mivel többé kevésbé a vércsoport diétát is szem előtt tartva eszem és főzök, és az kimondottam ezt a fajta babot javasolja nekem, mint 0-ás vércsoportú perszónának. Itthon bioboltokban kapható, fél kg 600-700 Ft körül már kapható. Nem kimondottam olcsó, de úgysem eszem minden héten babot, a környezetem legnagyobb örömére…. És akkor itt emelném ki az egyik, számomra legjobb tulajdonságát ennek a babnak, mert abszolút nem puffaszt, nulla, zéró kellemetlen hatás… Ezt persze nem tudom garantálni nektek is, mert nem vagyunk egyformák, de nekem tényleg jó.
Hozzávalók 4 főre:

