Pálmafa Project

Tojás és gluténmentes túrógombóc eperrel

Remek ötlet ahhoz, hogyan lehet egyszerűen és egészségesen túrógombócot készíteni!

Na erre tényleg senki nem mondhatja, hogy nagyon “reform” ízű, mert szerintem nem is igazán észrevehető a különbség az eredeti túrógombóccal szemben. Ráadásul biztosan elkerülhető vele a sűrű káromkodásokat helyettesítő hosszú sípszó, mikor a forró vízbe csobbanó gombócok szétesnek, ha éppen véletlenül nem sikerült volna a megfelelő arányokat eltalálni a búzadarával és a tojással…

DSCF3280

Na kitaláljátok mivel készült? Hááát persze, hogy a jó öreg kölessel. Nagyon sokat használom, itt elolvashatjátok, hogy mik a kedvenceim. Az a legnagyszerűbb, hogy bármilyen más hozzávalóval lehet kísérletezni ízlés szerint, aszalt gyümölccsel, kókusszal, friss gyümölccsel, pl. szilvásgombóc “pótlónak” isteni, de természetesen a hagyományos tejfölös változathoz is remek partner a köles. De ha már eperszezon van akkor ki nem hagytam volna, hogy eperszósszal legyen nyakon öntve, majd másnap egy hideg, nyers tejszínes eperlevesben csücsüljenek a gombócok, így legalább megmentésre került a tejszínmaradék a hűtőből. Igazi kánikula étel, de mégis laktató és tápláló, viszont kb. fele annyi kalóriát tartalmaz, mint a hagyományos verzió.

DSCF3283

Hozzávalók a gombóchoz 7 db gombóchoz:

1 pohár köles

25 dkg túró

kb. 2-3 evőkanál nyírfacukor

1 citrom héja

pár csepp citromlé

vaníliapor

10 dkg darált kesudió vagy dió, mandula

Az eperszószhoz: 25 dkg eper, pár darab menta és citromfű levél felaprítva, 1 kis kanál balzsamecet, méz ízlés szerint, majd az összes hozzávaló összeturmixolva.

Az eperleveshez: 25 dkg eper, 1 deci tejszín(maradék főzőtejszínt használtam de sima víz vagy kókusztej is jó helyette, amennyi éppen ellepi) nyírfacukor vagy méz ízlés szerint, pici citromlé, szintén botmixerrel leturmixolva.

A kölest dupla mennyiségű vízben puhára főztem, közben nyírfacukorral édesítettem, mikor az összes vizet felszívta elzártam a gázt és fedő alatt hagytam még puhulni kb. negyed órát, langyosra hűtöttem és belekevertem a túrót, a reszelt citromhéjat, citromlevet, vaníliaport és botmixerrel turmixoltam. Utóbbi művelet el is hagyható, de így egy kicsit jobban hasonlít az állaga az eredetihez.  Jót tesz neki ha áll hűtőben még egy fél órát, de nem tragédia ha azonnal tovább dolgozunk vele.

A kesudiót egy száraz serpenyőben megpirítottam, majd ledaráltam.

A köleses túróból gombócokat formáztam és meghempergettem a darált kesudióban, majd tálalás előtt megkoronáztam eperszósszal illetve másnap a szintén nyersen összeturmixolt hideg eperlevesbe kerültek.

Eperhab könnyedén

Ennél légiesebb desszert kevés létezik, ráadásul gyerekkorom kedvenc eperhabjára hajaz, amiről sajnos sehol nem találtam fotót. De a hozzám hasonlóan ártatlan, szemtelenül fiatalka kétszer 18 évesek biztosan emlékeznek a rózsaszín fedőpapíros, téglalap alakú dobozban kapható joghurthabra, amit én suli után, lestrapáltan hazaesve befaltam, persze szigorúan csak az ebéd után. Ez volt talán az egyetlen ilyen dobozos hűtős desszert, amit akkor szerettem. Mondjuk nagyon mást nem is lehetett kapni, talán még a krémtúrót, de én azt nem kedveltem túlzottan.

DSCF3227

Azért is jó ez a pohárkrém, mert olyan, mint ha meg sem ettük volna, a kalóriatartalma egy nagyobb levegővétellel vetekszik. Emellett pofon egyszerű, gyorsan elkészíthető , de ami a legfontosabb nagyon finom. Természtesen kefír helyett, lehet joghurttal is készíteni.

Aki emlékszik az eredeti habra, annak talán az is rémlik, hogy ilyen szivacsos, apró buborékos volt a belseje, amit én külön bírtam benne. Ezt az állagot most úgy próbáltam elérni, hogy  a végén mielőtt pohárba került, egy tejhabosítóval átmentem rajta, így sok pici bubi keletkezett benne és úgy dermedt meg.

DSCF3217

Hozzávalók poharanként:

2 dl kefír

10 dkg eper

2 teáskanál nyírfacukor

1 db lapzselatin

Az epret megmostam, lecsöpögtettem, nagyobb darabokra vágtam és egy mély edénybe tettem. Ráöntöttem a kefírt, nyírfacukrot és egy botmixerrel összeturmixoltam. A lapzselatin hideg vízbe áztattam kb. 10 percre majd kicsavartam és belekevertem az epres krémbe, majd egy tejhabosítóval az egészet felhabosítottam (botmixerrel is lehet), hogy tele legyen apró buborékkal, majd pohárba töltöttem és pár órára hűtőbe tettem.

DSCF3228

Rántott sajt dióbundában rozmaringos eperszósszal és körtével

Mennyi jó íz egy tányéron és egyáltalán nem ütik, sőt imádják egymást én meg őket!

Ezer éve nem ettem rántott sajtot, nem mintha nem szeretném, de nem a kedvenc elfoglaltságom a panírozással pepecselni, meg olajban sütögetni, úgyhogy kitaláltam, hogy kreálok egy kevésbé zsírbomba verziót. Szerintem sejtitek, hogy kókuszzsírban sült és zabliszt került a bundájába, a zsemlemorzsa helyett pedig dió. Köretként gyümölcsök, lekvár helyett friss eperöntet, rizs vagy sült krumpli helyett pedig körte került mellé.

DSCF3239

Ez az étel is jó példa arra, hogy nem kell lemondani semmilyen finom falatról ha valaki szeretne tudatosabb odafigyelni az étkezésére, sőt azt gondolom, hogy az igazán jó ízekre csak azután lehet rábukkani, hogy elkezdünk “tiszta” és jó minőségű hozzávalókat használni a konyhában. Talán ez olyan, mint a sport, ha megtaláljuk azt, ami tényleg feldob, és örömet, nem szenvedést okoz. akkor nem tudsz nélküle élni. A főzéshez visszakapcsolódva pedig én nem igazán kívánom már az étolajban, vastag fehér lisztes bundában sült rántott sajtokat.

Ami a sajt típusát illeti lehet camambert, én is imádom, bár zsíros ugyan, de helyette most mégis ordát választottam, mert mostanában rákaptam az ízére. Több ízben kóstoltam, ehhez talán a szezámmagos a legjobb vagy a sima. Az orda egy fehér színű savósajt, amiből arra lehet következtetni, hogy kevésbé zsíros. Picit böngésztem a témában, hogy mi is az a savó, nos ez a sajtkészítés során visszamaradt folyadék, ebből készül az orda. A tejsavóról fontos megemlíteni, hogy magas a fehérjetartalma, viszont kalóriaszegény. Úgyhogy bátran ki lehet próbálni, állagra nem olyan, mint a camambert, inkább túrószerű, éppen ezért olvadni sem fog úgy. Egyébként meg nyugodtan készítse mindenki a kedvenc sajtjával.

DSCF3241

Hozzávalók:

rántanivaló sajt kb. 1 cm-es szeletekre vágva

Panírhoz:

zabliszt, tojás, darált dió

Eperszószhoz:

eper

pár csepp citromlé

balzsamecet (elhagyható)

néhány friss rozmaring levél

pici méz v nyírfacukor

Körethez:

körte vagy alma, pár szem dió és rozmaring ág

vaj

Sütéshez: kókuszzsír

A körtét félbe vágtam, majd ismét félbe, kivágtam a magházát, mindegyik közepébe tettem egy picit vajat és egy szem diót, egy rozmaring ágat fektettem rájuk, majd 180 fokra előmelegített sütőbe toltam alufóliával lefedve kb. 25 percre míg megpuhultak.

Addig az epreket megmostam, megszórtam nyírfacukorral, pár csepp balzsamecettel és citromlével, a felaprított rozmaringgal, és egy botmixerrel pürésítettem.

A sajtokat előbb a zablisztbe, majd a felvert tojásba, és dióba forgattam, majd ismét tojásba és megint dióba. A dupla panír főleg akkor jó, ha könnyebben olvadó sajtot, pl. trappistát használunk, így nem folyik ki. Egy serpenyőben pár kanál kókuszzsírt megolvasztottam, majd beletettem a sajtot és minden oldalát pár perc alatt barnára sütöttem.

DSCF3240

 

Rakott epres túrós zablacsinta

Komolyan feltettem magamnak a költői  “noooormáális Maaaargit?” kérdést, hogy este edzés után “az egész hűtőt felfalnám” érzéssel a gyomromban, miért kínzom magamat azzal, hogy ennek a desszertnek a képeit nézegetem, sőt még írok is róla. Csorog a nyálam, az meg kimondottan árt a laptopomnak, és még rosszul is nézek ki közben, bár ez a legkevesebb. Van itthon eper tulajdonképpen meg zabpehely is,  tej is….na neeem, ki van zárva, hogy most nekiálljak, nyugszik, fekszik van. Majd Ti megcsináljátok ezen a rövid hétvégén és elmesélitek hogy ízlett, ok?!

DSCF3187Mit meséljek róla, imádnivaló, mert én csináltam az eper, joghurt, túró, citrom kombóval nem lehet nagyon mellé lőni, de azért a szószt kicsit megbolondítottam balzsamecettel és mentával, mert tavaly óta tudom, hogy igen csak élvezik egymás társaságát. Az eperszezon elindult végre, úgyhogy nem jövök haza vásárlásból nélküle, ha mégis akkor legalább visszafordulni nem felejtek el érte…

DSCF3188Még egy képet beszúrok és tuti nyálelszívóra lesz szükségem…. Nos, mindig megemlítem mikor palacsinta receptet teszek fel, hogy világ életemben utáltam palacsintát sütni, de ha van a kezem ügyében valami zab, akár pehely, akár korpa, akár liszt na és kókuszzsír, akkor már állok is neki lelkesen a feladatnak. Korlátozott számban azért persze, nehogy megerőltessem magam, 10 db fölé nem megyek… Ez sem volt több mégis jól lakott belőle egy kiadós leves után pár ember.

DSCF3195

Hozzávalók 8 darabhoz:

10-12 evőkanál zabliszt

2 tojás

1 deci tej

szóda

olaj a sütéshez (nálam kókuszzsír)

Túrótöltelékhez:

25 dkg túró

1 kis doboz natúr joghurt

1 fél citrom héja és 1 kanál leve

késhegynyi vaníliapor

2-3 evőkanál nyírfacukor ízlés szerint

Eperöntethez:

20 dkg eper

1 teáskanál balzsamecet

pár csepp citromlé

2-3 teáskanál méz

pár darab friss citromfű és mentalevél

A tészta hozzávalóit egy habverővel csomómentesre kevertem, – állagra legyen hagyományos palacsintatészta sűrűségű -1 , és egy kisebb méretű serpenyőben merőkanalanként 1-1 teáskanál felhevített kókuszzsíron kisütöttem.

A túrótöltelékhez a túrót egy villával széttörtem, ráöntöttem a joghurtot, nyírfacukorral és vaníliával megszórtam, ráreszeltem a citromhéjat, meglocsoltam a levével és alaposan összekevertem.

Az eperszószhoz az epret megmostam, felkockáztam, ráöntöttem a balzsamecetet, a mézet, a felaprított mentaleveleket és botmixerrel összeturmixoltam.

A palacsintát megkentem a túróval, majd megöntöztem az eperszósszal, aztán befedtem a következő palival, és így folytattam míg el nem fogyott, a tetejére pedig rálocsoltam a maradék túrót és az öntetet.

DSCF3193

Szín és ízbomba - Epres, spárgás quinoa saláta

Benne van minden ami késő tavasz vagy inkább nevezzük kora nyárnak? Utóbbi jobban hangzik. Nagyon szemöldökfelhúzos recept első hallásra, de tudjátok nyitottsáááág a jelszó továbbra is, meg kell kóstolni. Mióta tavaly megbizonyosodtam róla, hogy az epret igenis lehet sós ételekben is fogyasztani és megkóstoltam a nyers spenótos tésztasalátába keverve, azóta bátran kombinálom más zöldségekkel is, ráadásul a spárgához különösen jól passzol. Utóbbinak menthetetlenül elérkezett a szezonja, már az ára is egész barátságos, irány a piac tehát. Azt nem állítom, hogy már csak mézédes epreket lehet kapni, de ki lehet fogni szépet és jó ízűt.

Nos, hogy mi a quinoa? Dél-amerikai növény ő, és ezek a picit kölesre vagy kuszkuszra hajazó magok pedig a termései, szóval a másik kettővel ellentétben nem gabonaféle, mivel a céklák és parajok családjába tartozik. Természetesen ezáltal gluténmentes és alacsony kalóriatartalmú, úgyhogy nem bánjuk meg ha barátságot kötünk vele. Ami pedig kiemelkedő fontosságú a quinoával kapcsolatban, hogy teljes értékű fehérjeforrás, ami annyit tesz, hogy tartalmazza azt a 9 aminosavat, amit a szervezet nem tud előállítani és táplálék formájában tudjunk csak bekebelezni. Nincs nagyon karakteres íze, ezért jó alapul szolgál az édes, sós, ropogós hozzávalóknak.

DSCF3165

Hozzávalók adagonként:

fél bögre quinoa

pár szem eper

kisebb marék mandula

4 szál spárga (pici citromlé és nádcukor a főzéséhez)

salátalevél (nálam lila lollo rosso)

Öntethez:

kis gerezd reszelt fokhagyma

2 evőkanál olívaolaj

1 evőkanál balzsamecet

pár csepp citromlé

só, frissen őrölt bors

A quinoát egy szűrőben átöblítettem és feltettem főni kétszer annyi vízben, amit picit megsóztam. A felszeletelt spárgát forrásban lévő vízbe dobtam, amibe előtte pár csepp citromlevet és egy kis kanál nádcukrot tettem, kb. 10 perc után leszűrtem és hideg vízben leöblítettem a spárgadarabokat. A mandulát durvára aprítottam, az epret kis darabokra vágtam. Az öntethez összekevertem az olajat, ecetet, citromlevet, reszelt fokhagymát, sóval és borssal. A salátaleveleket megmostam, megszárítottam egy tányárra szedtem. A puha quinoához kevertem a spárgát, az epret és rácsorgattam az öntetet, majd az egészet a salátalevelekere halmoztam, amit még megszórtam a mandulával.

DSCF3161

Kalóriaszegény zabos sajttorta

Kitartás, mindjárt itt a következő hosszú hétvége, ráadásul az 4  napos lesz!

Lelkiismeret furdalás nélkül osztom meg ezt az édességet a húsvéti nagy evészet után, mert ettől biztosan senki nem tesz szert még nagyobb súlytöbbletre. Abszolút jó alternatíva azoknak, akik rajonganak a hagyományos sajttortáért, ami azért nem éppen zsírszegény, de mégsem szeretnének lemondani róla.

DSCF3147

Nem igaz, hogy csak az lehet finom, ami tömve van cukorral és liszttel. Ebben a tortában egyik sincs, viszont tartalmaz rostot a zabkorpának és zabpehelynek köszönhetően, friss gyümölcsöt és zsírszegény joghurtot.  Az eperből néhány szemet a krémhez is tettem, de elég a tetejére díszítésképpen, persze bármilyen más piros gyümölcs passzol hozzá, bátran vegyük elő a mélyhűtőből a tavaly nyáron lefagyasztott szépségeket.

DSCF3151

Hozzávalók 18 cm-es tortaformához:

10 dkg zabkorpa

5 dkg zabpehely

5 dkg kókuszzsír

1 evőkanál nyírfacukor

Krémhez:

30 dkg zsírszegény túró

2 dl natúr zsírszegény joghurt

4-5 evőkanál nyírfacukor

3 evőkanál kukorica keményítő

fél citrom leve és reszelt héja

3 db tojás

1 késhegynyi vaníliapor

Tetejére: eper

A zabpelyhet és zabkorpát egy tálban összekevertem az olvasztott vajjal és a nyírfacukorral,majd a tortaforma aljába nyomkodtam egyenletesen elosztva. Az a lényeg, hogy az egészet átjárja a kókuszzsír, mert akkor fog szépen összetapadni és nem fog morzsálódni szeleteléskor.

A krém hozzávalóit egy tálba öntöttem, a tojások egészben kerültek bele, és botmixerrel nagyjából simára turmixoltam, majd ezt is a tortaformába öntöttem. 160 fokon sült negyed órát, majd 180 fokon 30 percet töltött. Hűtsük ki, mert csak utána lehet szépen szeletelni.

DSCF3148

 

Ötlet Mikulásra és Télapóra

Már csak 15-öt kell aludni és a fotón látható nyári Mikulásom végre betöltheti igazi funkcióját. Na persze nem hibernáltam Őt júniusban, hanem nagyon is jóízűen elfogyasztottam a mézédes hazai eperrel. Eper most is kapható a piacon, ugyan nem hazai és nem is mézédes, de arra abszolút alkalmasak lehetnek, hogy ebben a kompozícióban vidámságot csempésszenek kicsiknek, nagyoknak, egy személynek vagy nagyobb társaságnak is december 6-án.

Ha valaki csak 1-2 darabot szeretne készíteni, de nincs kedve csokis vagy kakaós piskótát sütni hozzá, akkor megteszi egy jobb minőségű, boltban vásárolt muffin is. Ilyet ritkán szoktam javasolni, de itt a szándék, a meglepetés és a vidám hangulat a fontos, úgyhogy miért ne? Megskalpoljuk, formára faragjuk, a leeső piskótadarabokat elfalatozzuk természetesen és már kész is. Így azok sem maradnak ki a jóból, akik nem szeretnek a konyhában serénykedni.

Viszont, ha többet szeretnénk készíteni, akkor sütésre fel. Bármilyen kakaós piskóta jó hozzá, használja mindenki a kedvencét, de íme egy bevált recept, ami a kedvenc csokitortám alapja és az epres Mikulásokhoz is ideális lehet.

DSCF0465

Hozzávalók a piskótához:

6 tojás

20 dkg cukor

6 evőkanál víz

18 dkg liszt

1 cs sütőpor

4 dkg étkakaópor

A Mikulások összeállításához:

habtejszín

eper

lekvár a kész piskóta tetejére (elhagyható)

A tojások sárgáját a cukorral és a vízzel keverjük habosra, ezután fokozatosan adagoljuk hozzá a sütőporos lisztet és keverjük csomómentesre. A tojások fehérjét verjük kemény habbá és azt is keverjük hozzá a lisztes keverékhez óvatosan, hogy ne törjön meg a hab. Végül dolgozzuk bele a kakaóport is.

Vajazott, lisztezett tortaformába öntsük a masszát és kb. 25 perc alatt süssük meg a 180 fokra előmelegített sütőben. Mivel most nem torta lesz belőle, ezért kettő lapba vágjuk el a tésztát, mert nagyjából így lesz megfelelő a magassága a Mikulások elkészítéséhez. Ezután fogjunk egy kisebb átmérőjű pogácsaszaggatót és azzal vágjunk ki kis hengerformákat. Lehet nagyobb méretű szögletes tepsiben is sütni és akkor nem kell a tészta kettévágásával bibelődni.

A habtejszínt verjük fel, töltsük habzsákba és nyomjuk a piskóták tetejére, amire előtte lekvár is kenhető, de én ezt kihagytam. Ezután helyezzünk rá mindegyikre egy szem epret, aminek a tetejére szintén nyomjunk egy pici tejszínhabot.

Kellemes, nyers eper-cseresznye leves

Egy gyors és spontán megoldás volt, miután tegnap majdnem szó szerint estem be a lakásba. Nyűgös, fáradt, álmos, éhes, melege van. Így befeküdtem a hűtőbe, mert ott jó volt a hőfok és szemügyre vettem miből élünk, mi az amit mindenképp fel kell használnom, mert nem bírja már tovább a tárolást. Ételt  kukába nem dobunk, max. ha már kék penész csücsül rajta, igaz az nálam esetleg a sajton található, de az meg attól lesz finom. Amúgy mindenből annyit vásárolok ami el is fogy.
Kívántam hideget, gyümölcsöset, enyhén édeset, így ezt dobtam össze 5 perc alatt. És még mentát sem tettem bele most. Szegénykét megtámadta valami szörny és lukacsosra rágja a leveleit, de remélem a menta nyeri a csatát….

Hozzávalók 1 adaghoz:

1 marék eper
1 marék cseresznye
2 dl tej (ha lehet növényi)
1 kanál kókuszreszelék
1 kanál zabkorpa

pici méz, v nádcukor, nyírfacukor az édesítéshez ízlés szerint

Az epret összeturmixoltam a tejjel, hogy sűrűbb állaga legyen ment hozzá a kókusz és a zabkorpa, legvégén pedig a kimagozott cseresznye. A gyümölcsök édesek voltak, így nem volt szükséges plusz cukorra. Annyira könnyű, hűs, habos leveske lett, hogy ihaj, de mégis eltelített pár órára.

 

Még még eper és Nyári Mikulás

Csak elkészült még két epres mutty, az egyik régi kedvenc, ha jól emlékszem egyik sógornőmtől kaptam a receptet és azóta minden évben elkészül és kortól, nemtől függetlenül ízlett eddig mindenkinek. Habkönnyű szó szerint és az elkészítése is. Íme Ő:

Joghurt álom:

Kicsit ráncoska, mert műanyag fóliával volt beborítva, de nevezzünk inkább rusztikusnak az jobban hangzik. Az eredeti receptet írom, de  imitt amott módosítottam az én “álmomat”.

Hozzávalók:

3 kis doboz natúr joghurt v kefír is lehet
2 kis doboz habtejszín (cukormentes)
1 csomag vaníliás cukor(ha lehet a bourbon típus, amiben igazi vanília van, v vanília rúd kikapart magjai,én amúgy most kihagytam)
10-12 evőkanál cukor( szerintem ez rengeteg, kóstolni kell közben, nálam nyírfacukor és pici nádcukor volt vegyesen)
1 kis csomag zselatinpor
30 dkg eper

A joghurtot a cukrokkal és a zselatinnal kikeverjük és összemelegítjük, mikróban v gázon. Ne forraljuk!
Hagyjuk kihűlni és csak utána öntsük hozzá a tejszínt(nem kell felverni) és keverjük bele az apróra vágott epret.
Végül fóliával kibélelt tálba öntsük amiből ha megdermedt ki lehet borítani. Én készítettem már őzgerinc formában, szépen szeletelhető, mutatós.
Jártam már úgy, hogy valamiért nem szilárdult meg, és akkor hosszú sípszó következett…de no para, kanállal is tuti elfogy.
Túrós epertorta:
 
Mégis adódott alkalom, hogy legyártásra kerüljön ez a torta is, a barátnőm kisfiának a nagy szülinapjára. Recept itt található.
Természetesen a cukor mennyiségen változtattam, a 8 evőkanál porcukor helyett 10 teáskanál nyírfacukor ment bele, illetve a túró mellé szerintem passzol valami citrusos is, de a vegyszeres citromhéjat nem akartam olyan tortába tenni ami nem lesz hőkezelve, ééés mivel citromfű még mindig van a háznál, így 4 levél ment bele felaprítva.
Háát, jelentem kanalazós torta lett, pedig előző alkalmakkal mindig sikerült. Expressz nevezetű zselatint, ami nagy zacskós és elvileg nem kell felmelegíteni csak hozzáadni a krémhez, én nem teszek bele többet az tuti…. Hagyományos zselatinporból sikerült korábban. DE vígasztal, hogy volt aki 3szor evett így is belőle és 5 perc alatt fogyott el az egész. Isten éltesse Kendét!

 

Nyári Mikulás
Ezt csak, úgy, mert nagyon pihent vagyok, és szeretettel küldöm annak aki ma szomorú…
Decemberben szerettem volna ezt Mikulás alkalmából megcsinálni, de hiába kerestem nagyítóval a kertben epret, meglepő módon nem találtam. A piacon aranyáron kapható halovány ződes-rózsaszínes felfújt messziföldi példányok sem győztek meg, hogy megsüssem. Na de most!
Csaltam kicsit na, mert nem volt kedvem egész tepsi kakaós piskótát sütögetni így most egy kész csokis muffint fejeztem le és beleztem ki aljas módon.
És aki vitába szállna, hogy Nyári Mikulások nem léteznek, akkor  közlöm, hogy szemtanúja voltam tavaly nyáron, hogy bizony nagyon is!!!

Epres kockafagyi és egyéb furcsaságok

Végre van eper, sőt már íze is van, úgyhogy hajrá!
Az eper egy igen vonzó gyümölcs, szép is, édes is, vérünket is tisztítsa, rengeteg C vitamin található benne, a magja pedig jó kis cinkforrás. Ettől biztos nem fog szélesedni egyik testrészünk sem, kivéve ha úgy esszük, mint én gyerekkoromban, azaz epres cukor formájában = minimális eper lehetőleg minél több porcukorral a tetején. Szerencsére rájöttem, hogy a cukor tök felesleges rá ha egymagában akarjuk enni, helyette viszont annyi érdekes alternatívára bukkantam. Amit sosem szerettem igazán, az a típusú gyümölcstorta ahol a piskóta és a krém tetején remegő zselatin kocsonyában, pláne a piros festékes változatban csücsülve imbolyog néhány szem eper és egyéb gyümölcs. Úgyhogy ezt ezúton  is passzolom.
Idén a szezon elején, kétféle fagyira esett a választásom amibe epret szerettem volna tenni. Remekül időzítettem, a hőmérséklet a 10 fokot alig érte el aznap, de ez nem csökkentette a lelkesedésem, arcomon széles vigyorral, forró teával, pulóverben de elkanalaztam a házi fagyimat.
Ami a kockafagyit illeti, ez nem egy kulináris újdonság, nemes egyszerűséggel nem volt fagyis kanalam. A szándék meg volt, elmentem barkácsékhoz venni, de nem adtak. Nem, nem a szögek mellett kerestem hanem a konyhafelszerelések között, de sajnos aznap ez hiánycikk volt.
Nem dőltem kardomba, különben is ki mondta, hogy a fagyi csak gömb formában ehető??
Joghurtos eperfagyi mentával és citromfűvel:
Ezt a fagyit még tavaly kinéztem magamnak, mert nagyon egyszerű és gondoltam ha már a menta és a citromfűbokraim vad növekedésbe kezdtek az udvaron a ládában, hát miért ne raknék hozzá pár levelet.
Hozzávalók 6 adaghoz:
35 dkg eper
1,5 dl joghurt
cukor ízlés szerint, nálam kb. 5 dkg nyírfacukor
4-4 db menta és citromfű levél
Az epret apró kockákra vágtam és megszóram a cukorral, picit állni hagytam, hogy a cukor elolvadjon rajta, aztán hozzáöntöttem a joghurtot és krémesre turmixoltam. A menta és citromfű leveleket nagyon apró darabokra vágtam és hozzákevertem krémhez majd tálba öntöttem és lefagyasztottam. Fagyigépem nincs, így javasolt fél óránként átkeverni míg teljesen meg nem fagy, hogy ne legyen nagyon kristályos az állaga.
Epres-mákos fagyi tejszínnel:
Hozzávalók 6 adaghoz:
20 dkg eper
2 dl habtejszín
5 dkg darált mák
citromlé
cukor ízlés szerint, nálam 1 teáskanál méz és 5 dkg nyírfacukor
Az epret apró kockákra vágtam, megszórtam a cukorral, csorgattam rá mézet és egy kis kanálnyi citromlevet. Felvertem a tejszínt, majd hozzákevertem a mákot, a legvégén pedig az epret. Tálba öntöttem és mehet a fagyasztóba.
Tálalás előtt fél órával érdemes kivenni a fagyasztóból.Megjegyzés: Hatalmas kihívás volt megállni, hogy mielőtt beraktam őket a fagyasztóba, nagy kanállal meg ne egyem csak így folyós állapotában, mert túl finom volt. Mindenesetre a tálakat könnyű volt elmosni, mert fejest ugrottam beléjük, hogy egy csepp se vesszen kárba.

Balzsamecetes-borsos-mentás eper:
 
Nem mentek el otthonról, nekem is a fejem tetejére szaladt a szemöldököm mikor ezt a receptet először megláttam és naná, hogy tesztelnem kellett. Nagyon jóóóó. Az ecet és a bors nem érződik benne külön-külön, viszont párban nagyon kellemes aromával vonják körbe az epret.
A legegyszerűbb változat a cukros eper helyett szerintem.
Elkészítése:
Az epret apró darabokra szeljük, 1 kis tálnyi adaghoz pár csepp balzsamecetet löttyintünk és egy-két  csavarásnyi fekete bors megy hozzá. A menta nem kötelező anélkül is finom, de szerintem nagyon jól feldobja. Ha nem elég édes az eper akkor pici méz is adható hozzá.

 

Túrós epertorta:Ezt idén még nem, de az elmúlt években többször elkészítettem már. Szép is, egyszerű is, a cukorral itt is lehet “játszani” spórolni belőle, nyírfára cserélni, ki hogy szereti. Most az eredeti receptet írom le, ahogy én találtam. Én soknak véltem akkor hozzá a cukormennyiséget, de kóstolni kell közben. Ebben a formában én is meg tudom enni a zselatint.
Legközelebb biztos, hogy már saját sütésű keksszel vagy babapiskótával csinálnám.

 

Hozzávalók:1 csomag babapiskóta
50 dkg túró
30 dkg eper
2 cs zselatinpor
2 dl tej
4 dl joghurt
3 cs vaníliás cukor
8 evőkanál cukor
4 dl tejszín
pár szem eper a díszítéshez, de ez lehet más gyümölcs is

Egy kerek tortaformát kibélelünk műanyagfóliával és körben beleállítjuk a piskótákat. Félbetörve pont méret.
Az epret feldaraboljuk, a tejbe beleöntjük a zselatint és kevergetés mellett felmelegítjük. Forralni nem kell. A túrót összekeverjük a joghurttal, cukrokkal, végül mehet hozzá az eper és összeturmixoljuk. A tejszínt kemény habbá verjük és a zselatinos tejjel együtt hozzáadjuk a túrós krémhez. Végül a formába öntjük és hűtőben jó egy éjszakát áll. Aztán lehet kreatívkodni és díszíteni!
Néhány módosítás és jó tanács a tortával kapcsolatban ITT

Aztán még lehet eperből lesz folyt.köv.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!