Pálmafa Project

Fejedelmi májusi reggeli eperrel és spárgával

Ez nem is egy recept, inkább egy opció, hogy mi mindenre jó az eper és a spárga.

A világ konyháiban is sokszor kerül egy tányérra a kettő együtt, salátában én is próbáltam többször is, sőt buggyantott tojással is, de íme még egy villásreggeli ráérős napokra. Ha akár csak negyed órátok van a reggelit összedobni, már megéri nekiállni. Az epret előző nap felszeltem, a spárgákat is előkészítettem, másnap csak egy serpenyő kell semmi más és szépen sorban sülnek a hozzávalók egymás után. Sőt nagy serpenyőben egymás mellett is akár, így még hamarabb lehet falatozni.

Szokatlannak tűnik, de igazán finom és szép a szemnek is. Na jó a tojás nem. Az most nyomi lett. De én ilyennek szeretem… Süssetek szebbet hát na, és kósoljátok meg ezt a kombinációt!

DSCF7239

Hozzávalók:

6-8 db zöld spárga fejenként

1-2 db tojás fejenként

1 kisebb marék eper

pár evőkanál mandulaforgács

olívaolaj

só, bors

pár csepp balzsamecet

A mandulát száraz serpenyőben megpirítottam.

A spárgákat megmostam a végeit meghajlítottam, ahol eltört onnantól fás, így azokat a részeket kidobtam. Egy serpenyőben kevés olívaolajon puhára pároltam őket, sóval, borssal.

Mikor a spárga elkészült tányérra szedtem, a helyére a serpenyőbe pedig beleütöttem a tojást és megsütöttem. Végül a spárga tetejére helyezve tálaltam azt, majd megszórtam a felszeletelt eperrel –  amit előtte meglocsoltam pár csepp balzsamecettel -, és a mandulával.

Lisztmentes piskótatekercs eperpudinggal töltve

Most már nem tartok a piskótatekercs készítéstől, mert ez tökéletesen összeállt, tekeredett, csavarodott amerre én akartam, nem törött szét és pihe puha szaftos. Elég érvet soroltam fel, hogy kipróbáljátok?

DSCF7278Nem voltam meggyőző? Akkor folytatom. Csak tojás van a tésztájában és minimális nyírfacukor, liszt nuku, sőt még a kakaóport is kispóroltam belőle mert nem tudok kettőig számolni véletlenül, de amúgy sem az a lényeg, anélkül is sikerülni fog.

A krémjében nincs tej, nem titok, hogy erre a célra készült a pár napja megosztott eperpuding.

Az állaga más azért,  mint a hagyományos piskótáé, sokkal szivacsosabb, az a veszély semmiképp sem fenyegeti, hogy száraz lenne, de ezáltal sokkal könnyedebb is a tésztája.

4 emberből 5-nek nagyon ízlett, úgyhogy megéri nekiállni, ráadásul a mérleg nyelve sem fog többet mutatni az elfogyasztása után!

DSCF7281Hozzávalók:

6 db tojás

3 evőkanál  nyírfacukor

2 dkg étkakaópor v karobpor

csipet só

A puding receptje ITT.

A tojások fehérjét kemény habbá vertem, a sárgáját habosra kevertem a cukorral, csipet sóval és a kakaóval. Óvatosan beleforgattam a fehérje habot, majd sütőpapírral bélelt tepsibe simítottam és 180 fokon kb. 25 perc alatt megsütöttem.

Ezután egy tálca segítségével átfordítottam a piskótát és lehúztam róla a sütőpapírt, megkentem a hideg krémmel és egyből feltekertem. Ha a piskóta kihűl törni fog, ezért fontos, hogy rögtön fel legyen tekerve, akár üresen is és így várakozhat a töltésre.

Hagytam teljesen kihűlni majd felszeleteltem, illetve a maradékot hűtőben tároltam. Pár napig vígan eláll.

DSCF7279

Forrás: ITT.

Tejmentes eperpuding házilag

Miért kéne bolti műpudingot enni, ha az otthon főzött százszor finomabb és semmivel sem tart tovább az elkészítése?

DSCF7262Hirtelen ötlet volt, ugyanis süteménybe kellett volna pudingot tölteni, de nem akartam zacskósat, és tejeset. Volt viszont itthon eper bőven, így kísérletezni támadt kedvem. Főztem már vaníliásat, kókuszosat, de mindegyiket tejjel.

Mennyei lett, és az állaga is tökéletes, ha nem tudnám, hogy nincs benne tej, azt hinném van… Sőt még majdnem teljesen gluténmentes is, hiszen kukoricakeményítővel sűrítettem be és csak a végén adtam hozzá pár kanál zabkorpát. Igazából, ha több keményítőt vagy kókuszt tesztek bele akkor a korpa elhagyható belőle, sőt van egy jobb ötletem, tehettek hozzá bármilyen magőrleményt, mandula szerintem kimondottan passzolna. Így a lisztérzékenyek sem maradnak ki a jóból.

Egyszerű, gyorsan összedobható, csak addig kell türelmesnek lenni, míg kihűl. Bár én langyosan is elnyammognám…

DSCF7261Hozzávalók 2 pohárhoz:

25 dkg eper

3 deci víz

1 tojás sárgája

2 evőkanál kukoricakeményítő

3 csapott evőkanál zabkorpa

2 evőkanál kókuszreszelék

4 csapott evőkanál nyírfacukor

1 fél mokkáskanál vaníliapor v 1 db vaníliarúd kikapart belseje

Az epret megtisztítottam apró darabokra vágtam, felöntöttem vízzel és leturmixoltam.

Hozzákevertem a tojás sárgáját, a keményítőt, cukrot és a vaníliaport. Feltettem a gázra és folyamatos keverés mellett felforraltam, mikor sűrűsödni kezdett hozzászórtam a zabkorpát és a kókuszreszeléket, és elzártam alatta a gázt. Poharakba töltöttem és kihűtöttem.

DSCF7260

Nyers gyümölcsleves - Avokádó, alma, eper

Nyers leves, ami kitűnő folyadék utánpótlás, és képes feltölteni energiával, vitaminokkal és ásványi anyagokkal a szervezetet. Elronthatatlan, pár perc alatt kész. Ja, és bár zöld, nincsen benne spenót…

DSCF7207Ezért vártam többek között a jó időt és a friss gyümölcsöket, mert végre jól esik a hideg leves, nem kell bekapcsolni a gázt egy turmixgéppel meg van oldva minden.

Mivel dübörög az eperszezon, így ez a gyümölcs nem hiányozhatott belőle, ez adja a leves “harapnivaló” részét. Mellette avokádó és alma kombinációjával készült turmix lett az alapja.

Szép ződ színét a zöld árpafű por teszi még élénkebbé. Semmi gond, ha nincs ilyen otthon, enélkül is pompás lesz és helyette bármilyen kéznél lévő őrleményt szórhattok hozzá. Zabkorpát, őrölt lenmagot, akár darált diót is. Ezek tulajdonképpen a sűrítést szolgálják, illetve növelik a tápanyagtartalmat.

Szerintem jó móka ilyesmit készíteni, mert nincs szigorúság a mennyiségek tekintetében sem, mindig lehet korrigálni az édességén, állagán ízlés szerint.

Kényelmes és gyors megoldás a korgó gyomornak reggel, délben este!

DSCF7219Hozzávalók adagonként:

1 nagyobb méretű alma fele

fél avokádó

1 kis marék eper

1 mokkáskanál szezámmag

1 teáskanál citromlé

1 fél mokkáskanál zöld árpafű por (elhagyható, vagy lehet más őrlemény helyette, pl. lenmag)

édesítés ízlés szerint pl. mézzel

2-2 levél menta és citromfű

Az avokádót félbevágtam, kikanalaztam a belsejét, az almát lereszeltem (nem muszáj meghámozni), turmixgépbe tettem őket. Hozzászórtam a zöld árpafű port, a felaprított menta és citromfű leveleket, meglocsoltam citromlével és édesítettem pici mézzel. Alaposan összeturmixoltam, tányérba öntöttem, ráhelyeztem az eperszeleteket és megszórtam szezámmaggal. Azonnal fogyasztható, de kicsit be is lehet hűteni.

Rokfort sajtos epres céklás saláta

Az eper ezúttal nem édességbe került, hanem salátába. Ugyanis bármilyen hihetetlen, ez a gyümölcs isteni balzsamecettel és frissen őrölt borssal, akár egymagában is.

DSCF7138Én sem hittem el anno, hogy ez a biztosíték csapkodós kombináció tényleg finom, aztán megkóstoltam.

Készítettem már spenóttal egy tésztasalátát, nekem úgy is nagyon ízlett. Bármilyen zöldsaláta jó hozzá, most sima fejest használtam illetve édes, friss cékla került még mellé, de nem az dominál benne, hanem a tetejére szórt rokfort sajttól lesz különleges. Ha nagyon nem tudtok megbirkózni a büdös sajtokkal, akkor helyette tegyetek rá fetát, ami szintén sós, de kevésbé karakteres ízű.

Szerintem egy könnyű vacsorának tökéletesen megfelel, de pikáns köret lehet grillhúsokhoz is.

DSCF7141Hozzávalók adagonként:

1 kis marék eper

1 adag zöld saláta

1 kis fej cékla reszelve

1 teáskanál balzsamecet

1 evőkanál olívaolaj

frissen őrölt bors

A zöld salátát egy tányérra tettem, rászórtam a reszelt céklát, a darabolt epret. Rámorzsoltam a sajtot, végül megborsoztam, és meglocsoltam az olívaolajjal és a balzsamecettel.

 

Epres túrós muffin szendvics

Egyszerű édesség, ha bármilyen alkalomból örömet akartok szerezni valakinek. Hiszen ki ne örülne neki, ha ezt a tányért például reggel az orra elé tolják?

DSCF7147Szerintem ideális lehet a közelgő Anyák napjára is elkészíteni. Bármilyen muffin jó hozzá, lehetne ez egy csokis változat is akár.

Nekem most rizsliszttel támadt kedvem kísérletezni, ami Ázsiából jött velem pár hete. Meg vagyok vele elégedve, teljesen jól viselkedett és finom puha lett a végeredmény is. A rizsliszt ugyan gluténmentes, de ez nem egyenlő azzal, hogy kalóriaszegény is, de mivel nyírfacukros muffinról beszélünk, azért komoly bajunk ebből nem fog származni, pláne reggelire fogyasztva.

DSCF7148Még egy terméket kipróbáltam, még pedig a Greenlove csapattól kapott kakaóvajat. Ezt eddig a bőrömre kentem, úgyis működik jelentem, enyhe csokifelhőbe burkoltam magamat és fiatalodtam 20 évet legalább. Aki nem hiszi… 

A kakaóvajtól amúgy enyhe csokiíze lett a muffinnak, engem a fehércsokira emlékeztetett, szóval még egy érv ami mellette szól, de természetesen sima vajat is használhattok. Mint ahogy a kókusztej helyett jó a tehéntej is, de volt otthon maradékom, hát felhasználtam.

Kezdők is bátran nekiállhatnak, a muffint nem nagyon lehet elrontani, a benne lévő túrókrémet pláne, nyugodtan ízlés és fantázia szerint lehet ott is csereberélni a hozzávalókat. Én sűrű görög joghurtot használtam, de lehet helyette tejszín vagy mascarpone is, ha zsírosabb teltebb ízű krémre vágynátok.

DSCF7150Hozzávalók 6 db-hoz:

fél bögre eper villával összetörve v turmixolva

fél bögre rizsliszt (1,5 deci)

fél bögre cukor

negyed bögre kókusztej (tehéntej is jó)

1 csipet vaníliapor v vaníliarúd kikapart belseje

1 db tojás

1 mokkáskanál sütőpor

negyed bögre vaj (nálam kakaóvaj)

csipet só

Krémhez:

20 dkg túró

2-3 deci sűrű görögjoghurt

2-3 evőkanál kókusz

nyírfacukor v méz ízlés szerint

pár szem eper szeletelve

Tetejére: pár kanál joghurt és eper

A tésztához a lisztben elkevertem a sütőport és a sót. A tojást habosra kevertem a cukorral, vaníliával, az olvasztott vajjal és a kókusztejjel, majd hozzákevertem az eperpürét is, végül az egészet összeforgattam a liszttel. Muffin papírral bélelt tepsi mélyedéseit 3/4-ig töltöttem a masszával és 180 fokon kb. 20-25 perc alatt megsültek.

A krémhez mindent összekevertem, nem kell itt szigorúan betartani a mennyiségeket, a lényeg, hogy ne legyen folyós a krém, az édesítés pedig ízlés dolga.

Mikor a muffin kihűlt, félbevágtam és belekanalaztam a krémet néhány eperdarab társaságában, majd a tetejére kentem még joghurtot és azt is megszórtam eperrel.

DSCF7151

Poharas túrós epres süti

Végre lehet epret kapni és már íze is van. Igaz, még az elején járunk a szezonnak, de süteménybe tökéletesek ezek az eprek, a nyers evészettel meg maximum még várunk egy kicsit.

DSCF7109Előástam egy egyszerű tavalyi túrós sütemény receptet, és kicsit átalakítva elkészítettem eperrel. Csak a lisztekkel variáltam a tésztájában, most zabliszt és tönköly keverékét használtam, de ennek nincs jelentősége, bármilyet szórhattok hozzá. Fehéret kivéve persze, azt titkoljátok el előlem.:)

A krémet pedig tovább egyszerűsítettem, ugyanis lusta voltam pudingot főzni, így helyette fogtam egy doboz krémsajtot és azt kevertem pluszba a túróhoz és már ment is a sütőbe vidáman. Most kisebb méretű tepsiben sütöttem, így magasabb lett a tésztája.

Ajánlatos megvárni, míg kihűl, akkor lehet csak szépen szeletelni.

Persze, ha langyosan kanállal estek neki, ám legyen én megengedem!

DSCF7111Hozzávalók 20x25cm-es tepsihez:

Tésztához:

1 pohár (kis joghurtos) teljes kiőrlésű tönkölyliszt

1 pohár zabliszt

1 pohár joghurt

3 tojás

1 pohár cukor(nálam fele-fele nyírfa-nád)

fél pohár olaj, vagy vaj, v kókuszzsír (nálam most vaj)

fél csomag sütőpor

csipet só

negyed citrom leve

Túrókrémhez:

fél kg túró

40 dkg tejszínes krémsajt(mascarpone)

5 evőkanál nyírfacukor

1 citrom reszelt héja

fél mokkáskanál vaníliapor

2 db tojás

1 evőkanál citromlé

Tetejére: 30 dkg eper

A sütőt előmelegítettem 180 fokra.

A tésztához a liszteket összekevertem a sütőporral. A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját habosra kevertem a cukorral, olvasztott vajjal, joghurttal, belefacsartam a citromot. Ezt a masszát a liszthez kevertem , végül hozzáforgattam a tojások felvert habját is.

A túrót villával összetörtem, belereszeltem a citromot, pici citromlevet is csavartam hozzá, hozzáadtam a krémsajtot, cukrot, tojások sárgáját és a vaníliaport is. Alaposan elkevertem végül beleforgattam a tojások felvert habját.

Egy tepsit kibéleltem sütőpapírral, beleöntöttem a tésztamasszát, majd egyenletesen elosztottam kanállal a tetején a túrókrémet is.

Végül szeletekre vágtam a megmosott epret és a tetejére helyeztem.

Kb. 45 perc alatt megsült.

Nyers gyümölcsleves főzés nélkül - Sárgadinnye-eper-cseresznye kombó

Hű de vártam már ezt az időszakot, mikor nem csak a banán, alma, narancs közül lehet választani a piacon, hanem van sok sok szemet gyönyörködtető színű friss gyümölcs, ami nem utazik át több kontinensen, míg a gyomromba kerül. Na jó, a sárgadinnyém biztos most is utazott egy keveset, de olyan jó illata volt, hogy nem bírtam ott hagyni és szerencsére az íze is mézédes volt.

Már már az agyára megyek mindenkinek  a feladatomnak érzem, hogy lebeszéljek mindenkit arról, hogy főzze a gyümölcslevest. Persze finom úgyis, de nyersen sokkal egyszerűbb, gyorsabb, frissebb, nem kell bele se tej, se sűrítésnek liszt, meg műanyag pudingpor, és millióféle bombaíz kreálható a sok gyümölcsből kedvünk és fantáziánk szerint. És hát miért akarnám kifőzni a sok vitamint a gyümölcsökből ugyebár? Meg a hűs lakásból szaunát csinálni főzőcskézés közben….

DSCF3429Rengeteg választási lehetőség van,ha egy mód van rá, használjatok jó forrásból származó érett idénygyümölcsöt, édesítsétek pici nyírfacukorral, mézzel, vagy nádcukorral, higítsátok tiszta vízzel, de akár kókusztej, tehéntej, egyéb növényi tejek, joghurt, tejszín is mehet bele, sűrítésre pedig bármilyen darált mag remek, jelen esetben lenmag, de ezek a levesek isteniek dióval, mandulával, sőt mákkal és kókuszreszelékkel is. Nem lehet elrontani se, mert utólag lehet javítani az édességén, állagán, tuti nem lesz soha csomós, mint ahogy az a főzött levesnél néha előfordul… A kánikulában nem kell a tűzhely mellett ácsorogni, max. a turmixgéppel kell csak randevúzni pár perc erejéig, aztán lehet vidám szürcsölni, mert ha a hozzáadott víz és gyümölcs be volt hűtve, akkor máris kész az egyik legjobb folyadékutánpótló a forróságban kókadozó szervezetünknek.

Ez is egy jó kombinációra sikeredett, teljesen laktózmentes. Én szeretem olyan behűtött, citromos vízzel felönteni a gyümölcsöket, amiben előtte menta és citromfűlevelek áztak, mert ez plusz ízt ad a leveshez.

DSCF3430Hozzávalók 4 főre:

fél kg eper

1 db sárgadinnye kikapart belseje

1 marék magozott cseresznye

3 evőkanál kókuszreszelék

3 evőkanál darált lenmag

pár evőkanál nyírfacukor ízlés szerint

1 evőkanál citromlé

víz(citromos, mentás, citromfüves)

A cseresznyét kimagoztam és félretettem. Minden egyéb hozzávalót a turmixgépbe tettem, (vízből annyit öntök rá mindig, amennyi éppen ellepi a gyümölcsöket), aztán pár másodperc turmixolás következett. Majd ezután egyből tányérba öntöttem, beledobáltam néhány szem magozott cseresznyét és vidáman elszürcsöltem.

DSCF3427

Ha hasonlóra vágytok, íme két ötlet tavalyról:

Nyers eper-cseresznyeleves

Sárgadinnyeleves

Ananász-eper-cékla turmix

Ezt nem állt szándékomban megosztani, és nem azért, mert titkos recept, hanem mert csak úgy spontán valami vitaminbomba itókára vágytam munka után, edzés előtt. Először a sokak által ismert cékla-alma-répa verzióra gondoltam, mert minden hozzávaló ott figyelt a hűtőben, de útközben rámkacsintott egy ananász is, így a terv megváltozott. Aztán ha már ananász akkor zöld citrom is legyen benne, és ha már zöld citrom akkor kókuszreszelék se maradjon ki….Ez lehet veri a biztosítékot kifélé most sokaknál, de higgyétek el annyira finom lett, két pohárral ittam, és azóta is élek, futásban sem kellett világrekordot döntenem, úgyhogy bátran próbáljátok ki.

Azoknak is ajánlom akik a céklát amúgy nem szeretik, ugyanis nem igazán érezni az ízét a sok gyümölcs és kókusz mellett, viszont a friss cékla rostjai és vitaminjai azért még benne vannak. Jó sűrű turmix lesz belőle, persze lehet gyümölcscentrifugával is készíteni, nekem egyrészt az nincsen, másrészt nem szerettem volna ha a rostok kárba vesztek volna.

DSCF3326

Hozzávalók 2 pohárhoz:

1 közepes fej cékla reszelve

fél ananász felkockázva

1 nagy marék eper

1-2 evőkanál kókuszreszelék

1 fél citrom leve

pici méz ízlés szerint

Az elkészítéséhez csak egy turmix gép szükségeltetik, tegyünk bele mindent és öntsünk hozzá vizet, amennyi nem teljesen lepi el, aztán persze később még lehet higítani ha szükséges és turmixoljuk össze az egészet. Jót tesz neki ha kicsit be van hűtve.

DSCF3319

Blog szülinap női szeszéllyel fűszerezve

Vagy egy szeszélyes nővel? Nézőpont kérdése, mindenesetre 1 éves lettem én.

img018

Pontosabban a blog.

10 oldalas hegyibeszéd és évértékelő megírása helyett, szimplán csak örülök, hogy 1 évvel ezelőtt, remegő kézzel ugyan, de volt bátorságom útjára indítani a Pálmafa Projectet. Azóta sok minden változott körülöttem, bennem, de a lelkesedés a jó minőségű, egészséges evés, ivás, főzés irányába mindig állandó maradt, ezért persze hálás köszönet annak a néhány embernek , családtagnak, barátnak, akik az elejétől fogva bátorítottak, osztottak a kedvenc közösségi portálon, aztán meg néha én osztottam őket szóban és tiltakoztam hevesen a hirtelen jött “reflektorfény” ellen, de esélyem nem volt ellenük. Úgyhogy inkább csak hagytam sodródni az egészet a maga ritmusában arra amerre menni szeretett volna.

Azt azért még nagyon szeretném ha tudnátok, hogy minden egyes olvasóm fontos és minden alkalommal ha kapok egy “tetszik” -et az arckönyvben akkor az én arcom is mosolyra derül és ugyanúgy fogok örülni a 365. emberkének is aki velem főzöcskézik, mint majd pár hónap múlva a 10.000-nek is. 🙂 Fő az önbizalom és az étel a fazékban! Egy szó, mint száz köszi Mindenkinek aki örömét leli az oldalon és jókat eszik ezáltal!

Bátran írjatok véleményt, csakis kizárólag szép és jó kritikát negatívat, pozitívat egyaránt, és küldhettek recepteket amik megreformálásra várnak! 🙂

Valamint köszönöm Anyukámnak, Apukámnak, a jó Istennek, világbéke stb. Éééss őszinte hála a Cafeblognak a lehetőségért, mert a nézettségemhez és a világhírnévhez vezető utamhoz maximálisan hozzájárulnak! 🙂

Nnnaa éhes vagyok inkább együnk!!!

DSCF3329

Mert szeszélyes vagyok és Nőőő, a női szeszély pedig az a süti amit a Nagymamám nagyon sokat sütött, aki történetesen ma lenne 89 éves…. Felsorolni sem tudnám hány olyan pillanat, beszélgetés, illat, étel, élmény van amiért neki hálás lehetek… Ez a süti amúgy az én Anyukám kedvence aki a Nagyikám lánya, és véletlenül holnap érkezik a Zapukámmal, hogy megpróbálják felvenni a fővárosi pörgést két nap erejéig a kicsi lányukkal, de menni fog ez, mint mindig! 🙂

Eldugultam.

Női szeszély tortaformában (pálmafásítva)

A szakácskönyv amiben a receptet találtam majdnem velem egyidős, mert 1976-os kiadás. Az eredeti mennyiségeket írom, mellé megjegyzésként pedig az én verzióm. Én a tészta hozzávalóit megfeleztem, mert nem akartam, hogy túl vastag legyen, illetve tettem bele friss epret is. Előre szólok, hogy a friss gyümölcs levet fog ereszteni, szóval ha a hagyományos állagra vágytok akkor csak lekvárral süssétek. Az epres verzió is szeletelhető lesz, viszont a tészta tutira nem lesz száraz inkább szaftos, ahogy átjárja az eperlé, ami hűléskor besűrűsödik.

Természetesen sima tepsiben is készíthetitek én a hagyományos nagy kapcsos tortaformát használtam.

DSCF3334

 

Hozzávalók: 

Tésztához:

50 dkg liszt (nálam fele teljes kiőrlésű tönköly és fehér tönköly)

25 dkg vaj

15 dkg cukor (nálam fele nád és nyírfa)

fél deci tej

2 dkg élesztő

2 tojássárgája

Tetejére:

15 dkg baracklekvár (nálam ribizlilekvár + 20 dkg friss eper szeletelve)

6 tojásfehérje (nálam 5)

20 dkg vaníliás porcukor (nálam késhegynyi vaníliapor és kb. 3 evőkanál nyírfacukor)

5 dkg durvára aprított mandula (nálam dió)

A lisztben elmorzsoltam a vajat, majd hozzáadtam a tojássárgáját, a cukrot, és a langyos nádcukros tejben felfuttatott élesztőt és összegyúrtam egy gombóccá, majd fél órát pihentettem. Addig megmostam az epret és felszeltem, felvertem a tojások fehérjét, mikor félkemény volt a hab, beletettem a vaníliás nyírfacukrot és kemény habbá vertem. A sütőt előmelegítettem 180 fokra, a tortaformát kivajaztam. A tésztát lehet nyújtani is, de én inkább kézzel belenyomkodtam a forma aljába, rákentem a lekvárt és a szeletelt epret egyenletesen elolszlattam rajta. Szórtam rá pici diót is és kb. 25 percre a sütőbe toltam. Majd kivettem, rákanalaztam a tojáshabot, elkentem, kicsit felborzoltam egy kanál hátuljával a tetejét, megszórtam a darabolt dióval és alacsony hőfokon szárítottam a habot, míg kissé megszilárdult és a teteje pirulni kezdett.

DSCF3333

 

 

 

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!