Az ősz színárnyalatai a tányéron! Na és persze az ízei is őszies aromákban pompáznak.
Ráérős őszi hétvégéken kerül ilyen étel az asztalra, főleg, ha vendég is érkezik a házhoz. A szőlőt általában kacsa mellé szoktam hasonló formában köretként tálalni, de most annyi időm nem volt, így maradt a csirke, bár nem ápolok szoros barátságot vele az elmúlt 7 hónapban, de lehet, hogy 2 hónap múlva ismét többször kerül a tányéromra!?
Ha már csirke, akkor ilyen ételekhez szerintem a felső futóműve a legjobb, mert nem szárad ki, mint a melle húsa. Nem meglepő módon, azonban mégsem a csirkéből pakoltam többet a tányéromra, ami a képen is jól látható, hanem a püréből és a fehérborban párolt szőlőből. A püré érdekessége, hogy a kedvenc zöldségesemnél 3 féle répát is vettem, amiből az egyik lila volt kívül. Gyönyörű szép, belül ugyanolyan sárga, az íze talán kicsit édesebb, mint a sima sárgarépáé. Bármilyen zöldségből elkészíthetitek egyébként, nem fontosak az arányok se, én még maradék sült tököt is tettem bele. Továbbra is tartom, hogy sokkal finomabbak ezek a pürék, mint a hagyományos krumplipürék. Meg kell kóstolni!
Hozzávalók 4-6 főre:
8 db csirke felsőcomb
rozmaring, kakukkfű
só, bors
kókuszolaj
Szőlőmártáshoz:
1-2 db nagy fürt szőlő
1 deci fehérbor
kakukkfű, rozmaring
1 csapott evőkanál rizsliszt
só, bors
Zöldségpüréhez:
1 kg zöldség vegyesen (krumpli, sárgarépa, fehérrépa, sütőtök, cékla)
2 deci kókusztejszín(helyette natúr joghurt, sima tejszín is jó)
1 evőkanál vaj
pár csepp citromlé
só, bors
Elkészítése:
A zöldségeket (krumpli, cékla, répák) megpucoltam, puhára főztem, leszűrtem, hozzáadtam az előző napról megmaradt kevés sült tököt is, majd a többi hozzávalóval együtt botmixerrel pürésítettem.
A combokat, sóztam, borsoztam, egy tepsibe tettem őket, kevés kókuszzsírt morzsoltam a tetejükre és alá is, mellészórtam a szőlőszemeket, rátettem a rozmaring és kakukkfűágakat, pici vizet öntöttem még alájuk, kb. 1 decit, majd alufóliával lefedve kb. 40 perc alatt hagytam puhulni a húst. Ezután kivettem, a szőlőket kikanalaztam a tepsiből, egy kevés lével együtt, majd a csirkét fólia nélkül visszatettem még 20 percre, míg a teteje megpirult.
Ezalatt a szőlőhöz hozzáöntöttem a bort és kb. fél deci vizet, majd összeforraltam az egészet, szórtam erre is kakukkfüvet és rozmaringot, végül pár kanál lében elkevertem a rizslisztet, visszaöntöttem a szőlő alá és megvártam, míg besűrűsödik kicsit, majd elzártam a gázt alatta.


A nasi goreng magyarul sült rizs, úton útfélen találkozni vele Balin, és Ázsia szerte, viszont alapvetően indonéz étel, ami nem létezik, chili, rizs és tojás nélkül. És persze a lángoló falatok után istenien passzol mellé a hűs kígyóuborka. A nasi gorenget készítik csirkével, rákkal, utóbbi kettővel együtt, de van vega, gombás változat is. Mindegyik mennyei. Ehhez képest én ezt az ételt mégis ritkán ettem kint, mivel minden reggelire tojást kaptunk a szállásunkon, bármilyen verzióban, szóval megettem az éves tojásadagomat két hét alatt. Ez nem panasz, megenném ismét, csak találjak egy óccó repjegyet…
Hozzávalók 4 főre:
Úgy tűnhet, hogy túl sok minden került a tányérra, és tényleg így van… De higgyétek el, hogy szemnek és léleknek is jót tesz ez az étel, és az egészségnek is természetesen. Mostanában rácsúsztam a korianderre, ez most sem hiányozhatott az ételből, de nyugodtan cseréljétek ki petrezselyemre, ha nem kaptok, vagy nem szeretitek.
Hozzávalók 2 főre:
Olyan ez, mint egy olasz csirkepörkölt sütőben sütve tulajdonképpen, de mindegy is minek nevezzük, talán egyetértetek velem abban, hogy amiben paradicsom és bazsalikom van, azzal tévedni nagyot nem lehet. Nem sok a meló vele, el van a sütőben, én kétféle köretet is csináltam hozzá, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. A klasszikus spagettivel és a gyúrósoknak készült rizzsel is tökéletes vasárnapi eledel lett belőle.
Hozzávalók kb. 6 főre:
Két lázadás között viszont születik valamilyen csirkés vagy pulykás, és halas étel. A férfi viszont több zöldséget eszik, és rájött, hogy ez jó neki, így köszönjük szépen remekül vagyunk. Ő azért leragadna a gyúrós csirke-rizs kombón, de én attól falnak megyek, így muszáj kiszíneznem a csirkét mással. Mell helyett már inkább comb, mert az legalább szaftos, de abból is a filé, mert az úgy kényelmesebb szerintem. A citromos fokhagymás páccal nagyon tévedni nem lehet, a legjobb, ha grillen sütitek amúgy a húst, tuti sikere lesz.
Hozzávalók:
A brokkoli és az alma szuper páros, korábban már volt hasonló sali a blogon, de akkor asszem feta és más zöldség is került mellé, most viszont húsra vót igény, úgyhogy csirkecombfilé hentesnél felnyalábol és irány a konyha. Csirkemell is jó lesz, vagy bármilyen más sült hús maradék, de a combfilé nem szárad ki annyira, szerintem ez a legjobb hozzá. Amúgy hal is lehetne…mondjuk lazac…hmm már tovább is gondoltam. Legközelebb…
A zeller ismét felértékelődött a szememben, tök jó lehet helyettesíteni vele a krumplit, püréként is bevált és sokkal könnyebben emészthető ételeket lehet általa kreálni. Csak elsőre hangzik durván, aztán a kóstolás után eddig mindenki rájött, hogy semmi gond nincs ezzel és nagyon is ehető az étel. Legutóbb a töltött paprikát is zellerhasábokkal tálaltam főtt krumpli helyett, az is klassz lett.
Kicsit bővebben is azért róla, biztos ismeritek a piszkemártást, ami jó, mert én nem… Ez nekem valahogy kimaradt a gyerekkoromból pedig volt egres a kertben, amit csak úgy egymagában, a belsejét kiszippantva ettünk. Néha…mert azért nem volt népszerű gyümölcs, és szerintem most sem az. Nem is árulnak túl sok helyen, de most van a szezonja, így ráleltem és vittem is.
Hozzávalók 3 főre:





