Ennyi féle névvel illetett növényről még nem igazán olvastam. Vadrózsa, csipkerózsa, gyepűrózsa, csipkefa, ebcsipke, istenátkoztafa (nem is értem), termését pedig hecsedli (ez elég népszerű), szaragógya (neem is..), gugya, hecsepecs (no komment) és egyéb neveken tartják számon. A legismertebb mégiscsak a csipkebogyó, úgyhogy én továbbra is annak hívom.
Túl sok emlékem nincs róla, talán csak annyi, hogy gyerekkori hegyek között völgyek között tett kirándulások alkalmával rábukkantunk egy-egy bokorra, amitől a felnőttek elájultak és előszeretettel lelegelték a bogyókat. Én biztos ami biztos akkor még távol tartottam magam tőle, hiszen ami tüskés az biztos nem lehet finom… Nos ez pedig nem igaz, egész kellemes az íze, azt mondják akkor jó, ha már megcsípte a dér, viszont olyankor egyből megpuhulnak a szemek, így hosszasan tárolni már nem lehet. Így nem véletlen, hogy már a dércsípés előtt éretten ugyan, de még keményen leszedik és árulják őket a piacon is. Ilyenkor még alkalmasak arra, hogy megszárítsák őket, vagy akár hecsedli lekvár készülhessen be, vagy jelen esetben tea.
A csipkebogyóról muszáj tudni, hogy minden más zöldségnél és gyümölcsnél magasabb a C-vitamin tartalma, ezáltal igazi immunerősítő antioxidáns bomba. Van még benne, B1, B2, és P vitamin is. Utóbbi a C-vitamin felszívódását segíti és erősíti a hajszálereket.
C-vitamin királynő szerepében akkor képes a leginkább tündökölni, ha nincs kitéve nagy hőhatásnak és a felaprított bogyók hideg vagy langyos vízben vannak pár órán keresztül áztatva. Ezt próbáltam ki én is, hiszen megtámadott egy gyengébb “dátha” , pontosabban csak próbálkozik, de nincs esélye ledönteni a lábamról.
1 pohár tea elkészítése:
1 kisebb marék csipkebogyót apróra vagdostam és leöntöttem 3 deci hideg vízzel amiben pár órát csücsült, aztán leszűrtem és citromlével, mézzel ízesítettem. Meg is lehet melegíteni kicsit, csak forralni nem ajánlott.
Reszelhetünk hozzá pici gyömbért is, úgy még finomabb lesz.
