Szeretem az olyan ételeket, amely minden eleme akár külön-külön is vidáman falatozható, de együtt, egy tányéron pedig egy klassz, érdekes és nagyon finom ételt alkotnak. Na, ez ilyen!
Vicces, hogy ezt is még karácsony előtt készítettem és most kerítek sort a megosztására, de annyi baj legyen, semmi olyan összetevője nincs, ami miatt csak télen lehetne készíteni. Sőt, friss brokkolival és almával, egy jó kis nyári vacsora is lehet. A brokkolikrém a kedvencem talán erről a tányérról, hiszen a maradék szuper reggelire pirítóson tálalva, illetve a tócsni, bár frissen az igazi, de elfogyott az bizony másnap hidegen is.
Ritkán eszünk sertéshúst, de a szűzérme, azon kevés húsfajták egyike, amit néha szeretek készíteni, nem zsíros, de mégis omlós hús lesz a végeredmény, ha nincs agyonsütve. Természetesen más húsból is elkészíthetitek, de ezt az ételt roston sült hallal is el tudnám képzelni, vagy csak a krémet a tócsnival és kész a vega verzió. Sok lehetőség van benne, tessék kipróbálni így is, úgy is!
Hozzávalók:
1 egész darab sertésszűz
só,bors
kókuszolaj
Brokkolikrémhez:
40 dkg mirelit vagy friss brokkoli
1 duci gerezd fokhagyma
5 dkg füstölt kecskesajt (más füstölt sajt is lehet)
1-2 evőkanál natúr joghurt (vagy tejföl)
só, bors
Almás tócsnihoz:
4 db alma
2 tojás
3-4 evőkanál rizsliszt
pár kakukkfű ág v 1 teáskanál szárított
só, bors
kókuszolaj
A brokkolit rózsáira szedtem, forrásba lévő vízbe dobtam kb. 5 percre, majd hideg vízzel leöblítettem. Hozzáadtam a többi hozzávalót és botmixerrel krémesre turmixoltam.
Az almákat lereszeltem (nem muszáj meghámozni), majd összekevertem a többi hozzávalóval és kevés kókuszolaj felforrósítása után, kb. 1 púpos evőkanálnyi mennyiséget, kicsit lelapítva, mindkét oldalán kb. 4-4 perc alatt megsütöttem.
A szűzérmét fél centi vastagra szeltem, sóztam, borsoztam, és forró olajon mindkét oldalán pár percig sütöttem, míg megpirult a külseje.


Viszont olyan guszták a tökök a piacon, hogy néha veszek, hogy majd valami lesz belőle, ilyenkor került általában töltött tök a blogra, sőt van kapros tök ropogós morzsával a tetején. Az volt eddig a kedvencem asszem. Most lett egy újabb is, még hozzá ez a főzelék, de tudjátok, ezekkel az ízekkel szinte bármit el lehet adni nekem, de ígérem ti sem fogtok csalódni, ha tesztelitek ebben a formában is. Ha eddig szerették a tökfőzelék azért, ha nem, akkor meg azért.
Hozzávalók 2 adaghoz:




