Pálmafa Project

Spenótos ricottás lasagne

Egyszerűbb, mint aminek gondolnátok! Ráadásul kompromisszummal készült ez a lasagne, hiszen én nem vágytam húsra, csak valami krémes zöldséges töltelékre, A férfi meg naná, hogy nem elégszik meg főétel gyanánt húsmentes étellel, így szépen felosztottuk a tepsit és mindenki boldog volt.Nem gyakran készítek tésztaételt, viszonylag kevés is van belőle a blogon, de már egy ideje fantáziáltam valami jó kis paradicsomos, olaszos kajáról. Roppant jól időzítettem, a legnagyobb melegben kapcsoltam be a sütőt a konyhában, az agyvizem is felforrt, mire végeztem, de ez titeket ne fogjon vissza, úgyis jön a lehűlés hamarosan.

A spenótos ricottás töltelék önmagában is remek, egy nagykanállal ezt úgy sikerült is majdnem magamévá tennem, normális esetben torkosnak nevezném magam, most csak kismamának… De egyébként egy picit nagyobb adagot is csináltam belőle, így elmentettem pár kanállal és szuper volt elővenni a hét folyamán, és összekeverni maradék rizzsel, vagy kölessel és kész volt egy másik könnyű ebéd. Ok, a lasagne-t ne nevezzük könnyűnek, pláne, ha húsos, de azért abból is kóstoltam, mindegyik bőven laktató.

Vétek lett volna kész paradicsomszószt használni hozzá ilyenkor, hiszen most a legszebbek ezek a zöldségek, vegyetek minél többfélét hozzá és ebből is főzzetek akár többet, remek lesz más ételekhez. Amit sajnálok, hogy friss spenótot nem kaptam most, de már vannak remek fagyasztott verziók. Ez semmit nem vont le az értékéből, sőt megkönnyítette a dolgom.

Használjátok ki a paradicsom szezont, rittyentsetek egy jó olaszos tésztaételt!

Hozzávalók:

500 gr lasagne tészta

80 dkg fagyasztott spenótlevél (püré is jó)

40 dkg ricotta

40 dkg darált marhahús

20 dkg parmezán v mozzarella

3 gerezd fokhagyma

reszelt szerecsendió

olívaolaj

só, bors

Paradicsomszószhoz:

10 db paradicsom

kis csokor bazsalikom

3 duci gerezd fokhagyma

só, bors

olívaolaj

Előző nap megfőztem a paradicsomszószt, vagyis felkockáztam a paradicsomot, egy lábosban kevés olívaolajon megfutattam a fokhagymát, majd rászórtam a paradicsomot, adtam hozzá felaprított bazsalikomot, sót, borsot és kb. fél óra alatt összefőztem, majd kihűtöttem.

Másnap lepirítottam kevés olajon a marhahúst, félretettem. Míg a hús pirult, bekapcsoltam a spenót alatt a gázt, reszeltem hozzá fokhagymát, szerecsendiót, sóztam borsoztam. Éppen csak hagytam összerottyanni és el is készült. Végül belekevertem a ricottát. A húshoz hozzákevertem a paradicsomszósz felét kb.

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. Vékonyan kiolajoztam a sütőedény alját és lefektettem a tésztalapokat, majd a felére ráhalmoztam a darálthús harmadát, a másik felére pedig csak a paradicsomszószt, majd az egészre rákentem a ricottás spenót harmadát. Újabb tészta réteg következett, majd az előző módon rátettem a többi réteget, és addig folytattam ezt, míg a tészta el nem fogyott. A tetejét megszórtam a sajttal, majd betoltam a sütőbe kb. 35 percre, míg a tészta átpuhult és a sajt megpirult.

Zöldséges rizstésztában sült tojás

Egy serpenyő “napsütés” egy szürke januári estén. Avagy “Olyan régen volt már rizstésztás étel!” felkiáltással dobtam egy csomaggal a kosaramban a “csájna” boltban a minap és azon gondolkodtam hazafelé milyen hozzávalók csatlakozzanak még ehhez a vacsorához.A rizstésztát általában ugye kínai kajákhoz főzöm, valamilyen zöldség, de főleg egy löttyintés szójaszósz társaságában, esetleg tofuval vagy csirkével. Húsra nem vágytam most, a tofutól meg a A férfi kifut a világból is… Na jó néha megeszi, mert elérakom csak azért is és rájön, hogy finom és nem történik tragédia, ha évente háromszor tofut eszünk.

Most megkíméltem ettől, tojás nélkül viszont nem tud létezni, és eszembe jutott a paradicsomszószban sült tojás, amit nagyon régen készítettem, gondoltam ahhoz hasonlóra veszem a figurát. Volt a hűtőben maradék sült tök, a borsó meg csak úgy eszembe jutott, hogy szintén rég volt már porondon.

Pici gyömbér, pici koriander és nagyon jó kis vacsi kerekedett, a tojást akár bele is lehet keverni, de így jobban néz ki és ahogy a sárgája kifolyik még krémesebb lesz a tészta!

Hozzávalók 2-3 főre:

25 dkg rizstészta

fél sütőtök

30 dkg mirelit zöldborsó (konzerv is jó)

1 deci  kókusztejszín + 1 deci víz (sima tejszín is jó)

5-6 db tojás

hüvelykujjnyi gyömbér

2 gerezd fokhagyma

őrölt koriander

só, bors

kókuszolaj

Én két részletben készítettem, kisebb serpenyőben, mert nem egyszerre ettük, de nyugodtan lehet egyben a fenti mennyiséggel egy nagyobb méretűben készíteni.

A sütőtököt előző napokban már megsütöttem, hűtőben eláll.

A rizstésztát leforráztam, állni hagytam 10 percig, ezalatt megfőztem a mirelit borsót. Fogtam egy magas falú serpenyőt, és kókuszolajon átforgattam először a reszelt vagy apróra vágott fokhagymát és gyömbért. Ehhez hozzáadtam a puha tököt, kókusztejszínt, pici vizet, elkevertem őket, kicsit szétnyomkodtam a tököt, majd hozzáadtam a leszűrt tésztát és a borsót. Alaposan elkevertem, sóztam, borsoztam, megszórtam a korianderrel majd kisebb mélyedéseket formáltam a tészta közepébe és beleütöttem a tojásokat.

Lassú tűzön megvártam, míg a tojások megfőnek, le is lehet fedni, ha nem folyósra, hanem keményebbre szeretnétek a tojás közepét. Frissen az igazi!

Sonkás édesburgonyás penne

Édesburgonyás kísérletezésem újabb szösszenete.  Leegyszerűsítve ez is krumplis tészta, de semmi köze az eredetihez. Ami egyébként gyerekkoromban az én kedvenc ételem volt, minimum két tányérral burkoltam be belőle és ez általában meg is látszott….

dscf0146Kalóriaszegénynek azért ezt sem nevezném, már csak a tészta miatt sem, de finomnak és szaftosnak mindenképp. A kelkáposzta valószínű kiveri a biztosítékot, de elhagyható belőle, én azért adtam hozzá, hogy egyrészt legyen benne egy kis ropogósabb textúra, másrészt volt otthon maradék káposzta, ami frissen már nem volt az igazi.

Azért is jó amúgy az édeskrumpli, mert az igazi burgonyával ellentétben sokkal hamarabb megpuhul, pár perc és kész, így ez az étel sem vett igénybe 20 percnél többet szerintem össz-vissz. Maradék sonka, szalonna jó alapnak, jót tesz neki a füstös íz, de mégsem a hús dominál benne, ez nálam nem is volt cél, de mivel hozzájutottam spanyol Serrano sonkához, amit még sosem kóstoltam, így ebbe is került.

dscf0149Hozzávalók 4 főre:

1 zacskó penne tészta

15 dkg füstölt sonka

40 dkg édesburgonya

2-3 db kelkáposztalevél (elhagyható)

1 kis fej vöröshagyma

4 deci paradicsomlé

1 teáskanál szárított oregáno

só, bors

kókuszolaj

A tésztát lobogó, forró sós vízben kifőztem.

A sonkát felcsíkoztam, kevés kókuszolajon megpirítottam egy serpenyőben a hagymával együtt. Hozzáadtam az apróra vágott édeskrumplit, fűszereztem, majd felöntöttem a paradicsomlével és lefedve hagytam rotyogni kb. negyed órát, míg az édesburgonya átpuhult. Ha nagyon besűrűsödne a szaft akkor pici vizet lehet aláönteni, ha túl híg lenne, vegyétek le róla a fedőt. A kelkáposztacsíkokat a legvégén szórtam csak bele, aztán el is zártam a gázt, átkevertem és tálalható.

Mandulás sütőtökös spagetti

Folytatom a sütőtökös ételek sorát, és ez a spagetti a tárkonyos tökös raguval a tetején a pirított mandulával és parmezánnal megszórva, szerelem volt első falásra, aki megkóstolta repetázott…

20160917_104717-2Mindig egyszerű dolgom van és szeretek olyan brigádnak főzni, akikről tudom, hogy kb. olyan az ízlésviláguk, mint az enyém, vagyis minél több zöldség legyen, a hústól nem jönnek lázba és bátran megkóstolnak mindent, amit eléjük teszek. Mondjuk nincs más választásuk… Na jó, szó sincs gasztroerőszakról, legalábbis ez a főzés olyan jól sikerült, hogy majdnem nem volt mit tálalni délben, mert a mártás úgy magában nagy kanállal is kelendő vót, a mandula és a parmezán pedig csak úgy lazán kézzel, és a tésztát is majdnem az ujjunk közé csavartuk…

A fűszerezés spontán történt, mi tegyek bele, nem tudom, a kezem a római kömény után lendült volna, de tényleg lassan már mindenbe azt szórok, így gyorsan rácsaptam, kakukkfű, rozmaring messze van, esik az eső nincs kedvem megtenni azt az 5 lépést a szabadban, így jobbról érkezett az ötlet, hogy tárkony. Jó az hozzá? Nem tudom, de most az lesz…. és az lett, de nagyon!

20160917_104928-2Hozzávalók 4 főre:

1 csomag spagetti

1 hosszúkás kanadai tök fele

3 gerezd fokhagyma

4 evőkanál tejföl(laktózmenteset használtam)

1 teáskanál mustár

1 mokkáskanál szárított tárkony

só, bors

kókuszolaj

Tetejére:

10 dkg mandula

10 dkg parmezán

A tököt meghámoztam, kimagoztam, felkockáztam, egy lábosba tettem, felöntöttem vízzel és forrástól számítva kb. 15 perc alatt puhára főztem. Leszűrtem, a főzővízéből kb. 3 decit félretettem, sőt akár az egészet is érdemes megtartani és a tésztát kifőzhetitek benne.

Egy száraz serpenyőbe beleszórtam a mandulát, pár perc alatt illatosra pirítottam és mozsárban darabosra törtem, félretettem. Ugyanebben a serpenyőben felhevítettem kevés kókuszolajat rászórtam a sütőtököt, belereszeltem a fokhagymákat, kicsit átkevertem. A tök gyakorlatilag egyből elkezd szétfőni, a félretett főzővízből öntöttem hozzá egy kicsit, aztán még néhányszor egy keveset, hogy krémes, de nem túl folyós állaga legyen a mártásnak. 5-10 perc elég neki. Közben fűszereztem, a végén hozzákevertem a tejfölt és a mustárt, hagytam azzal is egyet rottyanni és kész is.

Kifőztem a spagettit, tányérra tettem, a parmezánt lereszeltem és a tört mandulával együtt a sütőtökös mártás tetejére szórtam.

Cukkinis kukoricás spagetti

Ez a tészta több okból is jó ötlet, egyrészt nagyon gyorsan kész, mindent egy lábosban meg lehet főzni, tehát mosogatnivaló sem nagyon van, másrészt hidegen és melegen is finom, kedv és időjárás kérdése, hogy éppen melyiket választjátok.

DSCF9643Tökéletes hétköznapokra, pláne egy hosszabb szabi után szürkeség ellen… feldobja a hangulatot ebédidőben színével és ízével is. Bármilyen fűszert tehettek bele, ami éppen kéznél van, nekem friss fűszernövényekkel ízlik a legjobban, most oregánót választottam, de sima petrezselyem is jó hozzá.

A konzerv kukoricáról most lebeszélnélek benneteket, szezonja van, tessék frisset venni, össze sem lehet hasonlítani az ízüket, hamar megfő az is, aztán jöhet a tészta és a végén a cukkini a fazékba és már csak össze kell keverni mindent. Ennyi, jó étvágyat!

DSCF9645

Hozzávalók 2 főre:

fél csomag durum spagetti

1 db cukkini

1 nagyobb cső kukorica

2-3 evőkanál szezámmag

1 duci gerezd fokhagyma

citromlé

olívaolaj

só, bors

friss fűszernövények ízlés szerint pl. oregánó, bazsalikom, menta, petrezselyem vagy kakukkfű

A kukoricát beletettem a fazékba, felengedtem annyi vízzel, hogy ellepje és puhára főztem. Mikor könnyen bele tudtam bökni egy villát, akkor kivettem a vízből. Ezután ugyanebbe a lábosba a kukorica főzővízébe beleszórtam a tésztát is, picit megsóztam.

Vékonyra szeleteltem a cukkinit, és mikor a tészta már félig megpuhult, kb. 5 perc főzés után, beleszórtam a cukkini szeleteket is. Mire a tészta teljesen átpuhul, a cukkini is pont megfelelően puha lesz.

Ezután mindent leszűrtem, a kukoricacsőről körben egy késsel levágtam a szemeket, ezt is a tésztához szórtam, egy gerezd reszelt fokhagymával együtt, megszórtam friss oregánóval, locsoltam rá egy pici olívaolajat, pár csepp citromlevet, sóztam, borsoztam és elkészült. A végén még megszórtam száraz serpenyőben kb. 2 perc alatt megpirított szezámmaggal.

Brokkolis spárgás penne

Olyan érdekes, hogy mindig a legegyszerűbb ételek tudják a legnagyobb bódogságot okozni. Ez ilyen. Zöld is, krémes is, savanykás is, és igen igen lájtosan halszagú halízű is. De ha ezt nem kívánjátok akkor ne tegyetek bele, vagy cseréljétek ki sonkára, gombára, ahogy tetszik.

DSCF9509Mikor elkészült akkor esett le, hogy tulajdonképpen sikerült nekem is a mostanában nagyon trendi “főzzünkmindentegyedényben” ételt rittyenteni. Hiszen ha nagyon akarjátok akkor a tészta főzővízébe beletehetitek a brokkolit és a spárgát is. Mondjuk úgy a vége felé, mikor a tészta már félig megpuhult, a ződeknek meg elég az a pár perc, hogy ress, ropogósak legyenek.

Nekem előző napról marad főtt spárga és brokkoli, úgyhogy én csak azokat rántottam ki a hűtőből és kevertem a tésztához. Mindegy, hogy csináljátok ez biza 15 perc alatt kész. Most nem szórtam rá semmilyen fűszernövényt, mert lusta voltam kimenni érte… és elég volt, így a citrommal meglocsolva, de más esetben kaprot, vagy a kakukkfüvet, petrezselymet szoktam a hal mellé használni.

Ha ti is rizstejszínnel készítitek, nem kell attól tartani, hogy folyós lesz, hiszen ennek joghurt állaga van, nem szükséges előtte összefőzni a többi alapanyaggal, elég neki a tészta melege. És különben is, ez az étel, akár langyosan, sőt hidegen is finom. Bár ebben az időben inkább melegen esik jól…

DSCF9510Hozzávalók 2 főre:

penne tészta

egy kisebb brokkoli fele

6-8 szál spárga

1 doboz tonhal (helyette sonka is lehet, de el is hagyható)

negyed lilahagyma v 1 szál újhagyma

pár evőkanál rizstejszín(helyette tejföl, kefir, v natúr joghurt is jó)

pár csepp citromlé

só, bors

Tetejére: 5 dkg kesudió + friss kapor, petrezselyem tetszőlegesen

A pennét lobogó enyhén sós vízbe feltettem főni. A spárga és a brokkoli nálam már előtte nap megfőtt más ételhez, így a tészta leszűrése után csak hozzákevertem őket. De főzhetitek ezeket külön edényben pár perc alatt puhára, vagy ahogy fent említettem a tésztával egy fazékban.

A zöldséges tésztához kevertem a tonhaldarabokat, meglocsoltam a rizstejszínnel, és citromlével, majd fűszereztem. Végül megszórtam a száraz serpenyőben pár perc alatt illatosra pirított kesuval.

Medvehagyma pestós spagetti pirított gombával

Régen ettem tésztát és elkezdett hiányozni, már pedig tavasszal egyből medvehagyma pesto is kívánkozott rá, mert azt is egy éve nem ettem legalább és olyan gyorsan vége lesz a szezonnak.

DSCF9457

És hogy miért került bele az avokádó, hm, pislogott még egy fél a hűtőben, bár nem szokott megmaradni, de most valamiért megfeledkeztem róla. Úgyhogy gyorsan beleturmixoltam a pestóba azt is, ettől csak még krémesebb lett, de nyugodtan ki lehet hagyni belőle, attól azt még nagyon is finom lesz.

Valahol belefutottam egy pestós tésztareceptben, ahol gombát tálaltak mellé, és jó ötletnek, tűnt, pláne, hogy gombát is régen ettem, így jól összejött a 3 kívánatos hozzávaló egy tányéron.

Ízleni fog nektek is, ebben biztos vagyok!

DSCF9454Hozzávalók 2-3 főre:

fél csomag spagetti tészta

fél kg gomba

friss v szárított kakukkfű

só, bors

kókuszolaj

Pestóhoz:

1 csokor medvehagyma

2 evőkanál őrölt lenmag (helyette darált, v durvára vágott dió, mandula v mogyoró is jó)

fél avokádó (elhagyható)

kb. fél deci olívaolaj

só, frissen őrölt bors

Elkészítése: A tésztát lobogó sós vízben kifőztem, leszűrtem, majd pici olívaolajjal összekevertem.

A gombát kis darabokra vágtam, kevés kókuszolajon egy serpenyőben megpirítottam, megszórtam kakukkfűvel, sóztam, borsoztam. Mikor elfőtte a levét, akkor elzártam a gázt alatta.

A pestóhoz a medvehagymát felaprítottam, egy mély edénybe tettem, hozzáadtam a többi hozzávalót és összeturmixoltam. Ha a pesto nincs felhasználva egyből és hűtőben áll pár napig, akkor a tetejére érdemes annyi plusz olívaolajat csorgatni, hogy az egy vékony rétegben megálljon rajta, így nem szárad ki.

Adagonként egy-két evőkanál pestót ajánlott összekeverni a tésztával, majd megszórni a gombával.

Reszelhettek rá egy kis parmezánt is ízlés szerint!

DSCF9455

 

Sült padlizsános paradicsomos spagetti

Ez megint csak egy kényelmes tésztaétel hétköznapokra, amit másnap magatokkal vihettek melóba, így az ebéd kipipálva. Persze felőlem akár vacsorára is elfalatozhatjátok.

20160211_180949

Nem szép, de finom és olyan illata van a római köménynek és a fahéjnak együtt, hogy nehéz volt megállni, hogy ne tüntessem el még este az ebédem.

Furán hangzik a fahéj zöldségek mellé, de sokszor használom, én sem hittem, de eszméletlen jó a paradicsomos ételekhez. A zöldségeket ezúttal a sütőben készítettem, mert ez a legegyszerűbb, a tészta is fő magától, addig meg lehet mást csinálni.

És azért pisztácia, mert azt olyan keveset eszem. Pláne, hogy elég borsos ára van a tisztított natúr pisztáciának a bolti meg sós, mint a fene.  Úgyhogy én most piacon kapható, kevésbé sós, de héjas verzió mellett döntöttem. Jó zsíros mag, de mivel szó szerint jó zsírokat tartalmaz, ezért képes a koleszterinszintet csökkenteni és tele van ásványi anyagokkal, napi pár szem nem fog megártani ebből se. Könnyű mondani persze, nekem speciel még mindig kihívás a csonthéjasokból pár szemet enni két maroknyi helyett….

20160211_181151

Hozzávalók 2 adaghoz:

1 kis méretű padlizsán

5-6 db koktél paradicsom

fél csomag durum spagetti

fél-fél mokkáskanál őrölt római kömény és fahéj

1 marék pisztácia

só, bors

olívaolaj

A tésztát lobogó sós vízbe megfőztem, leszűrtem csorgattam rá pici olívaolajat.

A padlizsánt felkockáztam, a paradicsomokat félbe vágtam és sütőpapírral bélelt tepsire tettem őket, majd 180 fokon kevés olívaolajjal meglocsolva, majd a fűszerekbe forgatva puhára sütöttem.

A pisztáciát mozsárban kicsit összetörtem, majd tálaláskor a tésztára szórtam. Sajtot is szórhattok rá természetesen!

 

Csicsókás tészta

A gyerekkori kedvenc tésztám újratöltve, krumpli helyett csicsókával. A csicsóka előnyei többek között, hogy hamarabb megfő, mint a burgonya, sokkal kevesebb a kalóriatartalma és sok értékes tápanyag van benne, sőt még finom is.

DSCF9251

Igen, nem titok ez volt a kedvenc ételem, amikor én még kisjány voltam… és az sem titok, hogy soha nem értem be egy tányérral, a repeta alap volt. Ez meg is látszott… A legjobban  a tejfölös ubisalit szerettem mellé, vagy a savanyú ubit, mint ahogy most is ezt választottam hozzá.

Kinézetre teljesen olyan, mint az eredeti. Ízre nem. Szóval, ha az a cél, hogy valakit titokban megetessetek csicsókával, ezzel az étellel nem fog sikerülni, persze ettől még megszeretheti az áldozat. Ez ugyanis csicsókásan finom, nyugodtan próbálkozzatok vele, ha amúgy bejön ez a zöldség, akkor így is ízleni fog.

DSCF9253Hozzávalók 2 adaghoz:

30 dkg csicsóka

20 dkg kockatészta (szénhidrátcsökkentett használtam)

1 fej vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

1 evőkanál őrölt pirospaprika

só, bors

kókuszolaj

A tésztát lobogó sós vízben feltettem főni. A csicsókát alaposan megsikáltam egy dörzsivel, majd vékonyan felszeltem, a vöröshagymát felaprítottam. Egy edényben felmelegítettem a kókuszolajat, majd rászórtam a hagymákat, üvegesre pároltam, ezután hozzáadtam a csicsókát, megfűszereztem a paprikával, átkevertem az egészet, majd felengedtem annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Lefedve főni hagytam, míg a csicsóka megpuhult, ha elfőtte a vizet, akkor öntöttem alá egy keveset, néha átkevertem és a fakanállal kisebb darabokra törtem a csicsókát közben.

Végül összekevertem a tésztával és savanyúsággal tálaltam.

Lilakáposztás tofus tészta

Ha szeretitek a kínai kaját, akkor ez ízleni fog! A legjobb, ha wokban készítitek, de egy sima serpenyő is megteszi.

DSCF9209A tésztám attól is érdekes lett, hogy zöld, azaz zőőd spirulinás, vagyis algás tönköly tésztából készítettem. Természetesen egy hagyományos (teljes kiőrlésű) spagetti tészta is tökéletes hozzá, vagy még jobb a rizstészta, ha már kínai kaja, ráadásul arra elég csak forró vizet önteni és még gluténmentes is. Hogy mi öntötte el az agyamat, hogy algás tésztát vettem? A kíváncsiság mi más, és hogy mostanában beszabadultam pár giga mega bio nagykerbe, ahol egy fél napot és egy havi fizetést tudnék kb. elkölteni….

Nagyon veszélyes helyek ezek számomra, gyorsan akartam keresztül robogni rajtuk, de mikor 10 perc után még a tésztás polc felénél sem jártam és tátott szájjal vakartam a fejem, hogy akkor most a csicseriborsólisztes tésztát próbáljam ki, vagy az algásat, így utóbbit a hónom alá csaptam és jobbnak láttam távozni, de iziben, mielőtt tényleg munkaidőben több órát elidőznék ott.

Amúgy a tésztának nincs algaíze, olyan, mint bármelyik másik reform testvére. Finom.

A tofu sem harap, nyugodtan emeljétek le alkalomadtán bármelyik hiper szuper polcáról, a szójaszósz, a fokhagyma és a gyömbér elvarázsolják, egy nagyon puha, kellemes textúrájú, magas fehérjetartalmú szójasajt vagy szójatúró ő.

Édes, savanyú, csípős, mindeféle íz egy tányéron, szeressétek!

DSCF9211

Hozzávalók 2 főre:

negyed lila káposzta

fél csomag füstölt tofu

1 db piros húsú paprika

fél csomag tönköly spagetti (vagy rizstészta)

2 gerezd fokhagyma

fél hüvelykujjnyi gyömbér

2 evőkanál szójaszósz

1 teáskanál méz

1-2 evőkanál kókuszolaj

A tésztát lobogó sós vízben kifőztem, majd leszűrtem.

A tofut felkockáztam, a lilakáposztát vékonyan felcsíkoztam, a paprikát apró kockákra vágtam, a fokhagymát és a gyömbért felaprítottam, a szójaszószban elkevertem a mézet.

Egy serpenyőben pici kókuszolajat forrósítottam, majd rádobtam a tofukockákat és pár perc alatt minden oldalát arany barnára pirítottam. Tényleg csak 1-2 két perc , akkor jó, ha kívül szép barna, de belül még puha. Ezután egy tányérra tettem a tofut és következtek a zöldségek.

Szintén pici kókuszolaj került a serpenyőbe, amire rádobtam a fokhagymát és a gyömbért fél percre, hogy piruljon, de ne égjen, folyamatosan kevergetve, majd erre kerültek a káposztacsíkok és a paprikakockák. Átforgattam, kicsit hagytam, hogy a káposzta puhuljon, de még kellően roppanós maradjon a paprikával együtt. Végül hozzáadtam a tofut és a szójaszószos mézes keveréket is. Összerázogattam, hogy mindent bevonjon a szósz és elzártam a gázt alatta, végül belekevertem a tésztát is.

Frissen az igazi!

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!