Pálmafa Project

Maradékokból - Spenótos ricottagombóc tejszínes paradicsommártásban

Volt a hűtőmben maradék tojássárgája, spenót (a változatosság kedvéért), tejszín, szikkadt kenyér és 1-1 csomag bontatlan ricotta és mozzarella. Utóbbi az mindig van, mert annak lennie kell, ez már szerelem. Mint ahogy paradicsom is mindig van. Annak ellenére, hogy megboldogult gyerekkoromban azt hittem egész életre tartó örihariban leszek vele, mert hallani sem akartam róla, hogy a szendvicsem akárcsak egy légtérben tartózkodjon piros barátunkkal. És lám, most már alig várom, hogy legalább egy darab termés legyen a cserépbe ültetett paradicsom palántámon. Na jó, legyünk nagyra törőek és döntsük rekordot, úgyhogy legyen két darab idén…

Szóval néhány perc guglizás és saját ízlésemre formálás után ezt sikerült kihozni ezekből a jó kis alapanyagokból. A kép minősége silány, sűrű bocsánatkérés érte, de este volt, én meg fáradt és inkább kóstolgattam, mint fotózgattam… Az íze viszont nagyon jó volt másnap ebédre, aztán azt követő nap reggelire is, feljavítva némi friss paradicsommal, hisz maradékot én ki nem dobok, pláne ha ilyen jóízű.

DSCF3364

Hozzávalók:

25 dkg ricotta

2 marék spenót

2 gerezd fokhagyma

1 zacskó mozzarella

1 deci főzőtejszín

3 darab paradicsom

3 tojássárgája

3 evőkanál teljes kiőrlésű zsemlemorzsa

2 evőkanál zabpehely

1 szelett szikkadt teljes kiőrlésű kenyér belseje

só, bors, szárított bazsalikom

olívaolaj

A spenótleveleket forrásban lévő vízbe dobtam pár percre, míg megpuhultak, aztán leszűrtem és hideg vízzel átöblítettem őket, majd alaposan lecsöpögtettem és kicsavartam belőlük a nedvességet. Ezután felaprítottam őket. A ricottához adtam őket, majd belekevertem a tojások sárgáját is, sóztam, borsoztam, megszórtam a zsemlemorzsával és a zabpehellyel. Az a lényeg, hogy formázható, de lágy gombócok legyenek, inkább kevés morzsát adjunk hozzá először, aztán lehet pótolni ha nem állna össze. A sütés előtt egy órát várakoztak még a hűtőben, ez nem muszáj, de kevésbé áll fenn a veszélye, hogy szétesnek. Kb. 8 gombóc lesz belőle.

DSCF3359A paradicsomszószhoz felaprítottam a fokhagymát és kevés olívaolajon átforgattam őket, majd hozzáadtam a felkockázott paradicsomokat, sót, borsot, bazsalikomot, és pici vizet, hogy szaftosabb legyen. Lefedve kb. 10 percig hagytam puhulni őket, majd belekevertem a tejszínt, megvártam míg ismét elkezd forrni a mártás, belemorzsoltam a szikkadt kenyérdarabokat, majd levettem gázról az edényt és egy hőálló tálba öntöttem az egészet. Ebbe tettem a gombócokat, amiket előtte megszórtam még kevés zsemlemorzsával, a mártásba belemorzsoltam a mozzarellát és 180 fokra előmelegített sütőben nagyjából 20 percet töltöttek még, míg a gombócok teteje elkezdett pirulni a sajt pedig beleolvadt a szószba.

Spenótfőzelék kicsit másképp - laktózérzékenyeknek is!

Minek nevezzelek? Spenót curry vagy currys spenót, ahogy tetszik, a lényeg az, hogy a spenót nem mumus. Annyira jófej zöldség, nagyon jól kombinálható, elsőre talán hajmeresztőnek tűnő hozzávalókkal, mint például a kókusztej. Én szeretek eltérni a hagyományos ízektől, hisz tudjátok, tavaly kattantam rá a kókusztejes spenótfőzelékre, abból is az édes-mézes verzióra pici gyömbérrel megbolondítva. Ezúttal szintén maradék kókusztej várt felhasználásra, viszont sós ízre vágytam és ismét egy pikáns ebéd kerekedett belőle.

Az is mellette szól, hogy 10 perc alatt elkészült (én nyertem Jamie), én egymagában ettem nagy tányérból nagy kanállal jó sokat, szezámmaggal megszórva, de mehet mellé akár bundáskenyér is vagy kemény tojás vagy jóféle rozskenyér. Mondjuk pörköltet nem tennék azért a tetejére…

Sokak számára az is fontos lehet, hogy laktózérzékenyek is bátran fogyaszthatják, a sűrítéshez pedig zablisztet használtam, de akár kukoricakeményítőt is lehetne, így gluténérzékenyek sem maradnak ki a jóból. Popeynek is ízlene, tessék kipróbálni na!:)

DSCF3357

Hozzávalók 2 főre:

fél kg friss spenótlevél

4 deci kókusztej

2 gerezd fokhagyma

1 mokkáskanál madras currykeverék v ha ez nincs : pici őrölt római kömény, koriander, kurkuma keveréke

fél mokkáskanál őrölt chili

2 csapott evőkanál zabliszt

1 evőkanál kókuszzsír

1 evőkanál szezámmag a tetejére

A  kókuszzsírt felolvasztottam egy serpenyőben, majd rádobtam a spenótot, ráreszeltem a fokhagymát, sóztam, rászórtam a többi fűszert is és megvártam, míg a spenót összeesik és megpuhul. Turmixgépbe tettem, megszórtam a zabliszttel, felöntöttem a kókusztejjel és összeturmixoltam, majd visszatettem a gázra és ismét felforraltam, megvártam míg besűrűsödik, aztán elzártam a gázt alatta. Tálaláskor megszórtam szezámmaggal.

DSCF3356

Jamie halas pásztorpitéje

Jamie nevével bármilyen ételt el lehet adni szinte, lehet utálni, kritizálni, én bírom a csávót, de legfőképp a stílusát ahogyan főz. Abszolút kedvenceim a rengeteg zöldséggel, kreatívan, de pikk pakk kreált ételek, ahol a gyorsaság még sem megy a minőség rovására, mert eddig akármilyen receptet próbáltam tőle, a végeredmény csodás ízű lett. Na jó, volt egy kivétel, az őszibarackos mozzarellás ruccola saláta….de az nem Jamie gyerek hibája, hogy sajnos a ruccola kisasszonnyal nem sikerült semmilyen ízkombinációban barátságot kötnöm, de legalább adtam neki esélyt. Viszont tény, hogy az őszibarack, mozzarellával és némi sonkával isteni.

Ebben az ételben sem csalódtunk a hétvégén, ideális vendégváró halimádóknak, akkor ha sok a program és nem szeretnénk órákat a konyhában tölteni egy melósabb fogás elkészítésével.

DSCF3348

Ami a hozzávalókat illeti rugalmasan variálhatók, szakácsunk szárszellert reszelt bele, én gumósat. A kettőnek semmi köze egymáshoz, viszont a gumós zeller is jól passzol a halhoz és az volt kéznél, illetve került bele fehérrépa is, a paradicsomot viszont kihagytam.

Két féle halas pite receptje is van amúgy, az egyik ez a gyors verzió, a másikhoz pedig a zöldségeket előtte serpenyőben olajon megpárolja majd tejszínnel felönti, aztán megy az egész a sütőbe. Én is használtam tejszínt, viszont a krumplipürébe tettem, hogy krémesebb legyen. Így is, úgy is nagyon finom lesz.

DSCF3352

Hozzávalók:

70 dkg tőkehal

15 dkg cheddar sajt

1 kg krumpli

3 szál újhagyma

2 db sárgarépa

2 db fehérrépa

1 kis fej gumós zeller

2 marék spenót

só, bors

friss kakukkfű, rozmaring, szerecsendió

citromlé

1 evőkanálvaj

1,5 deci tejszín (tej is lehet)

olívaolaj

A krumplikat feltettem sós vízben főni, hámozva és darabolva. A sütőt előmelegítettem 200 fokra.

A hagymát felaprítottam, a répákat, zellert, sajtot lereszeltem és mindent a sütőedénybe tettem. A halat szintén apró darabokra vágtam, ezt is a tálba tettem a zöldségekhez, a tetejére halmoztam a széttépkedett spenótleveleket, sóztam, borsoztam, megszórtam friss kakukkfűvel és rozmaringgal, rálocsoltam kb. fél citrom levét, kevés olívaolajat és az egészet kézzel alaposan összeforgattam.

Mikor a krumpli megpuhult, leszűrtem, krumplinyomóval összetörtem, adtam hozzá vajat, tejszínt, reszeltem bele szerecsendiót és krémesre kevertem, majd a halas, zöldséges keverék tetején egyenletesen eloszlattam és kb. 40 percig sütöttem, míg a teteje elkezdett pirulni.

Forrás: https://www.youtube.com/watch?v=LR1zxUTgtPU , https://www.youtube.com/watch?v=n0pNAjgLRcM

 

Zöldséges pulykahúsos fasírt koszorú ünnepekre

Annyira régen elmentettem már ezt a receptet, de csak tologattam mindig magam előtt, egy nagyobb vendégseregre várt. Aztán eljött az alkalom,  a (második) 18. szülinapom, ráadásul igazi tavaszi és húsvéti húsos ételről van szó, mutatós is, meló sincs vele sok, nem utolsósorban alakbarát, a sütés alatt pedig bőven van idő minden másra, szóval semmi nem szól az elkészítése ellen.

Az eredeti recept innen származik. Annyit változtattam rajta, hogy tettem hozzá még friss kakukkfüvet és rozmaringot, de ez tényleg ízlés dolga, hogy ki mit használ, illetve spenótból is kapható már friss, így ment hozzá az is, ráadásul ebben a formában az antispenót klubtagok sem panaszkodtak az ételre, sőt észre sem vették…. Csirkemell helyett pedig pulyka került bele. Az eredeti leíráshoz hasonlóan, én is kipróbáltam a muffintepsiben történő tojás sütést, háááát többet inkább nem… Egyrészt több ideig tart, másrészt 1 tojás felrobbant, ami 3 perc sípszót és fél óra sütőtakarítást vont maga után… Persze lehet én vótam béna, vagy a tojás, vagy a sütő…

Salátával kimondottam könnyű fogás és több hely marad aztán pár szelet torta legyűrésére… De a mondat második felét nem tőlem hallottátok!

DSCF3051Hozzávalók:

1 kg darált pulykamell

6 darab főtt tojás

2 db tojás felverve a masszába

3 marék zabpehely

1 db vöröshagyma reszelve

3-4 gerezd fokhagyma reszelve

3 db sárgarépa reszelve

20 dkg friss spenót(mirelit is jó)

só, bors

őrölt pirospaprika

2-2 kisebb ág friss rozmaring és kakukkfű

A 6 darab tojást megsütöttem muffintepsibe,n hideg sütőbe téve, 160 fokon fél óra alatt. A spenótot kevés olívaolajon megpároltam, mikor összeesett és megpuhult összeturmixoltam. Egy tálba tettem a húst, a reszelt répát, hagymákat, fűszereket, a zabpelyhet, a két felvert tojást és alaposan összedolgoztam az egészet. A tojásokat lehűtöttem, megpucoltam és hosszában félbevágtam. Belekanalaztam a kivajazott koszorúformába a massza felét, ezután a fél tojásokat sárgájukkal lefelé ráhelyeztem körben, majd befedtem őket a massza másik felével.

180 fokra előmelegített sütőben, kb. 90 perc alatt megsült. Én ezután kiborítottam egy tepsire és még visszatettem pár percre a sütőbe, hogy kívül is megpiruljon.

DSCF3053

 

Brokkolis kolbászos frittata - ideális étel maradék felhasználáshoz

A frittata nekem még mindig egy sütőben sült rántottát takar némi tejjel vagy tejszínnel krémesebbé téve. Mindegy minek nevezzük, a legjobb benne, hogy gyorsan elkészül, minimális munkával, nagyon gusztusos és ízletes az eredmény és tökéletes étel a maradékok felhasználására egy rohanós hétköznap estéjén.

A héten teljesen bezöldültem, legalábbis ételek terén, ugyanis valamiért a legutóbbi piaci beszerzőkörutamon szinte csak ilyen színben pompázó zöldségek jöttek velem haza. Már csak a brokkoli árválkodott a hűtőben pár levél spenót és néhány szelet póréhagyma társaságában. Gondoltam egybepakolok mindent egy tepsibe. És hogy valami igazán karakteres íz is legyen benne, elővettem a nagy becsben tartott szürkemarha kolbászt a hűtőből, amiért örök hála egy kedves kollégámnak, hogy megajándékozott vele, mert valami eszméletlen finom. Hiába a minőség az minőség, semmi tartósítószer csak a tiszta hús és fűszerek, ódákat tudnék most zengeni erről… én, aki vígan elvagyok hús nélkül is sokáig… Már nem is tudom hol tartok, mert azon agyalok, így este 9kor, hogy szeljek-e egy darabot belőle. Egye fene.

DSCF2899

Nnna brokkoli, tojás, kolbász, hagyma, meg ami éppen a hűtőben árválkodik, sonka, sajt, paprika, mehet bele nyugodtan és 20 perc alatt az asztalon az étel, amiben a szénhidrát minimális, könnyű ebéd is lehet friss salátával. Ha vöröshagyma kerül bele, azt előtte meg lehet olajon párolni kicsit, de nem muszáj, a póré is kellemesen roppanósra puhult a sütőben.

DSCF2906

Hozzávalók 3 főre:

1 fej brokkoli

harmad szár póréhagyma

1 marék spenótlevél

pár szelet kolbász v sonka

10 dkg füstölt sajt

4 nagyobb méretű tojás

1 deci tejszín (helyette lehet ez a mennyiség is tej)

1,5 deci tej

fehérbors

1 evőkanál zsíradék a sütőedény aljára

A brokkolit rózsáira szedtem, és forrásban lévő vízbe dobtam, kb. 3-4 percre, majd jéghideg vízbe kerültek, így megőrzi a színét. A hagymát vékonyra szeleteltem, a kolbászt kockákra. Felvertem a tojásokat,  hozzáöntöttem a tejszínt és a tejet, sóztam, borsoztam. Egy kerámia tál alját kikentem kókuszzsírral, beleszórtam a brokkolidarabokat, az apróra tépkedett spenótleveleket, majd a hagymaszeleteket, kolbászdarabokat. Ráöntöttem a tojásos tejes keveréket és megszórtam reszelt sajttal. 180 fokra előmelegített sütőben kb. negyed óra alatt a sajt ráolvadt a tojás pedig krémes állagúra sült.

DSCF2907

 

Zabkorpás palacsinta

Nem vagyok egy nagy palacsinta rajongó, szeretem, ha elém teszik megeszem, de nem szoktam úgy érezni ha sokáig nem eszem, hogy ölni tudnék érte. Hopp ez majdnem rímel is. Sosem jutna eszembe például egy étteremben palacsintát rendelni, a Balatonon pláne ahol a papírvékony csak az egyik szélén megkent remekműveket árulják. Tisztelet a kivételnek persze, igaz én még olyannal sajnos nem találkoztam.. Hm, most ugrott be, hogy jó pár évvel ezelőtt belefutottam egy vaníliás óriás palacsintába valahol az északi parton, amit megkóstoltam, majd sok szeretettel visszavittem a készítőjének….Nem írnám le inkább mihez hasonlított a benne lévő “vanília”krém, ehetetlen volt maradjunk annyiban.
Az én palacsintafogyasztásom gyerekkoromban általában úgy történt, hogy mikor Anyukám sütötte és rakta ki a tányérra frissen, hogy majd feltekeri, na azt én fogtam és már vittem is forrón és üresen, aztán mentem a következő körért…Ebédig jól is laktam. Eszembe jut még a konyhából kiszűrődő hosszú “sípszó”, mikor a palacsinta leragadt a serpenyőbe. Viszont Zsuzsigyereknek azok voltak a legfinomabb falatok….Nincsenek nagy igényeim ezen a téren lássuk be. Azért készítettem már én is, ha vót rá igény, de jobb elfoglaltságot is el tudok képzelni, mint egy serpenyő felett állni egy órán keresztül az olajszagban. Szégyen nem szégyen, ez van. DE. Mikor egészségesebb vizekre eveztem, rábukkantam erre a receptre, így már akár évente kétszer(!) is hajlandó vagyok palacsintát sütni, mert ez még sosem ragadt le, de ami a legfontosabb nem kell fejenként 5-10 db, hogy jól lakjon az ember, elég egy is valami full extrás töltelékkel pláne kiadósabb leves után. A zabkorpa rosstartalma ugyebár magas, így gyorsabban eltelít, ízre viszont ugyanolyan finom, sőt…  Zárójelesen megjegyezném, hogy kaptam ezt a hotpan neveztű sütőgető szerkezetet, amit gyakorlatilag csak palacsintasütéshez használok, mert minimális olaj kell alá és pikk pakk megsül benne. Ebben azért ne próbáljuk meg feldobva megfordítani a palikat…
 Hozzávalók a palacsintatésztához:
12 dkg zabkorpa
2 tojás
3 dl tej
olaj
A tojásokat felverjük és hozzáöntjük zabkorpához, felöntjük a tejjel, megsózzuk és simára keverjük egy kézi habverő segítségével. A többit gondolom nem kell leírnom, serpenyő, vékonyan kiolajoz, forró olajba tészta merőkanállal belemer és oldalanként kb. 1 perc alatt megsüt. Ami fontos, hogy mindig keverjük fel a tésztát mielőtt belemerjük a serpenyőbe, mert a zabkorpa rostjai lesüllyednek az edény aljára. Ha túl sűrű öntsünk még tejet hozzá, az a lényeg, hogy szét tudjon folyni egyenletesen a serpenyőben. 5 darab lett belőle.
Töltelékek:
Nyilván ízlés dolga, én amit éppen a hűtőben találtam, édes és sós is, persze külön külön ebéd lett belőle.
Édes: túrót, tejföllel vagy sűrű natúrjoghurttal pár csepp citromlével kikevertem. Édesítettem kevés nyírfacukorral. Kajszibarackot és a nektarint felkockáztam. A palancsintát először megszórtam vékonyan darált mákkal, rákanalaztam a túrót, a tetejére pedig rászórtam a gyümölcskockákat és feltekertem. Ütős lett!
 Sós:
Hűű ilyet még biztosan csinálok olyan finom. Maradék spenótot(kb. 10 dkg) összetépkedtem és kevés olívaolajon megfonnyasztottam egy serpenyőben, sóztam borsoztam. Addig egy doboz tejfölbe belereszeltem egy gerezd fokhagymát, ezt is kicsit megsóztam és borsoztam. Belekevertem a tejfölbe a spenótot és már lehet is a palacsintára kenni. Persze össze is lehet turmixolni előtte, ha valakit zavanak a spenótdarabok. A palacsintákat leraktam egy jénai aljára és reszeltem rá sajtot, majd sütőben addig sütöttem míg a sajt ráolvadt.
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!