Pálmafa Project

A cékla 50 árnyalata

Na jó csak 4 árnyalat egyelőre…de ezennel kineveztem – az én konyhámban legalábbis – a zöldségek királynőjének. Na, nem akarom megsérteni spárgánkat sem, de a cékla egyszerűen mindenhez passzol, sóssal, édessel, sokféle fűszerrel. Remekül mutat a fehér falon is, ha meg akartok róla győzödni, ejtsétek le a botmixer fejét ,amin 3 csepp céklapüré pont elegendő 1 nm2 falfelület ciklámen színűvé varázsolásához. Sajnos fotó nincs, mert ez pár hete történt és a káromkodás mellett éppen nem azon járt az eszem, hogy fényképezzek. Amúgy lemosható vizes ronggyal… A színe (is) tényleg imádnivaló bármilyen formában készül eszméletlen  bordó,ciklámen, pink árnyalatokat produkál.
Ja és senki ne ijedjen meg és ne temesse el még magát gondolatban, mint ahogy én tettem pár éve,  -hmm hogy is  fogalmazzak finoman pláne, hogy ételekről beszélünk -, ha a mosdóban is rózsaszínes, lilás árnyalatokkal találkozik céklaevés után, ugyanis valami oknál fogva a cékla néhány embernél ilyesmit is képes produkálni, a tudósok sem jöttek rá mitől.
Ami az élettani hatását illeti szintén kiemelkedő helyen szerepel a zöldségek sorában. A magas vérnyomásúak körében egy pohár céklalé is meglepő vérnyomáscsökkenést eredményezett a vizsgálatok során. A színét a betacyanin vegyület adja amit erős antioxydánsként tartanak számon, ezáltal segít a rák megelőzésében. Állóképességünket is növeli, ezért sportolóknak különösen ajánlott, aki még nem sportol, annak meg pláne, mert céklánk majd megadja a kezdő lökést hozzá. Szóval sportra és céklára fel! Én ma már mindkettőn túl vagyok,íme az ötletek. Az alábbi étkek 1 kg céklából születtek, ami 160 Ft-ba került.
 Jamie céklasalátája:
Igen, én szeretem Jamie-t, na nincsen kiplakátolva vele a szobám fala, de a főzőtudománya szerintem zseniális. Ehhez a recepthez én bizony nem nyúlok és nem változtatok raja, mert úgy tökéletes, ahogy van. Mióta rátaláltam én csak így készítem a céklát ha hús mellé eszem. Ahogy a legtöbb ember szerintem, én is a hagyományos céklasalátán “nőttem fel”. Ami ugyebár ecetes, köményes cukros lében csücsülő cékladarabokat jelent .Nem mondom, hogy nem szeretem azt, mert hazudnék, tényleg jó ahogy otthon is mindig készült, de nekem ízre sosem lett olyan mikor megpróbálkoztam vele. Macera megfőzni lehámozni könyékig lila vagyok, attól meg ráz a hideg, hogy cukrot szórjak egy zöldségre, szóval én ezt feladtam. Ezzel nincs vesződnivaló, mert a cékla szőröstül, bőröstül átsül egy alófólia zacsiban, nem kell mosogatni, és az íze az mesés, melegen,hidegen.DSCF0534Hozzávalók:

fél kg golf labda méretű cékla
10 gerezd hámozatlan fokhagyma
1 marék friss majoránna vagy oregánó (ez nekem nem volt, jó a szárított is)
só, bors
10 evőkanál balzsamecet
6 evőkanál olívaolaj
A céklákat súroljuk meg alaposan, meghámozni nem kell, elég csak a két végét levágni. Ha nagyobb céklákat veszel semmi gond, darabold fel. Alufóliából csináljunk tasakot. 2×2 hosszabb darab alufóliát letépek és egymás alá teszem keresztben őket. 4 oldalról felhajtogatom úgy, hogy a közepére betehessem a céklát, a fokhagymákat, az öntettel együtt és ne tudjon kifolyni, kiszakadni. A fokhagymát sem kell megpucolni, gyönyörűen krémesre fog megsülni és ki lehet nyomni egészben a héjából. A céklán fel sem fog tűnni, hogy rajt maradt a héja, nem kell meghámozni a végén sem. Előmelegített sütőben kb. 50 perc – 1 óra alatt megsül. A vége felé rá szoktam nézni, hogy van e még alatta elegendő lé, ha nem akkor lehet pótolni.
Kipróbálni nem ajánlott, hanem kötelezőőő!
Reszelt cékla fűszeres joghurtos öntettel:
A céklát szinte ugyanúgy lehet használni, mint ahogy a sárgarépánál már leírtam, bármilyen salátába lehet nyersen reszelni, nem kell mindig főzni. Egyszerű olívaolaj-citromlé öntettel hagymával is tökéletes. Éppen ezért szerettem volna a cékla esetében is egy pikánsabb, de nyers salátát csinálni és ez tényleg finom lett.DSCF0532Hozzávalók 1 adaghoz:

 3 db kisebb cékla hámozva,lereszelve (kb. 15 dkg)
1 doboz natúr joghurt (a sűrű görög az igazi hozzá)
1 nagyobb gerezd reszelt fokhagyma
só, bors, pár csepp citromlé
fél-fél teáskanál őrölt koriander, fahéj, római kömény
fél mokkáskanál csilipor(attól függ mennyire szereted csípősen)
A hozzávalókat összekeverjük és bármikor jóízűen elfogyasztjuk.
Cékla-grapefruit turmix:
 
Csak semmi fúúújj meg jesszus mi ez…:)
A cékla alapvetően édes, a citrusfélékkel és picit savanykásabb gyümölcsökkel nagyon jó párost alkot. Ahogy a répánál is, itt is játszhat a reszelt cékla, narancsdarabok, citromlével, pici mézzel összekeverve és valamilyen maggal megfejelve verzió. Erről is írkáltam már a répánál, ezért most  inkább alkottam egy vitaminbomba turmixot.
Két kisebb fej céklát meghámoztam, lereszeltem, a grapefruitot(narancs, alma is lehet) kisebb darabokra szeltem és egy botmixerrel pürésítettem. Vízzel higítsuk tetszés szerint. Ha valakit zavar, hogy a rostok is benne vannak akkor a lereszelt céklát hagyja állni kicsit majd csavarja ki a levét illetve a grapefruitnak is csak a levét facsarja hozzá. De nagy káááár lenne a rostokért na… Édesíteni lehet pici mézzel, de nekem nem hiányzott belőle.DSCF0543Céklaleves:

De csak azért, mert ez egy újabb színt produkál a tányéron, vagy a falon ahogy azt már említettem korábban. Meg azoknak akik nehezen barátkoznak meg a nyers verzióval, akkor kezdetnek ez lehet ideális megoldás összehaverkodni a céklával, mert a tejszíntől finom krémes lesz.

DSCF0565Hozzávalók 4 főre:

fél kg cékla

1 fej vöröshagyma

2 dl főzőtejszín
só, bors,
köménymag (de ezen kedvetek szerint változtathattok)A vöröshagymát felkockáztam és olajon üvegesre pároltam, hozzáadtam a meghámozott, kockákra vágott céklát, majd felöntöttem annyi forró vízzel, hogy kb. 1 ujjnyival ellepje. Befűszereztem, sóval, borssal, picit ételízesítő is mehet hozzá, illetve egy teáskanálnyi egész köménymagot adtam hozzá. Mikor a cékla megpuhult, botmixerrel leturmixoltam majd hozzáöntöttem a tejszínt és még egyszer összeforraltam. Ha elzártuk alatt a gázt pár csepp citromlé nem árt meg neki. Melegen, hidegen egyaránt finom.

Tavaly ősszel sütöttem tortát is céklából egy barátném szülinapjára, a tésztája puha lett a reszeléktől, a tetejére pedig céklás cukormáz került, a fotót ha meglelem felrakom, de őszintén szólva én annyira nem voltam elájulva sütemény formában tőle, de többeknek ízlett…

Zeller a gumós

Tegye a fel a kezét ki mikor találkozott a tányérján utoljára zellerrel??? Aki kipiszkálta az nem ér, csak aki meg is ette. És ízlett is.Na…na??? Aha, nagy a csend…
Amíg nem lett a kedvencem a Waldorf saláta addig nekem is maximum a húslevesbe belefőzött nem túl jóképű, sápadtka, enyhén szétfőtt zöldségnek nevezett valami jelent meg lelki szemeim előtt ha a zeller szót hallottam. Ezt mindig csak a család felnőtt tagjai voltak képesek elfogyasztani. Én már az lennék, papírom is van róla, de továbbra sem verem az asztalt, hogy már pedig az zellert azt senki sehova, mert én akarom magamévá tenni… Nem eszem meg na, viszont van megoldás a maradék főtt zöldségek felhasználásra.
Pár éve úgy döntöttem megismerkedek a zellerrel más formában hátha… A zord külső, értékes belső tulajdonságokat takar ugyanis. A zeller kiváló vízhajtó, állítólag még a vesehomokot is képes kihajtani, ha valaki ilyen problémával küzdene, valamint potenciajavító hatása is van khm khm.. Sok benne a szerves anyag, sók, amik segítik a vér savtalanítását, aztán szerves nátriumot is tartalmaz ami által a kálcium könnyebben szívódik fel. Van még benne, kálium, kálcium, vas, magnézium, foszfor, A, B, C vitaminok, nyomelek mi kell még?? Ő egy igazán jófej zöldség.
Természetesen a legjobb nyersen fogyasztani, mert úgy a leghatékonyabb. És abszolút alkalmas nyersen rágácsálásra, sokkal finomabb a friss ropogós zeller, megpucolva, apró darabokra szelve, mint főtt formájában. Ha a sárgarépa rágcsálás már megy, akkor ez is menni fog, csak nyitottnak kell rá lenni… Személy szerint nem értem, ha a “sonkáscsilislime”-os meg még ki tudja milyen horrorisztikus ízű műanyag chipseket bátran emeljük le a polcról és tömjük magunkba festékestől, tartósítószerestől akkor egy olcsó kis zöldségnek miért nem adunk esélyt? Arra miért nem vagyunk nyitottak?? Tisztelet a kivételnek persze.
No de vissszatérve zeller barátomhoz, csináltam most is nyers és főtt variációt is vele. Egy darab,  megpucolva 35 dkg-os példányból készültek az alábbi ételek:
Waldorf saláta ahogy én szeretem:
Számtalan verziót láttam már, eredetileg majonézzel készül, tejfölt is szoktak bele tenni, de én az előbbit általában kihagyom vagy cukormentes majonézet keverek hozzá, esetleg házit.

Hozzávalók 2 adaghoz:
1 db közepes méretű alma
1 db zeller (kb. akkora legyen, mint az alma)
1 kis doboz kefír
1 teáskanál mustár(nálam csípős dijoni)
só, bors
citromlé
piritott dió (más mag is lehet)
Ajánlott, de elhagyható: kb. 5 dkg sajt a tetejére pl.: camambert vagy márvány eszméletlen  jó hozzá
Az almát kis csíkokra vágom egy tálba teszem és meglocsolom kevés citromléval, hogy ne barnuljon meg. A zellert meghámozom és szintén hasonló méretűre szeletelem. Nem feltétlen szükséges megfőzni, ha friss ropogós a zeller, de ha mégis szeretnénk akkor forrásban lévő vízbe dobjuk bele a zellerdarabokat csak 2 percre, majd szűrőbe öntsük ki és azonnal engedjünk rá hideg vizet, így még kellően roppanós marad. Mehet az almához a kefírrel, mustárral együtt. Sózzuk, borsozzuk, ha kell még bele citromlé pótoljuk. Végül a pirított dióval megszórjuk. Ha később kerül sor a tálalásra akkor a diót addig ne tegyük rá.
Az meg a kedvünkön múlik mit fogyasztunk hozzá, húst, vagy piritóst vagy csak úgy magában is isteni.
Zellerpüré:
Ez egy jó megoldás lehet, hogy elkerüljük, hogy a húslevesben főtt zeller, de akár a karalábé és maradék répa kárba vesszen, Én mostanában krumplipüré helyett eszem, de krumplival kiegészítve is ideális köret. Most maradék répát találtam a hűtőben, így az is belekerült.
Az ELMŰ-nek hála a minap kiolvadt a fagyasztóm az egész napos áramszünet következtében és, hogy megmentsem a húst, idő hiányában csak lepirítottam a csirkemellet és a gombát a püré pedig idális társnak bizonyult hozzájuk.

Hozzávalók 1 adaghoz:
1 nagyobb zellergumó fele
1 db közepes méretű sárgarépa
só, bors, reszelt szerecsendió
1 evőkanál vaj v olívaolaj
A zellert és a répát megpucoljuk, feldaraboljuk, forrásban lévő vízbe dobjuk és puhára főzzük. Ezután gyakarolatilag ugyanaz a teendő, mint a krumplipüré esetében, hogy összetörjük a zöldségeket. Ha krémesen szeretjük akkor botmixerrel pürésítsük. Mehet hozzá kevés vaj, só, bors és reszelt szerecsendió. Tálalásnál pedig egy kis olívaolajjal is meglocsoltam.
Krémesíthetjük természetesen tejszínnel vagy tejjel is pláne ha krumplisan készül.Zellerünk megérdemel egy esélyt!Folyt.köv. a száras testvérével.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!