Pálmafa Project

Ki Márton napján libát nem eszik....

egész évben éhezik!!! Ez nem hagyhatom, úgyhogy liba futóműveket sütöttem, némi gyümölcs és hagyma társaságában.

A Márton napról ami, ugyebár november 11-én van, hogy őszinte legyek nekem nem a liba szokott az eszembe jutni, hanem egy kisebb anyagi csőd sok sok(k) szülinap, mivel a fél családom és néhány barátom is ezen a napon bírt világra jönni…. 6 ig számoltam, de lehet több…Inkább a sütik kapnak hangsúlyt ezen a napon, amire már gyúrok ezerrel, de addig is megleptem magam ezzel a jó kis szaftos szárnyas eledellel.

DSCF5124Azért arra kíváncsi voltam, hogy is jött össze Marci a libával, így kicsit utánaolvastam, de el is vesztem a sok sztoriban, ahány ország annyi szokás, mondás, néphiedelem… Az eredeti legenda a Római Birodalom idejére nyúlik vissza, mikor is Savariában megszületett Szent Márton, aki aztán katonaként Franciaországba került, ahol segített egy kolduson egy hideg téli estén, amikor is neki adta a köpenyének felét. Aznap éjjel megjelent álmában Jézus a koldus képében. Ennek hatására Mártonunk misszionárusnak állt, megkeresztelkedett és olyan sok jót cselekedett, hogy püspökké akarták szentelni. Mire Ő nagy alázatosságában, a ludak óljába bújt az érte jövő küldöttek elől. A ludak szokásukhoz híven hangos gágogásba kezdtek, így bizony Mártont megtalálták, és püspökké szentelték.

Na várjunk, most akkor bosszúból eszünk ezen a napon libát?? Nem, értem. Mindegy. Hagyjuk. Én inkább főzök.

DSCF5128A liba amúgy szerintem teljesen olyan, mint a kacsa. Tudooom, hogy külsőre nem annyira, de ízre bizony én nem látok nagy különbséget. Finoom, pláne gyümölccsel. Szerintem jól kompenzálják a liba zsírosságát, de persze lehet hozzá krumplipürét vagy egyéb kedvenc köretet készíteni, de nekem az már túl sok.

A bőréből kisülő zsírt a végén véletlenül se öntsétek ki, én beletöltöttem egy üvegbe, egy friss rozmaring ágat mellé dugtam és már ment is a hűtőbe. Jól jön az még… ennyi zsír pedig mindenkinek jár. Ünnepi étel akár magadnak sütöd akár több vendégnek, akár Márton napra, akár karácsonyra!

DSCF5129Hozzávalók 2 főre:

2 db libacomb

1 nagyobb méretű alma

1 marék aszalt sárgabarack

1 nagy fej vöröshagyma

4 gerezd fokhagyma

fél deci fehérbor (nem muszáj)

1 szál friss rozmaring ág

só, bors

A libacombot megmostam, egy papírtörlővel letöröltem róla vizet, sóztam, borsoztam mindkét felét. Majd a bőrével lefelé egy tepsibe tettem a félbevágott vöröshagymával és a fokhagymagerezdekkel együtt. Utóbbit héjastól. Öntöttem a tepsibe kisujjnyi vastagságban vizet és fél deci fehérbort. Majd alufóliával lefedve 180 fokos sütőbe toltam, ahol kb. 1 órát töltött. Fél óra után, ha kiengedte a zsírját, megfordítottam a combokat. 1 óra múlva levettem róla a fóliát, mellétettem a cikkekre vágott almát, amit kimagoztam, de nem hámoztam meg, és beleszórtam az aszalt barackokat is, végül megszórtam rozmaring levelekkel. Visszatoltam a sütőbe kb. fél órára, míg a teteje szépen megpirult és a gyümölcsök átpuhultak.

Hétvégi ebédtipp - Rozmaringos kacsacomb szilvamártással

Éés vörös párolt káposztával és krumplipürével is, de utóbbi kettő már nem az én művem, hanem a Zanyukám gyártotta, sőt a kacsát is ő tolta be a sütőbe… A fűszeres szilvamártást viszont az én agyam, vagy inkább a gyomrom párosította egyből a kacsafutómű mellé. Egyrészt passzol a másik két körethez is, másrészt a sült kacsa legideálisabb párja – számomra legalábbis -, valamilyen édesebb gyümölcs illetve az abból készült mártás.

DSCF4980Szerencsére lehet még kapni szilvát a boltokban és nem csak az olasz, kerek fajtát, bár az is nagyon finom, hanem magyart is. Mirelitből is bátran érdemes nekivágni, pláne, hogy szerintem ez az étel még a karácsonyi asztalon is megállja a helyét.

Na, azért még ne álljunk neki mennyből az angyalt hallgatni, biztos lesz még mindenkinél addig egyéb alkalom, szülinap, vagy egy szimpla vasárnap, amire össze lehet dobni ezt a főfogást. Persze egy átlagos szürke hétfőt is színesebbé lehet vele varázsolni…

DSCF4982

Hozzávalók 4 főre:

4 db kacsacomb

pár darab rozmaring ág

5-6 gerezd fokhagyma

40 dkg magozott szilva

1 evőkanál cukor

1 evőkanál méz

1 evőkanál vaj

fél-fél mokkáskanál őrölt fahéj és szegfűszeg

1 teáskanál citromlé

olaj a sütéshez

A sózott, borsozott kacsacombokat egy serpenyőbe fektettem, mellé mentek egészben  héjastól a fokhagymagerezdek, a tetejükre kerültek a rozmaringágak. Vékonyan meglocsoltam olívaolajjal és kevés vízet öntöttem alá (fehérbor is lehet, úgy még finomabb lesz), fóliával lefedve 40-50 percig sültek a 180 fokra előmelegített sütőben, majd fólia nélkül 20-25 percet míg pirosra pirultak.

A szilvát kimagoztam, félbe, negyedbe majd kockákra vágtam. Egy mély lábosban felolvasztottam a vajat, rászórtam a cukrot és karamellizáltam, ami annyit jelent, hogy megvártam, míg teljesen elolvad és barna színt kap. Erre tettem a szilvadarabokat, fűszereztem, facsartam rá kevés citromlevet és lefedve pároltam. Mivel nem találtam elég édesnek, ekkor csorgattam  hozzá a mézet. Addig főztem, míg a szilva megpuhult, de még nem főtt szét teljesen, hogy ne lekvár állaga legyen és harapni lehessen.

Krumplipürével és párolt káposztával tálaltam.

 

Bemutatkoznak a fűszernövényeim

Arra gondoltam, hogy mesélek kicsit a kedvenc fűszernövényeimről, folyamatosan szárítom le őket, és van amelyiket még most sem késő csokorba szedni és fellógatni, télen pedig jó szolgálatot fognak tenni. Illetve van olyan is, amit egész télen tudok frissen szedni, pedig szabad földben terpeszkednek dacolva az olykor cudar időjárással. Ráadásul kimondottan tetszenek felakasztva a ajtó fölé, így semmilyen mű illatosítóra sincs szükségem, mert belengi az illatuk az egész “hásziendát”. Azt a kemény 300 négyzetmétert. Igyekszem nem túl sokat hablatyolni és az aláhúzott linkek alatt találtok recepteket is.

DSCF3479Az tuti, hogy ha nálam kibírják ezek a növények minden különösebb tutujgatás nélkül és nyáron elég nekik az esővíz, amit időnként kapnak, akkor bárhol máshol is, úgyhogy érdemes próbálkozni. Természetesen ezek minden boltban kaphatók szárítva is, úgyhogy ha még nem tettétek, ezekkel a növényekkel szerintem mindenképpen érdemes megbarátkozni. Az én kedvemért legalább…:)

A levendula sajnos már nem játszik szárítás tekintetében,  mert rég elvirágzott, de ehhez is hozzá lehet jutni szárított formában, másnem ki lehet szedni a szekrényből a molyirtó tasakból….Esténként egy pohár langyos tejbe áztatva pár  virágot, néhány csepp méz kíséretében,majd ezt leszűrve és elkortyolva, egy zűrös nap után kisimítja a lelket, meg a nem létező ráncokat is. Amúgy meg nagyon finom fagylaltokhoz, illetve egyéb gyümölcsös sütiket is képes pár szétmorzsolt levendula virág teljesen megbolondítani.

DSCF3473A kakukkfű lett idén nálam a “námbör van fűszernövény”, mert mindenféle ételnek pompás finom ízt ad, gombához, halételhez, hagymalevesbe, paradicsomos cuccokhoz, de sült csirkemellhez is szuper. Én szinte már minden gyorsan összedobott salátához is szórok belőle.  Amiért még szeretem, mert a telet is átvészelte, a szárított kakukkfűből pedig tea is főzhető, ami a köhögéses megbetegedésekre remek gyógyír lehet, hiszen erős baktériumölő hatása van, de az emésztést is serkenti, és állítólag hangulatjavító is. Hát be még nem téptem tőle, de az aromája mindenképp jobb kedvre tud deríteni.

DSCF4626Jöjjön rozmaring kisasszony, őt legtöbbször krumplis és gyümölcsös ételekbe használom, de a sült kacsacombbal is nagyon jó barátságban vannak. Róla is elmondható, hogy télen is nyesegetem vidáman, ráadásul komplett sövénybokorrá is kinőheti magát, ha van türelmünk formára nyírni és kivárni, míg akkorára megnő… Egyébként meg idegerősítő, szívnyugató, étvágyfokozó hatásai vannak. Utóbbira asszem nem tartok igényt….

DSCF0787A menta és én sokáig nem voltunk jóban, de aztán megszerettem és rendszeresen ezzel ízesítem a vizemet illetve szórom gyümölcslevesekbe, isteni a zöldborsó pestoba vagy krémbe, a mediterrán konyha pedig használja húsokhoz is, elsősorban bárány mellé. Hagyma evészet után pár levelet elrágcsálva, pedig máris pótoltuk a rágót vele. Teája hidegen frissít, de melegen is erősen ajánlott télen is iszogatni, mert immunerősítő, gyulladáscsökkentő szerepekben is tündököl. Ja, és nő, kúszik, mászik mindenfelé, ha nem figyelek mentaerdő nő az ablak alatt. Télen nem, de tavasszal újrakezdi.

DSCF4631A citromfű tea szürcsölése lassan hozzátartozik az estéimhez, bár nincsenek alvászavaraim mostanság, de a telihold néha be tud zavarni rendszerbe. Az illatos citromfű legfőbb jó tulajdonsága pedig pont a nyugtató, lazító elalvást segítő hatása. Arábiában azt tartották róla, hogy a citromfű új életre kelt, a szívet boldoggá és vidámmá teszi! Segítséget nyújthat magas vérnyomás és lázas megfázásos betegségek esetén is. Egyébként meg a menta mellé nálam mindig kerül a vízbe néhány citrom illatú levél is, de más gyümölcsös italoknak, turmixoknak is nagyon finom ízt ad, illetve túrós édességeknek kimondottan jót tesz.

DSCF4632És végül a tárkony, ami talán az első kedvenc fűszerem volt mikor elkezdtem főzöcskézni. Tejszínes ételekben remekül szerepel. Az egyik favorit nálam a tárkonyos zöldborsós raguleves, aztán, mint kiderült gyümölcsmártásban is abszolút megállja a helyét, bármilyen furcsának is tűnik elsőre. Ez az a növény amit viszont tényleg ritkítani kell, tavaly ősszel azt hittem elhalálozott, de aztán egy kókadt kis hajtásból akkora bokor nőtt idén, mint a fél ház. Naná, hogy ezt felejtettem el lefotózni normálisan, viszont fent a második képen legalul fekszik ő, a hosszú vékonyka leveleivel. De szerintem, ha a tárkonyos sárgarépás cukkini főzelék fotóját teszem ide, az pont jó lesz.

DSCF3252Persze folytathatnám még a sort, hogy miért imádom pl. a római köményt, kurkumát stb, de egyrészt azok itt teremnek meg sajnos, illetve most az volt a cél, hogy esetleg kedvet kapjatok egyszercsak ültetni néhány tövet akár cserépbe is, mert tényleg nincs sok meló vele, a színek, az ízek és illat pedig megfizethetetlen. Minden másra ott a Master Card…ez nagyon gáz így a végére? Aludnom kéne már azt hiszem…

 

 

 

 

Póréhagymás paradicsomkrémleves avagy a kókadozó zöldségek 2. élete

Nem állt szándékomban ezt az ételt feltenni a blogra, csak szimplán felcsaptam a hűtőt azzal a céllal, hogy a maradék zöldségből valami gyors krémlevest összedobok és jól megeszem. Még csak fotózni sem volt kedvem,  hogy őszinte legyek, de olyan finom lett és különben is szép a színe, pláne, hogy aznap a napfényt max a tévében láttam. Szóval felpörögtem tőle, pedig semmi illegális hozzávalót nem csempésztem bele.

DSCF4646Hátha hétvégén elkészítitek, biztos sok hűtőben lapul érett paradicsom, ami még lédús ugyan, de picit már elfáradt a sok egy helyben üléstől, így a legjobb dolog ami történhet vele, ha levesben, krémben, szószban végzi. Tulajdonképpen alig kell hozzá alapanyag, fűszerek szinte minden háztartásban vannak, lehet bele szárítottat is szórni. Sajnos friss bazsalikomom nekem sincs most, de a rozmaring asszem kárpótolt ezért.

Egy a lényeg, hogy nem muszáj a zöldségeket kidobni, ha nem állnak már vigyázban (kivéve ha a jóképű fehér penész már kisajátította magának), tessék őket felhasználni akár ily módon is. Egyszerű, gyors, filléres megoldás. Ja és ízletes, lehet még turbózni sajttal, pirított kenyérkockákkal,magokkal, ahogy tetszik. Na jó, még egy kis füstölt kóbit is el tudnék képzelni hozzá…

DSCF4648Hozzávalók:

1 darab póréhagyma

5-6 darab paradicsom

2 gerezd fokhagyma

1 evőkanál friss rozmaring

1 teáskanál szárított bazsalikom v friss bazsalikom levelek

1 deci főzőtejszín v tejföl v joghurt

olívaolaj

só, bors

A fokhagymákat és a rozmaringot felaprítottam, a póréhagymát vékonyra szeltem, a paradicsomokat felkockáztam. Egy kis lábosban felmelegítettem az olívaolajat, majd rászórtam a fokhagymát, pár perc múlva a pórét is, végül a paradicsomot. Sóztam, borsoztam, megvártam, míg elkezdenek puhulni és a paradicsom kiengedi a levét, ezután öntöttem fel kevés vízzel, kb. amennyi félig ellepi a zöldségeket, aztán lehet még higítani rajta a turmixolás után ha szükséges. Beleszórtam a rozmaringot és a bazsalikomot is, majd lefedve főni hagytam, kb. 15-20 percig, majd lehúztam a tűzről és összeturmixoltam. Ilyenkor lehet még a tejszínnel vagy tejföllel hígítani, krémesebbé tenni, de ezek nélkül is remek.

 

 

Mindent bele cukkinis pite

Igazi íz és színkavalkád ezt az étel, tényleg minden belecsempészhető mi szem szájnak ingere. Tökéletes megoldás hűtőkiűrítéshez is, maradék fonnyadozó zöldségek, sajtok felhasználásához. Ha valaki nem szereti a tonhalat, nyugodtan rakhat bele kolbászt, sonkát, maradék csirkemellet.

DSCF4587Friss rozmaringgal és petrezselyemmel fűszereztem, de a tonhal és a cukkini mellé a kapor is remekül passzolna, sajnos az hiánycikk volt a kertben, de ezt nem tragédiaként éltem meg, így is elfogyott. Gyorsan még hozzá, de ez tényleg inkább frissen jó, rögtön melegében falatozva. Én konkrétan leégettem a nyelvemet, de nálam ez “normális”…

Friss zöld salátával szuper ebéd vagy vacsora. De én most mégsem ezt ettem hozzá, hanem némi ajvárt kanalaztam rája, mivel ajvárpaprika földön jártam és kaptam házi készítésű kenceficét, így muszáj volt letesztelnem. Aztán mivel gigamega nagyságú 32 dkg-os piros húsú paprika is a birtokomban volt, így azt is megsütöttem és krém lett belőle, de ezt majd legközelebb osztom meg veletek, addig tessék kipróbálni ezt az ételt ha mondom! 🙂

DSCF4588Hozzávalók:

2 db tonhalkonzerv

1 db cukkini

1 fej lilahagyma

1 db piros húsú paprika

fél csokor petrezselyem

1 db rozmaring ág

1 zacskó mozzarella

1 marék fekete olívabogyó

3/4 bögre liszt (nálam zabliszt és zabpehely vegyesen)

1 bögre tej

3 db tojás

3 evőkanál tejföl

1 mokkáskanál mustár

só, bors

pár csepp citromlé

A tojásokat felvertem, belekevertem a tejet, a mustárt és a tejfölt, pici sót és borsot. Az összes többi hozzávalót egy mély tálba tettem, a zöldségeket, fűszernövényeket aprítva természtesen, a tonhalkonzerveket lecsöpögtetve, a mozzarellát szétmorzsolva, megszórtam a liszttel, sóztam, borsoztam, jól elkevertem. Legvégül hozzáöntöttem tojásos keveréket is, majd 200 fokra előmelegített sütőben kb. 1 óráig sütöttem kivajazott edényben, míg megszilárdult, de még belül szaftos maradt, a teteje pedig arany barna lett.

Szilvás socca - a mindenmentes francia lepény

Na, ilyen sem volt még, hogy egy hasonló jellegű étel, gluténmentes, laktózmentes, tojásmentes és cukormentes is egyben! Viszont abszolút nem ízmentes! Sőt, igazán érdekes és izgalmas recept, nagyszerűsége pedig pont az egyszerűségében rejlik. Egy célom volt a minap, valami szilvás cuccot sütni és véletlenül (amik ugyebár nincsenek) bukkantam rá erre a receptre.

DSCF4335

 

Szóval ez egy Dél-Franciaországban népszerű sós, csicseriborsólisztből készülő lepény. Pont kapóra jött hiszen, pár napja a kukoricás lepény is ilyen lisztből készült.  Tulajdonképpen bármilyen feltét mehet a tetejére ami eszünkbe jut, ha valaki unja már a palacsintát vagy az omletet ez igazán remek megoldás lehet, pláne, hogy alig kell a tésztába alapanyag.

Ez egy gyümölcsös verzió, még sincs benne cukor, az alap tészta pedig sós, de összességében nagyon kellemes ízharmónia keletkezik a rozmaringnak és a pár csepp balzsamecetnek köszönhetően. Utóbbi nem szerepel az eredeti leírásban, ezt pont azért csempésztem bele, mert tartottam tőle, hogy ha a gyümöcsök csak álá natúr kerülnek a lepény tetejére, nem lesz-e ízetlen unalmas eledel… De nem, esetleg még pár csepp mézet is lehetne csurgatni rá, de az a sütés után is pótolható.

DSCF4328Hozzávalók:

fél bögre csicseriborsóliszt

fél bögre víz

1 mokkáskanál himalája só

2 db rozmaring ág

1 db nektarin

3 db szilva

pár csepp balzsamecet (elhagyható)

kókuszzsír v egyéb olaj a sütéshez

A csicseriborsólisztet elkevertem a vízben, a sóval együtt. Fogtam egy 20 cm átmérőjű teflon serpenyőt és miután felhevítettem egy fél evőkanál kókuszzsírt, beleöntöttem a masszát. Alacsony lángon hagytam sülni. Addig vékonyra szeltem a gyümölcsöket és meglocsoltam balzsamecettel. Mikor a lepény nagyjából összeállt és a teteje is kezdett megszilárdulni, akkor levetttem a gázról, rápakoltam a szilvát és a barackot, megszórtam rozmaringgal és visszatettem a gázra, kb. még negyed órára. Le is lehet fedni, úgy a gyümölcsök hamarabb megpuhulnak, és átsül a lepény. Akkor jó, mikor az széle elkezd barnulni és elválik a serpenyőtől.

Tálaláskor egy tányérra tettem és megszórtam friss rozmaringgal. Frissen az igazi, de másnap melegítve is egész jó volt.

Rozmaringos brokkolis krumplifőzelék

Az ötlet onnan jött, hogy pár hete a szabadságom alatt kaptam egy házi feladatot, hogy rittyentsek valami gyors húsmentes levest a maradék krumpliból, illetve rendelkezésre állt még némi rozmaring ág, ami egy séta alkalmával szembejött rozmaring bokorról “véletlenül” a kezemhez ragadt…így muszáj volt hazavinni és felhasználni.

A krumpliról nekem már automatikusan a rozmaring a következő ami eszembe jut, mert annyira passzolnak egymáshoz, hogy hogy szinte az összes krumplis ételemben ott figyel a friss rozmaring.  Szóval, akkor egy krémes rozmaringos burgonyakrémlevest sikerült kreálni, fokhagymás olívaolajon sült kenyérkockákkal, ami annyira ízlett mindenkinek, hogy gondoltam megfőzöm magamnak is, ha éppen rám tör a krumpli ehetnék, ami ritkán van ugyan, de előfordul. El is jött ez az idő, viszont tartalmasabb ebédet szerettem volna, így egy kicsit felturbóztam brokkolival és főtt tojással, leves helyett pedig főzelék lett állagú lett. A zöld és a sárga színek által már a szemnek is sokkal kellemesebb, nemcsak a gyomornak.

DSCF4241Lisztes habarás helyett, a főtt zöldségekből turmixoltam le  egy kisebb adagot, majd – mivel még túl hígnak találtam -, joghurtból és kukoricakeményítőből álló habarással sűrítettem. Ehelyett természetesen lehet tejföllel és zabliszttel vagy egyéb, ha lehet teljes kiőrlésű liszttel is készíteni.

A hagyományos krumplifőzelékbe, ami nálunk amúgy piros vagyis paprikás, a végén szoktam keverni pár csepp ecetet, így most is került bele, még pedig almaecet, mert az egy kicsit lágyabb ízű és éppen csak érződik benne, ráadásul az alma is jóban van a két főszereplő zöldséggel.

DSCF4237Hozzávalók:

fél kg krumpli

1 fej brokkoli

1 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

pár db rozmaring ág

1 kis doboz joghurt v tejföl

1 púpos evőkanál kukorica keményítő

1 mokkáskanál almaecet

só, bors

kókuszzsír v olaj

A krumplit megpucoltam és felkockáztam, a hagymákat szintén, a brokkolit megmostam, rózsáira szedtem. Kevés kókuszzsíron megpirítottam a hagymákat, majd rátettem a krumplidarabokat és a brokkolit is, sóztam borsoztam megszórtam a felaprított rozmaringgal és felöntöttem annyi vízzel, ami éppen csak ellepi. A joghurtban elkevertem simára a keményítőt. Mikor a zöldségek megfőttek, kivettem egy 3 decis bögrényi mennyiséget és botmixerrel leturmixoltam, majd visszaöntöttem a fazékba.  Mielőtt a joghurtos habarást is beleöntöttem volna, néhány kanállal hozzákevertem a forró főzelékből, simára habartam és ezután öntöttem a többihez azt is. Megvártam, míg ismét forrni kezd a főzelék és besűrűsödik, ezután zártam el a gázt alatta. Négybe vágott főtt tojással tálaltam.

Gluténmentes krumpli palacsinta

Anne Burrel után szabadon… Megmondom őszintén ritkán nézem az ő műsorait. Semmi bajom a hölgyeménnyel, de nem állnak közel annyira hozzám az ételei, bár néha kimondottan vicces, ahogy előadja magát többnyire egy fél marhát éppen valami pácba simogatva és gügyögve neki, miközben szőke fürtjeit és egyéb alkatrészeit rázza…Élvezettel főz ez tény. Amiért most mégis rácuppantam miniatűr tévém képernyőjére, az a krumpli palancsintája volt. Amit nemes egyszerűséggel nevezzünk tócsninak, vagy krumplilángosnak teljesen mindegy. Egy a lényeg, hogy nincs benne liszt, ugyanis ez a kis drága szakácsné, keveri a tésztában a nyers reszelt burgonyát a főtt tört burgonyával, így csak tojás kell bele és össze áll a massza.

DSCF3566

A végeredmény pedig egy kívül ropogós, belül pedig krémesen puha krumplis palacsinta-tócsni-lángos-lepény akármi, mindenki válassza a ki a legszimpatikusabb megnevezést rá….

Nekem hiányzott a receptből a fűszer, így rozmaringot tettem bele bőven, mert isteni a krumplival együtt. Tudjátok, hogy nem vagyok krumpli rajongó, de ezt biztos el fogom még készíteni. Anne asszonyság húsok mellé kínálta természtesen, de nekem reggelire csúszott le, pici tejföllel és füstölt sajttal, így tényleg lángosra hajaz… Frissen az igazi, de másnap főzelék mellé is teljesen jó volt, arról nem is beszélve, hogy a vasárnapról maradt krumplipüré sem vész kárba így!

DSCF3575Hozzávalók:

1 kg krumpli

1 evőkanál friss aprított rozmaring

2 duci gerezd fokhagyma

2 tojás

só, bors

kókuszzsír v más olaj

A krumpli felét meghámoztam és lereszeltem, a másik felét csak megsikáltam és sós vízben feltettem főni. A reszelt krumplit kicsavartam, facsartam rá pici citromlevet, hogy ne barnuljon meg és félretettem. A rozmaringot felaprítottam, a tojásokat felvertem. Mikor a krumpli megfőtt, leszűrtem, krumplinyomóval összetörtem és hozzákevertem a reszelt krumplit, amit előtte ismét kicsavartam. Hozzászórtam a rozmaringot, sóztam, borsoztam, belereszeltem a fokhagymákat és beleöntöttem a tojást és alaposan összekevertem. Sűrű massza lett belőle. Felforrósítottam egy széles serpenyőben egy ujjnyi magasságig kókuszzsírt majd lepényeket formáztam a masszából és mindkét oldalukat kb. 5-5 perc alatt ropogósra és arany barnára sütöttem.

DSCF3569

 

Rántott sajt dióbundában rozmaringos eperszósszal és körtével

Mennyi jó íz egy tányéron és egyáltalán nem ütik, sőt imádják egymást én meg őket!

Ezer éve nem ettem rántott sajtot, nem mintha nem szeretném, de nem a kedvenc elfoglaltságom a panírozással pepecselni, meg olajban sütögetni, úgyhogy kitaláltam, hogy kreálok egy kevésbé zsírbomba verziót. Szerintem sejtitek, hogy kókuszzsírban sült és zabliszt került a bundájába, a zsemlemorzsa helyett pedig dió. Köretként gyümölcsök, lekvár helyett friss eperöntet, rizs vagy sült krumpli helyett pedig körte került mellé.

DSCF3239

Ez az étel is jó példa arra, hogy nem kell lemondani semmilyen finom falatról ha valaki szeretne tudatosabb odafigyelni az étkezésére, sőt azt gondolom, hogy az igazán jó ízekre csak azután lehet rábukkani, hogy elkezdünk “tiszta” és jó minőségű hozzávalókat használni a konyhában. Talán ez olyan, mint a sport, ha megtaláljuk azt, ami tényleg feldob, és örömet, nem szenvedést okoz. akkor nem tudsz nélküle élni. A főzéshez visszakapcsolódva pedig én nem igazán kívánom már az étolajban, vastag fehér lisztes bundában sült rántott sajtokat.

Ami a sajt típusát illeti lehet camambert, én is imádom, bár zsíros ugyan, de helyette most mégis ordát választottam, mert mostanában rákaptam az ízére. Több ízben kóstoltam, ehhez talán a szezámmagos a legjobb vagy a sima. Az orda egy fehér színű savósajt, amiből arra lehet következtetni, hogy kevésbé zsíros. Picit böngésztem a témában, hogy mi is az a savó, nos ez a sajtkészítés során visszamaradt folyadék, ebből készül az orda. A tejsavóról fontos megemlíteni, hogy magas a fehérjetartalma, viszont kalóriaszegény. Úgyhogy bátran ki lehet próbálni, állagra nem olyan, mint a camambert, inkább túrószerű, éppen ezért olvadni sem fog úgy. Egyébként meg nyugodtan készítse mindenki a kedvenc sajtjával.

DSCF3241

Hozzávalók:

rántanivaló sajt kb. 1 cm-es szeletekre vágva

Panírhoz:

zabliszt, tojás, darált dió

Eperszószhoz:

eper

pár csepp citromlé

balzsamecet (elhagyható)

néhány friss rozmaring levél

pici méz v nyírfacukor

Körethez:

körte vagy alma, pár szem dió és rozmaring ág

vaj

Sütéshez: kókuszzsír

A körtét félbe vágtam, majd ismét félbe, kivágtam a magházát, mindegyik közepébe tettem egy picit vajat és egy szem diót, egy rozmaring ágat fektettem rájuk, majd 180 fokra előmelegített sütőbe toltam alufóliával lefedve kb. 25 percre míg megpuhultak.

Addig az epreket megmostam, megszórtam nyírfacukorral, pár csepp balzsamecettel és citromlével, a felaprított rozmaringgal, és egy botmixerrel pürésítettem.

A sajtokat előbb a zablisztbe, majd a felvert tojásba, és dióba forgattam, majd ismét tojásba és megint dióba. A dupla panír főleg akkor jó, ha könnyebben olvadó sajtot, pl. trappistát használunk, így nem folyik ki. Egy serpenyőben pár kanál kókuszzsírt megolvasztottam, majd beletettem a sajtot és minden oldalát pár perc alatt barnára sütöttem.

DSCF3240

 

Rozmaringos sajtos puffancsok - sós vendégváró

Meg van az új kedvenc sós rágcsám azt hiszem. Amorf kis pogácsaszerű képződmények (így kell a rondát szépen körülírni), viszont cserébe nagyon sajtosak és nagyon rozmaringosak ők. A “gumis” textúrája, ami a sajtnak köszönhető, kicsit engem a krumplis pogácsára emlékeztet, úgyhogy innentől kezdve már nyert ügye volt nálam. Frissen imádnivaló, de még másnap, sőt harmadnap is vidáman elnyammogtam reggelire az előzőleg megosztott medvehagymás kencével.

Érdemes valami karakteres ízű sajtot választani hozzá, mint a parmezán, vagy füstölt sajt. Én most vegyítettem ezt a kettőt. Ha nincs kéznél friss rozmaring, akkor bátran nyessük meg a szomszéd bokrát vagy szerezzünk be magunknak egy tövet, mert nő, mint a bolond gomba télen nyáron és szép és illatos sövénybokor is lehet belőle! Na jó, lehet használni szárítottat is, de tényleg aromásabb lesz a végeredmény, ha friss kerül bele.

DSCF3122

Hozzávalók:

2 csésze liszt (nálam fele-fele teljeskiőrlésű rozs és fehér tönkölyliszt)

2 csésze reszelt sajt (nálam fele-fele parmezán és parenyica)

1-2 evőkanál fekete szezámmag (elhagyható v lehet helyett más aprított mag is)

10 evőkanál tejföl

5 evőkanál vaj

1 csapott evőkanál só,

1 fél mokkáskanál fehérbors

2 evőkanál friss aprított rozmaringág +1 ek. a tetejére

1 tojásfehérje a tetejét megkenni

Az összes hozzávalót belezuttyintottam egy tálba és összegyúrtam, közepesen lágy ragacsos massza lett a végeredmény, amit beletekertem műanyag fóliába és egy éjszakát pihentettem. Másnap dió nagyságú gombócokat formáztam belőle és egy sütőpapírral kibélelt tepsire tettem őket, majd villával lelapítottam őket. A tetejét megkentem a tojásfehérjével és megszórtam még rozmaring levelekkel. 180 fokra előmelegítettem sütőben, kb. 20 perc alatt arany barnára sültek.

DSCF3119

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!