Pálmafa Project

Brokkoli kenyér - Húsvéti reggeli része is lehet!

Imádnivaló kis kenyereket sütöttem reggelire, a színük láttán akkor is garantált a tavaszi hangulat, ha amúgy az ablakon kinézve ez még nem látszik. Már csak azért is, mert a tavasz konyhai hírnöke jött velem szembe a piacon, vagyis a medvehagyma, naná, hogy ő is belekerült. Sőt, tudjátok mi jutott eszembe? Hogy közeleg a húsvét és ha nem akartok a sonka mellé kenyeret enni, akkor ez a brokkoli kenyér ideális megoldás!

DSCF9321

Ahogy tőlem megszokhattátok, ez persze nem egy klasszikus kemény héjú kenyér, amiből “magammal viszlek” típusú szendvicseket lehet  gyártani, viszont sokféleképpen és a nap bármely szakában elmajszolhatóak. Mondjuk dobozban simán kibír egy napot, és nem morzsáldik, úgyhogy mehet utazáshoz vagy az irodába is.

Tojás, brokkoli és pár kanál kókuszliszt van benne, cirka háromnegyedóra alatt kész, pár napig hűtőben eláll, bár szerintem gyorsan fogy. Arra tökéletes, hogy reggel bármilyen kencével, zöldséggel feldobva máris jobban indul a nap, illetve szerintem főzelékek mellé is kiváló feltét lehet, a vegáknak pláne!

Megint elmondom, mert tudom, hogy, ha megnézitek a hozzávalókat rögtön az útifű maghéj és a kókuszliszt kiveri a biztosítékot és sokan megijednek tőle és úristen ilyet “nemeszeknemveszek” felkiáltással odébb is álltak, hogy nem baj, ha nincs otthon. Egyrészt bárhol kapni szinte mindkettőt, másrészt helyettesítsétek másik liszttel. Ha nem fontos, hogy gluténmentes legyen akkor használjatok bármilyen mást, ideálisabb persze, ha valamilyen teljes kiőrlésűt szórtok bele.

Dobjátok fel magokkal akár, nekem volt otthon pár db mazsola, hát beleszórtam, az a néhány édes szem még jót is tett neki. Az eredeti recept ugyan nem írja, de adtam hozzá pici szódabikarbónát, hogy magasabb legyen a kenyér. Nagyon klassz, máskor is megcsinálom.

DSCF9327

Hozzávalók kb. 20 x 10 cm-es formához:

1 nagy fej brokkoli

4-5 szál medvehagyma vagy metélőhagyma, újhagyma, vagy 1-2 gerezd reszelt fokhagyma

2 db tojás

2 evőkanál kókuszliszt (más fajta liszt is jó)

1 evőkanál útifű maghéj (ha nincs liszttel ajánlott pótolni)

2 evőkanál kókusz- v rizstejszín ( natúr joghurt, vagy tejföl is jó)

fél mokkáskanál szódabikarbóna

1 csapott mokkáskanál himalája só

Ízlés szerint: pár szem mazsola, vagy aszalt paradicsom, dió, tökmag stb.

Elkészítés:

A sütőt előmelegítettem 180 fokra.

A brokkolit megmostam, rózsáira szedtem és morzsalékosra daráltam, késes robotgépben is apríthatjátok, de akár egy botmixer is megteszi, csak előtte jó apró darabokra szeljétek össze.

Ezután egy nagy tálba szórtam a brokkolit, hozzáadtam a felaprított medvehagymát és az összes többi hozzávalót. Alaposan összekevertem, majd fogtam a sütőpapírral bélelt kenyérformát és belesimítottam kb. 2 cm vastagon, majd fél órára sütőbe dugtam. Mikor barnulni kezd a teteje, akkor már jó. Kivettem, kihűtöttem, de akár langyosan is fogyasztható.

Tipp: nem baj, ha nincs kis méretű sütőformátok. Nekem is 30 cm hosszú kb, de mivel a massza elég sűrű, így 20 cm hosszan terítettem bele csak a sütőpapírt és kentem rá a tésztát. Megtartotta a formáját így is, és nem folyt szét.

Forrás: http://makeandbakefromscratch.com/2013/04/18/broccoli-bread/

Sós földimogyoróvaj házilag

Reggelire, sütikbe, kekszekbe, ajándékba mind-mind jó ötlet földimogyoróvajat készíteni. Sőt, a tegnap este sütött egyik bejglibe is ezt kentem.

DSCF9159Tényleg összedobhatjátok ezt a kenceficét, még akár karácsony reggel is, elronthatatlan és ha szeretnétek valakit meglepni valami egyszerű, két kicsi kezetekkel készített ajándékkal, akkor ideális erre a célra is.

Nem rég megosztottam Anyukám mogyoróvajas tortáját, aminek ez a krém a főszereplője többek között, de eddig a bolti verziót használtuk hozzá, pedig ez olcsóbb és tuti nincs benne adalékanyag se. A bolti az teljesen krémes, sima állagú, én szeretem rusztikusra venni a figurát, ha érezni benne a mogyoródarabokat szerintem finomabb. Vajat olvasztottam hozzá illetve olívaolajat kevertem bele, pontos mennyiség itt nem számít, a lényeg, hogy kenhető legyen. Csak olívaolaj nem elég, mert nagyon elviszi az ízét, ha van otthon földimogyoró olaj, használjatok azt, de a vaj, vagy semleges ízű kókuszolaj is tökéletes.

A földimogyoró kicsit sem kalóriaszegény és nem is lesz soha, úgyhogy csak kiskanállal ajánlott az üveg megközelítése….

DSCF9158Hozzávalók 1 kis üveghez:

25 dkg natúr pörköletlen földimogyoró (nem sós)

1 teáskanál nádcukor

1 csapott mokkáskanál himalája só

kb. 3-3 evőkanál vaj és olívaolaj (kókuszolaj is jó)

A mogyorót egy száraz serpenyőben pár perc alatt illatosra pirítottam. Mikor elkezd barnulni, el is lehet zárni a gázt alatta, mert könnyen megég. Ezután ledaráltam, kissé darabosra hagytam, de nyugodtan porrá őrölhetitek, ha úgy szimpatikusabb.

Lehúztam a gázról, hozzákevertem a sót, az olvasztott vajat és az olívaolajat, majd üvegbe töltöttem és hűtőbe tettem.

Sajtfelfújt

Elkészült életem első sajtfelfújtja, vagy sajtszufléja, ahogy tetszik. És sikerült jelentem. Asszem…. Megemelkedett szépen a kis drága, kívül aranybarna, belül pedig krémes lett, de főleg nagyon sajtos.

DSCF8956Régóta áhítoztam már kerámia szufléforma után, de valahogy mindig elmaradt, viszont van én nékem egy kedves gyerekkori barátném, általános iskolai osztálytársam, aki szerintem az ország legszuperebb cukrászati kellék webáruházát alkotta meg, Süss velem néven. Elfogult vagyok nyilván, de ha megnézitek az oldalát, akkor látni fogjátok,  hogy tényleg nagyon klassz dolgokat árul, hatalmas választékkal ééés nagyon szuper árakon teszi mindezt. A szufléformákat például fele annyiért (sőt..) találtok nála, mint a a legtöbb boltban. Viki szívét, lelkét és rengeteg energiát, időt belefektetett ebbe, nem véletlenül lett a webáruház ilyen sikeres. Ha karácsonyi sütiformákra, kiszúrókra vágytok, mindent megtaláltok nála, csak bírjon választani az ember lánya…

Szóval szuflénkra visszatérve, nem akkora ördöngősség, mint aminek gondoltam, nem mintha most baromi tapasztalt lennék már, de ami biztos, hogy azonnal tálalni, kell, mert őnagysága magába zuhan, ha nem falják fel frissen melegében…Összeesik na, szóval rögtön toljátok a vendégsereg orra alá. Tönkölyliszttel is működött, még finomabb lesz, ha többféle sajtot használtok hozzá. Sőt a zsemlemorzsa helyett  az egyik tálat tökmagliszttel szórtam meg, az is klassz lett.

Imádtam, simán lehetne ünnepi előétel. Én friss salátával falatoztam, de akár egy kényeztető reggeli is válhat belőle.

DSCF8958Hozzávalók 4 db formához:

10 g vaj

20 g teljes kiőrlésű tönkölyliszt

155 ml tej

80 gr sajt(ementálit használtam)

1 tk mustár

2 db tojás

só, bors

Formák kikenéséhez: teljes kiőrlésű morzsa, vagy tökmagliszt + vaj

A sütőt előmelegítettem 200 fokra, a formákat kikentem vajjal és megszórtam a morzsával.

A tojásokat kettéválasztottam, a fehérjét habbá vertem, nem kell, hogy túl kemény legyen, ha a habverő csúcsán megáll a hab, anélkül, hogy lefolyna, már jó.

A vajat felolvasztottam egy kis lábosban, hozzászórtam a lisztet és egy habverővel folyamatosan kevertem, míg besűrűsödött és elkezdett elválni az edény falától. Ekkor lehúztam a tűzről, hozzáöntöttem a tej felét, simára kevertem, visszatettem a tűzre, majd hozzáöntöttem a tej másik felét, folyamatosan keverve megvártam, míg ismét elkezd forrni, ekkor elzártam a gázt alatta. Hozzászórtam a sajtot, sót, borsot, mustárt, elkevertem, majd hozzákevertem a tojások sárgáját is.

A fehérjét óvatosan beleforgattam, majd beletöltöttem a formákba. Ne öntsétek csurig, mert sütésnél lefolyik, fél centit hagyjatok kb. Lesimítottam a tetejét, és betoltam a sütőbe 10 percre. Mikor megemelkedik, és aranybarna lesz a teteje, elkészült. Azonnal kell tálalni, mert összeesik. Friss salátával az igazi!

Fele adagot csináltam, az eredeti recepthez képest, így lett 4 kis adag belőle.

Forrás: http://www.taste.com.au/recipes/19855/step+by+step+cheese+souffle

 

 

Cini Minis házilag

Ha szeretitek a fahéjas Cini Minist, de már pedig kőkemények vagytok és megfogadtátok, hogy nem veszitek le többet a cukros, adalékanyagos, boltban árult álgabonapelyheket, nyúlbogyókat a polcról, akkor készíthettek otthon könnyedén hasonlót csak éppen egészséges hozzávalókból.

DSCF8895Nem szégyellem, hogy régen én is el tudtam merülni egy nagy kanállal bármelyik ilyen termék dobozában, néha még tej sem kellett hozzá… Próbálják elhitetni velünk, hogy vitamin van benne és milyen jó lesz az nekünk…Vitamin, na persze…egy tonna cukor főleg, és közük sincsen bármilyen igazi gabonapehelyhez, ennyiből egy zacskó francia drazsét is lehetne a tejbe szórni reggelente.

Szóval megkíséreltem egy hasonlót előállítani, és találtam hozzá egy receptet, ami megtetszett. Tök egyszerű, és nagyon gyorsan kész. Itt is variáltam a hozzávalókat, nem nagyon, de mogyoróm nem volt, a diót pedig, amit beletenni terveztem, megettem előző nap….hmm…na bumm. Helyette dupla annyi lenmaglisztet szórtam bele, és igen van benne vaníliás vegán fehérjepor is, amiről múltkor már meséltem. Nagyon finom lett tőle, és a fahéj mellett isteni vanília illat is belengte a konyhát, de természetesen, ha ez nincs kéznél, akkor mehet bele több a másik növényi lisztekből.

Ahogy az eredeti recept is írja, ettől ne várjátok, hogy úgy fog ropogni, hogy a szomszéd is felébred rá kora reggel, viszont a boltival ellentétben, ez akkor sem ázik szét, ha több időt úszkál a tejben, mivel ebben tényleg van rost bőven! Masszív kis puffancsok, mehet növényi tejekbe, joghurtba, tökéletes reggelire és egymagában is….

DSCF8893Hozzávalók kb. 5-6 adaghoz:

50 gr zabliszt (Ezt használom)

60 gr lenmagliszt (Ezt használom)

20 gr kókuszliszt (Ezt használom)

30 gr vegán vaníliás növényi fehérjepor (Itt tudjátok beszerezni)

1 csapott evőkanál őrölt fahéj

3 evőkanál nyírfacukor

1 csipet himalája só

2,5 deci víz

Tetejére: fahéj és nyírfacukor keveréke

Az összes szárazanyagot összekevertem egy tálban, majd kis adagokban öntöttem hozzá a vizet, elkevertem, hogy lássam az állagát és ne legyen túl folyós. Sűrű, krémes, de ragacsos masszát kell kapni.

A sütőlapra sütőpapírt tettem, amit vékonyan kókuszolajjal kikentem. Erre egyengettem el nagyjából négyzet alakban vékonyan a masszát. 24 x 24 cm-es lett, kisebb, mint a tepsi. Egy késsel vékonyan berácsoztam, mert utána könnyebb kockákra vágni.

180 fokra előmelegített sütőbe toltam, kb. 15 percre, mikor a teteje szép aranybarna, akkor ki lehet venni és még melegen megszórni némi plusz fahéjas nyírfacukorral. Hagytam kicsit hűlni, felkockáztam, majd még egy száraz serpenyőben kicsit átpirítottam, de ez gyakorlatilag szinte teljesen felesleges volt,  mert ropogni így sem fog, viszont sokáig eláll üvegben, hiszen se tej, se tojás nincsen benne. Reggelire kókusztejjel, friss gyümölccsel, aszalt gyümölccsel nagyon finom.

Forrás:http://masteszta.com/45-protein-cini-minis

Narancsos avokádókrém

Újabb alternatíva az avokádó felhasználására, és a vaj, de főleg a margarin helyettesítésére a szendvicsek készítésénél.

Jó kis pikáns kencefice lett, a semleges avokádó ízét jól feldobja az édes narancs, a fokhagymától és egy csipet chilitől pedig életre kell az egész. Utóbbi helyett reszelt torma is tökéletes lesz hozzá, de muszáj valami csípősebb alkatrész is a krémbe, különben elég tompa íze marad. Lilahagyma is játszhat még, ha se a tormát, se a chilit nem kedvelitek, én máskor is azzal szoktam egyébként készíteni.

Tudtátok, hogy az avokádó gyümölcs? Aligátorkörte a másik becses neve, és aztékul pedig ahuacati azaz herefa…no komment. A lényeg, hogy finom, változatosan felhasználható és sok benne a B-vitamin.

Ha pedig a mellé karikázott paprikából nálatok is szívecskék hullanak alá a tányérra reggel akkor csak jól indulhat a nap!

DSCF8870Hozzávalók:

1 db puha érett avokádó

fél narancs

3-4 kanál joghurt vagy tejföl (tejföl jobb, ha sűrűbb krémet szeretnétek)

1 duci gerezd fokhagyma

csipet chilipor

pár csepp citromlé

1 mokkáskanál mustár

só, bors

Az avokádót hosszában félbevágtam, kiszedtem a magját, kikanalaztam a húsát.

A narancsot megpucoltam, a fehér részeit levágtam és felkockáztam. Az avokádót és a narancsot is a turmix táljába tettem, belereszeltem a fokhagymát, belekanalaztam a joghurtot és a mustárt, sóztam, borsoztam, facsartam rá citromlevet, megszórtam chilivel és krémesre turmixoltam.

Jót tesz neki,  ha áll egy kicsit a hűtőben, hogy az ízek összeérjenek, aztán mehet pirítósra, vagy zöldségek mellé mártogatósnak.

Karamellizált hagyma almával

Ez egy tökéletes őszi reggeli számomra. Hála érte az egyik legjobb barátnőmnek Boglárkának, aki elmesélte, hogy néha ezzel indítja a napját és míg a nyálam a padlóra csorgott, gondolatban az én tányéromon is megjelent ez az étel.

DSCF8638Nem lehet nem szereti azt hiszem, még annak is ízleni fog, aki az almáért esetleg nem rajong, szuper kombináció a hagymával anélkül, hogy  a gyümölcsöt szétfőznénk és elveszítené az összes vitamintartalmát, hiszen azt csak a végén tettem hozzá.

El lehet előző este is készíteni, és másnap csak a kenyeret kell megpirítani, a legjobb a sütőben, hogy fel is melegedjünk közben, sajtot olvasztani rá, majd ráhalmozni a hagymás almás keveréket, egy forró tea és jöhet az elégedett hmm érzés. Ismét csak bebizonyosodott, hogy a legegyszerűbb ételek képesek a legnagyobb ízélményt okozni és mosolyt csalni az arcokra.

DSCF8640Hozzávalók:

1 fej lilahagyma

1 nagyobb alma

1 teáskanál nádcukor

1 teáskanál kókuszzsír

csipet só

camembert sajt (másik is jó)

kakukkfű (lehet szárított, de nélküli is finom lesz)

A nádcukrot a kókuszzsíron felolvasztottam egy serpenyőben, mikor szép barna színe lett rátettem a vékonyra szelt hagymát és kb. 10 perc alatt csipet sóval megszórva, megpirítottam folyamatosan kevergetve nehogy leégjen.

Lereszeltem az almát és hozzákevertem a hagymához, alaposan átforgattam és el is zártam a gázt. Megszórtam friss kakukkfűvel, majd olívaolajon megpirított zsemlén camembert sajttal tálaltam.

DSCF8642

Tedd a körtét a szendvicsedbe is!

Ha unjátok már  a sonka-sajt-paprika típusú szendókat, akkor helyette bátran lehet gyümölcsökkel és karakteresebb ízű sajtokkal is próbálkozni. Az egyik nap az aktuális kedvenc szakácsnőm Annabel Langbein lepett meg meló után eltikkadt szüretelő brigádot egy hasonló finomsággal és miután a nyálamat a tévé képernyőjére csorgattam, tudtam, hogy mit akarok másnap reggel a tányéromon látni.

DSCF8542Kétfélét dobtam össze a héten, egy édeset és egy még édesebbet… Na jó, ennyire nem durvult el azért a helyzet, de az egyikben volt lekvár a másikban nem. Minél durvább ízű és szagú sajtot vesztek, szerintem annál jobb lesz az íze, de ha hadban álltok a hasonló sajtokkal és se a hűtőtök, se a szátok közelébe nem emelitek őket, akkor egy sima natúr krémes camembertben azért kiegyezünk? Csak egy próbát…

Előző este is előkészíthetitek, be vele a frigóba és másnap reggel csak sütni kell. Szerintem vendégváró szendvicsnek is beválik! Süthetitek melegszendvics sütőben is, de én jobban csípem egy serpenyőben pici olívaolajon ropogósra pirítva mindkét oldalát. Hmm, nem kalóriaszegény, bár én szénhidrátcsökkentett kenyérrel csináltam, és ha a lekvár is cukormentes akkor akkor azért nem lesz brutál kalóriabomba.

DSCF8536Hozzávalók a sonkáshoz:

teljes kiőrlésű kenyér

körte (keményebb húsú)

sonka (legjobb vmilyen szárított)

kecskesajt (más camembert típusú is jó)

vaj, olívaolaj

Az egyik kenyeret megkentem vékonyan vajjal, erre ráfektettem a vékonyra szeletelt sonkát, majd erre kerültek a vékony körteszeletek és a sajt, majd beborítottam a kenyér másik felével. Egy serpenyőben pici olívaolajat hevítettem rátettem a szendvicset, finoman lenyomtam a tetejét , hogy jobban átpiruljon az alja, ezt lehet egy tányérral, edény aljával is csinálni. Pár perc múlva megfordítottam és a másik oldalával is eljátszottam ugyanezt. Akkor jó, ha kívül ropogós belül pedig olvadozni kezd a sajt. Szendvicssütőben készítve vajazzátok meg vékonyan kívül is a kenyeret.

DSCF8561Hozzávalók a lekvároshoz:

teljes kiőrlésű kenyér

camembert sajt

körte

feketeribizli lekvár (áfonya is jó)

vaj, vagy olívaolaj

A kenyerek mindkét felét megkentem a lekvárral, közé kerültek a körte és a sajtszeletek, majd az előzőhöz hasonlóan megpirítottam őket. Frissen melegében isteni!

 

Babaganush, arab padlizsánkrém

Na ezért a kencéért megéri bedurrantani a sütőt még ebben a melegben is. Legalábbis én megtettem egy héten belül kétszer is, viszont utána napokig meg van oldva a reggelim. Sőt, a maradékot egy hét elteltével ettem meg, és pont olyan finom volt, mint új korában.

DSCF7871

Sokan nem szeretik a padlizsánt más formában, de általában, azt hallom, hogy a krém az teljesen más, úgy megeszik. Mondjuk ez többnyire jellemző a nem túl népszerű zöldségekre, hogy pempő formájában jobban fogy, mert el lehet nyomni a hozzákevert egyéb cuccokkal az ízét. Én annak speciel nem vagyok híve, hogy nyomjuk tele majonézzel, a legtöbb helyen így árulják a padlizsánkrémet is.

Nálunk szerintem az erdélyi padlizsánkrém a legismertebb, ami tulajdonképpen sült padlizsán és fokhagyma, az arab verzió pedig annyiban különbözik, hogy tahini, vagyis szezámmagból készült is krém is van benne, illetve római kömény, ami az én egyik kedvenc fűszerem. A Babaganush tulajdonképpen a hummusra, a szintén keleti csicseriborsókrémre hajaz, én legalábbis azt is ugyanígy készítem.

Egy szó, mint száz, amiben római kömény és fokhagyma van az rossz nem lehet, ez a krém pedig remek reggelire, vagy zöldségekhez mártogatósnak vacsorára is. Amíg a padlizsán sül, meneküljetek hűvös helyre, egy hűsítő ital társaságában…

DSCF7875

Hozzávalók:

1 db nagy méretű padlizsán

2 duci gerezd fokhagyma

2 evőkanál szezámmag (vagy boltban kapható tahini)

2 evőkanál olívaolaj

1 kisebb fél citrom leve

1 nagy csipet őrölt római kömény

A padlizsánt hosszában félbevágtam, a húsát egy éles késsel bekockáztam, úgy, hogy a héját ne vágjam át. Besóztam, és negyed órára magára hagytam izzadni. Ezután bekentem a húsát egyenletesen kókuszzsírral és 200 fokra melegített sütőben húsával lefelé fektetve, kb. 30-40 perc alatt puhára sütöttem. Akkor jó, ha megnyomjátok a héját és már az is puha.

Míg a padlizsán sült, a szezámmagot egy száraz serpenyőben 1-2 perc alatt megpirítottam, majd hűlés után megőröltem. Ezután krémesre kevertem az olívaolajjal.

Mikor a padlizsán megsült és kicsit kihűlt egy mély edénybe kanalaztam a húsát, sóztam, borsoztam, megszórtam a római köménnyel, belereszeltem a fokhagymát és krémesre turmixoltam. Nem baj, ha kicsit darabos marad, sőt jót is tesz neki. Végül hozzákevertem a szezámkrémet és megcsorgattam a citromlével.

 

Málnás tejbeköles, hogy jól induljon a reggel

Garantáltan jól indul a nap, ha ez kerül a kezetek közé a hűtőbe nyúlva!

20150709_062134 (1)A múlt heti lehűlés hozta viharban rongyosra ázva, de felfrissülve estem a lakásba szinte szó szerint, a szélnek hála. Miután végre levegőhöz jutottam és huzatot tudtam varázsolni, úgy döntöttem, hogy muszáj felhasználnom a maradék kókusztejet a hűtőben, így a frissen vásárolt málna is örülni fog. Mivel nem volt másnapra reggelim, így értelemszerű volt, hogy a tejben biza valamit meg kell főzni, ezért a kölesre esett a választás, azt már úgyis régen ettem.

Sanszos volt, hogy még este azon melegében befalom, de hősiesen távol tartottam magam tőle, míg kihűl. Na jó, csak néha jártam rá egy kis kanállal…. Meg van benne minden amire reggel szükség lehet, tápláló szénhidrátforrás, ráadásul gluténmentes, friss vitamindús gyümölcs, amihez a kókusztej remekül passzol. Ha utóbbi nincs otthon, főzzétek sima tejjel, és keverjetek hozzá kókuszreszeléket, úgyis mennyei lesz. Nekem nem lett túl édes, így reggel még megfejeltem egy kanál eperlekvárral.

20150709_062258Hozzávalók 2 pohárhoz:

1 bögre köles (2,5 deci)

20 dkg málna

5 deci kókusztej (ha folyósabbra szeretnétek akkor 6 deci)

csipet himalája só

1 evőkanál nyírfacukor

1 fél mokkáskanál vaníliapor

Tálaláshoz: eperlekvár vagy málna-, ribizlilekvár

A kölest megmostam, egy edénybe tettem, felöntöttem a kókusztejjel, beleszórtam a cukrot, a vaníliát és a sót, majd lassú tűzön lefedve puhára főztem. Mikor már majdnem beszívta az összes tejet a köles, akkor elzártam alatta a gázt és lefedve még negyed óráig állni hagytam, hogy teljesen átpuhuljon.

A málnát megmostam, lecsöpögtettem és a köleshez kevertem, hűlni hagytam, tálakba kanalaztam, majd egy éjszakát a hűtőben töltött.

 

Epres paradicsomos gazpacho és bruschetta

Hideg olasz leves főzés nélkül ebédre és pikáns pirítós reggelire. Kánikula ételek következnek.

DSCF7318Imádom a nyarat és az ilyen típusú ételeket. A gázt nem kell bekapcsolni, csak egy turmixra vagy botmixerre van szükség.

Gazpachot készítettem már, sőt görögdinnyéset is. Aki nem ismerné, ez egy hideg olasz paradicsomlevest takar, egyéb zöldségekkel, hagymával turmixolva. Igazi nyári hűsítő eledel.

Hogy mi keresnivalója van benne a gyümölcsöknek, jelen esetben az epernek? Hmm próbáljátok ki és megértitek. Csak kimondva furcsa ez a páros, amúgy tökéletesen együttműködnek az ízeik. Mennyei, de tényleg. Először a bruschettára kattantam rá vagyis az olaszok kedvenc paradicsomos, bazsalikomos pirítósára. Ezt bolondítottam meg először az eperrel és nagyon bejött. Aztán jött a leves, ami nem kevésbé finom. A hozzávalók szinte teljesen megegyeznek, de mégis más élményt ad mindegyik.

Kihagyhatatlan páros ők ketten higgyétek el!

DSCF7320Hozzávalók a leveshez adagonként:

1 db paradicsom

kis marék eper

1 gerezd fokhagyma

3-4 db friss bazsalikom levél

csipet só

frissen őrölt bors

1-2 teáskanál méz ízlés szerint

pár csepp balzsamecet

A paradicsomot és az epret feldaraboltam és már repült is a turmixgép táljába, pici sóval, borssal, mézzel, reszelt fokhagymával, aprított bazsalikommal együtt. Felöntöttem annyi vízzel, ami éppen csak ellepi és simára turmixoltam. Tálalható, fogyasztható egyből, de behűtve még jobb. Pár csepp balzsamecet elvarázsolja.

Epres paradicsomos bruschetta

20150604_062306~2Megpirítottam a kenyeret, a paradicsomot és az epret apróra daraboltam, ráreszeltem a fokhagymát, sóztam, borsoztam, megszórtam az aprított bazsalikomlevéllel és meglocsoltam pici olívaolajjal.

A kenyérre rátettem a mozzarellát, arra került a paradicsom és az eper.

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!