Pálmafa Project

Zöldborsós édesburgonyás pulykamell

Igazi, hétvégi ráérős, hol kanállal, hol villával evős, hol az asztalnál,  hol a kanapén elfalatozós ételt hoztam ma nektek.Ha hétköznap főztem volna ezt az ételt, akkor a hús mellé szórtam volna a borsót és az édesburgonyát, és ezalatt gyorsan kifőztem volna egy adag rizst, vagy kölest, és pikk pakk kész az étel. Most viszont mindent külön készítettem, sőt még zabgaluskával is volt kedvem pepecselni. Az oka ennek az, hogy még én sem döntöttem el, hogy hússal vagy anélkül kívánom elfogyasztani, vagy csak a húst a zöldségekkel vagy ebben a sorrendben, hiszen a galuska a zöldségekkel is pompás, sőt eredetileg a fagyasztóban rejlő maradék sajtot is terveztem a végén ráreszelni, de aztán elfelejtettem…

Illetve a másik indok, hogy egy kedves vendég is betért hozzánk, és a süti mellett, gondoltam, ha megéhezik, akkor ő is tud belőle enni, de mivel nem igazán eszik húst, hát azt majd nem tesz rá. Na, ennek a vége az lett, hogy aznap éppen húst kívánt a lelkem, így letolt egy nagy tányérral vidáman… Hétvégén jól jönnek a jól variálható kaják, mindenki arra a hozzávalóra megy rá, amihez éppen kedve van.

Ja és a savanyúság is jó passzolt hozzá, egy jó csalamádé vagy ecetes uborka még simán lecsúszott mellé. Jó étvágyat!Hozzávalók:

1 kg pulykamell

fél kg zöldborsó

1 nagyobb méretű édesburgonya

1 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1 teáskanál mustár

1 evőkanál szárított majoranna

kis csokor petrezselyem

só, bors

kókuszolaj

Köret:

12 evőkanál zabliszt

2 evőkanál őrölt lenmag

1 tojás

1 mokkáskanál szódabikarbóna

fél csokor petrezselyem

kb. 4 deci víz

só, bors

olívaolaj

Elkészítése:

A húst felkockáztam, a vöröshagymát szintén, majd kókuszolajon üvegesre pároltam, aztán hozzáadtam a húst, fehéredésig pirítottam, majd fűszereztem, öntöttem alá kb. 1 deci vizet és lefedve hagytam puhulni. Közben hozzáreszeltem a fokhagymákat is, majd mikor a hús megpuhult, hozzáadtam a mustárt, kicsit lepirítottam még az egészet és elzártam a gázt.

Míg a hús sült, vizet forraltam, ebbe beleszórtam a zöldborsót, és a kockára vágott édesburgonyát, és kb. 5 perc alatt megfőztem és leszűrtem. A főzővizét megtartottam, mert ebben főztem ki a nokedlit.

Egy tálba szórtam a zablisztet, a lenmaglisztet, a szódabikarbónát, sót, borsot, felaprított petrezselymet, reszelt fokhagymát, beleütöttem a tojást, majd a víz felét is hozzáöntöttem, elkezdtem összekeverni, a többi vizet pedig apránként adtam hozzá, nehogy túl híg legyen. Sűrű, de még kissé folyós galuska állagúnak kell lennie. Forrásban lévő vízbe szaggattam egy kis kanállal a galuskákat és kb. 5 percet főztem, majd egy szűrővel egy lábosba szedtem és pici olívaolajat öntöttem rá, hogy ne tapadjanak össze.

Ha elkészült a nokedli, akkor lehet tálalni, friss petrezselyem mehet a tetejére, de akár sajtot is reszelhettek még rá.

 

 

Koriander pesto

Új vendég érkezett a konyhámban és új döntöttem örökös tagságot kap, ha hozzájutok, akkor minél gyakrabban igyekszem beiktatni az ételeimbe. Tavasszal pedig ültetni is fogok! Hogy ki ő? Hát a koriander.Elég megosztó egy ződség, utálni és imádni lehet, én sokáig csak a koriander magot ismertem fűszerként és ritkán használtam. Korianderrel a keleti konyha rajongói találkozhatnak leginkább, ázsiai ételekből szinte kihagyhatatlan, de a mexikói konyha is előszeretettel használja. Kinézetre olyan, mint a petrezselyem, de az ízét semmihez nem tudnám hasonlítani, annyira egyedi és különleges, sőt az őrölt koriandermaggal sem összemérhető.

A koriander őrület úgy alakult ki nálunk, hogy elkezdtem gyakrabban ázsiai ételeket főzni és egész egyszerűen rákattantunk, főleg A férfi lett nagy rajongó és bármibe teszem ódákat zeng róla. Aztán múltkor ugye írtam egy kis regényt a szárzellerléről, és annak gyógyhatásáról, valamint a könyvről, amiben ráleltem. 

A zeller mellett a koriander is nagyon sokszor kerül említésre a könyvben, kimagasló méregtelenítő hatása miatt, ami főleg abban nyilvánul meg, hogy képes, a lerakódott nehézfémektől megszabadítani a szervezetet. A hosszú évek során környezetünkből beszippantott, illetve táplálékkal bevitt ólom, higany lerakódások betegségek  sorát képesek elindítani a testünkben, ezek ellen az egyik élharcos a koriander lehet. Emellett sok benne, az A-, K-, C-vitamin, ásványi anyagok közül pedig a vas, magnézium, kalcium, illetve tele van antioxidánsokkal.

A pesto pedig, akármilyen zöld levelűből készüljön is, az én egyik kedvencem. Imádom az olyan “kiegészítő” ételeket, amelyeket sokféle fogáshoz fel lehet használni. Ezt most lazacra kenve ettük először, hozom annak is a receptjét nemsokára,  a maradékot pedig rizzsel és főtt csicseriborsóval összekeverve falatoztam, majd másnap ment hozzá még egy avokádó is. Mennyei! Minden nap meg tudnám enni így azt hiszem.

Egyébként a koriander mellé tettem petrzselymet is, ez nem muszáj, ha abban reménykedtek esetleg, hogy az tompítja a koriander ízét, csalódni fogtok… Szerencsére nem, viszont a petrzselyem is klassz fűszernövény, remek vértisztító és vízhajtó. Zöldüljetek, itt a tavasz! Már láttam medvehagymát is a piacon, szóval itt a tavasz, ha mondom, de ne az ablakon kinézve keressétek azt…

Még több pesto receptet ITT TALÁLTOK!

Hozzávalók 1 kis üveghez:

2 kis csokor koriander

1 kis csokor petrezselyem (elhagyható)

2 gerezd fokhagyma

5 dkg dió

3 evőkanál olívaolaj

pár csepp citromlé

só, bors

A koriandert nagyjából felaprítottam a petrezselyemmel együtt, hozzáreszeltem a fokhagymát, beleöntöttem az olívaolajat, citromlevet, sóztam, borsoztam. Botmixerrel krémesre turmixoltam, ezután adtam hozzá a száraz serpenyőben megpirított, majd mozsárba összetört diót, összekevertem és fogyasztható. Ha túl sűrű lehet még hozzá olívaolajat önteni. Hűtőben pár napig eláll.

Forrás: http://www.medicalmedium.com/blog/cilantro

Póréhagymás almás kence

Nem lehet megunni a zöldségkrémeket, sosem készül két egyforma, mégis mindig finomak.

Ezt a verziót hirtelen felindulásból készítettem. Történt ugyanis, hogy véletlenül a kezembe került egy fantasztikusan igényes női magazin, már ingyen osztogatja a postás, annyira jó.  Ezeket általában így tovább is hajítom a kuka irányába érdeklődés hiányában, esetleg a recepteket lesem meg. Most is így történt felcsillant a szemem, mert két egész oldalt szántak az ilyen kencéknek, gondoltam, biztos tudok még ötletet meríteni én is. A pórés-almáson akadt meg szemem és buzgón olvasni kezdtem a receptet, de mikor megláttam, hogy 3. összetevő az alma és a póré után a leveskocka, na akkor lendítettem meg a kuka irányába végleg az újságot. Leveskocka?? Minek?? Nem hiszem el, hogy nincs otthon még véletlenül se bármilyen más szárított fűszer, de ha nincs is, só és bors tuti van minden háztartásban és az is jobb, mint a műanyag leveskocka, ami arra jó, hogy minden levesnek egyforma ízt adjon és elvegye a friss hozzávalók aromáját.

Miután kidühöngtem magam, belehajtogattam a ridikülömbe egy póréhagymát és hazasétáltam, majd megcsináltam ezt. Annyira belejöttem, hogy rögtön a maradék kelkáposztát is hozzádobtam, ezt kihagyhatjátok ugyan, de nekem így tartalmasabb lett és még zöldebb is. Nem főztem agyon a zöldeket, maradjanak csak roppanósak és így egy kissé darabos rusztikus kence lett a végeredmény, ami tökéletes sós palacsintákhoz, pirítósra, vagy húsok, hal mellé is.

Hozzávalók:

1 v 2 szál póréhagyma

negyed kelkáposzta (elhagyható)

1 db nagyobb zöld alma

2-3 szál kakukkfűág (szárítottból 1 mokkáskanál)

fél csokor petrezselyem

1 mokkáskanál mustár

negyed citrom leve

só, bors

kókuszolaj/olívaolaj

A hagymát kevés kókuszolajon megfonnyasztottam, hozzáadtam a felcsíkozott kelt, majd megvártam, míg az is összeesik és kicsit elkezdenek barnulni. Ezután egy mély edénybe tettem őket, fűszereztem, belekanalaztam a mustárt, csorgattam rá citromlevet, hozzáreszeltem az almát is és leturmixoltam botmixerrel. Darabosra hagytam, de ha szeretnétek akkor kanalazhattok hozzá kevés joghurtot és úgy egyszerűbb krémesebbre turmixolni. Üvegbe kanalaztam és hűtőbe tettem, kb. 1 hétig eláll.

Garnélarákos rizottó

Ha szeretitek a tengeri herkentyűket, de félve álltok neki otthon ilyesminek, akkor elárulom, hogy ezzel én is így vagyok, mert szerintem frissen az igaziak ezek az ételek a tengerparton falatozva… DE, ez a rizottó még simán bevállalható otthon is.

DSCF8603Nem nagyon tudom elfelejteni az első garnélás próbálkozásom a konyhában, amikor egy férfi egyednek szerettem volna Valentin napi vacsit villantani… Hát ha jól emlékszem étterem lett a vége….a rák meg a kukában landolt, majd két napig szellőztettem a lakást, hogy kimenjen a szag, a pasi azért  még maradt egy ideig…

Na, de most ismét bevállaltam egy ebédet garnélával és szerintem nagyon finom lett. Valójában tök egyszerű elkészíteni, én anno túl bonyolítottam és ezért nem sikerült. Citromlé, fokhagyma és nyert ügyetek van, 5 perc alatt kész, a rizottóhoz kell azért több idő, illetve ácsorogni mellette és kevergetni, de a végeredmény kárpótol és szakácsnőnek a belekerülő borból kortyolgatni ér a főzés közben is…

Ha van maradék húsleves, vagy zöldségleves hétvégéről akkor meg pláne ideális fogás lehet!

DSCF8602

Hozzávalók 3 főre:

25 dkg kerekszemű rizottó rizs (arborio, vagy török rizs)

25 dkg garnéla(fagyasztott)

1,5 deci száraz fehérbor

1 liter zöldségalaplé

1 db vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1 csokor petrezselyem

citromlé

10 dkg Grana Padano sajt v parmezán

só, bors

olívaolaj+vaj

A felengedett garnélát egy kevés olívaolajon és a felaprított fokhagymán kb. 5 perc alatt átsütöttem, majd megszórtam petrezselyemmel és pár csepp citromlével meglocsoltam, félretettem.

A zöldségalaplevet felforrósítottam. (Aznap reggel répából, zellerből, fehérrépából, petrezselyemmel, fél paprikával, karalábéval, egész borssal főztem zöldséglevest, majd leszűrtem.)

A vöröshagymát üvegesre pároltam 1 evőkanál felhevített olívaolaj és 1 evőkanál vaj keverékén,  majd hozzáadtam a rizst, sóztam, borsoztam, ráöntöttem a bort és mikor a rizs beszívta azt, merőkanalanként elkezdtem a zöldséglevest hozzáadagolni. A merőkanál tetejével közben kevergettem, belemasszíroztam szinte a nedvességet a rizsbe, alacsonyabb lángon, hogy oda ne égjen. Mikor beszívta a levet, jött a következő kanál és így tovább, míg a rizs puha nem lett. Az utolsó adag levet, már nem vártam meg, hogy teljesen felszívja, hogy jó krémes maradjon a rizottó. A végén hozzákevertem a garnélarákokat, friss petrezselymet, meglocsoltam citromlével és hozzáreszeltem a sajtot. Frissen az igazi!

DSCF8609

Paradicsomszószban sült tojás

Az egyik legjobb dolog, ami a friss paradicsommal és fűszernövényekkel történhet, ha egy ilyen egytálételben végzik, pláne, hogy minden napszakban az asztalra kerülhet. Igazi rusztikus eledel.

DSCF7850Habzsidőzsi van a hétvégén, és ahogy elnézem a hűtőm tartalmát egész héten az lesz, mivel kaptam egy kosár friss zöldséget és gyümölcsöt egyenesen a  főnök kertjéből kertből. Bőség zavara, legszívesebben mindennek egyszerre álltam volna neki. Mivel eredetileg is paradicsomot készültem venni és ezt az ételt megfőzni, így nagyon megörültem, hogy a piacig sem kellett elmásznom, kéznél volt hozzá minden.

A héten paradicsomos olasz kaja után böngésztem a neten, abból meg van ugye dögivel, de ez hozott lázba leginkább. Nagyon egyszerű, hamar meg van, igazi jolly joker fogás, mert tökéletes villás reggeli lehet valami  jófajta kiflivel vagy kenyérrel, gyors nyári ebédnek is tökéletes, mint ahogy könnyű vacsorának is beillik és kenyér nélkül falatozva, nem lesz belőle kalóriabomba.

Ha nincs kéznél ennyiféle fűszernövény, no para, elég csak az egyik, legideálisabb talán a bazsalikom, de ha van a kertben más is, ne sajnáljátok annál finomabb lesz. Főzzétek a paradicsomot olyan állagúra, amilyenre szeretitek, lehet krémesebbre, ha zavar a héja (én észre se vettem), akkor előtte forrázátok le a paradicsomot a héjukat kicsit bevágva és pár perc múlva szépen lejön. Persze végső esetben el lehet készíteni hámozott paradicsomkonzervből is, meg szárított fűszerekkel, de így nyár derekán felesleges, hiszen minden kapható frissen és az ízben sem fogja utolérni ezt a verziót. Minden nap tudnám enni asszem.

DSCF7853

Hozzávalók 1-2 adaghoz:

4 -5 db közepes méretű paradicsom

2-3  db tojás

1 kisebb csokor friss bazsalikom és/vagy oregánó, kakukkfű, petrezselyem

3 gerezd fokhagyma

só, bors

olívaolaj

A paradicsomokat felkockáztam, a fokhagymát felaprítottam a fűszerekkel együtt.

Egy serpenyőben felmelegítettem az olívaolajat, üvegesre pároltam rajta a hagymát, majd rátettem a paradicsomot, sóztam, borsoztam, megszórtam a fűszernövények felével és lefedve összefőztem őket, Hagytam, hogy levet engedjen, majd időnként átkevertem és öntöttem alá fél-fél deci vizet,  mikor nagyon besűrűsödött. Kb. 20 perc alatt elkészült. Ezután a tojásokat feltörtem egyenként egy kis tálba, a paradicsomszószba mélyedést csináltam és beleöntöttem őket. Addig hagytam sülni a tojásokat, míg a fehérje már nagyjából szilárd volt, a sárgája viszont még kicsit folyós.

Tálalás előtt megszórtam a maradék fűszernövénnyel. Csak frissen melegében jó!

DSCF7857

Karfiol tabbouleh

A tabbouleh eredetileg egy arab petrezselyemsaláta, amiben a kuszkusz az egyik főszereplő és nem titok, hogy az én nagy kedvencem. Ez pedig egy alternatív megoldás lett most, amiben a búzatöretet a karfiol helyettesíti.

DSCF7436Nincs szó semmi nagy trükkről a karfiolrizsről szerintem már sokan hallottatok. Klassz megoldás, ha még egészségesebb, de főleg kalóriaszegényebb ételt szeretnétek rittyenteni, így a karfiollal lehet egy kicsit csalni, hiszen ledarálva úgy néz ki, mint a rizs. A sok finom hozzávalóval összekeverve pedig nincs domináns karfiolíze!

Ha hozzám hasonlóan egy hétvégi nagy zabálás evészet után vagytok, ahol hús hússal került az asztalra, akkor ezt a gyomrotok díjazni fogja, de köretként is mindig népszerű.

DSCF7445Hozzávalók:

1 fej karfiol

2 db nagyobb méretű paradicsom

1 fej lilahagyma

1 csokor petrezselyem (lehet mentával vegyesen)

pár szem olívabogyó

só, bors

olívaolaj

citromlé

A karfiolt lobogó vízben puhára főztem 5-10 perc alatt. Leszűrtem, leöblítettem hideg vízzel és morzsalékosra aprítottam.

A paradicsomot felkockáztam, a hagymát és a petrezselymet szintén felaprítottam, az olívabogyókat is félbevágtam. Mindent egy tálba tettem, sóztam, borsoztam, meglocsoltam kevés olívaolajjal és citromlével. Jót tesz neki min. egy negyed óra pihentetés, míg az ízek összeérnek.

Petrezselyemes medvehagyma pestos spagetti

A pesto az egyik legjobb megoldás, ha olyan zöld ételt szeretnétek enni, amivel a tavaszi méregtelenítéshez is hozzájárultok és nem utolsó sorban még finom is.

DSCF6240Azért került a medvehagyma mellé a petrezselyem, mert azt a legtöbben kipiszkálják minden ételből ugyebár. A fokhagyma illatú és ízű medvehagyma mellett viszont esély nincs petrezselyem ízt is érzékelni még. Mindkettő kiváló vértisztító, a petrezselyem C-vitamintartalma pedig kiemelkedően magas, 100 mg-ban háromszor több található, mint a narancsban.

Volt otthon némi aszalt paradicsom, így azt is szeltem a kencébe, de ez elhagyható vagy helyette kockázhattok frisset a tésztára.

Nincs pesto mag nélkül, az én kedvencem a tökmag és a dió. Most az előbbit választottam, ha már tökmagolajos verziót kreáltam amúgy is.

Itt a tavasz, kirándulásra fel, irány a medvehagyma illatú erdő!

DSCF6250Hozzávalók 1 kis üveghez:

1 csokor medvehagyma

1 csokor petrezselyem

pár evőkanál tökmag

5 dkg aszalt paradicsom (elhagyható)

fél deci tökmagolaj

1 deci extra szűz olívaolaj

só, frissen őrölt bors

fél zacskó durum spagetti

Tetejére: 5 dkg parmezán vagy füstölt sajt

A tésztát a szokásos módon kifőztem. A tökmagot egy száraz serpenyőben megpirítottam. A medvehagymát és a petrezselymet felaprítottam és egy mély edénybe tettem. Hozzáöntöttem az olajakat, sóztam, borsoztam és krémesre turmixoltam.

Az aszalt paradicsomot kis darabokra vágtam. A pirított tökmagot egy mozsárban apró darabokra törtem és belekevertem őket a pestoba.

Mehet tésztára, pirítósra, hűtőben 1 hétig biztos eláll, a lényeg, hogy a teteje sose legyen száraz, pici olívaolaj álljon rajta.

Kelbimbó, ahogy még biztos nem kóstoltad!

Miért van elhanyagolva a kelbimbó? Nem értem, bár én is ezt tettem vele, pedig nagyon szeretem, de mégis csak két ételt sikerült eddig összehoznom ezekkel a zöld golyóbisokkal, ami amúgy mindenkinek nagyon ízlett. Na mindegy, ez most pótolva lesz, így fel is markoltam egy fél kilót a piacon és összedobtam pikk pakk a másnapi ebédem.

DSCF5722Annyi volt biztos, hogy lesz még mellette dió és sajt. Ugyanis nem sok minden volt szabiról hazatérve a hűtőmben, mint sajt. Büdös sajt. És még büdösebb sajt. Két nylon zacskóba bugyolálva, de úgyis illatoznak a drágaságok duuuurvááán. Imádom, engem nem zavar. Mást igen. De az meg engem nem zavar. Franciaországból hazafelé a hónom alatt egy zacskó sajttal, konkrétan lezavartak a buszról, hogy akkor legyek szíves a csomagtérbe elhelyezni az árut, mert nem biztos, hogy velük együtt egy légtérben a kedves utastársak túlélik a 20 órás utat….

DSCF5719Szóval alig vártam, hogy a croissant dömping után ismét ződségeket ehessek, és a piacra persze éhesen estem be, ami életveszélyes, mert akkor kicsit mindenből veszek és így egyre több hozzávaló került a tésztára is. De ez még véletlenül sem jelenti azt, hogy nincsenek harmóniában az ízek, mert nagyon is,  higgyétek el. A piros bogyó pedig nem más, mint aszalt koktélparadicsom, ami édes, így a sós sajt és az olívabogyó nagyon kívánkozott még mellé, de utóbbi simán elhagyható ha nem szeretitek. Rokfort sajt helyett pedig feta is megteszi.

Mire elkészült a rakomány, rájöttem, hogy a tészta szinte tök fölösleges mellé, egymagában is be tudtam volna termelni a serpenyőből és akkor meleg kelbimbós salátának hívnám, Vacsorára például úgy sokkal ideálisabb.

Finom, így is úgy is. Szeressétek a kelbimbót, mert élettani hatásait tekintve a brokkolival említhető egy lapon!

DSCF5715Hozzávalók 4  főre:

30 dkg kelbimbó

1 zacskó spagetti

10 dkg aszalt paradicsom (pár szem friss koktélparadicsom is jó)

1 marék olívabogyó

1 marék dió

2 gerezd fokhagyma

pár csepp ciromlé

olívaolaj

1 mokkáskanál szárított bazsalikom

Tetejére: 10 dkg rokfort sajt, petrezselyem

A tésztát lobogó sós vízben kifőztem, leszűrtem, meglocsoltam pici olívaolajjal, pár csepp citromlével és belekevertem a lereszelt fokhagymát.

A kelbimbót megmostam, a külső csúnyácska leveleit leszedtem, majd félbevágtam őket és egy serpenyőben kevés olívaolajon elkezdtem pirítani, mikor lett egy kis színe akkor öntöttem alá kb. fél deci vizet, sóztam, borsoztam, megszórtam a bazsalikommal és lefedtem, hogy megpuhuljon. Mikor majdnem elfőtte a vizet beleszórtam az aszalt paradicsomokat, pár percig együtt főztem még őket, hogy a paradicsom puhább legyen, aztán elzártam a gázt, beleszórtam az aprított petrezselymet, olívabogyókat, a diót, pici bazsalikomot is, és rámorzsoltam a sajtot.

Napsütötte hal curry

Színével és ízével is hozzájárult ez az étel, hogy úgy érezzem még kicsit tart a nyár. Hogy az indián vagy a vénasszony típusú az már oly mindegy. Ha lehűl az idő automatikuson nyúlok a konyhában a kedvenc currys fűszerkeverékem illetve a napsárga kurkuma után és készülnek sorra a zöldséges, szaftos egytálételek.

DSCF4852Ha nincs kéznél currykeverék semmi gond, bárhol lehet kapni  római köményt, chilit, kurkumát, gyömbért külön-külön is, úgyhogy otthon is elkészíthető egy mennyei aromájú fűszeregyveleg. A kókusztejet nem érdemes hanyagolni belőle, mert az adja meg azt az “uhhdefinom” érzést, anélkül, hogy rájönnénk (ha nem tudnánk), hogy kókusz van benne.

Nálam most az történt, hogy kiürítettem a mélyhűtőm, legalábbis egy részét, mert lapul benne még némi gyümölcsös édesség is, de azt jobbnak láttam nem belekutyulni ebbe az ételbe… Szóval így került bele a vajbab és a harcsafilé is, de lehetne csirke is, illetve csak vega kajának is tökéletes egyéb zöldségekkel. Egyébként jó alternatíva ez akkor is, ha hozzám hasonlóan nem vagytok nagy zöldbab illetve vajbab rajongók…

A currys étellek mellé a rizs passzol a legjobban, viszont a fehér helyett érdemes gyakrabban fogyasztani a barnát is. Megnyugtatja és méregteleníti az emésztőrendszeret, gyulladáscsökkentő hatása van, a kínai orvoslás ezt tartja a legkiegyensúlyozottabb gabonafélének.  Amúgy meg finom, csak jól kell fűszerezni, hagymát belereszelni akár és máris sokkal barátságosabb.

A végén tényleg napsütötte lett…

DSCF4847

Hozzávalók 2 főre:

2 db halfilé

2 db nagyobb méretű sárgarépa

10 dkg vajbab

2 gerezd fokhagyma

2 deci kókusztej

1 mokkáskanál kurkuma

1 mokkáskanál currypor keverék

1 evőkanál kukoricakeményítő

só, bors

olívaolaj

fél csokor petrezselyem

A barna rizst a szokásos módon dupla mennyiségű vízben megfőztem. Az olajat felmelegítettem, beleszórtam a serpenyőbe a feldarabolt répát és néhány percig pirítottam, míg a sárgarépa elkezdett karamellizálódni. Ezután hozzáadtam a centis darabokra vágott babot, a reszelt fokhagymát és kevés vizet öntöttem alá, sóztam, fűszereztem. Majd lefedve pároltam őket kb. negyed óráig. Ezalatt felkockáztam a halfilét, elkevertem a kókusztejben a kukoricakeményítőt. Mikor a zöldségek már majdnem teljesen megpuhultak, a haldarabokat szintén a serpenyőbe tettem, fehéredésig pirítottam őket, majd felöntöttem a kókusztejjel és még 10 percig együtt rotyogtak. Mikor besűrűsödött a szósz, elzártam a gázt és megszórtam petrezselyemmel az ételt.

DSCF4843

Petrezselymes vargánya spenótos kuszkusszal

Egy dolog miatt biztosan lehet az esőt szeretni, hogy a gombákkal csodát tesz, nőnek ugyanis tőle veszettül. Ami azt jelenti, hogy a piacon gomba dömping van, de aki még okosabb, az előveszi a gumicsizmát és nekivág az erdőnek és szed magának egy kosárral. Én most is csak a piacig jutottam, na de majd legközelebb… Megszerettem ugyanis a vargányát, igaz most sem az én ötletem volt gomba ételt készíteni, hanem Anyukámé, dehogy én se csak a lábamat lógassam, legalább a köretet bevállaltam mellé. Friss spenótszállítmány érkezett a kertből egyenesen, és úgy gondoltam, hogy az pont jó lesz mellé a kuszkuszba keverve.

DSCF4781Kuszkusz helyet lehetne rizs is, de ez gyorsabban elkészül és főzni sem kell csak leforrázni és pár perc után már ehető is. A gombakirály vargánya ezúttal is jól szerepelt, bár a vicces az, hogy csak úgy, mint legutóbb a tejszínes paradicsomos verziót, most sem én készítettem, csak belekontárkodtam kicsit az egyéb konyhai műveletekbe, kivéve a mosogatást… Lényegtelen, legközelebb hátha én is kezelésbe veszem a vargányát, addig barátkozzatok vele Ti is, hiszen mindkét receptnek sikere volt, és nem elfelejtendő az sem, hogy a szuper fehérjeforrás és helyreállítja a szervezet sav-bázis egyensúlyát!

DSCF4773Hozzávalók 3 főre:

30 dkg vargánya

1-2 db paradicsom

1 kis fej vöröshagyma

2 duci gerezd fokhagyma

fél csokor petrezselyem

1 bögre kuszkusz

2 db paradicsom

30 dkg friss spenótlevél

olaj

só, bors

A hagymákat apróra vágtam, illetve nem én hanem Anyu, a gombát szintén feldarabolta, és a petrezselymet is felaprította. Kevés olajon üvegesre párolta először a hagymákat, aztán ment hozzá a gomba, amit lefedve megpárolt, sózott, borsozott, míg a leve el nem főtt és meg nem puhult.

A kuszkuszt felöntöttem kétszer annyi forró vízzel és lefedve kb. 5 percig állni hagytam, majd sóztam, borsoztam. A spenótleveket összetépkedtem és kevés olívaolajon puhára pároltam, hozzáreszeltem a fokhagymát is, majd az egészet a kuszkuszhoz kevertem, a felkockázott paradicsommal együtt.

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!