Pálmafa Project

Sütőben sült parázsburgonya mentás zöldborsókrémmel - grillhúsok mellé ideális

Most nincs olyan túl meleg, hogy ne lehetne bekapcsolni egy cirka 30-40 percre a sütőt, a parázsburgonya kedvéért pedig mindenképpen érdemes azt gondolom. Annak ellenére, hogy nem vagyok egy nagy krumplirajongó, nyáron ki nem hagynám a hasonló ételeket. Nem kell hozzá se krumplit hámozni, se szeletelni, ha tényleg kis szemű példányokat válogatunk a parázskrumpliból a piacon. Elég csak megsikálni és már mehet is a fazékba főni és tényleg gyorsan megpuhul, aztán gurulhatnak a krumplik tovább a sütő felé, hogy a külsejük ropogós kéregbe burkolózzon. Legtöbbször simán tejföllel vagy kefírrel meglocsolom, némi sajttal megfejelve és már lehet is falatozni. Most azonban vágytam már erre a mentás borsópürére, zsenge cukorborsóból. DSCF3423 Én sem hittem el, hogy a menta és a borsó jó barátok, de tényleg meg kell kóstolni, eszméletlenül kiegészítik egymást. Véletlenül sem kell mentolos fogkrém hatástól tartani… az majd evés után jól jön eltüntetni a fokhagyma illatot, bár a nyers mentalevél ezt a problémát is megoldja. A szomszédaim amúgy simán hülyének néznek már, mert minden nap veszettül tépkedem a mentabokromról az ágakat, olyankor furcsán mosolyognak és sehogy nem tudom megértetni velük, hogy nem két pofára nyakalom a mojitot, szimplán csak (bacardimentes) ásványvízbe áztatom a mentát, mert úgy sokkal finomabb…

Na de, a bárpulttól kanyarodjunk vissza a konyhába inkább. Az elkészült krémet tálalás előtt pár kanál kefírrel kicsit folyósabbá varázsoltam, de ezt nem muszáj megtenni, ahogy jólesik. Nekem ebből az ételből sem hiányzott a hús, de teljesen megfér mellette még egy sült csirkecomb is akár, vagy grillhúsokkal is tökéletes párosítás lehet.DSCF3420Hozzávalók:

1 kg parázsburgonya

fél kg pucolt zöldborsó

2-3 gerezd fokhagyma

5-6 db mentalevél

1 evőkanál citromlé

só, bors

10 dkg fetasajt

olívaolaj

pár kanál kefír v tejföl, v joghurt, hogy krémesebb legyen (elhagyható)

A krumplikat megsikáltam és hideg vízben feltettem főni, a zöldborsót pedig forrásban lévő vízbe öntöttem és szintén puhára főztem. Mikor a krumpliba már bele lehetett bökni egy villát, de még nem esett szét, leszűrtem és kb. 200 fokra előmelegített sütőbe tettem miután sóztam, borsoztam és olívaolajjal meglocsoltam. Ezalatt leszűrtem a puha zöldborsót és egy mélyebb tálba öntöttem, hozzáreszeltem a fokhagymákat, belefacsartam a citromlevet, sóztam, borsoztam és belekevertem a felaprított mentaleveleket is, majd botmixerrel pürésítettem. Jót tesz neki ha hűtőben áll egy kicsit, de én ezt természetesen nem bírtam kivárni… Mikor a krumpli külseje ropogós lett, kivettem a sütőből, kanalaztam rá a krémből és rámorzsoltam a fetát.

Nyers gyümölcsleves főzés nélkül - Sárgadinnye-eper-cseresznye kombó

Hű de vártam már ezt az időszakot, mikor nem csak a banán, alma, narancs közül lehet választani a piacon, hanem van sok sok szemet gyönyörködtető színű friss gyümölcs, ami nem utazik át több kontinensen, míg a gyomromba kerül. Na jó, a sárgadinnyém biztos most is utazott egy keveset, de olyan jó illata volt, hogy nem bírtam ott hagyni és szerencsére az íze is mézédes volt.

Már már az agyára megyek mindenkinek  a feladatomnak érzem, hogy lebeszéljek mindenkit arról, hogy főzze a gyümölcslevest. Persze finom úgyis, de nyersen sokkal egyszerűbb, gyorsabb, frissebb, nem kell bele se tej, se sűrítésnek liszt, meg műanyag pudingpor, és millióféle bombaíz kreálható a sok gyümölcsből kedvünk és fantáziánk szerint. És hát miért akarnám kifőzni a sok vitamint a gyümölcsökből ugyebár? Meg a hűs lakásból szaunát csinálni főzőcskézés közben….

DSCF3429Rengeteg választási lehetőség van,ha egy mód van rá, használjatok jó forrásból származó érett idénygyümölcsöt, édesítsétek pici nyírfacukorral, mézzel, vagy nádcukorral, higítsátok tiszta vízzel, de akár kókusztej, tehéntej, egyéb növényi tejek, joghurt, tejszín is mehet bele, sűrítésre pedig bármilyen darált mag remek, jelen esetben lenmag, de ezek a levesek isteniek dióval, mandulával, sőt mákkal és kókuszreszelékkel is. Nem lehet elrontani se, mert utólag lehet javítani az édességén, állagán, tuti nem lesz soha csomós, mint ahogy az a főzött levesnél néha előfordul… A kánikulában nem kell a tűzhely mellett ácsorogni, max. a turmixgéppel kell csak randevúzni pár perc erejéig, aztán lehet vidám szürcsölni, mert ha a hozzáadott víz és gyümölcs be volt hűtve, akkor máris kész az egyik legjobb folyadékutánpótló a forróságban kókadozó szervezetünknek.

Ez is egy jó kombinációra sikeredett, teljesen laktózmentes. Én szeretem olyan behűtött, citromos vízzel felönteni a gyümölcsöket, amiben előtte menta és citromfűlevelek áztak, mert ez plusz ízt ad a leveshez.

DSCF3430Hozzávalók 4 főre:

fél kg eper

1 db sárgadinnye kikapart belseje

1 marék magozott cseresznye

3 evőkanál kókuszreszelék

3 evőkanál darált lenmag

pár evőkanál nyírfacukor ízlés szerint

1 evőkanál citromlé

víz(citromos, mentás, citromfüves)

A cseresznyét kimagoztam és félretettem. Minden egyéb hozzávalót a turmixgépbe tettem, (vízből annyit öntök rá mindig, amennyi éppen ellepi a gyümölcsöket), aztán pár másodperc turmixolás következett. Majd ezután egyből tányérba öntöttem, beledobáltam néhány szem magozott cseresznyét és vidáman elszürcsöltem.

DSCF3427

Ha hasonlóra vágytok, íme két ötlet tavalyról:

Nyers eper-cseresznyeleves

Sárgadinnyeleves

Tojás és gluténmentes túrógombóc eperrel

Remek ötlet ahhoz, hogyan lehet egyszerűen és egészségesen túrógombócot készíteni!

Na erre tényleg senki nem mondhatja, hogy nagyon “reform” ízű, mert szerintem nem is igazán észrevehető a különbség az eredeti túrógombóccal szemben. Ráadásul biztosan elkerülhető vele a sűrű káromkodásokat helyettesítő hosszú sípszó, mikor a forró vízbe csobbanó gombócok szétesnek, ha éppen véletlenül nem sikerült volna a megfelelő arányokat eltalálni a búzadarával és a tojással…

DSCF3280

Na kitaláljátok mivel készült? Hááát persze, hogy a jó öreg kölessel. Nagyon sokat használom, itt elolvashatjátok, hogy mik a kedvenceim. Az a legnagyszerűbb, hogy bármilyen más hozzávalóval lehet kísérletezni ízlés szerint, aszalt gyümölccsel, kókusszal, friss gyümölccsel, pl. szilvásgombóc “pótlónak” isteni, de természetesen a hagyományos tejfölös változathoz is remek partner a köles. De ha már eperszezon van akkor ki nem hagytam volna, hogy eperszósszal legyen nyakon öntve, majd másnap egy hideg, nyers tejszínes eperlevesben csücsüljenek a gombócok, így legalább megmentésre került a tejszínmaradék a hűtőből. Igazi kánikula étel, de mégis laktató és tápláló, viszont kb. fele annyi kalóriát tartalmaz, mint a hagyományos verzió.

DSCF3283

Hozzávalók a gombóchoz 7 db gombóchoz:

1 pohár köles

25 dkg túró

kb. 2-3 evőkanál nyírfacukor

1 citrom héja

pár csepp citromlé

vaníliapor

10 dkg darált kesudió vagy dió, mandula

Az eperszószhoz: 25 dkg eper, pár darab menta és citromfű levél felaprítva, 1 kis kanál balzsamecet, méz ízlés szerint, majd az összes hozzávaló összeturmixolva.

Az eperleveshez: 25 dkg eper, 1 deci tejszín(maradék főzőtejszínt használtam de sima víz vagy kókusztej is jó helyette, amennyi éppen ellepi) nyírfacukor vagy méz ízlés szerint, pici citromlé, szintén botmixerrel leturmixolva.

A kölest dupla mennyiségű vízben puhára főztem, közben nyírfacukorral édesítettem, mikor az összes vizet felszívta elzártam a gázt és fedő alatt hagytam még puhulni kb. negyed órát, langyosra hűtöttem és belekevertem a túrót, a reszelt citromhéjat, citromlevet, vaníliaport és botmixerrel turmixoltam. Utóbbi művelet el is hagyható, de így egy kicsit jobban hasonlít az állaga az eredetihez.  Jót tesz neki ha áll hűtőben még egy fél órát, de nem tragédia ha azonnal tovább dolgozunk vele.

A kesudiót egy száraz serpenyőben megpirítottam, majd ledaráltam.

A köleses túróból gombócokat formáztam és meghempergettem a darált kesudióban, majd tálalás előtt megkoronáztam eperszósszal illetve másnap a szintén nyersen összeturmixolt hideg eperlevesbe kerültek.

Mentás spárgás zöldborsós tészta és krém

Gyors, pikáns, üde, rengeteg zöld hozzávalóval!

Nem terveztem megosztani ezt az ételt, mikor nekiálltam megfőzni, hogy őszinte legyek. Egyetlen cél vezérelt, hogy minél előbb összedobjam és bedobozoljam a másnapi ebédemet. Éppen ezért akkor csak egy zöldborsó konzervet kaptam elő nagy lendülettel és amíg a tészta főtt, minden egyebet összevagdostam, megkopasztottam a mentabokromat, közben elnyammogtam majdnem a fél tömb fetát és erősen koncentráltam, hogy maradjon azért a tésztára is belőle. Aztán úgy döntöttem a végeredményt falatozva másnap,  hogy mivel mindenből maradt még egy bő adagra való, hogy hétvégére is megajándékozom magam vele, mert nagyon fiiiinooom. Viszont abszolút megérdemli ételünk, hogy a zöldborsó is friss legyen, hiszen már lehet kapni a piacon is, úgyhogy szinte elfeledkezvén arról, hogy most a szombat is munkanap lesz, vidáman nekiálltam zöldborsót pucolni…

DSCF3229

Azt még tavaly megtapasztaltam, hogy a zöldborsó igen jóban van a mentával, amit sokáig nem akartam elhinni, mert a Zsuzsi viszont nem volt túl jóban a friss mentával…Aztán kóstolgattam mindenfélével és rákattantam. A menta viszont jó barátja a fetasajtnak, meg a görögdinnyének, de utóbbi most itt nem játszik. A zöldborsó pedig jól kombinálható a spárgával, az édeskés ízüket istenien felfrissíti a citromlé, abból is inkább a zöld fajta, ami szintén párban jár a mentával… Bírtok még követni ugye? Akkor jó, mert én már elvesztem, egy a tuti, hogy ezen a tányéron mindenkinek erősen szüksége van egymásra, akkor lesz igazi pikáns ízbomba belőle, ami lerombolja az előítéleteket a mentával kapcsolatban, ami egyébként étvágyfokozó, emésztést serkentő hatásokkal bír. Arra kell csak figyelni, hogy keveset használjunk belőle, és akkor nem kezdünk el azon agyalni kóstoláskor, hogy vajon ki nyomott fogkrémet az ételünkbe…

DSCF3234

Hozzávalók 2 adaghoz:

fél zacskó tészta (fussili v penne)

fél csomag zöld spárga

20 dkg zöldborsó

fél fej lilahagyma

10 dkg fetasajt

1 fél zöld citrom leve

só, bors

1-2 evőkanál friss petrezselyem

3-4 darab mentalevél

Egy lábosban vizet forraltam, közben a spárgákat megmostam a végüket meghajlítottam és ami letört azt kidobtam, mert fás. A hosszabbik részét pedig feldaraboltam. Majd a forrásban lévő enyhén sós vízbe dobtam őket kb. 10 percre. Addig megpucoltam a zöldborsót, felaprítottam a mentát, a petrezselymet, felkarikáztam a lilahagymát és felkockáztam a fetát. Mikor a spárga megpuhult leszűrtem, de a főző vizét megtartottam, visszatettem a gázra, majd mikor ismét forrni kezdett, beleszórtam a zöldborsószemeket kb. negyed órára. Addig a mentát, petrezselymet, spárgát, lilahagymát, fetát egy tálba tettem, ráfacsartam egy fél  zöld citrom levét, sóztam, borsoztam és kevés olívaolajat is öntöttem rá. Mikor a zöldborsó is megfőtt, azt is leszűrtem, de a főzővizet ezúttal is megtartottam és már tettem is vissza a gázra, hogy a tésztát kifőzzem. A borsókat közben a többi hozzávalóhoz öntöttem és nagyjából összekevertem az egészet. Mikor a tészta is megpuhult leszűrtem, hideg vízzel leöblítettem és összeforgattam a zöldségekkel, nyugodtan fűszerezzük még ilyenkor ha valami hiányzik belőle. Aztán tálalható, hidegen, melegen, langyosan is remek.

Mivel maradt még spárgám és borsóm, azokat szintén főzés után egy pici reszelt fokhagymával, 1-2 darab felaprított mentalevéllel, sóval, borssal, 1 kiskanál zöld citrom levével, kevés olívaolajjal simára turmixoltam. Reggeli kenceficének, kenyérre, pirítósra, pompás.

DSCF3235

Rakott epres túrós zablacsinta

Komolyan feltettem magamnak a költői  “noooormáális Maaaargit?” kérdést, hogy este edzés után “az egész hűtőt felfalnám” érzéssel a gyomromban, miért kínzom magamat azzal, hogy ennek a desszertnek a képeit nézegetem, sőt még írok is róla. Csorog a nyálam, az meg kimondottan árt a laptopomnak, és még rosszul is nézek ki közben, bár ez a legkevesebb. Van itthon eper tulajdonképpen meg zabpehely is,  tej is….na neeem, ki van zárva, hogy most nekiálljak, nyugszik, fekszik van. Majd Ti megcsináljátok ezen a rövid hétvégén és elmesélitek hogy ízlett, ok?!

DSCF3187Mit meséljek róla, imádnivaló, mert én csináltam az eper, joghurt, túró, citrom kombóval nem lehet nagyon mellé lőni, de azért a szószt kicsit megbolondítottam balzsamecettel és mentával, mert tavaly óta tudom, hogy igen csak élvezik egymás társaságát. Az eperszezon elindult végre, úgyhogy nem jövök haza vásárlásból nélküle, ha mégis akkor legalább visszafordulni nem felejtek el érte…

DSCF3188Még egy képet beszúrok és tuti nyálelszívóra lesz szükségem…. Nos, mindig megemlítem mikor palacsinta receptet teszek fel, hogy világ életemben utáltam palacsintát sütni, de ha van a kezem ügyében valami zab, akár pehely, akár korpa, akár liszt na és kókuszzsír, akkor már állok is neki lelkesen a feladatnak. Korlátozott számban azért persze, nehogy megerőltessem magam, 10 db fölé nem megyek… Ez sem volt több mégis jól lakott belőle egy kiadós leves után pár ember.

DSCF3195

Hozzávalók 8 darabhoz:

10-12 evőkanál zabliszt

2 tojás

1 deci tej

szóda

olaj a sütéshez (nálam kókuszzsír)

Túrótöltelékhez:

25 dkg túró

1 kis doboz natúr joghurt

1 fél citrom héja és 1 kanál leve

késhegynyi vaníliapor

2-3 evőkanál nyírfacukor ízlés szerint

Eperöntethez:

20 dkg eper

1 teáskanál balzsamecet

pár csepp citromlé

2-3 teáskanál méz

pár darab friss citromfű és mentalevél

A tészta hozzávalóit egy habverővel csomómentesre kevertem, – állagra legyen hagyományos palacsintatészta sűrűségű -1 , és egy kisebb méretű serpenyőben merőkanalanként 1-1 teáskanál felhevített kókuszzsíron kisütöttem.

A túrótöltelékhez a túrót egy villával széttörtem, ráöntöttem a joghurtot, nyírfacukorral és vaníliával megszórtam, ráreszeltem a citromhéjat, meglocsoltam a levével és alaposan összekevertem.

Az eperszószhoz az epret megmostam, felkockáztam, ráöntöttem a balzsamecetet, a mézet, a felaprított mentaleveleket és botmixerrel összeturmixoltam.

A palacsintát megkentem a túróval, majd megöntöztem az eperszósszal, aztán befedtem a következő palival, és így folytattam míg el nem fogyott, a tetejére pedig rálocsoltam a maradék túrót és az öntetet.

DSCF3193

Itókák

Már megint egy hímnemű, aki javasolta, hogy írjak szexről, bulikról, mert az kell a népnek, amúgy tetszik neki a blog, tette hozzá…pasik… Nem tudom mekkora lenne egyesek szája ha elkezdenék itt sztorizgatni, persze csakis és kizárólag olyan eseményekről amit a tesóm barátjának, a nagymamájának a testvére mesélt…
Szóval ez még mindig nem az a blog. A csatak részegen dülöngélek bulipatkány nem én vagyok, viszont táncolni szeretek olyan buli volt sok. A jó hangulathoz nekem elég a jó zene és a jó társaság.  Alkoholt nem iszom vagy nagyon ritkán. Hatalmasat fejlődtem ezen a téren is egyébként az elmúlt két évben, megbírok inni két deci bort kb. két óra alatt. Gazdaságos csaj vagyok na. Nem ez az oka. Az van, hogy az alkoholnak olyan hatása van rám, mint a koffeinnek. Elalszom tőle. Rájöttem, hogy mivel ritkán tudok megülni a hátsómon és jövök megyek intézkedek, ezért a szervezetem energiaháztartása köszöni szépen, de nem kér több segítőtársat. Pedig olyan jóóól néz ki, egy szép pohárból bort inni vacsi mellé…Próbálkozom vele. Nem vagyok antialkoholista, tényleg irigyeltem mindig ha valaki jóízűen meg tud inni egy pohár sört vagy bort.
Kávét sem ittam sokáig, most is csak olyat ami kávét alig látott és egy bögre tejjel van higítva ha lehet. Hogy így mi értelme? Az íze, meg a hab.:) És mert rászoktattam magam, hogy néha beülök egyedül egy hangulatos kávézóba és elszürcsölök egy lattét, közben meg bámészkodom. Aztán van az a kávé amit társaságban, utazás során, egy süti mellé iszunk, hmm azok is jó pillanatok.
Ja, a Baileys nevű körömlakkot szeretem, de a barátnőm rászoktatott, hogy az is bögréből jó és nagyon gááááz, de tejjel isszuk alkalomadtán. Szörnyűek vagyunk.
Amúgy igen, én szeretem a tejet, bár gyerekkoromban határozottan utáltam, az iskola tejet mindig inkább elcseréltem másra valakivel. Az utóbbi években viszont minden nap iszom egy pohárral. Igeeen, tudom, felnőtt embernek ez nem igazán egészséges, nehezebben emészti meg a szervezetünk, mivel  nem található benne meg az az enzim ami a tejfehérjét képes lebontani, míg egy csecsemőében igen. Én fordítva vagyok bekötve lehet, de eddig még nem okozott gondot és napi egy pohár remélhetőleg nem is fog. Igazából növényi tejeket kellene többet fogyasztani, a kókusztejet imádom, mostanában próbálkozok házilag előállítani, illetve kóstoltam a mandulatejet ami szintén isteni. Ez utóbbit is lehet házilag készíteni, én majd akkor ha lesz egy hatalmas bokrom az egyelőre nem létező kertemben és roskadásig lesz mandulával…. A zabtej és a rizstej nagyon egészséges, de nekem ízre nem gyere be sajnos.
Általában szénsavmentes ásványvizet iszom napközben. Sokat. Belefacsarom egy másfél literes ásványvízbe egy fél citrom levét, mert úgy finomabb ráadásul lúgosító hatása van, a C vitamin tartalmáról nem is beszélve. Sokszor értetlenül nézek ha valakitől azt hallom, hogy ő nem bír meginni egy pohár vizet, csak a cukrosszíneseket. Pedig ugyanúgy kell a vizes poharat is felemelni és lenyelni, legalábbis a tartalmát. Nem értem… Azt a pénzt amit meg emberek a cukros lónyálakra kiszórnak naponta többször, annyi minden másra is lehetne költeni, de tényleg nem okoskodni akarok, nem vagyunk egyformák. Én is ittam régen ilyesmit, és héba hóba előfordul még, de hogy állandó jelleggel és semmi tiszta víz…. Ha mégis üdítőre vágynék, akkor meg miért ne készüljön az is otthon, pláne nyáron mikor annyi minden izgalmas hozzávaló található hozzá a természetben, amivel ízesíteni lehet egy limonádét például. Az elmúlt hétvégén készült is több kancsóval több ízben.
Ami az édesítését illeti mindig elhangzik ha a nyírfacukrot említem bárhol, hogy az drága. Ne szépítsük tényleg az, és én sem szórom éppen ezért két marékkal mindenbe. Mindig egy helyről szerzem be amúgy, mert ott 1 kg kerül annyiba, mint máshol fél, de így is 1800 Ft./kg. Bár ki lehetne számolgatni, hogy ki mennyit költ a bolti “innivalókra”, abból lehetséges, hogy több kg nyírfacukor ára kijönne havonta. Tisztelet a kivételnek, kinek nem inge… és befogtam a szám ezzel kapcsolatban tényleg, nyilván döntse el mindenki maga, hogy neki mi a legjobb megoldás.
Szerény véleményem mégis az, hogy ha minden nap iszunk tiszta vizet, de mellé készül mondjuk házi limondé vagy szörp, amit fehér cukorral édesítünk, nem dől össze a világ. Még akkor is sokkal jobban jár mindenki és nem csak anyagilag hanem egészségügyileg is, mintha a borzalmas színű, festékes tartósítószeres folyadékokat inná.
Én szörpöt nem készítek, mert azt főz a Zanyukám, általában bodzát és citromot és azok biza fehér cukrosak. A limondéba sem teszek nyírt, hanem nádcukrot vagy mézet, mert előbbi ad neki egy karamelles ízt, utóbbi meg nálam mindig van itthon, mert a napom csak citromos és mézes fekete teával indulhat.No, de íme a kedvenc limonádék:Levendulás limonádé:Ezzel most kezdtem el barátkozni, és jóóó, a színét illatát imádtam eddig is, ha picit teszünk csak az itókába akkor még pont nem molyírtó, csak egyszerűen finom lesz.

Egy literes kancsóhoz:

1 citrom leve
1 lime leve
1 csapott evőkanál szétmorzsolt friss levendula
1 evőkanál méz
1 evőkanál nádcukor
szóda

A kancsó aljára kerültek a levek és cukrok a levendulával együtt és aztán jött a szóda. Keverem kavarom és jót tesz neki ha áll fél órát, hogy kiadja a levendula az ízét. Behűtve a legjobb. Pohárba töltése egy szűrön keresztül történjen azért.

Narancsos-mentás limándé:

Ha valaki Fanta rajongó akkor ezzel leszokhat róla ha le akar.

Egy literes kancsóhoz:

2 narancs kifacsart leve
pár darab citromfű levél vagy fél citrom leve
1 evőkanál méz
1 evőkanál nádcukor
kb. 8 db mentalevél
szóda

Ugyanúgy készül, mint az előző. A mentaleveleket és a citromfűleveleket érdemes kettétépni, hogy jobban kiadja az aromáját.

Bazsalikomos-gyömbéres limonádé:

Érdekelt, hogy a bazsalikom a paradicsomon kívül tényleg passzol e az italokba is, hát kipróbáltam és mondhatni pompásan szerepelt.

1 pohárhoz:

1 teáskanál gyömbér kis szeletekre vágva
3 levél bazsalikom tépkedve
citromlé
cukor ízlés szerint

Gyömbért megmostam felszeleteltem, rádobáltam a bazsalikom leveleket és felengedtem ásványvízzel, édesítettem. Jót tesz neki ha áll egy 20 percet legalább.

Citromszörp:

Ahogy fent már említettem ez az egyik családi kedvenc a bodza után, aminek a receptjét nem írom most le, mert már nincs szezonja, ez viszont egész évben készíthető.

1 kg cukor
1 liter víz
5 db citrom leve és reszelt héja
borkősav (elhagyható)

A cukrot a vízzel felforraljuk és kicsit hagyjuk kíhűlni, majd belereszeljük az alaposan megsikamikázott citrom héját. Ha teljesen kihűlt beleöntjük a citromok levét, adható hozzá egy kevés borkősav is, aztán mehet üvegekbe és a hűtőben tárolandó, mivel tartósítószert nem tartalmaz.
Fogalmam nem volt mi az a borkősav, de mint kiderült ez egy természtesen sav ami szőlőben fordul elő és ízfokozóként, antioxidánsként alkalmazható a konyhában és a sütőpor egyik alkotóeleme.

Mézes-gyömbéres forrrró tea:

júniusi zimankó esetére…
Tegnap ezt kívántam este, amúgy télen nagyon sokat ittam belőle, mivel a gyömbérnek erős baktériumölő hatása van. A gyömbér héját itt nem kell leszedni, mivel közvetlenül alatta van a sok vitamin, elég csak alaposan megmosni. Egy nagy bögréhez kb. egy fél hüvelykujjnyi gyömbért vékony szeletekre vágunk és leforrázzuk majd állni hagyjuk 20 percre kb. Aztán lehet ízesíteni citromlével és mézzel.

Zöldborsó vagy cukorborsó?

Nálam cukorborsó és volt ahol furán néznek rám emiatt. Utánaolvastam ez két különböző típus, a zöld, amit nálunk leggyakrabban árulnak és vastagabb a hüvelye, a cukorborsó pedig édesebb ízű és hüvelyestől szokták megpárolni és fogyasztani, ázsiai konyhákban gyakori. Utóbbi tuti nem gyakran került az asztalra gyerekkoromban. Mindegy, nekem akkor is cukorborsó, na bumm.
Az első dolog ami eszembe jut róla, hogy utáltam szedni és kipirigálni. Ide a rozsdás bökőt, hogy ezen a kifejezésen  is felhúzzák páran a szemöldöküket. Somogyban pirgálják, legalábbis abban a házban ahol én laktam igenis, hogy kipirgálják a cukorborsót.
A második dolog, az pedig a sokak által leggyakrabban fogyasztott főzelék, ami szintén két táborra osztja a rajongókat, pirosra és fehérre. Ami engem illet piros, csakis kizárólag. Azaz piros paprikás rántás kerül bele a végén, na meg persze tejföl is. A tejes cukros verzió sem rossz, de az én fazekamban nem fő az biztos.
Aztán az is beugrott, hogy sokáig csak úgy voltam hajlandó megenni a főzeléket ha az Anyukám átpasszírozta. Pedig már az összes fogam meg volt. Hm, fura egy gyerek vótam na.
Erről azóta sikerült leszoknom és nem pempő formájában eszem. Főzelék receptet most nem is írnék, viszont az egyik kedvenc levesemét annál inkább, és picit megint jövök a mentával…
Zöldborsós tárkonyos csirkeraguleves:

Hozzávalók 3 főre:

20 dkg zöldborsó
fél csirkemell filé
15 dkg gomba (anti-gomba klubtagok elhagyhatják)
1 kis fej vöröshagyma
1 db répa
1 db fehérrépa
1 dl főzőtejszín
tárkony, citromlé
só, bors

A hagymát apró kockákra szelem és egy kevés olajon üvegesre pirítom, majd ráteszem a felkockázott csirkét és fehéredésig együtt pirítom őket. Felöntöm kb. egy liter vízzel sózom, borsozom, ekkor is teszek már bele egy kis kanál tárkonyt, ételízesítőt. Amíg a csirke fő, felaprítom a gombát, répákat és mikor  a csirke félig megpuhult hozzáteszem ezeket is. Mikor a zöldségek is megpuhultak hozzáadom a tejszínt egyet forralok rajta és elzárom a gázt. Megszórom ismét tárkonnyal, friss petrezselyemmel és egy kis kanálnyi citromlevet is öntök még hozzá.
Nekem nem hiányzik belőle apró tészta, de természetesen a végén lehet még belefőzni egy maréknyit abból is.

A menta és a borsó barátsága

Ééés jöjjön ismét néhány újdonság amiket teszteltem a héten. Lehet már mindenkinek az agyára megy a menta, de én rákattantam enyhén, mivel nő, mint a bolond gomba. Érdemes ültetni kertbe, ládába, nincsenek nagy igényei. A menta és én sokáig nem voltunk jóban, max. rágó és fogkrém formájában tartoztak a mindennapjaimhoz. A mentás csokit ki nem állom. Aztán eszembe jut még a Vadember nevezetű koktél amit egy barátosnémmal ittunk pár éve valahol a Balcsi parton és azóta is ráz a hideg a gondolatától is, pedig alkoholmentes volt. Nem zöld volt viszont ződ, és gyakorlatilag egy vízzel higított fogkrémszerűség…Lapozzunk is.
Mostanában több helyen olvastam,hogy a menta és a borsó jó haverok amit én nem tudtam elképzelni, hát kipróbáltam és állítom, tényleg bomba jó páros ők ketten.
Feta sajtos zöldborsó saláta:

Fradi rajongóknak kötelező. Nem, én nem vagyok az, a foci és Zsuzsi nincsenek köszönőviszonyban.

Hozzávalók 2 adaghoz:

15 dkg zöldborsó
fél kígyóuborka vagy 2 kisebb koviubinak való uborka
10 dkg feta sajt (Anikó sajt is jó helyette)
fél csokor petrezselyem
4 mentalevél
olívaolaj
só, bors
1 teáskanál citromlé

A zöldborsót enyhén sós, lobogva forró vízben puhára főzzük. Addig apró kockákra vágtam az uborkát, felaprítottam a petrezselymet, mentaleveleket. Miután a borsó megfőtt, összekevertem a zöldségeket, fűszereket, olívaolajat, citromlevet és rámorzsoltam  a sajtot. Grillezett húsok mellé jó társ lehet.
Én most házi rozsos zsemle és tonhaldarabokkal fejeltem meg valamint hiányzott belőle még egy kis piros szín, így repült bele egy paradicsom is.

Zöldborsó pesto pennével:

Nagyon szeretem a pestot, de a bazsalikomos, fenyőmagos verzió nem éppen olcsó az utóbbi hozzávalónak köszönhetően. Csináltam már petrezselyemből, medvehagymából, a fenyőmag meg kiváltható dióval, tökmaggal és egyéb csonthéjasokkal is. Hűtőben pár napig eláll, csak tésztát kell főzni hozzá, némi reszelt sajt és lehet falatozni. Így jött az ötlet, a cukkerborsós verzióhoz. Az egyik legszebb zöld szín amit tányéron láttam eddig.

Hozzávalók 1 adaghoz:

10 dkg zöldborsó
1 gerezd fokhagyma
1 marék pirított tökmag
1 evőkanál olívaolaj
só, bors,
3 db mentalevél
5 dkg reszelt sajt
penne tészta

A borsót sós vízben megfőztem, majd az olívaolajjal, sóval borssal leturmixoltam. Belereszeltem a fokhagymát. Megpirítottam a tökmagot és mozsárban apróra törtem majd belekevertem a pestoba. Mielőtt hozzáadtam a mentát megkóstoltam, de szinte sírt az édeskés borsókrém valami friss után, úgyhogy mentek is hozzá a mentalevelek. Rákanalaztam a tésztára, reszelt sajttal megszórtam. Mennyei manna. A szőnyegemhez is remekül megy.

Legyetek nyitottak próbáljátok kiii!

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!