Minden évszakban készítek 1-1 Pavlova tortát, ez lett az idei nyári verzió A férfi kérésére szülinapjára, mivel egyik este Nigella után csorgott a nyála, pontosabban a csokis Pavlova tortáját meglátva, elképzelte, hogy én ezt még aznap este az orra elé varázsolom…
Nos, Pavlovánk nem az a torta, amit este 9-kor vidáman összedobok, pedig tök egyszerű, csak a sütési + hűlési ideje sokkk. Úgyhogy sütés egy héttel eltolva és egy nyugis hétvégi napon készült el a kissé rusztikus mű. Nigellára kicsit mérges voltam azért, mivel a Pavlovát én mindig 1 óra alatt sütöm meg, de ő 15 perccel többet írt, gondoltam a belekerülő kakaó miatt kell ennyi, hát nem. Szárazabb lett, mint kellett volna… Úgyhogy ebből tanulva a leírásba már csak 1 órát írtam.
Az ünnepeltet szerencsére nem zavarta, szerinte ez így ahogy van mennyei. Én meg ugye válogatós lettem a pocaklakónak hála, így a tortából csak a krémhez füllött a fogam és diszkréten lekanalazgattam a tetejét. A feltét amúgy már önmagában egy pohárdesszert lehetne, tényleg isteni.
Hogy kaptok-e még málnát az kérdéses, de szeder még terem, amúgy meg barackot is tehettek rá akár. Hűvösebb napokon érdemes nekiállni!
Hozzávalók:
4 db L-es tojásfehérje (v 5 kisebb)
2 csapott evőkanál étkakaópor
5 dkg étcsoki
20 dkg eritrit
1 mokkáskanál balzsamecet (sima ecet is jó)
Tetejére:
2 deci sűrű görögjoghurt
2 deci habtejszín
40 dkg málna,szeder, ribizli
pár kocka étcsoki
A sütőt előmelegítettem 160 fokra. A tojások fehérjét kemény habbá vertem, a végén kanalanként adtam hozzá az eritritet és tovább vertem a robotgéppel. Ezután forgattam bele a kakaóport és a felaprított csokit, valamint a balzsamecetet.
Sütőpapírral borított tepsire kanalaztam kb. 20-23 cm átmérőjű körben, a közepét picit lelapítottam, hogy a krém ráférjen majd. Mikor a sütőbe toltam, a hőfokot 130 fokra állítottam és 1 óráig sütöttem légkeveréssel, majd a sütőajtót kinyitva, hagytam teljesen kihűlni. Egy tányér segítségével megfordítottam és lehúztam róla óvatosan a sütőpapírt. Lehet, hogy itt-ott betörik, sütés előtt meg szoktam vékonyan kenni a papírt kókuszolajjal, akkor könnyebben lejön. Most nem tettem, így is kezelhető, de amúgy nem tragédia, ha beszakad valahol, a krém alatt úgysem látszik.
A habtejszínt felvertem, hozzákevertem a görögjoghurtot is, és a torta tetejére halmoztam, majd megszórtam a gyümölcsökkel, végül reszeltem még rá a csokiból is.
Forrás: https://www.nigella.com/recipes/chocolate-raspberry-pavlova


Az történt, hogy hónapok óta tartózkodott egy kipróbálásra váró csomag zöld banán liszt a szekrényben és most gondoltam egyet, eljött a tesztelés ideje. Először palacsintát akartam készíteni belőle, aztán rájöttem, többre vágyom, amúgy is szükség lenne egy vendégváró süteményre, hát legyen gyümölcskenyér. Szeretek ezekhez, akár répát, édesburgonyát, vagy céklát használni, mert ettől lesz szaftos, sokáig puha a tészta, a zöldségek íze pedig nem annyira domináns benne, ha ettől tartanátok, hiszen a hozzákerülő gyümölcsök, csoki, vagy akár dió aromájától lesz isteni finom.
Hozzávalók (2,5 decis bögrével):
Újabban eritritet használok édesítésre, amitől sokan megijednek, pedig nem kell. Ez egy természetes cukoralkohol, ami a gyümölcsökben, zöldségekben is megtalálható illetve az erjesztett ételekben. Eritrithol más néven, a kalóriaértéke kb. 20kcal/100gr, nem befolyásolja az inzulinszintet, ezért cukorbetegek is fogyaszthatják, sőt a candida diétások is, mivel megakadályozza a gombák szaporodását, ellentétben a hagyományos kristálycukorral, ami viszont remek táptalaja azoknak. Ízre nekem teljesen olyan, mint a xilit, szóval nem érzek mellékízt és hashajtó hatást sem.., amit szintén megemlítenek az édesítők hátulütőjeként. Nyilván nem merőkanállal merem a süteményekbe, én már amúgy is felezem vagy harmadolom mindenhol a cukormennyiségeket, és érdekes módon még a legédesebb szájúak sem veszik ezt észre, valószínűleg akkor tényleg elég egy tálca sütihez 20-30 dkg cukor helyett csak 10…
Hozzávalók kb. 3 pohárhoz:
A vicces az, hogy egészen tavalyig utáltam a rukkolát, aztán valahogy mégis rámozdultam, miután kaptam friss zsenge leveleket egyenesen a kertből és ezeknek kissé más ízük volt, mint a boltinak. Aztán mostanában már a többivel is egész jó viszonyban vagyok, ebben a salátában pedig kimondottan szükség van a rukkola enyhén csípős, karcos ízére, de ha helyette zsenge bébi spenóttal vagy madársalátával készítitek, úgyis finom lesz.







