Éljen az ősz és a langyos, meleg idő, na meg, hogy végre összehoztam egy új bejegyzést, egy klassz étellel, amit akár “álpizzának” is lehetne nevezni, de sokkal gyorsabban elkészül és lisztet még messziről sem látott.
Aki régóta követi a Pálmafát, annak ez a fajta lepény már ismerős lehet, van több hasonló recept a blogon, és mi gyakran eszünk ilyesmit, ha éppen nincs túl sok minden a hűtőben, ám, így mégis sikerül egy laktató fogást összedobni.
Nálam az ősz kajafronton egyenlő a sütőtökkel, ez itt sem hiányozhatott, és már nem csak A férfit, hanem a pöttöm 9 hónapos Miss Rózit is rászoktattam, tolja is befelé rendesen egymagában, de kiegészítve még valami gyümölccsel, almával, ananásszal, sőt mangós verziót is készítettem már neki, no és persze hússal kombinálva is eltünteti egy hang nélkül, feltéve, ha elég édes. Múltkor sikerült egy rossz értelemben tök ízű Hokkaido tököt vennem, ott az első grimasszal a tudtomra adta, hogy azt kenjem a hajamra nyugodtan, úgyhogy anyu újratervezett…
Mikor ez az étel készült, még volt füge, most már nem biztos, hogy hozzá lehet jutni, nyugodtan tegyetek szőlőt rá helyette. Igazából fantázia kérdése az egész, mehetne rá valami jóféle sonka is, sajtból kimondottan jó a feta, mert a sós íze jól kiegészíti az édes tököt és fügét. Szezámmag helyett, jó a dió is, a a fűszernövényeket is variáljátok bátran ízlés szerint. Ami a hajdina- és a csicserilisztet illeti, nem muszáj kombinálni, mindegyik megsüthető tojás nélkül egyedül is, de én az íze miatt szeretem ezt a kettőt keverni, szerintem, így a legfinomabb.
Nos, elég ötletet adtam, most már csak ki kell próbálnotok, hajrá!

Hozzávalók 2 főre:
1,5 deci hajdinaliszt
1,5 deci csicseriborsóliszt
fél teáskanál kurkuma
fél teáskanál őrölt római kömény
só, bors
víz
kókuszolaj a sütéshez
Feltét:
kisebb sütőtök fele sütve
10 dkg feta sajt vagy mozzarella (vegyesen is lehet)
2 -3 db füge (helyette szőlő is lehet)
2 teáskanál szezámmag
olívaolaj
só, bors
friss bazsalikom
A lepény hozzávalóit egy tálban összekevertem annyi vízzel, hogy palacsintatészta állagú masszát kapjak.
Egy nagyobb serpenyőben felforrósítottam a kókuszolajat és 1-1 merőkanálnyi adagot megsütöttem mindkét oldalán kb. 4-4 perc alatt, majd tányérra húztam.
A sütőtököt előző nap megsütöttem 200 fokon a sütőben. Lehet egészben, de néha meghámozom, felkockázom és pici kókuszolajjal meglocsolva megsütöm. Most is az utóbbit választottam, így a lepény összeállításánál, csak rászórtam a tetejére a sült sütőtökkockákat, morzsoltam rá sajtot, rátépkedtem a fügét, és a bazsalikomot, pici só, pici bors, meghintettem szezámmaggal, locsoltam rá olívaolajat és el is készült.


Szóval lepényre fel, mostanában én is ritkán készítek ilyesmit, pedig gyorsan meg van, és vacsorára is tökéletes amúgy, bármilyen zöldséges cuccal és néha mozzarellát is szeretek tépkedni rá, vagy feta sajtot. Kedv szerint váltogatom a liszteket, ami általában mindig van itthon, az csicseriborsóliszt, hajdinaliszt és amarántliszt. Ezeket a lepényeket az különbözteti meg a palacsintától, hogy nincs bennük tojás, tej, na és glutén, viszont isteni finomak, sós töltelékekhez pláne, de édesen is lehet őket falatozni természetesen.
Hozzávalók 2 lepényhez:
A padlizsán mellé kimondottan passzol a hűsítő joghurt és ha még van lehetőségetek friss mentaleveleket is belekeverni a salátába, akkor lesz az igazi a végeredmény. A lepényről már nem is áradoznék most, megtettem már párszor, A férfi is függővé vált,
Hozzávalók:
Az amarántra kaptunk rá mostanság, a csicseri, a hajdina és az ezékiel liszt után. A különbség annyi, hogy az előbbieket sikerült tojás nélkül megsütni, az amarántos viszont 1 tojással lett igazán élvezhető. Egy amarántos
Hozzávalók 1 lepényhez:

