Elkészült az én “BÚÉK” levesem. Korhelylevest még nem főztem eddig, gondoltam, akkor legyen egyből lencse is benne és meg van a malac mellé az előétel is.
Azt hittem elég nagy adagot főztem és kitart legalább szilveszterig, de annyira ízlett, hogy a második fogás helyett inkább letoltam még egy tányérral és A férfit sem kellett győzködni. Így a karácsonyi maradék pulyka érdeklődés hiányában ment is vissza még egy kicsit a hűtőbe.
Nem tudok erről a levesről sokat regélni, megint csak “ahány ház, annyi szokás” módon készíti mindenki, a lényeg, hogy legyen benne valami füstös íz, amit én most mangalica kolbásszal értem el, csak úgy, mint korábban a töltött káposztánál.
Az biztos, hogy lencsével dúsítva, egytálételként is megállja a helyét, könnyű belőle nagy adagot készíteni és felmelegítve csak még finomabb lesz pár nap múltán is.
Boldog új évet!
Hozzávalók 6 főre:
30 dkg savanyú káposzta
30 dkg lencse
1 szál füstölt kolbász
3 db sárgarépa
1 nagy fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
pár db babérlevél
kb. 2 liter víz
só, bors
olaj
Tálaláshoz: tejföl
Elkészítése: A vöröshagymát üvegesre pároltam az olajon, majd hozzáadtam a felaprított fokhagymát és apróra vágott répát, a felkarikázott kolbásszal együtt. Kicsit lepirítottam őket együtt, majd beleszórtam az előtte 20 percre beáztatott lencsét, a kisebb darabokra vágott káposztát, babérleveleket. Sóztam, borsoztam, felöntöttem először 1, 5 liter vízzel, aztán pótoltam később még kb. fél literrel, mikor a lencse puhulni kezdett és felszívta a levet.
35-40 perc alatt elkészült, tálaláskor pár kanál tejföl vagy sűrű joghurt mehet hozzá.
További szilveszteri és újévi ételeket ITT és ITT találtok!


Először kóstoltam a nyelvhalat is, eddig csak hallottam róla főzőműsorokban, hát gondoltam teszek egy próbát, olyan szimpatikusnak tűnt a halasnál, ráadásul az ára sem vészes, legalábbis a lazachoz képest. Nagyon kellemes a húsa, olyan tartalmas, de szinte krémes, nem esik szét sütés közben és lesz olyan vízízű, mint a fagyasztott halak többsége, amiket pont ezért nem szeretek.
A malacot már évek óta sörrel sütöm, ez fent is van a blogon és most sem sokat variáltam rajta, mert ez így jó ahogy van. Annyi a változás ezúttal, hogy az alma nem a tepsibe került mellé, hanem a lencsesalátába, illetve a sör mellé kapott pár kanál mézet, hogy még jobban piruljon és ez az ízének sem ártott. Hagymalekvárt meg évek óta nem csináltam és eszembe jutott, hogy megenném, viszont most némi aszalt szilva is belepottyant, mert ilyen kedvem volt. Így megy ez nálam.
Hozzávalók 4 főre:
Jól mutat az asztalon, egyszerű sok embernek is elkészíteni, ráadásul előre is lehet dolgozni, ezt is előző este összedobtam, majd a hűtőben formába töltve várta a sorát és másnap csak sütni kellett.
Kicsit finomítottam rajta, krémesebbre varázsoltam zabtejszínnel és békén hagytam a sütőtököt, hátha túlélem, hogy valamibe nem kerül bele… Így is finom lett, sőt malachúst is gondoltam mellé, de a karácsonyi pulykaevészet után én nem kívántam most a húst, úgyhogy egy vegán főzelék lett a végeredmény, így nekik is kedvezhettek ezzel az étellel.
Biztos vagyok benne, hogy a húsimádóknak is ízleni fog, akár így készítitek a besamelt, mint én, akár a hagyományos módon. Kis adagot ebből nem érdemes sütni, viszont le is fagyasztottam belőle egy adagot és felmelegítve is élvezhető volt még.







