Pálmafa Project

Cukkinis lecsó quinoával

Klasszikus nyári étel, ki ne szeretné? Például én utáltam gyerekkoromban. Aztán egyszer megéreztem az illatát miközben a kolléganőm melegítette és onnantól kezdve lám, megszerettem a lecsót én is. Minden nyáron elkészül párszor, kicsit mindig variálok rajta, hiszen a lecsó ezt megengedi, anélkül, hogy az íze sokat változna. Általában a tojásos verziót főzöm, de megeszem anélkül is, hol kerül alá szalonna vagy kolbász, de inkább nem, néha teszek bele kölest vagy rizst, néha meg egymagában eszem. Aztán van ugye a francia verzió a ratatouille, amiben a padlizsán és a cukkini is főszerepet kap.

Ez az étel valahol átmenet a magyaros és a francia lecsó között, hiszen cukkini már van benne, és a tetején a kakukkfű is elviszi mediterrán irányba, a quinoát meg egy  hirtelen meggondolásból borítottam bele a végén, mivel elég sok levet engedtek a zöldségek, így kellett valami ami felszívja. A fehér kenyér helyett a quinoa pedig egy roppant egészséges megoldás, mert pár perc alatt megfő, viszont mégsem tolakodó az ételben, csupán kiadósabb a végeredmény. Ha attól tartanátok, hogy valamelyik családtag így nem enné meg, hát azt javasolom nem mondjátok el neki, hogy quinoa van benne, ugyanis nem igazán észrevehető, pláne, ahogy a tojással elkeveredik.

Isteni, nagykanál jár mellé!

Hozzávalók 3-4 főre:

5 közepes paprika

5 paradicsom

1 db cukkini

1 db vöröshagyma

1 deci quinoa (rizs vagy köles is jó helyette)

3 db tojás

só, bors

kókuszolaj

Tetejére: kakukkfű vagy más fűszer

A vöröshagymát felaprítottam és kevés kókuszolajon megfonnyasztottam. Hozzáadtam a feldarabolt paprikát, majd kb. 10 perc elteltével a felkockázott paradicsomot és cukkinit is. Fűszereztem, majd kb. 10 perc után beleszórtam a quinoát is. Ha nem engedett elég levet a zöldség, akkor pici vizet öntsetek alá, nekem erre nem volt szükség. Lefedve lassú tűzön kb. 10 percig hagytam főni, míg a quinoa megpuhult, majd beleöntöttem a felvert tojásokat is és kevergetve megvártam, míg a tojás megfelelő állagú lesz, ez ízlés dolga én nem szeretem, ha nagyon folyós. Tálalásnál megszórtam még friss kakukkfűvel.

Téli lecsós pulykamell

Elő a télire elraktározott üveges lecsóval és jöjjön egy jó kis lecsós szelet!Hálás vagyok az ajándék üveg lecsóért, ami ötletet adott, mikor kreativitásom elhagyott (magyarul nem volt kedvem főzni,), hogy hogyan készítsem el a pulykamellet, úgy, hogy az ne legyen cipőtalp állagú. Egy dologban voltam csak biztos, hogy sok zöldséget akarok mellé, rá, hozzá, alá, mert mikor A férfit megkérdezem, hogy mi legyen a köret, akkor csak a rizs szót tudja kipréselni magából, a szemeim pedig lassan mandulavágásúra szűkűlnek le a szó hallatán is… Szeretem a rizst tényleg, de heti hétszer nem, na.

A sok rizsevészet előnye viszont, hogy kiválóan tudok rizst főzni, oda sem nézek már és megfő magától. Szívesen csinálom tényleg, mindig van itthon 5 kiló legalább és legtöbbször, ha marad, belekeverek valamilyen friss zöldséget, sajtot, így nem lesz unalmas.

Na, de vissza a húshoz, most úgy alakítottam az ételt, mivel én nem akartam rizst enni, hogy a pulykával együtt sült zöldségek elegendőek legyenek köretnek. Ezért választottam a padlizsánt és a cukkint, főleg az előbbi elég laktató a jó húsos állagával, ami szivacsként szippantja be a paradicsomos szaftot.Hozzávalók 4 főre:

fél kg pulykamell

1 üveg lecsó

1,5 deci paradicsomlé

1 db padlizsán

1 db cukkini

1 fej vöröshagyma

kakukkfű, rozmaring

só, bors

olívaolaj

A pulykamellet szeletekre vágtam, kicsit kiklopfoltam, sóztam, borsoztam és kevés kókuszolajon mindkét oldalán kb. 2-2 perc alatt lepirítottam egy serpenyőben őket.

Előmelegítettem a sütőt 180 fokra. Felkarikáztam a padlizsánt és a cukkinit, belepakoltam őket egy tepsibe, sóztam, borsoztam, megszórtam aprított kakukkfűvel és rozmaringgal a zöldségeket, majd meglocsoltam olívaolajjal és kézzel összeforgattam az egészet. A vöröshagymát én kifelejtettem, de ha szeretnétek, karikázzatok fel egy fejet és azt is keverjétek a zöldségekhez. Ráhelyeztem a hússzeleteket, ráöntöttem a lecsót és még kb. 1,5 deci paradicsomlevet is öntöttem hozzá, szórtam még rá kakukkfüvet és rozmaringot, majd alufóliával lefedve betoltam a sütőbe kb. 40 percre, míg minden átpuhult. Ha túl sok levet engedne, az utolsó 10 percben vegyétek le róla a fóliát.

Köretnek nekem elegendő volt a hús alatt sült zöldség, de nagyobb étkűeknek a párolt rizs, köles, vagy hajdina, vagy édesburgonya is tökéletes választás lehet.

Cukkinis csicseriborsós lecsó

Csapjunk a lecsóba, mert idén el vagyok maradva kissé ezen a téren. Mondjuk nem tartom magam egy nagy lecsó rajongónak, de jó kaja az tény, egyszerű, gyors, minden rotyog a fazékban és tényleg nem csak paprikával és paradicsommal érdemes készíteni, hanem jöhet a cukkini és padlizsán lazán franciásan vagy  akár csicseriborsó is.

Utóbbi talán szokatlan összetevő ebben az ételben, és majd jól a fejemre olvassák, hogy mit keres a csicseri a lecsóban??? De ez engem egyrészt nem zavar, másrészt meg nagyon finom és számomra ez így lett most laktató. Kenyeret nem eszek mellé, az üres szénhidrát, és egymagában pedig egy óra múlva éhes leszek az “alap” lecsótól, így viszont egész délután kitart az ebédem. Van benne még egy “varázslat”, a tojáshoz kevert kurkuma, ez nem kötelező viszont mostanában rákattantam, és a rántottához is keverek egy csipettel.

Az egész étel amúgy baconnel indul, ami nálam szintén ritka, de most ezt kívántam, nem sokat tettem bele, nem lett zsíros, éppen csak ott az íze. A Férfi is jól lakott vele, az ő adagjához még kevertem pár kocka rozskenyeret, ami olívaolajon pirult előtte. Jó sok petrezselyem, hogy valami friss zöld is legyen a tetején és már lehet is kanalazni.

Hozzávalók 3 főre:

5 szelet bacon

1 nagy fej vöröshagyma

3 db paprika

3 db paradicsom

1 nagyobb méretű cukkini

15 dkg főtt csicseriborsó

4 db tojás

1 mokkáskanál kurkuma (elhagyható)

só bors

fél csokor petrezselyem a tetejére

A bacont felcsíkoztam és lepirítottam egy serpenyőben. Mivel kevés zsiradék sült ki belőle tettem még hozzá egy pici kókuszolajat, majd rászórtam a felaprított hagymát, mikor üvegesre pirult, ment hozzá feldarabolt paprika és paradicsom. Sóztam, borsoztam, fedő alatt pároltam, kb. fél deci vizet is öntöttem hozzá, hogy szaftosabb legyen a végeredmény. Mikor a paprika és paradicsom majdnem teljesen átpuhult, hozzáadtam a felkockázott cukkinit is, majd a főtt csicseriborsót is, hogy az is átvegye az ízeket.

A tojásokat felvertem, hozzákevertem a kurkumát és mikor az összes zöldség megpuhult, beleöntöttem a serpenyőbe. Folyamatos keverés mellett pár percig hagytam, hogy a tojás is megfőjön. Ez ízlés dolga, én nem szeretem nagyon taknyosan, inkább tovább főzöm egy kicsit. Végül friss petrezselymet szórtam a tetejére és tálaltam.

Bazsalikomos lecsó

Lecsóra vágytam, mert mindenki azt emlegeti mostanában, “lecsót főztem”, “úgy ennék egy lecsót” “húú idén még nem főztem lecsót”…Na jó, hát akkor együnk lecsót, ezúttal kicsit más stílusban, de nem kevésbé ízletesebben, mint a hagyományos. Sőt, nekem ez jobban ízlett csak halkan zárójelben jegyzem meg….

DSCF9721Ráadásul én tojással szeretem a legjobban, ebben viszont nincs tojás, de mégis olyan az állaga, mintha lenne…. Az ötlet onnan, hogy lapul egy recept a blogon, még hozzá a Pappa al pomodoro, vagyis  toszkán paradicsomleves, ami a jó sok paradicsommal , bazsalikommal, fokhagymával készül és a végén szikkadt kenyér sűríti be.

Na már most én ezután áhítoztam, és lecsó után természtesen, így összekombináltam, kettő az egyben étel lett. Annyira jó, ha van otthon száraz kenyeretek, akkor felhasználhatjátok ebben, jó sok hagyma, paprika, pari, és kész. Úgyhogy lecsót főzni jó, akárhogy is készítitek, most érdemes nekiállni, mert jön a tél aztán csak álmodozunk róla. Kivéve, aki eltesz belőle télire is, de az idén biztos nem én leszek…

DSCF9723

Hozzávalók 2 adaghoz:

2 nagyobb paprika

2 nagyobb paradicsom

1 közepes fej vöröshagyma

1 teáskanál szárított bazsalikom

4-5 levél friss bazsalikom

2 kisebb szelet szikkadt (rozs)kenyér

só, bors

kókuszolaj

A vöröshagymát kevés kókuszolajon üvegesre pároltam,  hozzászórtam a darabokra vágott paprikát, majd a paradicsomot. Sóztam, borsoztam,  megszórtam a szárított bazsalikommal, öntöttem alá 1 deci vizet és lefedve kb. fél óráig főztem, míg minden átpuhult. Ha nagyon besűrűsödne, akkor pici vizet lehet még aláönteni.

Ezután botmixerrel kicsit krémesebbé varázsoltam, ezt nem muszáj, de szerintem így finomabb lesz. Nem kell teljesen krémmé turmixolni, maradjanak benne darabok. Ezután visszatettem a gázra, öntöttem alá fél deci vizet még és belemorzsoltam a kenyeret. Megvártam, míg még egyszer felforr, rottyan egyet, kicsit besűrűsödik és elzártam a gázt, végül belekevertem a friss bazsalikomot is.

DSCF9726

 

Lecsó gerslivel

A legjobb megoldás nyáron, ha túl régóta várakozik a hűtőben a paradicsom és a paprika.

DSCF7379Velem is ez történt, bevásároltam a piacon paprikából, majd megérkeztek a szülők édeslányompaprikátishoztam felkiáltással és a nyóc üveg lekvár mellé pattant is fel a konyhapultra egy szatyorral. Jujj de jó, mert alig volt csak 1 kg itthon belőle, és a zöldségek közül ezt eszem a legritkábban.

Sebaj, ennél nagyobb problémám sose legyen, kaja nálam kukába nem kerül, akárhogy is, de elfogy, átalakul, felszívódik, bármi.

A lecsót amúgy többnyire tojással szoktam készíteni, és kenyér nélkül eszem, de tojást most nem vala és egyébként is tartalmasabb ebédre volt szükségem, így fel kellett turbóznom egy kicsit, hogy túléljem vele a délután és egy edzést. Az árpagyöngyre esett a választásom, mert tetszik a neve, másrészt pedig régen ettem már gerslit és az ilyen szaftosabb ételekhez érdemes kipróbálni. Nagyon jó immunerősítő és roboráló hatású gabonaféle, már a római gladiátorok is árpából készült kását fogyasztottak egy-egy küzdelmes nap után.

Külön főztem a lecsót és a gerslit, de akár meg is spórolható egy edény, és együtt is lehet rotyogtatni a kettőt, sőt szerintem bográcsban főzve még finomabb lehet!

DSCF7377

Hozzávalók 2 főre:

2 db paprika

2 db paradicsom

1 nagy fej vöröshagyma

1-2 gerezd fokhagyma

1 kis darab szalonna

2 deci gersli

1 teáskanál pirospaprika

só, bors

A gerslit a rizshez hasonlóan dupla mennyiségű vízben feltettem főni.

A szalonnát felkockáztam és egy száraz serpenyőben zsírjára pirítottam, erre tettem rá először a hagymákat, majd mikor üvegesedni kezdett, ment hozzá a feldarabolt paprika és kb. 5 perc után a paradicsom is. Fűszereztem, picit vizet öntöttem alá, majd lefedve hagytam főni, míg minden átpuhul.

A végén lehet tojással dúsítani, én azt most kihagytam, csak szimplán belekevertem a puha gerslit.

 

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!