A hátatok közepére sem kívánjátok a húst? De nem akartok éhezni és laktató ételre vágytok? A megoldás a curry lehet. Legalábbis én húsmentes napokon szinte mindig ezt választom és még A férfi sem ellenkezik, hanem nagy kanállal lapátolja befelé.
Csicserit rendszeresen használok ilyen currykbe, de karfiollal még nem párosítottam, viszont ezentúl fogom, pláne, hogy a karfiolt sütöttem és nem pároltam, így más lett a textúrája és az íze is finomabb szerintem. Legtöbbször egymagában eszem a curryt rizs nélkül, viszont most volt otthon hajdina, abból is a pörköletlen fajta, ami sajnos nem olyan finom, mint a pörkölt és csak úgy simán megfőzve, elég nyögvenyelősen sikerült elfogyasztani legutóbb. Most viszont belecsempésztem a currybe, jó szottyosra készítettem emiatt is, és mert a curry akkor jó, ha szaftos, és lám a hajdina is egyből más színben pompázott, az ízét átjárta a sok fűszer, mondhatni az egyik legjobb curry kerekedett ki így eddigi pályafutásom során.
Hozzávalók 4-5 főre:
25 dkg csicseriborsó
1 fej karfiol
2,5 deci hajdina v rizs
1 fej vöröshagyma
2 deci paradicsomlé
2 deci víz
1 teáskanál kurkuma
fél mokkáskanál chili
1 teáskanál édes pirospaprika
1 mokkáskanál fahéj
1 teáskanál római kömény
(a fenti fűszerek helyett bármilyen curry fűszerkeverék is jó, garam masala, madras curry stb.)
1 csokor petrezselyem v koriander
A csicseriborsót beáztattam pár órára, majd megfőztem, leszűrtem. Természetesen konzerv csicseri is jó, úgy még gyorsabban kész az étel. Míg a csicseri puhult, a sütőt előmelegítettem 200 fokra, rózsáira szedtem a karfiolt és addig sütöttem, míg a teteje kicsit megpirult és roppanósan puha lett. Két és félszeres mennyiségű vízben puhára főztem a hajdinát is.
Felkockáztam a vöröshagymát, kevés kókuszolajon üvegesre pároltam, majd hozzászórtam a csicserit, karfiolt, fűszereket és pár percig együtt pirítottam őket, majd hozzáöntöttem a főtt hajdinát, a paradicsomlevet és a vizet is. Kb. 5-10 percig rotyogtak együtt, hogy az ízek összeérjenek. Ha szükséges és még szaftosabbra szeretnétek, lehet még paradicsomlevet vagy pici vizet hozzáönteni.
Tálaláskor a tetejét megszórtam petrezselyemmel.
Még több curryreceptet ITT TALÁLTOK!


Elég sok curry recept van már a blogon, de húsos talán még nincs. Na jó, talán egy csirkés van valahol. A legjobban egyébként én is a húsmentes verziókat kedvelem, hiszen általában elég laktatóak azok magukban is, pláne a lencsések, de most egy ilyen hard core verzióra vágytam marhahússal.
Hozzávalók:
Múlt hétvégén pont valami tökös mákos cuccon járt az eszem, mivel A férfi már rájött, hogy neki biza jogosultsága van csak úgy rábökni egy receptre a blogon, és bociszemekkel célozgatni rá, hogy nem-e lehetne-e ugyan ez meg az vagy amaz a mai ebéd, vacsora, uzsonna, tízórai? És mivel a tökös mákos palacsintára esett a választása, hát bevásároltam hozzá, de közben szembejött ez a recept. Annyira guszta volt a fotón, hogy nem tudtam ellenállni neki és mivel a lentojás az egyik főszereplő és véletlenül pont az orrom előtt hevert a pulton a titkos hozzávaló, amivel a vegánok a tojást helyettesítik, hát muszáj volt ezt megsütnöm.
Hozzávalók 15 x 30 cm-es kis méretű tepsihez:
A taco kis lepény, a mexikói konyhából szerintem sokan ismeritek, csak úgy, mint a tortillát, fajitast, melyeket nagyobb méretűre sütnek. Eredetileg kukoricalisztből készülnek, a töltelék bármilyen lehet, húsos, halas, a sok zöldség alap, mellé pedig babpüré vagy quacamole vagyis avokádókrém dukál. Én viszont most utóbbi kencék helyett vega majonézt készítettem hozzá, ami tulajdonképpen egy napraforgómag krém. Érdemes kipróbálni, mert nagyon egyszerű és semmi extra hozzávalót nem kell beszerezni hozzá.
Hozzávalók:
Szerintem az egyik legjobb rántott halas recept, amit eddig készítettem, a szezámmag nagyon jó ötlet, ahogy ropogósra pirul a külsején, és senki nem mondaná meg azt sem, hogy nem hagyományos liszttel van panírozva, hiszen a rizslisztnek elég semleges az íze. Úgyhogy használjátok bátran ilyen célra is!
Hozzávalók 4 főre:
Sikerült megvennem a piac legnagyobb sütőtökét, nagyon jó ötlet volt, pláne, hogy a vásárlás elején tettem ezt, tehát 3 kg súllyal sétálgattam tovább aztán persze ez mindig nőtt, így rögtön le tudtam az aznapi köredzést is. Na jó, csak a bemelegítés részét.
Hozzávalók:
Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy sütőtökös humuszt készültem gyártani, vagyis csicseriborsóval szerettem volna kombinálni a tököt. Hogy került bele padlizsán? Nem tudom, de tényleg. Bementem a boltba csicseriborsóért és sütőtökért, majd kitettem otthon a pultra egy sütőtököt és két padlizsánt, hogy a kettő között mi történt fogalmam sincs, de elgondolkodtam, hogy normális vagyok-e. Egész egyszerűen a csicseri aznap padlizsánná változott a fejemben… Nagyon nem estem kétségbe, biztos egy jel volt, hogy nekem padlizsános tökös krémet kell kreálnom. Ám legyen.
Hozzávalók:
Eszembe jutott egyik nap, hogy idén nyáron még nem is ettem kukoricát, mondjuk annyira nem is hiányzott. Egyszer estem kísértésbe a nyaralás alatt, mikor megcsapott a grillezett kukorica illata, de aztán a következő sarkon a grillezett hal illata és látványa győzött és lett ismét a vacsorám.
Mindenki – tisztelet a kivételnek- , panaszkodik, hogy meleg van. Nyár van. Ennyi. Pont. Eddig is voltak nyaranta olyan napok, hetek, amikor bizony a hőmérő higanyszála 40 fokra is felkúszott. De télen meg ugyanezek az emberek panaszkodnak, ha hideg van. Nem kéne inkább kihozni a melegből és hidegből a legjobbat, és örülni, hogy nem nyáron van 15 fok zuhogó esővel?? Nem értem őket, de nem is baj, én szeretem a meleget és imádom a főzés nélküli gyümölcsleveseket!
A lényeg, hogy legalább kétféle gyümölcs legyen benne, mindegyik puha érett és édes, plusz édesítésnek kiváló valamilyen aszalt gyümölcs, én a datolyát csípem legjobban erre a célra, de tökéletes a nyírfacukor is, és kell egy csipet só, hogy mindezt kompenzálja. Utóbbit most bátran néhány darab maradék szárított, enyhén sós és nem olajban tocsogó aszalt paradicsommal oldottam meg. Senki nem mondta volna meg, hogy paradicsom is került bele amúgy, ez az én titkom maradt.
Hozzávalók 3 adaghoz:

