Pálmafa Project

Kókusztejes currys halleves

Az ünnepi halleves nem csak a hagyományos halászlé lehet, ez a pikáns citromos távol-keleti ízvilágú étek bizony megállja a helyét, akár karácsonykor is.

DSCF9006Mondjuk, ha egy tányérba kókusztejet öntenek és curryt szórnak hozzá én szerintem azt is vidáman ellefetyelem, annyira bejön ez a páros együtt…. És még mielőtt megköveznek, hogy holmi thai kaját próbálnék tolni szent karácsony ünnepén a magyar vendégsereg orra alá, elárulom, hogy a magyar halászlevet is nagyon szeretem és bármikor szívesen megeszem. De idén akkor sem az lesz, pont.

Ez a citrusos leveske kissé talán könnyedebb, elkészíteni is pofon egyszerű, sőt tovább megyek, ha valaki nem szereti a halat, akkor sem kell kétfélét főzni, mert mielőtt a hal belekerül, nyugodtan tegyetek félre pár tányérnyit külön és higgyétek el, hogy a kedves vendég kicsit sem fogja azt érezni, hogy “hiányos” félig kész ételt kapott. Tehettek bele többféle zöldséget, fehérrépát, zellert is és akkor még tartalmasabb lesz. Repeta esélyes, mindig főzzetek többet belőle!

DSCF9009

Hozzávalók 4 főre:

4 szelet halfilé (nálam tőkehal)

3 deci kókusztej

1 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

2 db közepes sárgarépa

1 kis doboz kukoricakonzerv

ugyanennyi fagyasztott zöldborsó

fél hüvelykujjnyi gyömbér

fél citrom leve

2 evőkanál currykeverkék (madras v garam masala tökéletes)

ha nincs currykeverék: 1-1 mokkáskanál római kömény,kurkuma, chilipor, koriander, csipet fahéj

kókuszolaj

Tálaláshoz: fél citrom leve, petrezselyem

A felaprított hagymákat kevés kókuszolajon megpároltam, majd rászórtam a fűszereket, belereszeltem a gyömbért, átkevertem az egészet, hozzáadtam a felkarikázott répát, és a zöldborsót, majd kb. 1 percig együtt pirítottam őket kevergetve, majd felöntöttem 6 deci vízzel és lefedve hagytam főni.

Mikor a zöldségek majdnem megpuhultak, hozzáadtam a leveshez a lecsöpögtetett, leöblített kukoricát, kisebb darabokra vágott halat, felöntöttem kókusztejjel és 5 percig még együtt főztem őket, majd elzártam a gázt és belefacsartam a citromlevet illetve megszórtam friss petrezselyemmel.

Málnás tejbeköles, hogy jól induljon a reggel

Garantáltan jól indul a nap, ha ez kerül a kezetek közé a hűtőbe nyúlva!

20150709_062134 (1)A múlt heti lehűlés hozta viharban rongyosra ázva, de felfrissülve estem a lakásba szinte szó szerint, a szélnek hála. Miután végre levegőhöz jutottam és huzatot tudtam varázsolni, úgy döntöttem, hogy muszáj felhasználnom a maradék kókusztejet a hűtőben, így a frissen vásárolt málna is örülni fog. Mivel nem volt másnapra reggelim, így értelemszerű volt, hogy a tejben biza valamit meg kell főzni, ezért a kölesre esett a választás, azt már úgyis régen ettem.

Sanszos volt, hogy még este azon melegében befalom, de hősiesen távol tartottam magam tőle, míg kihűl. Na jó, csak néha jártam rá egy kis kanállal…. Meg van benne minden amire reggel szükség lehet, tápláló szénhidrátforrás, ráadásul gluténmentes, friss vitamindús gyümölcs, amihez a kókusztej remekül passzol. Ha utóbbi nincs otthon, főzzétek sima tejjel, és keverjetek hozzá kókuszreszeléket, úgyis mennyei lesz. Nekem nem lett túl édes, így reggel még megfejeltem egy kanál eperlekvárral.

20150709_062258Hozzávalók 2 pohárhoz:

1 bögre köles (2,5 deci)

20 dkg málna

5 deci kókusztej (ha folyósabbra szeretnétek akkor 6 deci)

csipet himalája só

1 evőkanál nyírfacukor

1 fél mokkáskanál vaníliapor

Tálaláshoz: eperlekvár vagy málna-, ribizlilekvár

A kölest megmostam, egy edénybe tettem, felöntöttem a kókusztejjel, beleszórtam a cukrot, a vaníliát és a sót, majd lassú tűzön lefedve puhára főztem. Mikor már majdnem beszívta az összes tejet a köles, akkor elzártam alatta a gázt és lefedve még negyed óráig állni hagytam, hogy teljesen átpuhuljon.

A málnát megmostam, lecsöpögtettem és a köleshez kevertem, hűlni hagytam, tálakba kanalaztam, majd egy éjszakát a hűtőben töltött.

 

Kókusztejes zöldborsófőzelék mángolddal

Egy főzelék, ami eltér a megszokottól. Nincs benne tej és liszt, a kókusztejes csicseriborsós habarástól viszont krémes, enyhén édeskés az íze, amit jól ellensúlyoz a zöld citrom fanyar íze és a fűszerek.

DSCF7487Ez lett a második receptem a mángolddal, ugyanis az irodai balkonkertben nőtt egy csokorra való harsány zöld levél. Ritkán teszek ilyesmit főzelékbe, most is próbáltam megakadályozni, hogy szegény mángoldból egy fonnyadt valami legyen, ezért csak az utolsó pár percben került bele. Így még lehet rajta mit harapni.

Mivel érkezett egy szatyor friss vegyszermentes zöldborsó is, így adott volt, hogy bemutassam őket egymásnak. Jelentem, egész jól összebarátkoztak.

Ebben nagy segítségem volt ismét a kókusztej. Dehát, ez van, nem tudok tőle elszakadni, ha hasonló ételek sűrítéséről van szó. Persze lehet mással is készíteni, de a kókusztej krémesen édeskés íze sajnos nem pótolható mással, és az bizony itt hiányozni fog.

Mivel ezer éve nem ettem bundás kenyeret, így előrántottam egy jobb napokat is látott teljes kiőrlésű kifli maradékot és újjá varázsoltam a serpenyőben pár perc alatt. A főzelék is örült neki, én meg pláne, egyenesen repetáért kiáltott.

DSCF7493Hozzávalók:

25 dkg zöldborsó

1 kisebb csokor mángold (6-8 közepes levél kb.)

1 fej vöröshagyma

1 deci kókusztejszín

1 evőkanál csicseriborsóliszt

1 evőkanál zöld citromlé

1-1 teáskanál őrölt gyömbér és római kömény

só, bors

1 evőkanál kókuszzsír

Feltétnek: bundás kenyér v kifli

A kókuszzsírt felforrósítottam, rádobtam a hagymát és üvegesre pároltam, majd beleszórtam a zöldborsót, felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ellepje, sóztam, borsoztam, megszórtam a gyömbérrel és római köménnyel, majd lefedve puhára főztem.

A mángoldot apróra vágtam, a kókusztejszínben elkevertem a csicseriborsólisztet.

Mikor a borsó megpuhult, beleszórtam a mángoldot, pár percig főztem csak, hogy ne fonnyadjon meg nagyon. Ezután egy merőkanál forró lével simára kevertem a kókusztejes habarást, majd a főzelékhez öntöttem. Megvártam míg ismét felforr, rottyan egyet és elzártam a gázt. Ekkor facsartam bele a citromlevet, majd friss bundázott kifliszeletekkel tálaltam.

Epres, áfonyás, cseresznyés gyümölcsmártás kesumorzsával

Energiabomba, vitaminforrás, és folyadékutánpótlás egy tányérban. Ja és a legfontosabb, az íze, na az mesés.

DSCF7367Ha érik a cseresznye és a meggy, akkor részemről kihagyhatatlan eledel a gyümimártás darával.

Főzni is lehet, de minek, ha anélkül is finom, tisztán érződik a gyümölcs igazi íze, nem nehezíti el a liszt, ráadásul a glutén és laktózérzékenyek is fogyaszthatják,  mert tej sincs benne, csak növényi, ami most kókusz. De ezt lehet variálni kedvetek szerint. A lényeg a gyümölcs, jó sok és minél többféle legyen, elsősorban piros bogyós, annál finomabb lesz.

Igaz, hogy imádom a daramorzsát, de elkészíteni néha macera, pláne ha meleg van, nekem nincs kedvem a gáz mellett állni és kevergetni, míg megszívja magát. Elő a magokkal, aztán csak pár perc a serpenyőben, mert pirítva jön ki az igazi aromájuk. Fel lehet még turbózni zabpehellyel, zabkorpával is.

Semmilyen plusz cukrot nem tettem bele, mert elég édesek voltak a gyümölcsök, de pici mézzel lehet édesíteni, ha szükséges. Minden nap megenném….

20150606_081739-2

Hozzávalók adagonként:

kb. 15-20 dkg piros bogyós gyümölcs vegyesen (nálam cseresznye, eper, áfonya)

1 deci kókusztej (lehet rizstej, mandulatej, sima víz, v tehéntej, joghurt is)

morzsához:

2-3 evőkanál kesudió, vagy dió, mogyoró ill. bármilyen magőrlemény

1-2 evőkanál zabpehely v zabkorpa is mehet hozzá,de ez nem muszáj

A gyümölcsöket megmostam, a cseresznyét kimagoztam. Kb. a fél adag gyümölcsöt a kókusztejjel összeturmixoltam, a másik felét félretettem.

A kesudiót a zabpehellyel egy száraz serpenyőben pár perc alatt megpirítottam, majd ledaráltam.

A gyümölcsturmixot tányérba öntöttem, beletettem a félretett gyümölcsöket és megszórtam a kesus zabos morzsával.

 

Csicseriborsó-spenót curry bulgurral

Fűszeres, kiadós étel, amiből nem lehet kis adagot csinálni. Legalábbis nekem nem sikerült. 3 főre készült volna, ehhez képest egy regimentnek is elegendő ez a mennyiség.

DSCF7328De legalább egy ideig nem kellett főzni, hűtőben eláll pár napig, és le is lehet fagyasztani akár.  Sőt elő is lehet készülni vele előző nap, így nem tart sokáig másnap az asztalra varázsolni.

Aki rendszeresen olvas, tudja, hogy imádom a curryket, bár most egy ideig hanyagoltam ezt a fűszert, ám most mégis megkívántam egy újabb verziót. Abszolút nem hiányzik ebből sem a hús, a csicseriborsó a magas fehérjetartalma miatt kimondottan ajánlott a vegáknak, sportolóknak vagy aki nem akar minden nap húst enni.

A kókusztej és a párolt spenót krémessé, selymessé teszi az ételt, a fűszerektől pedig megbolondul az egész. Most bulgurt választottam köretnek, fele annyi idő alatt megfő, mint a rizs, de helyette nyugodtan használjatok azt, vagy a kuszkusz is jó megoldás.

DSCF7340Hozzávalók 5-6 főre:

30 dkg csicseriborsó(lehet konzerv is)

30 dkg spenót

2 bögre bulgur

1 nagy fej vöröshagyma(újhagyma is lehet)

2 duci gerezd fokhagyma

4 deci kókusztej

1 teáskanál madras curry keverék

1 teáskanál kurkuma

2 evőkanál kókuszszír

A csicseriborsót beáztattam egy napra, majd előző este enyhén sós vízben puhára főztem, leszűrtem. A spenótot megmostam, kis darabokra tépkedtem.

Másnap egy serpenyőben felhevítettem a kókuszzsírt, a  hagymákat megpároltam rajta, rátettem a spenótot, sóztam, borsoztam, megvártam, míg összeesik. Ezután hozzáadtam a csicseriborsót, felöntöttem a  kókusztejjel, megszórtam a fűszerekkel és pár percig együtt rotyogtattam őket, míg a mártás kicsit besűrűsödik.

Ezalatt a bulgurt, a rizshez hasonlóan kétszer annyi mennyiségű sós vízben puhára főztem, majd tálaltam a curryvel a tetején, friss petrezselyemmel megszórva.

 

Répafőzelék pirított földi mogyoróval

Itt egy jó megoldás, ha répafőzelék undoritiszben szenvednétek. Meg vagyok győződve róla, hogy kókusztejjel bármit el lehet adni.

DSCF7125Majdnem tettem bele curryt, de még mindig nem kívántam meg eléggé ugyebár, így csak kurkuma került hozzá attól szép sárga a színe. Az egyik kedvenc fűszerem a római kömény pedig szintén csavart egyet az ízén, hogy még véletlenül se a hagyományos menzai ízvilág köszönjön vissza, amiben megáll a kanál a sok liszttől.

Mostanában divat lett kurkumát szedni kapszula formájában, én abból köszönöm nem kérek, inkább szóróm az ételbe vagy turmixba keverve is isteni, és akkor még hőhatás sem éri. Nagyon jó baktériumölő, gátolja, lassítja a rákos sejtek szaporodását, vesebetegnek is ajánlott, koleszterint csökkent, állítólag megakadályozza a lábszagot… Utóbbit vajon hogy kell elképzelni, be kell szórni vele??? Ja és még egy érdekesség megragadta a figyelmemet, hogy megvéd a rákkeltő anyagoktól, különösen a környezetünkben lévő dohány füst káros hatásaitól. Nos, akkor én most beszórom vele a szomszéd ajtajától az ablakomig tartó sávot azt hiszem. De lehet a szomszédaimat kéne inkább kurkuma felhőbe burkolni…

Szóval liszt nincsen benne egy szem se, glutén és laktózmentes eheti főzelékünk. Mogyoró helyett még a mandula lehet jó alternatíva a tetejére. Ne hagyjátok ki szerintem!

DSCF7131Hozzávalók 2 adaghoz:

2 db nagyobb méretű répa v 4 kisebb

1 kis fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

2-3 deci kókusztej

1 csipet cayenne borsos chilipor

1 mokkáskanál kurkuma

fél mokkáskanál római kömény

2 evőkanál aprított petrezselyem

5 dkg sótlan, pörköletlen földimogyoró

fél evőkanál kukoricakeményítő

1 evőkanál kókuszzsír

A répákat meghámoztam és vékonyan felkarikáztam. A vöröshagymát felaprítottam és a kókuszzsíron üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a szintén apróra vágott fokhagymákat és a répát. Pár percig együtt pároltam őket, míg a répa elkezdett kicsit karamellizálódni. Ezután felöntöttem a kókusztejjel, amennyi éppen ellepi, megfűszereztem és lefedve főztem lassú tűzön, míg a répa roppanósan puha lett. Ami annyit jelent, hogy még nem esik szét magától és van mit rágni rajta.

A keményítőt pár kanál hideg vízben simára kevertem és a végén a főzelékhez öntöttem, mikor besűrűsödött, elzártam a gázt alatta. Semmi gond, ha túl sűrű lenne, pici kókusztejjel lehet rajta hígítani.

A mogyorót egy száraz serpenyőben megpirítottam és tálalásnál szórtam a főzelékre az aprított petrezselyemmel együtt.

Mindenmentes diós almás mini torták

Nyers nassolnivalót készíteni jó móka. És nem azért, mert így égethető le legkönnyebben, és leggyorsabban a darálógép motorja, hanem, mert amúgy nem nagyon lehet őket elrontani.

DSCF6227Persze előfordul, velem pláne, hogy külsőre nem mindig lesznek olyan csinosak, mint elsőre terveztem, de mivel nincs benne olyan alapanyag, amit nyersen ne lehetne megenni, így ha másnem nagy kanállal, de elfogy…

Na jó, ez nem volt annyira pozitív bevezetés, úgyhogy gyorsan hozzáteszem, hogy az előbbi veszély itt nem állt fenn. Az történt, hogy szerettem volna végre a nyers kakaóvajat is kipróbálni, amit ajándékba kaptam. Először nem a konyhaszekrénybe tettem, hanem a fürdőszobába, hogy inkább kenem, mint eszem és egyből fiatalodok 10 évet. Miután ez megtörtént, átírattam a személyim és kihoztam a csoda kencét a konyhába is.

DSCF6228

 

A kakaóvajat egyébként a kakaóbabból állítják elő, gazdag telítetlen zsírsavakban, így vaj helyett ideális sütemények készítéséhez, illetve külsőleg használva ápolja és hidratálja a bőrt, ideális napozáshoz, ha a csoki barna szín elérése a cél.

Tény, hogy a nyers desszertek egészségesek, de nem feltétlen kalóriaszegények. Ez a sütike sem mondható annak, úgyhogy fogyókúrázók inkább reggel vagy délelőtt falatozzanak belőle. Abszolút laktató, egy darabtól is már jó pár óráig lehet pörögni!

DSCF6233

Hozzávalók 6 darabhoz:

Alaphoz:

10 dkg darált dió

4 evőkanál kókuszreszelék

1 marék datolya v más aszalt gyümölcs

1,5 deci kókusztej

1 evőkanál kakaóvaj(INNEN) v kókuszzsír is jó helyette

csipet Himalája só

Krémhez:

2 db alma

1 fél hüvelykujjnyi gyömbér

1 evőkanál karobpor vagy étkakaópor vagy darált kakaóbab

3 evőkanál kakaóvaj vagy kókuszzsír

csipet Himalája só

A datolyát pár órára vízbe áztattam, hogy megpuhuljon, majd az összes hozzávalót ami a torta alapjához kell egy mély tálba tettem és leturmixoltam botmixerrel. Egy aprítógéppel még könnyebben boldogultok.

Ezután fogtam egy muffin tepsit lefedtem folpackkal és kb. 2 csapott evőkanálnyi masszát belenyomkodtam mindegyik mélyedésbe, majd betettem a mélyhűtőbe, míg a krémet elkészítettem.

Meghámoztam az almát és lereszeltem, a gyömbért szintén. Hozzákevertem a karobport, sót, a kakaóvajat, amit előtte nagyon alacsony lángon megolvasztottam. Mikor olvadni kezdett már le is húztam a gázról, hogy minél kevésbé érje hő. Alaposan összekevertem az egészet, majd ezen is átmentem a botmixerrel, hogy püré állaga legyen.

Kivettem a mélyhűtőből a muffin tepsit és mindegyikre kb. egyforma arányban rákanalaztam a krémet, majd visszatettem a hűtőbe, hogy kicsit megszilárduljon.

Banános csokiturmix csoki nélkül?

Ki ne szeretné a csokis banánturmixot, vagy a csokis bármilyen más gyümölcsös turmixot? És bizony nem feltétlen szükséges bele csokit, cukros kakaóport tenni, vannak más alternatívák amik nem csökkentik a csokis ízt, sőt!

Valljunk be szerencsés vagyok, mert a héten valamilyen apró csoda folytán többször ért meglepetés és minő véletlen, hogy ehető kincsek érkeztek hozzám, amitől fülig ért a szám természetesen.

20150301_072932Először is, hálám a bloggertársakat kíséri, Kertitörpét és Mr. & Mrs. Greenlove-ot, amiért a kizárólag organikus és tiszta élelmiszereket tartalmazó webáruházuk választékából, olyan meglepiket válogattak nekem össze, amik amúgy is már régóta izgatták a fantáziám.

Az egyik a nyers kakaóbab, ami az istennők tápláléka, így kihúztam magam és próbáltam kultúráltan ráugrani a zacskó tartalmára… Igen, belőle készül a csokoládé ugyebár, de sajnos a boltokban kapható csokik 90%-ának köze nincs már a nyers kakaóbabhoz mire a gyárból a polcra kerül, és a hátsó fertály növelésen kívül nem sokat ad a szervezetünknek. Na jó, némi boldogsághormont néha napján…Pedig amúgy a kakaóbab szuper tápanyagforrás, kiemelkedően magas a magnéziumtartalma, de foszfor, kálium, réz is található benne és antioxidánsokban is gazdag. A benne lévő koffeinnek köszönhetően ébren tart, serkenti az agyműködést, de A, D, E, és B-vitaminokban is bővelkedik.

20150301_073332A karobporról most nem regélnék, mert már korábban megtettem, és ITT elolvashatjátok, szinte ugyanazt az élményt nyújtja ízben és gyakorlatilag árban is, mint a kakaó, csak éppen nincs benne koffein és alacsonyabb a zsírtartalma.

A másik fura szerzet, amit a csomag rejtett az egy fehér por volt és nem illegális. Ő lenne a baobab por. A baobabot az élet fájának is nevezik, közismertebb neve majomkenyérfa. A baobab por pedig a szárított termés őrleménye. Háromszor annyi C-vitamin van benne, mint a narancsban és kálcium tartalma is többszöröse a tejben található mennyiségnek. Szintén bővelkedik antioxidánsokban. Az íze gyümölcsös, enyhén savanykás, így az a legjobb, ha turmixokhoz, joghurtba, zabkásába keverve fogyasztjátok, egy kis kanálnyi elég is belőle.

Egyből egy banánalapú turmix jelent meg lelki szemeim előtt, amiben szerettem volna megízlelni a fenti alapanyagokat és minő véletlen, miután felírtam a bevásárlólistámra a banán szót, 5 percen belül érkezett  hozzám ajándékba 2 kilónyi belőle…Legközelebb még írok pár dolgot arra a listára asszem…

Szóval, ha van kedvetek elő a turmixgépekkel és variáljátok kedvetekre akár a régi megszokott hozzávalókat az újdonságokkal. Megéri,  mert elronthatatlanul finom!

DSCF6119Hozzávalók 4 decihez:

1 db banán

2 deci kókusztej (bármilyen más tej is jó)

1 deci víz (lehet kevesebb és több is picit, attól függően mennyire legyen sűrű)

1 evőkanál őrölt kakaóbab

1 púpos teáskanál karobpor

1 csipet őrölt fahéj

egy mokkáskanál baobab por

Mindent a turmixgépbe tettem, a banánt azért feldarabova, majd pár msp alatt krémes állagúra turmixoltam az itókát, megkoronáztam még kakaóbab darabokkal és  jól megittam.

 

Ízutazás Indiába - Zöldséges dahl

A dahl egy felturbózott lencsefőzelék tulajdonképpen. A vöröslencsének köszönhetően szinte a gyorsétel kategóriában is sorolhatnám, mert esküszöm, hogy forrástól számítva 15 perc alatt megpuhult. Az a fajta kaja amit minden héten meg tudnék enni és aki kóstolta eddig, az egyetértett velem. Jó fűszeres, de mégsem bántó, hiszen a kókusztej ismét megadja az egésznek azt a selymességet,  hogy csak a hmmm, de finom érzés marad utána.

DSCF6100Pár napja lélekben Indiában repültem, hogy miért azt el sem hinnétek talán, az egy másik blog témája lehetne, mindenesetre az ízek, és a zene képesek kicsit odavarázsolni, és azt az érzést kelteni bennem, mintha jártam volna ott egyszer réges rég…. Tán egy előző életben…

Régen nem álltak közel hozzám ezek a fűszeres étkek, de most nem kellett kétszer mondani, hogy nekiálljak a tányérra mini Indiát varázsolni, mert egy ideje már rendszeresen főzök curryket és szórom elég bőkezűen, a római köményt, a curryport, kurkumát, fahéjat, a kókusztejért meg odáig és vissza ugyebár…

DSCF6106Hogy miért érdemes kipróbálni Nektek is ezt az ételt? Mert egyszerű, de tényleg, és laktózmentes (a tetejére opcionálisan kanalazható joghurtot leszámítva), gluténmentes, a húsimádók sem fognak éhezni a bekanalazása után, de a feltét akár padlizsán helyett hús is lehet. Ha nem tudtok beszerezni kókusztejet, a tejszín sem fogja elrontani, a garam masala fűszerkeveréket is sok helyen lehet már kapni, de külön-külön is meg lehet venni a benne lévő fűszereket.

Nem kell a sűrítéssel bajlódni, habarás, rántás felejtős, mert a vöröslencsének kimondottan jót tesz, ha szétfő és az étel besűríti önmagát, de mégsem csak egy pempő lesz belőle, hiszen van benne némi roppanós karfiol is.

Egy próbát megér, de inkább többet!

DSCF6096Hozzávalók 4 főre:

30 dkg vöröslencse

1 fej karfiol

1 db padlizsán

1 fej vörös v lilahagyma

3 gerezd fokhagyma

2 deci kókusztej (lehet tejszín is)

2 teáskanál garam masala fűszerkeverék(római kömény, kardamon, szegfűbors, szegfűszeg, ánizs, szerencsendió, bors, babér)

1 teáskanál kurkuma

fél mokkáskanál cayanne bors

1 kis csokor petrezselyem

kókuszzsír vagy olaj

Tetejére: friss petrezselyem vagy koriander és kevés natúr joghurt passzol

A hagymát felaprítottam, és egy mély lábosban kevés kókuszzsíron üvegesre pároltam. Ezután beleszórtam a lencsét, felöntöttem kb. 1 liter vízzel, megszórtam sóval, borssal, és garam masalával, kurkumával, majd közepes lángon lefedve hagytam puhulni. (Maximum negyed óra kell neki.) Ezalatt rózsáira szedtem a karfiolt, felkockáztam a padlizsánt. A karfiolt a már félig megpuhult lencséhez adtam, belereszeltem a fokhagymákat is, ekkor már szinte teljesen elfőtte a vizét, úgyhogy itt öntöttem hozzá a kókusztejet és lefedve 5-10 percig főztem őket, amíg a karfiol is megpuhult. Ha nagyon besűrűsödne, akkor lehet mindig kevés kókusztejjel vagy vízzel hígítani.

A padlizsánt egy serpenyőben 1-2 kanál kókuszzsíron fedő alatt puhára pároltam,  sóztam, borsoztam, de még ehhez is lehet akár egy gerezd fokhagymát is reszelni. Mikor megpuhult, összekevertem a friss petrezselyemmel, majd a dahl tetejére kanalaztam, kevés joghurttal meglocsolva, de utóbbi nélküli is finom.

 

Ananászos csirke curry

A currys kókusztejes ételeket minden héten meg tudnám enni. Ez a fűszer a kókusztejjel karöltve a legtöbb zöldséget és még a húst is képes elvarázsolni és az egyik legegyszerűbb verzió, ha a hagyományostól eltérő, kicsit pikánsabb ízekre vágytok.

DSCF5751Otthon is egyszerűen és gyorsan összedobható ez a finomság. Ma már szinte bárhol hozzá lehet jutni friss ananászhoz is barátságos áron. Kókusztejhez szintén, de azt házilag is el lehet készíteni fillérekből. Sokszor főzök ilyet húsmentesen, de ha mégis húsra vágyok, akkor a csirkemell jó alany az ilyen kajákhoz.

A szárzeller nem kötelező bele, de nekem volt itthon maradék és jót tett a raguval még egy rostos hozzávaló, ami nem édes, a kókusztejjel és az ananásszal ellentétben.

Köretnek a párolt rizs tökéletes, én a kuszkuszt jobban szeretem, hamarabb elkészül, de amúgy meg vacsorára köret nélkül ettem úgy kalóraiaszegényebb, de mégis laktató. Érdemes kipróbálni!

DSCF5750

Hozzávalók 4 főre:

1 egész csirkemell filé felkockázva

5 deci kókusztej

1 ananász felkockázva

pár darab zellerszár

1 db vöröshagyma

1 mokkáskanál madras currypor

1 csipet chilipor

1 fél mokkáskanál kurkuma

só, bors

kókuszzsír

Köretnek 1 bögre rizs vagy kuszkusz

A vöröshagymát apróra vágtam, egy serpenyőben felolvasztottam a kókuszzsírt és azon üvegesre pároltam, ezután ment hozzá a csirkemell. Fehéredésig pirítottam, majd sóztam, borsoztam, megszórtam chilivel, kurkumával és a curryporral és lefedve puhulni hagytam kb. 20 percig.

Ezalatt az ananászt és a szárzellert is kis darabokra vágtam. A hús felöntöttem a kókusztejjel és hozzáadtam a zellert és az ananászt, megvártam, míg a leve kicsit besűrűsödik és elzártam alatt a gázt.

A kuszkuszt kétszer annyi forró vízzel leforráztam, megsóztam és 5 percig állni hagytam lefedve, míg átpuhul.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!