Pálmafa Project

Zimankóban a legjobb! - Narancsos forralt bor

Itt az idő forralt bort kortyolni! Van annál jobb ünnepek alatt, között, után, mint a szakadó havazásban egy jó séta után beülni a melegbe egy igazi fűszeres melengető itóka társaságában, amivel még a száradó bejgli is jobban csúszik?? Ugye, hogy nincs.

DSCF5492

Persze jó hangulatú kint a szabadban hóesésben utcai árusnál vett forralt bort is elszürcsölni, de én sajnos ritkán ittam jót ilyen helyeken. Egyrészt elforralják az összes alkoholt belőle, ami nekem még nem okozna akkora gondot, de amivel nehezen barátkozom meg, az a cukortartalma, mert legtöbbször az egy bögrébe jut annyi, amennyit én egy hónap alatt fogyasztok el…

Ezért is jobb otthon készíteni, így mindenki tudja szabályozni mennyire szeretné édesre, mert utólag is lehet még bele mézet is csorgatni. Mindenféle téli fűszer mehet bele, a narancs meg ad neki egy plusz frissességet, míg a gyömbértől pikáns lesz. És ha még mindig nem tudtatok volna ünnepi hangulatba kerülni, ennek az illatától biztos jókedvre derültök, az ízétől meg pláne…

Az jutott eszembe miközben készült, hogy miért kéne kimaradni azoknak is a jóból akik nem tudnak, vagy nem akarnak alkoholt inni, a gyerekekről nem is beszélve. Nemrég hozzájutottam jó minőségű vörös szőlőléhez, ami szerintem tökéletes lehet az alkoholmentes verzió elkészítéséhez. Most már egyre több helyen kapni ilyet, de akár sima fekete teát vagy gyümölcs teát is lehet főzni és fűszerezni még pluszban, mint a bort!

Jó móka, élvezzétek a telet!

DSCF5493Hozzávalók:

1 üveg száraz vörösbor/ vörös szőlőlé az alkoholmenteshez

3 deci víz

1 mokkáskanál egész szegfűszeg

1 evőkanál darabolt fahéj v 1 egész rúd

1 késhegynyi reszelt szerecsendió

1 fél hüvelykujjnyi gyömbér vékony szeletekre vágva

1 narancs leve

3 evőkanál nyírfacukor

1 evőkanál méz

A bort és a vizet egy lábosba öntöttem, beleszeltem a gyömbért, amit előtte megmostam, de nem hámoztam meg. Belefacsartam a narancs levét, megszórtam cukorral, rácsorgattam a mézet, beledobáltam a szegfűszeget és a fahéjat, belereszeltem a szerecsendiót, majd lassú tűzön, lefedve melegíteni kezdtem. Mikor a forrásponthoz ért, vagyis éppen elkezdett volna bugyogni, akkor elzártam alatt a gázt. Egy kis szűrő segítségével poharakba kanalaztam és jókedvűen elszürcsöltem.

 

Fáradtság űző turmix

Magas az anitoxidáns tartalma, immunerősítésre, vagy lemerült aksink feltöltésére tökéletes, mégsem műanyag dobozban van, nem kapszula, nem por állagú viszont finom! Ilyen egy jó itóka, amitől kívül belül szépek lesztek.

DSCF5142Elmesélem mi van benne. Tudom, hogy csak az íze számít. De akkor is elmesélem. Úgy kezdődik, hogy avokádóaz a zöld ovális alakú “izé” amit sokan még mindig csak messziről nézegetnek a boltban. Tessék kipróbálni, nem harap, ha éppen nem 500 Ft darabja, hanem mondjuk 200 akkor érdemes egy próbát tenni vele. Beton kemény általában, pár nap alatt a pulton megpuhul, de ha kap maga mellé egy banánt, ami átöleli a tálban, akkor gyorsabban megy neki. Az egyik legmagasabb antioxidáns tartalmú gyümölcs, több, mint 10 féle vitamin és még több ásványi anyag található benne.

A kurkuma is egyre inkább “divatba” jön mostanában, egzotikus íze és napsárga színe mellett, a rák megelőzésben tulajdonítanak fontos szerepet neki illetve az indiai orvoslás már több ezer éve alkalmazza számos betegség gyógyításában és megelőzésében. Igazi csodaszerként tartják számon. Az biztos, hogy nagyon pikáns keleties ízeket szoktam én is a tányérra varázsolni a segítségével.

A banántól lesz viszont igazán gyümölcsös jellege az egész sztorinak, hiszen az avokádónak elég semleges az íze, az inkább csak a krémességéhez járul  hozzá. Na és persze a fahéj és az erős vírusölő, picit csípős gyömbérnek is nagy szerepe van, hogy egy igazán üdítő, éhség és fáradtság űző koktél legyen a végeredmény. Extra finnyás egyéneknek egy kanál karobporral vagy étkakaóporral összekeverve csokikrém címszóval könnyebben eladható…

Igyátok és szeressétek!

DSCF5145Hozzávalók 2 pohárhoz:

1 érett puha avokádó

1 db banán

fél hüvelykujjnyi gyömbér

1 mokkáskanál őrölt fahéj

1 mokkáskanál kurkuma

1 mokkáskanál méz

pár csepp citromlé

Az avokádó kikanalazott belsejét, a kisebb darabokra vágott banánt a turmixgépbe tettem. Facsartam rá citromlevet, belereszeltem a gyömbért, megcsorgattam mézzel, megszórtam a kurkumával és a fahéjjal és felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ellepje, később lehet még kedvetek szerint hígítani ha szükséges. Alaposan összeturmixoltam és poharakba töltöttem.

Tetejére lehet pici fahéjat vagy kakaót szórni.

Ananász-eper-cékla turmix

Ezt nem állt szándékomban megosztani, és nem azért, mert titkos recept, hanem mert csak úgy spontán valami vitaminbomba itókára vágytam munka után, edzés előtt. Először a sokak által ismert cékla-alma-répa verzióra gondoltam, mert minden hozzávaló ott figyelt a hűtőben, de útközben rámkacsintott egy ananász is, így a terv megváltozott. Aztán ha már ananász akkor zöld citrom is legyen benne, és ha már zöld citrom akkor kókuszreszelék se maradjon ki….Ez lehet veri a biztosítékot kifélé most sokaknál, de higgyétek el annyira finom lett, két pohárral ittam, és azóta is élek, futásban sem kellett világrekordot döntenem, úgyhogy bátran próbáljátok ki.

Azoknak is ajánlom akik a céklát amúgy nem szeretik, ugyanis nem igazán érezni az ízét a sok gyümölcs és kókusz mellett, viszont a friss cékla rostjai és vitaminjai azért még benne vannak. Jó sűrű turmix lesz belőle, persze lehet gyümölcscentrifugával is készíteni, nekem egyrészt az nincsen, másrészt nem szerettem volna ha a rostok kárba vesztek volna.

DSCF3326

Hozzávalók 2 pohárhoz:

1 közepes fej cékla reszelve

fél ananász felkockázva

1 nagy marék eper

1-2 evőkanál kókuszreszelék

1 fél citrom leve

pici méz ízlés szerint

Az elkészítéséhez csak egy turmix gép szükségeltetik, tegyünk bele mindent és öntsünk hozzá vizet, amennyi nem teljesen lepi el, aztán persze később még lehet higítani ha szükséges és turmixoljuk össze az egészet. Jót tesz neki ha kicsit be van hűtve.

DSCF3319

Baileys házilag - Kellemes Húsvétot Mindenkinek!

Még nem késő nekiállni, ha van otthon pár korty whiskey vagy rum, akkor 5 perc alatt összeállítható a pasik által csak körömlakknak nevezett itóka. Körömlakk ide vagy oda, finom. Ennyi. És így még óccóbb is, mintha a boltban vennénk, bár tény és való, hogy azok is isteniek. Csajos összejövetelek alkalmával a barátnőmmel elegáns whiskeys pohár helyett gyalázatos módon bögréből isszuk. Dee , hogy megvédjem jó hírünket, elárulom, hogy csak ujjnyi mennyiség a baileys benne, a többi pedig tejecske..bizony…lehet, hogy ez furcsa, de hetente évente kétszer ennyi jár nekünk egy-egy görbe este alkalmával.

jóóóó

Régen egy olyan recept alapján csináltam amiben mogyorós cappuccino por került a rum mellé, az is bomba jó, szóval lehet variálni, de ezúttal nescafét használtam étkakaóporral, hogy csokis ízt is kapjon és természetesen alakbarát nyírfacukorral lett édesítve.

jj

Hozzávalók:

2 dl whiskey vagy rum

3 dl habtejszín

1 púpos evőkanál nescafe

1 evőkanál étkakaópor

1 késhegynyi vaníliapor v vaníliarúd kikapart belseje

2 tojássárgája

3-4 evőkanál nyírfacukor

A nescafet és a kakaóport kevés forró vízzel elkevertem. Az összes többi hozzávalót egy shakerbe öntöttem és jól összeráztam, majd mikor a kávé langyosra hűlt, azt is a többihez öntöttem és pár perc alatt alaposan összemixeltem. Jól behűtve és előtte felrázva fogyasztandó.

Házi forró csoki por

5 perc alatt elkészíthető ajándék másoknak és magunknak…Ezúttal összekötöttem a kettőt hiszen minőségellenőrzés nélkül semmit nem adok ki a kezemből, és “véletlenül” maradt pár kanál, ami már nem fért az üvegbe, így azon nyomban leteszteltem. Csokis, krémes, édes, a benne lévő kukoricakeményítőnek köszönhetően pedig kellőképpen sűrű is lett. És mivel nem vártam meg míg kihűl, rongyosra égettem a szájpadlásom… Utóbbi probléma némi türelemmel elkerülhető…

Érdemes jó minőségű, magas kakaótartalmú csokoládét használni hozzá. A kakaópor esetében is fontos, hogy legalább a fele legyen étkakakópor a másik fele pedig lehet valami jóféle hagyományos is. Pici csavart tettem bele (no nem a vastartalma miatt, hanem átvitt értelemben), mivel szórtam hozzá karobport, így négyféle csokoládés íz járul hozzá csokiporunk aromájához. Karobport bárhol kapni, kb. kakaóárban, de ha nincs akkor akár ét akár cukrozott kakaóport használjunk helyette. Ami az édesítését illeti, nádcukrot használtam hozzá, mert annak karamelles beütése van, de lehetne nyírfacukor is, ha kalóriaszegényebb itókára vágyunk esetleg….

DSCF2506

Hozzávalók 1 kisebb méretű üveghez:

100 gr 70-80 %-os kakaótartalmú étcsokoládé

2 evőkanál étkakaópor

2 evőkanál cukrozott kakaópor

2 evőkanál karobpor

6 evőkanál kukorica keményítő

6 evőkanál nádcukor

A csokoládét reszeljük le és keverjük alaposan össze a többi hozzávalóval, majd töltsük egy üvegbe.

A forró csoki elkészítése:

Fél deci hideg tejben keverjünk el 3 púpos teáskanál csoki port. 1,5 deci tejet forrósítsunk fel és öntsük  hozzá a hideg tejes keveréket és várjuk meg, míg besűrűsödik. Közben keverjük, hogy ne legyen csomós.

Csipkebogyó teát ittam

Ennyi féle névvel illetett növényről még nem igazán olvastam. Vadrózsa, csipkerózsa, gyepűrózsa, csipkefa, ebcsipke, istenátkoztafa (nem is értem), termését pedig hecsedli (ez elég népszerű), szaragógya (neem is..), gugya, hecsepecs (no komment) és egyéb neveken tartják számon. A legismertebb mégiscsak a csipkebogyó, úgyhogy én továbbra is annak hívom.

Túl sok emlékem nincs róla, talán csak annyi, hogy gyerekkori hegyek között völgyek között tett kirándulások alkalmával rábukkantunk egy-egy bokorra, amitől a felnőttek elájultak és előszeretettel lelegelték a bogyókat. Én biztos ami biztos akkor még távol tartottam magam tőle, hiszen ami tüskés az biztos nem lehet finom… Nos ez pedig nem igaz, egész kellemes az íze, azt mondják akkor jó, ha már megcsípte a dér, viszont olyankor egyből megpuhulnak a szemek, így hosszasan tárolni már nem lehet. Így nem véletlen, hogy már a dércsípés előtt éretten ugyan, de még keményen leszedik és árulják őket a piacon is. Ilyenkor még alkalmasak arra, hogy megszárítsák őket, vagy akár hecsedli lekvár készülhessen be, vagy jelen esetben tea.

A csipkebogyóról muszáj tudni, hogy minden más zöldségnél és gyümölcsnél magasabb a C-vitamin tartalma, ezáltal igazi immunerősítő antioxidáns bomba. Van még benne, B1, B2, és P vitamin is. Utóbbi a C-vitamin felszívódását segíti és erősíti a hajszálereket.

C-vitamin királynő szerepében akkor képes a leginkább tündökölni, ha nincs kitéve nagy hőhatásnak és a felaprított bogyók hideg vagy langyos vízben vannak pár órán keresztül áztatva.  Ezt próbáltam ki én is, hiszen megtámadott egy gyengébb “dátha” , pontosabban csak próbálkozik, de nincs esélye ledönteni a lábamról.

DSCF2153

1 pohár tea elkészítése:

1 kisebb marék csipkebogyót apróra vagdostam és leöntöttem 3 deci hideg vízzel amiben pár órát csücsült, aztán leszűrtem és citromlével, mézzel ízesítettem. Meg is lehet melegíteni kicsit, csak forralni nem ajánlott.

Reszelhetünk hozzá pici gyömbért is, úgy még finomabb lesz.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!