Izgatta a fantáziámat, hogyan lehetne reform üzemmódban elkészíteni sokak kedvencét az Ikeában kapható svéd húsgolyókat barna mártással és krumplipürével, na meg persze az áfonyaszósszal. Megszületett a megoldás, legalábbis mi kétpofára elégedetten falatoztuk a végeredményt.
Egyszer készítettem réges régen az eredeti svéd húsgolyós ételt, Stahl Judit szakácskönyvéből, annak is nagy sikere volt, hagyományos krumplipürével és ikeás áfonyalekvárral. Most első körben a lekvárt cseréltem le, mivel éppen feléltem a lekvár tartalékaimat és amúgy sem szerettem volna cukros lekvárt enni, tehát elő a fagyasztó kincseivel, amiben lapult, anyósomnak hála fagyasztott szeder és kb. negyed óra alatt varázsoltam belőle rapid lekvárt.
Arra nem is emlékeztem, hogy a húsgolyókhoz krumpli is kell, mivel én azt nem tartok otthon, most is az édesburi után nyúltam, attól lettek ilyen szép sárgák és kicsit édeskések. Isteni ez a fasírt, dupla mennyiséget készítettem, így más ételekhez, főzelékhez is jól jött a hét folyamán.
A püré meg karfiol, de akár zeller is lehetne és hardcore-nak tűnhet a karfiol-szeder párosítás, és én sem tennék mondjuk párolt karfiol mellé lekvárt, de ebben az ételben és ezekkel a textúrákkal senkinek nem jutott eszébe, hogy reklamáljon emiatt. Kórházba is vittem belőle egy brutál adagot, hogy gyorsabban gyógyuljon a beteg. Elég nagy sikere volt az ott felszolgált szottyadt zsemle, fonnyadt uborkavég, sertésmájkrém vacsora helyett…
Hozzávalók:
fél kg darált marhahús
2 kisebb méretű édesburgonya (sima krumpli is jó, abból 4 kisebb)
1 db tojás
1 mokkáskanál őrölt koriander
fél mokkáskanál fehérbors
só
kókuszolaj a sütéshez
Barna mártáshoz:
2 deci főzőtejszín
2 evőkanál szójaszósz
1 deci víz
1 csapott evőkanál rizsliszt (v bármilyen más liszt)
Szederlekvárhoz (más bogyós gyümölcs is jó pl. áfonya)
fél kg szeder
4 evőkanál xilit
1 evőkanál citromlé
Körethez:
1 nagy fej karfiol
reszelt szerecsendió
pár evőkanál natúr joghurt
1 evőkanál vaj
pár csepp citromlé
só
A fasírthoz összekevertem a darált húst, a főtt édesburgonyával és a többi hozzávalóval, majd diónyi golyókat formáltam belőle, és megsütöttem kókuszolajban, amit egy serpenyőbe előtte felhevítettem. Ha kicsik a fasírtok akkor 3-3 perc elég nekik oldalanként, ha nagyobb, akkor kb. 5-5 perc.
A szederlekvárhoz elővettem a fagyasztóból a szedret és hagytam felengedni, majd egy lábosba öntöttem a többi hozzávalóval és összefőztem lassú tűzön, míg szépen besűrűsödött.
A karfiolpüréhez a karfiolt rózsáira szedtem és forrásban lévő vízben puhára főztem, leszűrtem és a többi hozzávalóval egy botmixer segítségével pürésítettem.
A mártáshoz felmelegítettem a tejszínt a szójaszósszal, majd simára kevertem a rizslisztet vízzel és a mártáshoz kevertem, majd még kb. 1 deci vízzel tovább hígítottam. Mikor kihűl még sűrűsödik, de kis vízzel után fel lehet melegíteni és hígítani ismét, ha szükséges.