Pálmafa Project

Ananászos piskótatekercs

Ne bánjátok meg, ha ezt készítitek idén először desszert gyanánt a hétvégi ebéd mellé, akár vízkeresztkor, miközben búcsút vesztek a karácsonyfától és a díszek visszakerülnek a szekrény mélyére.Igaz, hogy én ezt a sütit még szilveszterkor készítettem, de már az újévet is alig érte meg, pedig csak ketten voltunk rá, de ha A férfi nekiáll és egyből egy 3 szelet vastagságú darabot kanyarít a tányérjára… Na jó, engem se kellett félteni. Dehát, annyira könnyed és lágy desszert, liszt alig van benne, a számomra túl gejl tejszínt inkább görög joghurtra cserélem mostanában, na de azért a mascarpone odateszi magát a krémben, azzal a pofátlanul finom, krémes selymességével, de a joghurttal párban mégsem lesz tőle nehéz a töltelék.

Az ananász meg kimondottan jó az ilyen krémes desszertekhez, de helyette a tekercsbe használhattok gránátalmát is. Attól csak szebb lesz. Egyébként terveztem egy kis kókuszreszeléket is keverni a krémbe, de sajnos a közértből rendelt kókusz szállítmányom, nem érkezett meg, hiába véstem fel A férfinak a bevásárlólistára, így nemes egyszerűséggel kihagytam és nem bántuk.

Így vagy úgy, de finom ez, egyétek, vigyétek, búék!Hozzávalók:

4 db tojás

4 evőkanál eritrit

4 evőkanál fehér tönkölyliszt

fél csomag sütőpor

fél mokkáskanál vanília őrlemény

Krémhez:

25 dkg mascarpone

1 nagy doboz sűrű görög joghurt ( vagy tejszínhab is lehet helyette)

pár evőkanál eritrit ízlés szerint

fél citrom leve

1 ananász felkockázva

késhegynyi vanília őrlemény

Tetejére:

pár kanál a krémből

5 dkg étcsoki

pár db ananász

A sütőt előmelegítettem 180 fokra, a tojásokat kettéválasztottam, a sárgáját elkevertem az eritrittel,  vaníliával, a lisztben elkevertem a sütőport, majd a tojásos masszához kevertem, végül beleforgattam a fehérjék felvert habját is. 20 x 30 cm-es,  sütőpapírral borított és vékonyan kivajazott tepsibe simítottam és kb. 12 perc alatt megsütöttem. Még melegen ráfordítottam egy konyharuhára, lehúztam a tetejéről a sütőpapírt és a konyharuha segítségével felcsavartam, majd hagytam így kihűlni.

Ezalatt a krém hozzávalóit összekevertem, az ananászt meghámoztam, felkarikáztam, a középső kemény részét kivágtam, majd összekockáztam és pár db kivételével a krémhez kevertem.

A csokit vízgőz felett felolvasztottam.

Kitekertem a piskótatekercset, megkentem a krémmel, ismét felcsavartam, majd kentem a tetejére is pár kanál krémet, rátettem az ananászdarabokat, és megcsorgattam a csokival. Hűvös helyen állni hagytam legalább 20 percet, aztán lehet szeletelni.

Édesburgonyás répás süti

Egy nyári recept karácsonyi verziója sült ki nem rég a konyhámban. Júniusban ugyebár eperrel készült, most viszont dió-aszalt gyümi-csoki kombó tette kapóssá ez a szaftos sütikét.

dscf0192Picit variálni kényszerültem a hozzávalókkal, nem csak édesburgonya, hanem répa is van benne, de akár sütőtök is lehetne, mindegyik ahhoz járul hozzá, hogy sokáig puha marad és nem szárad ki a tésztája. A cukrot felére vettem, hiszen a csoki és az aszalt áfonya is édesek, a rizsliszt meg elfogyott, így tönkölyliszttel készítettem.

Sokáig eláll, de nem fog, mert elfogy pikk-pakk…. Ha karácsony előtt készítitek pár nappal, akkor dugjátok el a család és saját magatok elől is!

dscf0195Hozzávalók 2,5 decis bögrével mérve:

1 1/2 bögre sült édesburgonya és apróra reszelt répa vegyesen (kb. 1-1 közepes példány)

5-5 dkg dió, áfonya, étcsoki

1 3/4 csésze rizsliszt v tönkölyliszt

fél bögre nyírfacukor

2 db tojás

2 teáskanál szódabikarbóna

3 evőkanál víz

1/4 csésze tej (rizstejet használtam)

1-1 mokkáskanál őrölt kardamom és fahéj

csipet Himalája só

Az édesburgonyát meghámoztam, felkockáztam és puhára főztem a répát lereszeltem.

Ezalatt egy edényben összekevertem a lisztet, szódabikarbónát, sót, kardamomot, egy másikban pedig a tojásokat a cukorral, vízzel, rizstejjel. Az őzgerincformát kivajaztam, kiliszteztem, a sütőt előmelegítettem 180 fokra.

Az édesburgonyát leszűrtem, majd egy krumplinyomóval összetörtem és a tojásos masszába kevertem a répával együtt, beleszórtam a felaprított diót, csokit, aszalt áfonyát, majd az egészet a liszthez öntöttem, összekevertem és a formába töltöttem.

Kb. 25-30 perc alatt megsült, kihűtve szépen kijön a formából és szeletelhető.

 

Mákos püspökkenyér aszalt áfonyával és csokival

Nem minden bejgli, ami mákos még karácsonykor sem. A püspökkenyér, vagy ahogy még többen ismerik gyümölcskenyér sokszor készült nálunk karácsonykor, főleg, mert a december elejéről megmaradt csoki mikulásoknak ilyenkor végleg bevégeztetett….

DSCF9149Pofonegyszerű a történet, bármilyen csoki, aszalt gyümi, dió, mogyi, mandula maradék van otthon azt nyugodtan szórjátok két kézzel ebbe a sütibe. Mehet bele fahéj, szegfűszeg, akár rum, variáljátok a liszteket is. Meló alig van vele, pár edénynél többet biztos nem kell mosogatni utána. Tudjátok mit szoktam mondani, keverem, kavarom, kisütöm kategória, amit mindenki imád. Kivéve, aki nem szereti a mákot…, én ugyanis most belecsempésztem azt is, és sajnos szembesültem vele, hogy a mákot lehet nem szeretni… Még ilyet! De hősök voltak az illetékesek és azért letolták, a csoki eladta úgy látszik. Viszont a mákrajongóknak nagyon ízlett, köztük egy alig 1 éves hölgyemény is elnyammogta boldogan, mind a 7 fogával.

DSCF9142Hozzávalók 2 decis pohárral mérve:

1 pohár natúr joghurt

1 pohár darált mák

2 pohár teljes kiőrlésű tönkölyliszt

1 és negyed pohár nyírfacukor

fél pohár kókuszolaj

2 teáskanál sütőpor

3 db tojás

1 citrom leve és reszelt héja

10 dkg aszalt áfonya (más aszalt gyümölcs is jó)

5 dkg legalább 70 %-os étcsoki

A sütőt előmelegítettem 180 fokra, egy gyümölcskenyér formát kivajaztam és kiliszteztem.

Felaprítottam az étcsokit és az áfonyát.

Összekevertem a nedves anyagokat, a tojást a cukorral, a joghurttal, citromlével, majd az olajjal. Aztán a lisztben elkevertem a sütőport és a darált mákot, belereszeltem a citromot, majd beleszórtam a csokit és az áfonyát és az egészet egyenletesen összekevertem a nedves anyagokkal.

Beleöntöttem a formába és kb. 40 perc alatt megsütöttem, tűpróbával ellenőriztem, ha nem tapad rá már massza, akkor elkészült. Mikor kihűlt kiborítottam a formából és felszeleteltem. Sokáig eláll, nem szárad ki.

 

Csokis diós sárgabarackos kevert sütemény

Népszerű volt ez a kissé szottyos, pihe puha süti múlt hétvégén, így csak emiatt buzdítalak Benneteket arra, hogy kapcsoljátok be a sütőt reggel 6kor vagy éjjel, nehogy már véletlenül 30 fok alá süllyedjen a hőfok a lakásban… De ha okosabbak vagytok, mint én, akkor várjátok meg a hétvégére ígért hidegfrontot.

DSCF7804

A dió és a sárgabarack szerintem az egyik legtutibb párosítás, ha nyári süteményről van szó, nem lehet tévedni vele. Ha meg még csokis íz is társul mellé, akkor csak jó sülhet ki belőle. Eredetileg kakaópor kellett volna amúgy hozzá, de nekem elfogyott, volt viszont némi cukormentes étcsokim, amit nagy élmény volt lereszelni a melegben, kb. több maradt a kezemen, mint a sütiben, de nem veszett kárba így sem…

Az elkészítése nagyon egyszerű, össze kell mindent keverni, rápakolni a barackot és kész. Mivel nincs benne rendes liszt, ezért nagyon puha a tésztája, de szeletelhető, viszont kimondottan jót tesz neki a hűtés. Sőt, ízre talán még finomabb volt másnap, a harmadnapot pedig úgy sem fogja megérni, és nem azért meg megromlik…

DSCF7808Hozzávalók:

12,5 dkg darált dió

12,5 dkg zabliszt

5 dkg reszelt étcsoki v étkakaópor

1 db tojás

1,5 deci tej

1 csomag sütőpor

10 dkg nyírfacukor

5 dkg kókuszzsír v vaj

1 késhegynyi só

kb. 8-10 darab kisebb sárgabarack

A darált diót, a zablisztet a sütőport, csipet sót összekevertem. A tojást a cukorral és a kókuszzsírral szintén habosra kevertem, majd felváltva adagoltam hozzá a lisztet és a tejet. A tej mennyisége függ attól is, hogy milyen lisztet használtok hozzá. Ehhez a verzióhoz nekem elég volt 1,5 deci. A massza állaga akkor jó, ha lágy és a tepsibe öntve lassan elterül, de nem durván folyós és a barackok nem merülnek el még el teljesen benne a tetejére helyezve.

20x30as sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt megsült. Tűpróbával ellenőrizzétek. Ha kihűlt szeletelhető, de jót tesz neki, ha hűtőben van tárolva, úgy masszívabbak a szeletek.

DSCF7813

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!