Végre eljött az idő, hogy megosszam a tavaly karácsonyra készült pulykasült receptjét, mivel ünnepek után szerintem már nem lettem volna túl népszerű vele, mikor mindenki csak egy fél sárgarépára vágyik étel gyanánt és szuszogni is alig bír a fa alatt szilveszterig… Na de majd most, hátha ezt készítitek el a családnak, a siker ugyanis garantált, kedves Gordonnak hála.
Nem titkolom, a Zanyukámmal együtt enyhén paráztunk ettől a kis madárkától, nem szoktunk egyben sütni ekkora példányt és hát nem volt tesztsütés, akárhogy is ennek az asztalra kellett kerülnie még aznap. Így korán keltünk, bevertünk pár szelet bejglit és előkerült a konyhapulton az ebéd fénypontja is.
Úgyhogy nekiálltunk a puha vajas masszázskrémmel bekenni a madarunkat. Ezt előző este is meg lehet tenni, másnap csak sütni kell.
Nem annyira bonyolult, mint elsőre gondoltam, a lényeg, hogy puha legyen a vaj, krémállagú. akkor lehet vele könnyen dolgozni, aztán semmi meló vele tulajdonképpen, csak egy nagy tepsi kell és türelem a sütéshez és a pihentetéshez. Köretnek szóba sem jöhetett nálam a krumpli, viszont a sült kelbimbó, sütőtök, alma kombó annál inkább izgalmasnak bizonyult és a vendégsereg is meg volt elégedve, annyira, hogy idén is ez kerül majd a nagyérdemű elé. A videón tök jól lehet követni az elkészítés módját és ami a lényeg, hogy végre egy pulykasült, ami tényleg nem szárad ki, hiszen a sütés közben a vaj szépen átcsorog a húson és átjárja azt.
De hova tűnt a mártás a képről? Ezt nem vágom, de a valóságban létezett emlékszem és isteni finom volt, szóval próbáljátok ki bátran!
Hozzávalók:
1 db bébipulyka (3-4 kg-os)
Hasüregébe: 1 fél citrom, 1 vöröshagyma félbevágva, rozmaring ág
só, bors
Mártáshoz:
pulyka hasában sült citrom és hagyma
1 deci fehérbor
2 deci húsalaplé
sült bacon
paradicsom
rozmaring ág
kis marék darált dió
Töltelék:
20 dkg puha vaj
2 db citrom reszelt héja
3 gerezd fokhagyma
1 kis csokor petrezselyem
só, bors
olívaolaj
Tetejére: pár szelet bacon
Köret:
1 db sütőtök
fél kg kelbimbó
2 db alma
5 dkg reszelt parmezán
olívaolaj
só, bors
Elkészítés:
Először a pulyka bőre alá töltendő kencét készítettem el. A puha vajat összekevertem a reszelt fokhagymával, aprított petrezselyemmel és a többi hozzávalóval, majd a pulyka bőre alá benyúltam és alaposan bekentem mindenhol a húsát, majd kívül is bekentem a tetejét. Ezután a hasüregébe beletettem a félbevágott vöröshagymákat, citromot, sóztam, borsoztam kívül és belül is.
220 fokra előmelegítettem a sütőt, a pulyát egy nagy tepsibe tettük vékonyan olajjal is meglocsoltuk, majd kb. negyed óráig pirítottuk, ezután kivettük, befedtük a baconszeletekkel és 180 fokra csökkentve a hőfokot még kb. 2 óráig sült. Kilónként kell neki fél óra sütés, de oda kell ráfigyelni. A baconre is, hogy ne égjen el, ha nagyon megpirul, le lehet venni róla és úgy továbbsütni a madárkát.
Ha elkészült kb. ugyanennyi pihentetés következik, mint amennyi a sütési idő! Fólia alatt lefedve.
Közben elkészítettem a mártást, a pulykából kivettem a hagymát, citromot és egy nagy serpenyőben vagy akár ahogy Gordon csinálja a tepsiben felkerült a gázra, felöntve a húslével és borral, belerepült pár rozmaring ág, az apróra tördelt bacon, pár szem paradicsom, de akár a húslevesből kivett zellert, karalábét is hozzátehetitek, nem kell szigorúan venni itt a receptet. Több zöldség, több íz! Egy a lényeg, alaposan össze kell forralni, hagyni sűrűsödni, közben szétnyomkodni benne egy krumplinyomóval a zöldségeket, majd átpasszírozni egy szűrőn. Az illatosra megpirított diót ledaráltam, egy csinos tálba szórtam és erre került rá a mártás majd forrón tálaltuk, így a már kihűlt és felszeletelt pulykahús is ismét átmelegedett.
A körethez a kelbimbót, a kis darabokra vágott tököt és almát egy nagy tepsire tettem és olívaolajjal vékonyan meglocsolva puhára sütöttem kb. 20-25 perc alatt, aztán sóztam, borsoztam, megszórtam parmezánnal, de utóbbi helyett lehet még diót, gesztenyét vagy akár aszalt gyümölcsdarabokat, vagy gránátalmát is rászórni, mindegyik passzolni fog a pulykához is.


Az egyik legjobb étel ebben az évszakban hétköznapokra, sütőbe zöldség betol, megsüt, hozzáad némi friss gyümölcsöt, jelen estben savanykásabb almát és gránátalmaszemeket, egy klassz öntet és kész.

Személyenként:
Szóval pont olyan jó lett így a muffin, mintha csak alma vagy répa került volna bele, kellemesen szaftos, nem száradt ki és nincs céklaíze, ettől nem kell tartani. Céklából általában csokis sütik készülnek, én is próbáltam, nekem annyira nem jött be, de így, hogy csak éppen beköszön a sütibe, teljesen jó, az alma dominál egyébként. Ne kutassátok fel a piacot azért sárga cékla után, ritkán látni, lila is jó lehet bele, de el is hagyható, elég az alma-répa kombó.
A hal bundája rozslisztes, szóval semmi extra trükk nincsen benne, bár szoktam rizslisztbe, hajdinalisztbe, kukoricalisztbe is panírozni, így gluténmentes is lehet, ha erre van igény. A rozsliszt amúgy panírozni tökéletesen jó. Fura párosításnak tűnik, én is meglepődtem mikor valaki egyszer a múlt században ezzel kínált egy balatoni nyaralás során, de eszméletlen finom, és aki eddig kóstolta, az egyetértett. Bármilyen hal jó hozzá szerintem, akár tengeri, akár tavi, akár horgásztok, akár nem, ízleni fog!
Hozzávalók 2 adaghoz:
Viszont olyan guszták a tökök a piacon, hogy néha veszek, hogy majd valami lesz belőle, ilyenkor került általában töltött tök a blogra, sőt van kapros tök ropogós morzsával a tetején. Az volt eddig a kedvencem asszem. Most lett egy újabb is, még hozzá ez a főzelék, de tudjátok, ezekkel az ízekkel szinte bármit el lehet adni nekem, de ígérem ti sem fogtok csalódni, ha tesztelitek ebben a formában is. Ha eddig szerették a tökfőzelék azért, ha nem, akkor meg azért.
Hozzávalók 2 adaghoz:








