Valahogy így lesz egy hagyományos magyar étel, kevésbé hagyományos hozzávalókból is olyan finom, mintha szinte semmin nem változtattam volna. Nem sűrűen főzök töltött paprikát, de ez az összes közül a legjobb lett az fix!
Aminek a legjobban örültem, hogy nem estek szét a gombócok, mert párszor már sikerült emiatt finom, de ronda töltött paprikát főznöm…Ugyanis én csak néhány paprikát szoktam megtölteni, a többi húst gombócként főzöm, mert úgy jobban szeretem, viszont paprika nélkül töltött paprikát főzni vicces lenne, meg hát az íze kell bele ugyebár. A gombócok klassz állaga az útifűmaghéjnak is köszönhető szerintem, amit nem szoktam főtt kajákba használni, de most a zsemlemorzsa helyett nagyon jó szolgálatott tett, hiszen remekül összefogta az egész masszát, ami rizs helyett kölessel készült, az pedig szintén tök jó olyan ételekbe, amit formázni kell.
A másik csavar ott került bele, természetesen csak átvitt értelemben, hogy főtt krumpli helyett karalábét adtam hozzá. Isteni, komolyan, előtte picit megpirítva, aztán párolva, teljesen kitörölte a levesekben szétfőtt vizes karalábé rémálmot az emlékeimből. Több íz van így az ételben, mint krumplival, viszont kalória kevesebb és úgyis ritkán van terítéken ez a zöldség lássuk be. Kipróbálhatjátok zellerrel is, vagy mindkettővel vegyesen is akár.
Hozzávalók (3 töltött paprika +6 db gombóc):
30 dkg darált pulykahús
5 dkg köles
3 db tvpaprika
1 liter paradicsomlé
1 db tojás
1 kis fej vöröshagyma
1 mokkáskanál őrölt majoránna
1 mokkáskanál őrölt kömény
fél csokor aprított petrezselyem
1 kis csokor zellerzöld
1 evőkanál útifűmaghéj (2-3 ek zabpehely, v zsemlemorzsa is jó helyette)
só, bors
kókuszolaj
Habarás: fél deci tejszín(nálam kókusz) + 1 evőkanál rozsliszt
Köret: 1-2 nagyobb méretű karalábé v zeller is jó
A vöröshagymát felaprítottam, és kevés kókuszolajon megpároltam. Ugyanebbe a serpenyőbe beletettem a nagyobb hasábokra vágott karaláblét, először megpirítottam kicsit az oldalukat, majd öntöttem kb. fél deci vizet alá, és lefedve puhára pároltam.
A kölest fél puhára főztem, dupla mennyiségű víz helyett, másfélszer annyit öntöttem csak rá, mikor felszívta az összes folyadékot, elzártam alatta a gázt. Hozzáadtam a darált húst, a felaprított petrezselymet, majorannát, köményt, sót, borsot, egy evőkanál útifűmaghéjat, alaposan összekevertem az egészet. A paprikát kicsumáztam és megtöltöttem a masszával, a maradékból pedig kb. 5 cm átmérőjű gombócokat formáztam.
Egy nagy lábosba beleöntöttem a paradicsomlevet egy kanál nádcukorral, sóval, borssal megszórtam, beletettem egy kis csokor zellerzöldet, majd a megtöltött paprikákat és a húsgombócokat. Lefedve kb. 40 percig főztem. Ezután simára kevertem a tejszínt a liszttel, öntöttem hozzá a forró paradicsomléből, ezzel is elkevertem, majd a mártáshoz adtam. Megvártam, míg sűrűsödni kezd, ismét rottyan egyet és elzártam a gázt alatta.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: