“Az egyik legjobb kacsacomb amit ettem” hangzott el A férfi szájából az első falat után, szóval pasibiztos a recept, ne habozzatok kipróbálni!
El sem tudnék képzelni olyan köretet mellé, amiben nem szerepel valamilyen gyümölcs, áfonya, szilva, szőlő, alma tökéletesek hozzá. Ha pedig alma, akkor ősszel birs, ami a savanyú ízének köszönhetően mennyei a zsíros hús mellé. Azért a szilvát sem hagytam ki, ugyanis szinte lekvár állagút kaptam a piacon, ami a kicsit szárazabb kölest feldobni, ideálisnak bizonyult.
Nem ragozom, süssetek kacsát, de libából is ugyanilyen módon elkészíthető, hiszen mindjárt itt a Márton nap!
4 db kacsacomb
4 db fokhagyma
rozmaringág
só, bors
kókuszolaj
Birsalmakrémhez:
2 db birsalma
2-3 evőkanál eritrit v nádcukor
Köleshez:
3 deci köles
4 db puha szilva
pár csepp citromlé
só, bors
olívaolaj
A kacsacombokat, sóztam, borsoztam, bevagdostam a bőrét, és megtűzdeltem vékonyra szeletelt fokhagymával. A tepsibe kb. 6 evőkanál kókuszolajat kanalaztam, ráfektettem a combokat, ezekre is tettem még 1-1 kanál kókuszolajat, rátettem a rozmaringágakat és 130 fokra előmelegített sütőbe toltam őket alufóliával lefedve másfél órára. Ezután levettem róla a fóliát, a hőfokot 180 fokra állítottam és kb. még 1 óráig sütöttem őket, míg szép pirosra pirultak.
Ezalatt a birsalmát kimagoztam, felkockáztam, megszórtam az eritrittel és lefedve kb. 20 perc alatt puhára főztem, szinte püré állaga lett, de még botmixerrel rásegítettem azért.
A kölest dupla vízben puhára főztem, sóztam, borsoztam, hozzáadtam a pár csepp citromlevet, apróra vágott szilvát, és pici olívaolajjal együtt összekevertem, majd a kacsával és a birspürével tálaltam.