Őszi időhöz, őszi ízek passzolnak és ebben a palacsintában minden meg van, ami egy kiadós, ám mégsem gejl desszerthez szükséges. Ne is nevezzük desszertnek, mert 2 darabbal is jól lehet lakni egymagában, nekem például a reggelemet dobták fel ezek a jóképű példányok.
Nem vagyok egy nagy palacsinta sütögető, nem én vagyok az a személy, aki 50 db-ot süt egyszerre 4 serpenyőben, de évente egyszer megkívánom és ez az egész sztori most a túróból indult ki egyébként. Az csücsült a hűtőben már egy ideje és felhasználásra várt, így került bele aztán csak úgy spontán a szintén maradék tök, aztán az építkezés tovább folytatódott a maradék darált dióval, és ha már lúd legyen kövér, volt szőlő is kéznél, abból baj nem lesz, ha az is belerepül. Duplán diósra sikerült, a tésztát és a tölteléket is ez gazdagítja és ez így lett jó.
A Férfi mindeközben letolta a vacsoráját, ám mégis türelmetlen toppogásba kezdett utalva rá, hogy ő palacsintát is enne még, de kénytelen volt kivárni a sorát. Nem úgy van az, hogy csak lenyúljuk a fotókról a főszereplőket és én majd oda fotoshoppolom őket… Azért örültem, hogy 2 darabot el tudtam menteni reggelire, picit átmelegítettem őket egy serpenyőben és máris jobban indult a nap.
Hozzávalók 8-10 vastagabb darabhoz:
20 dkg zabliszt
5 dkg darált dió
2 db tojás
1 evőkanál eritrit
1 evőkanál kókuszolaj
csipet só
víz
kókuszolaj a sütéshez
Töltelék:
25 dkg túró
negyed sütőtök (kb. egy bögrényi megsütve)
pár kanál eritrit ízlés szerint
5 dkg darált dió
negyed citrom leve
1 fürt szőlő
A palacsintatészta hozzávalóit egy tálban összekevertem, annyi vízzel, hogy a hagyományos palacsintához hasonló sűrűségű legyen. Majd kókuszolajjal vékonyan kikent serpenyőben megsütöttem őket.
A töltelékhez 200 fokon megsütöttem a tököt kb. 20-25 perc alatt. Kikanalaztam a belsejét, hozzákevertem a túrót, eritritet, diót, citromlevet és botmixerrel nagyjából simára turmixoltam. Nem baj, ha darabos marad. 1-1 nagyobb evőkanálnyit kentem a palacsintákba, megszórtam a tetejüket pár szem félbevágott szőlővel és feltekertem őket.


A bélszín nem az az étel, ami túl gyakran kerül az asztalra, legalábbis mi nem állunk sorban érte minden héten a hentesnél. Legutoljára, ami az első is volt egyben, karácsony előtt zsákmányolt A férfi két szép példányt a piacon, és az egyik Wellington bélszínként végezte az ünnepi vacsorán illetve készült egy borsmártásos verzió is. A másik viszont a fagyasztóba került és most bukkantam rá. Ebből ugye már a Wellington nem jöhetett szóba, azt inkább csak frissből készítsétek, úgyhogy végre kipróbálhattam Stroganov gróf kedvencét.
Hozzávalók 4 főre:
Őszibarackkal már főztem sütőtökkrémlevest, most viszont a körte került a porondra, nem is akárhogy, rozmaringgal fűszerezve és egy pici vajon megfuttatva illetve egy nem túl feszes külsejű példány a levesben is végezte, ami külön jót tett neki. Semmi agyontejszínezett, leveskockás híg lötty, hanem jó sűrű, tiszta ízű, selymes kanalaznivaló lett a végeredmény.
Hozzávalók:
Az íze ugyebár édesebb, mint a hagyományos krumplié, ami egy desszerthez eleve jól jön, hiszen plusz cukor nélkül elkészíthető, mint ahogy itt sem hiányzott belőle. Csak egy egész pici édesítés került még a töltelékbe, ha a szilva is édes, semmi szükség egy kiló porcukorra a tetején, ami csak elnyomja az összetevők ízét. Ehelyett kimondottan klassz volt rá a cukormentes házi szilvalekvár.
Hozzávalók kb. 15 db-hoz:
Amiben barack, túró és mák szerepel, azzal mellényúlni nagyon nem lehet, de a gyümölcs lehetne akár körte, szilva, alma, a mákot meg dióra is cserélhetitek, ha úgy tetszik. Minek ide a liszt nem igaz?
Hozzávalók 25×30 cm-es tepsihez:

