Minden évszakban készítek 1-1 Pavlova tortát, ez lett az idei nyári verzió A férfi kérésére szülinapjára, mivel egyik este Nigella után csorgott a nyála, pontosabban a csokis Pavlova tortáját meglátva, elképzelte, hogy én ezt még aznap este az orra elé varázsolom…
Az ünnepeltet szerencsére nem zavarta, szerinte ez így ahogy van mennyei. Én meg ugye válogatós lettem a pocaklakónak hála, így a tortából csak a krémhez füllött a fogam és diszkréten lekanalazgattam a tetejét. A feltét amúgy már önmagában egy pohárdesszert lehetne, tényleg isteni.
Hogy kaptok-e még málnát az kérdéses, de szeder még terem, amúgy meg barackot is tehettek rá akár. Hűvösebb napokon érdemes nekiállni!
Hozzávalók:
4 db L-es tojásfehérje (v 5 kisebb)
2 csapott evőkanál étkakaópor
5 dkg étcsoki
20 dkg eritrit
1 mokkáskanál balzsamecet (sima ecet is jó)
Tetejére:
2 deci sűrű görögjoghurt
2 deci habtejszín
40 dkg málna,szeder, ribizli
pár kocka étcsoki
A sütőt előmelegítettem 160 fokra. A tojások fehérjét kemény habbá vertem, a végén kanalanként adtam hozzá az eritritet és tovább vertem a robotgéppel. Ezután forgattam bele a kakaóport és a felaprított csokit, valamint a balzsamecetet.
Sütőpapírral borított tepsire kanalaztam kb. 20-23 cm átmérőjű körben, a közepét picit lelapítottam, hogy a krém ráférjen majd. Mikor a sütőbe toltam, a hőfokot 130 fokra állítottam és 1 óráig sütöttem légkeveréssel, majd a sütőajtót kinyitva, hagytam teljesen kihűlni. Egy tányér segítségével megfordítottam és lehúztam róla óvatosan a sütőpapírt. Lehet, hogy itt-ott betörik, sütés előtt meg szoktam vékonyan kenni a papírt kókuszolajjal, akkor könnyebben lejön. Most nem tettem, így is kezelhető, de amúgy nem tragédia, ha beszakad valahol, a krém alatt úgysem látszik.
A habtejszínt felvertem, hozzákevertem a görögjoghurtot is, és a torta tetejére halmoztam, majd megszórtam a gyümölcsökkel, végül reszeltem még rá a csokiból is.
Forrás: https://www.nigella.com/recipes/chocolate-raspberry-pavlova