Bármilyen maradék hússal klassz ez a rizottó! Ha meguntátok a sonkát tormával és tojással így húsvét után, akkor egész egyszerűen fel lehet dobni más ízekkel és máris egy teljesen új étel kerül az asztalra.
A rizottót úgyis a fehérbor és a pici vaj varázsolja el, úgyhogy bátran variáljátok a többi hozzávalót, de az tuti, hogy ha emellett döntötök, nem fogtok csalódni, nálunk is gyorsan fogyott nagy kanállal…
Még több rizottó receptet ITT TALÁLTOK!
3 deci arborio rizs
1 db mangó
10-15 dkg sonka
kis csokor koriander v petrezselyem
1 fej vöröshagyma
1,5 deci fehérbor
1 liter zöldség v húsalaplé
só, bor
1-1 evőkanál kókuszolaj-vaj
Egy széles, magas falú edényben felhevítettem a kókuszolajat és a vajat, majd rászórtam a felkockázott vöröshagymát, üvegesre pirítottam. Ezután hozzáadtam a rizst, majd felöntöttem a borral és a merőkanál aljával kevergetve, megvártam, míg a rizs beszívja a folyadékot. Ezután öntöttem hozzá egy merőkanálnyit a zöldségléből, közben sóztam, borsoztam, hozzáadtam a koriander felét is, majd ismét egy kanál zöldséglé következett. Mikor a rizs félig megpuhult, hozzáadtam a darabokra tépkedett sonkát is, de ezt akár az elején is megtehetitek, a hagymán is lepiríthatjátok egy kicsit. Az utolsó merőkanál zöldséglénél nem vártam meg, míg a rizs teljesen beszívja a folyadékot, hogy krémes maradjon, elzártam a gázt alatta és belekevertem a feldarabolt mangót és a maradék friss koriandert, majd tálaltam.