Miért éppen Bali? 4. rész

Uluwatui tartózkodásunk utolsó 2 napja következik, ismét kóboroltunk strandokon és eljutottunk megnézni végre a templomot is, illetve a tradicionális kecak táncot.Reggel, na jó, délelőtt robogóra pattantunk, majd mentünk egy karikát feleslegesen. Természetesen itt semmi nem az, de az történt, hogy visszamentünk Suluban Beachre, ahol első nap a dagály miatt nem tudtunk fürödni, gondoltuk, ha fél 11-ig odaérünk még tudunk csobbanni egyet. Tévedtünk. Na, nem mintha bántuk volna persze, szép ez így, ahogy van, viszont meleg volt és strandot akartunk, úgyhogy visszamásztunk a robogóhoz. (Másnap visszajöttünk azért késő délután, és tudtunk egyet pancsolni.)Útközben volt szerencsék egy komodói sárkányhoz hasonló gyíkhoz, a bazársoron az épület melletti szemétkupacból rabolt ki magának valamit ételmaradékot. Valószínűleg csak kinézetre hasonlítottak, bár a komodói sárkány az Indonéz szigetvilágban él, de nagyobb méretű és azt olvastam, hogy Balin nincs.

 

Célba vettük Nyang Nyang Beachet, a szállásunktól pár perces motorozásra található és a sofőrünk is ajánlotta, hogy nézzük meg. Közben rájöttünk, hogy a szállásunk és a templom között is van egy kavicsos, bekötőút, egy kopott táblán pedig Malini Beach felirat, így először bevágódtunk oda. Én biztos visszafordultam volna már, mert strandnak nyoma sem volt, viszont kavicson zötyögés, dög meleg annál inkább, ám egyszer csak megérkeztünk ide.A semmi közepén egy épülő agro parkot találtunk, naná, hogy bementünk körülnézni. Pár melóssal találkoztunk csak, kérdeztük merre van a beach, aszonták ez az. Ez inkább Beach club, pontosabban lesz majd valamikor és inkább rendezvény központnak szánhatják. Mindenhol növények, palánták, medence, ami valószínűleg halakra vár, de amitől dobtunk egy hátast az a látvány a szikla szélén.Ez odabilincselt minket majdnem egy órára. Fentről nézni, ahogy a teknősök felszínre jönnek a habok közt az óceánból levegőt venni, majd kirajzolódott egy komótosan úszó cápa sziluettje a víz alatt, megfizethetetlen élmény. A bár még üres, de vizet és sört tudtunk venni. Bármilyen rendezvény, főleg esküvők leszervezésére kiváló hely lesz. Ismét érdemes volt eltévedni kicsit, és továbbmenni a susnyában, csak, hogy A férfi kihúzhassa magát…Ezután kanyarodtunk végül Nyang Nyang Beach felé, motor letámaszt és indíts a strandra, bár azt láttuk, hogy nem vagyunk közel a vízhez. A parkolónál van a siklóernyősök felszállóhelye is és innen indul egy kavicsos, köves, néhol sziklás út a strandra. No árnyék a déli hőségben pláne, strapabíró papucs, szandál szükségeltetik a lejutáshoz, a feljutáshoz meg sok víz…10 perc alatt leértünk, a látvány pazar, embert alig látni. Ez A part. Egy emberke árul hűtőtáskából üdítőt az erre tévedő turistának, és szörfösöknek, mellette találtunk egy törölközőnyi árnyékot, de ezenkívül sajnos itt ilyen nincs, talán a reggeli, délelőtti órákban akad csak. A hullámok nagyok, az áramlat brutál erős a part mellett, olyan, mintha a Dunában úsznék. Ha megpróbálok árral szemben tempózni a part mellett, akkor is 50 méterrel arrébb tudok csak partra jutni. A férfi is megpróbált szörf nélkül szörfözni, fél kilométerrel arrébb elég viharverten ért partot…Pár órát eltöltöttünk itt, aztán szedelőzködünk kellett, mert éhesek voltunk, késő délután pedig az Uluwatu templomba indultunk, ami a szállásunk mellett van. A visszautat a strandról a tűző napon, fel a parkolóba nem élveztük nagyon, pedig volt nálunk sapka, szemüveg, víz. A fejünket látva, a vidáman lefelé jövők mind megkérdezték, hogy érdemes-e lemenni és milyen messze van a part… Kipurcantunk na, ráadásul a kevés árnyék miatt grillcsirke üzemmódban estünk be az étterembe, enyhén csapzottan. 3 db kókusz, 1-1 liter kókuszvízzel 5 perc alatt tűnt el bennünk, viszont visszahozott minket 10 percen belül az életbe. Jó cucc na. Ekkor ettem az eddig legjobb kaját itt. Fish satay, hal “szaté”, citromnád pálcikára tűzött darált halhús, amit egy mini grillen raktak elénk, mellé banánlevélbe csomagolt sárga rizs és chilis fokhagymás szósz került. Isteni, mindent vitt. Ja, és a pincérhölgy észrevette közben A férfi könyökén lévő friss sebet, amit akkor szerzett, mikor a hullám és a szikla között tartózkodott… és szó nélkül lerakott elénk egy doboz Betadine-t és zsebkendőt, amit meg is tarthattunk. Figyelmesek na.Gyors zuhany után, 5 előtt indultunk át a templomhoz, hiszen 6-kor kezdődik minden nap a kecak és tűz tánc, ami a balinéz férfiak “énekével” vagy inkább “cakcakolásával” indul, ezáltal kerülnek transzba és ez kíséri végig az egész darabot, ami az indiai eposzból a Rámájanából előadott jelenet. Ebbe most nem mennék bele részletesebben, a neten számost leírást, sőt videót is találhattok róla. A templom maga itt sem látogatható, sőt el sem jutottunk odáig végül, bár a  belépőt megvettük, mert annyian voltak, és tartottunk tőle, hogy nem lesz helyünk a kecakra (kecsaknak ejtik amúgy).Negyed 6-tól a tűznapon ülni, miután félig napszúrást kaptunk a strandon, nem vicces, de túléltük a többi turistával együtt, esernyőt, kendőt, a pénztárnál kapott tájékoztatót a sapka alá tűzve napellenzőnek, ki mit próbált bevetni a sugarak ellen…

Vártuk a naplementét, mint a messiást, és közben elkezdődött az előadás, ami egy órás amúgy. Az eleje kicsit furcsa és monotonnak tűnik a nyugati turistának, talán még túlértékeltnek is gondolhatnánk, és többen felálltak és a táncosokon szinte átlépkedve távoztak. Na, ez bunkóság és tiszteletlenség, mondjuk nem értem a szervezők miért hagyják. A darab második felében megjelent Hanumán a majomisten, aki nagy népszerűségnek örvend, kicsit parádézott a turistákkal is. Nagyon tetszettek a mozdulatai, ha nem tudnám, hogy majomisten akkor is ki lehetett volna találni.

Összességében nekünk tetszett az előadás, bár nem gondolnám kihagyhatatlan élménynek, de a templomot igen, és ha már idetéved az ember lánya, akkor érdemes a kettőt összekötni. A templomi belépő 600 Ft, a kecak borsosabb, kb. 2000 Ft per fő. Ja és nem érdemes 6 előtt jönni, mert mindenkinek helyet csinálnak…Az utolsó napunkon ismét robogót béreltünk és Nusa Dua felé vettük az irányt, ahol elsősorban a gazdag turisták szállnak meg, hiszen a parton végig 4-5 csillagos hotelek sorakoznak. Útba ejtettünk közben egy piacot, beszereztünk mangót, zöld banánt és duriant kóstoltunk.Utóbbihoz már Kuala Lumpurban volt szerencsém, igaz csak jégkrém formájában, viszont a friss gyümölcsöt még nem ízleltem. Azt kell róla tudni, hogy büdös, és Malájziában a hotelban még a liftbe is ki volt rakva egy áthúzott kép a kis tüskebökiről, miszerint tilos a fogyasztása.

Az íze vöröshagymára emlékeztet, viszont édeskés, vaníliás beütéssel és nagyon krémes. Bizarr…Felbontattunk egyet a piacon, A férfival teszteltettem először, túlélte, bár köszöni többet nem kér és hogy őszinte legyek én sem, de kellett az élmény.Aznap kissé felhős volt az idő, de ennek örültünk, mert dél körül értünk Nusa Duába, szóval nem volt hideg. Olyan, mintha egy másik Balira csöppentünk volna, itt tényleg minden a tehetősebb turistákról szól, puccos szállodák sora a parton. Takarítják a strandokat és beengedik a többi turistát is ezekre a szakaszokra, de napágyat nem tudtunk bérelni, mert az a szállodai vendégeknek van fenntartva. Gyerekes családoknak tökéletes strandok vannak itt, mert nincs nagy hullámzás.A part végén egy parkosított kis félsziget is nyúlik itt az óceánba, ahol van egy “Waterblow” nevű pont, ahol kiszáradt korallok borítják a partot és ha nagyok a hullámok, akkor egy gejzírhez hasonlóan a korallok között kispriccel a víz. Nusa Dua nekünk “nem jött át”, Bali nem erről szól, én speciel nem vágynék itt 2 hetet eltölteni,mert nincs semmi, minden fontos helyi látnivalótól távol van.

A szerencse, hogy nem béreltünk autót erre a napra, mert eredetileg azt terveztük, de rájöttünk, hogy még bevállalható robogó távolságra van az uluwatui szállásunktól. Kora délután vissza is indultunk, közben pedig az út szélén egy masszázs szalonnál nyomtunk egy satuféket, és megajándékoztuk magunkat egy 1 órás indonéz masszázzsal. 130.000 rúpia lett volna egy óra, ez kb. 2500 Ft, ami így is baráti, de mivel ketten voltunk lealkudtuk 2000 Ft-ra, előző nap amúgy is ennyiért láttuk Seminyakban. Nagyon jól esett a teljes test, fej, arc masszirga, majd este ismét a kedvenc éttermünkben elfogyasztottunk egy búcsú, részemről kacsahúsos vacsorát, hiszen másnap várt minket Ubud! Az indulás előtt még reggel átsétáltunk a templomba ismét, azt hittük, már nem lehet fokozni a látványt…Élmény volt turisták nélkül a hely, gyerekek zenéltek autentikus ütős hangszereken, sőt még egy esküvői fotózást is elcsíptünk. Konkrétan a templomhoz csak belesni tudtunk.

Kora délután pedig Ubudban már vártak minket welcome drink-kel, dzsungel hangulattal, ahová aztán tényleg bevetettük magunkat nem sokkal később, hiszen a szállásunk a Szent Majom Erdő (Sacred Monkey Forest) mellett van szinte, amit látni kell, ha ideérkeztek!