Ahogy ígértem az előző rész végén, jöjjön a Balin töltött első két napunk sztorija, amikor jó néhány strandot végiglátogattunk robogóval. Hol 5 percet, hol 5 órát időztünk el, attól függően milyenek voltak az apály-dagály viszonyok, ugyanis az van, hogy a legtöbb strandra nem mindegy, hogy melyik órában jut be a turista, pláne, ha a cél, hogy megmártózzon, vagy akár ússzon egy kellemeset, bár utóbbi egyenlőre eddig csak a kertünk medencéjében volt lehetséges.
Szóval a reggeli után előállt a hintónk vagyis a robogónk két sisakkal karöltve és pattantunk is fel rá. Illetve először megkértem A férfit, hogy írjon le egy laza kört az udvaron, hogy képes-e betörni egyáltalán a kicsikét. Biztosra megyek na… Átment a teszten. A robogó is. És már hasítottunk is első állomásunk Padang Padang beach felé.
A recepciós fiú a motorunkat is megáldotta indulás előtt, itt ugyanis az a szokás, hogy az asszonyok egy kis pálmalevél kosárkát készítenek és minden reggel virágokat, füstölőt, és némi kekszet, pénzérmét raknak bele, megfelelően elhelyezve azokat, majd a házak, boltok ajtaja elé teszik le őket, sőt az autóban is láttunk ilyet. Ezzel távol tartják a gonosz szellemeket. Nagyon szép ez a rituálé egyébként, amilyen gondosan összekészítik a kis kosarat, ahogy leteszik, ahogy a füstöt a megfelelő irányban kézzel ellibbentik.
A “Here we go” alkalmazást töltöttük le gps gyanánt, ugyanis ez offline térkép, tehát nem kell hozzá net. Azt még elárulom, hogy volt otthon egy felesleges pénzkidobásom, legalábbis eddig úgy tűnik az. Mégpedig az, hogy az itteniek ajánlották, hogy vegyünk helyi sim kártyát, ami a Sim-jet oldalán megrendelhető és net hozzáférést biztosít, így ha elakadunk itt kint és nincs net, akkor ezen keresztül tudunk a szállásadónktól segítséget kérni. Ez amúgy jó ötlet, és a kártyát előre be lehet rendelni reptéri átvételre, vagy a szállásra is. Egy 8 gigás csomagot meg is vettünk 15 dollárért, viszont azóta sem sikerült aktiválni, nem igazán tudni mi okból, pedig az ügyfélszolgálat is azonnal válaszolt, reagált a problémára, de kb. 1 órát működött és azóta se, de tulajdonképpen nincs is rá szükség, mert a legtöbb helyen van wifi, és a “heréhez”, ahogy mi hívjuk, amúgy sem kell… 
A kitérő után Pandawa beachre kanyarodjunk vissza. Mi is nagy ívben bevettünk pár kanyart, de kb. fél órán belül oda is értünk Uluwatuból. Mindenhol van parkoló, külön a mociknak az ára pedig 50-100 Ft egész napra és a parkolóőr is kedves és segítőkész és mosolyognak mindenhol. Furcsa ez a nyugati turistának… Ja a strandra is volt belépő, pár száz forintos nagyjából.
Már a parkolóban magamhoz nyaláboltam egy fejem méretű kókuszdiót kókuszvízzel természetesen és úrihölgy módjára A férfival lecipeltettem a “bíícsre”.
Pandawa egy kisebb strand, 10 után érkeztünk ilyenkor már jön a dagály és néha elmossa a gyanútlan turistát a homokban, viszont addig, és 16 óra után már jobban élvezhető a part. Mellesleg itt forgatták az Eat, pray, love film fürdős jelenetét, mikor Julia Roberts és Javier Bardem úszkálnak vidáman.
A strand mondhatni tiszta volt, egy-két árust találni, azok is akkor kezdtek kinyitni és persze ezzel együtt előkerültek a makákó majmok is, némi banánra, kókuszra pályázva, de a fent említett kosárba tett virágok is ízlenek nekik.
Párszor megmártóztunk, a víz nagyon kellemes, viszont az árnyék eltűnt, a dagály meg jött, így odébb álltunk közben bekapva pár falatot egy út melletti kisebb étteremben, ahol friss zöldség és gyümölcsleveket ittunk és a salátánál laktatóbb zöldséges, quinoa tálakat ettünk kb. pár ezer Ft-nak megfelelő rúpiáért. Élmény ezeket az ételeket enni, bár ez nem kimondottan indonéz, viszont isteni finom és a töredéke az ára annak, amit otthon ezért elkérnek.
Eztán Suluban beach volt a cél, viszont mivel néha felül bíráljuk a gpst, eltévedtünk természetesen, de kicsit sem bántuk, mikor megláttuk ezt.
Blue Point View a Single Fin bárral, amit amúgy a neten én már kinéztem magunknak, és ha most akart minket, akkor nem ellenkeztünk, úgyhogy ebéd után beültünk egy jeges kávéra és A férfi is boldog volt a Bintang sörével. Gyakorlatilag a látvánnyal nem tudtunk betelni, ezért 1 órát is ültünk a tűző napon, mire rájöttünk, hogy mellettünk van a lehúzott napernyő… Az óceán zúgása, a türkizkék víz, a zene, no komment. Látni kell, ha arra jártok.
Az időérzékünk is elszállt a bárpultnál, aztán a leesett állunkat visszaraktuk a helyére és tovalendültünk Suluban beach felé. Itt egy jó hosszú lépcsősoron jutottunk le egy barlangszerű átjáróhoz strand felé, ám még mindig dagály volt, és akkor bizony itt nincs fürdés, hiszen, ahol a képen vizet láttok a két sziklafal között az öbölben, ott apály idején a strandolók és szörfözők pihennek.
Egy helyi emberke fel is hívta a figyelmünket, hogy 3 után már húzódik vissza a víz, akkor támadhatunk. Fél 3 volt, nem akartunk itt várakozni, ezért útba vettük a következő strandot, még hozzá Bingin beachet.
Nem úgy terveztük, hogy 1 nap alatt tudjuk le az 1 hétre tervezett adagot, de ezt dobta a gép. Viszont a lépcsős edzést is kipipáltuk aznap, mivel Bingin beachet is megmásztuk oda-vissza, és itt sem volt esélyünk strandolni, mert addigra visszahúzódott a víz és itt csak dagályban lehet fürdeni, mert a part sziklás. Ember sem volt rajtunk kívül nagyon, de hangulatos amúgy ez a part is, este egy naplemente a parti étteremből biztos klassz,
A távolban kirajzolódott Dreamland beach, ezért átgurultunk oda is. Hosszú, széles part, ember nem sok, a látvány nagyon szép, a hullámok hatalmasak, de bátraké a szerencse, kardoztunk kicsit a habokkal. Tisztának volt mondható ez a strand, néhány étterem és egy bazársor, amibe bele is vettetem magam.
Beterveztem néhány strandruha beszerzését, és az előttem ugyanazokon a boltokon átsuhanó talán koreai népektől próbáltam ellesni az alkudozás fortélyait. Gyúrok arra a hangtónusra, de szerintem az kéne minimum, hogy valaki rálépjen a lábamra izomból, hogy sikerüljön. Feladtam, egyik ruha sem szólított meg, így visszamentem a naplementében horkoló férfihoz és jeleztem, hogy éhes vagyok…
Szedtük a sátorfánkat és hazamotoroztunk Dumb és Dumber módjára, útközben egy szimpatikusnak vélt warung előtt nyomtunk satuféket és ért utol minket egy olyan színekben pompázó naplemente, amit bárcsak visszaadna ez a kép. Kerthelyiség, vízcsobogás, halk indonéz dallamok, kis emelvényeken földre ülősen étkezős asztalok. Itt kóstoltunk mahi-mahit, ami egy halfajta, illetve ettem egy salátát, szintén hallal, rákkal megpakolva. Na és az elmaradhatatlan mangó és sárkánygyümölcs turmix is tökéletesen harmonizált az ég színeivel.
Másnap egy úticélunk volt a kicsit távolabb lévő Pandawa beach, ami Bali tán legdélebbi partszakasza, nem annyira felkapott, viszont kiépített strand, sok étteremmel.
Délelőtt érkeztünk, alig voltak, napágyat egész napra kettőnknek 400 Ft-ért béreltünk. Nagyjából senki nem fürdött itt sem, csak a sápadt arcú turisták próbáltak küzdeni az elemekkel.
Kijött belőlem a gonosz turista, és élveztem, ahogy a szelfiző 40 kilós keleti lánykák gyanútlanul, csücsörítve tolatnak a tenger felé háttal, vagy a fotósuknak pózolnak veszettül és szentül hiszik, hogy a hullám csak lágyan körbemossa őket. Ja, csak közben, ahol eddig még homokos föveny volt, eltelt 10 perc, és mivel a dagály nem vár, az ember nagyságú hullám a hölgyet hátulról letámadta és arccal a homokba állította. A szelfibot segítségével kihúzták persze.
Amúgy itt még jobb árakon ettünk, igaz nekem nem annyira ízlett a gado gado. Ez egy földimogyoró szósszal leöntött húsos, vagy szimplán zöldséges saláta, na és persze emellett is volt tojás. Mindenhez van tojás, ennyi tojást életemben nem ettem még, szerencse, hogy húsvétkor érünk haza…
Szóval a gado gado brutál édes volt nekem, nem esett jól, de leküldtem mellé egy giga mega mennyiségű kókuszvízet, persze az is édes, de ehhez még kanalat is kaptunk, a lágy kókuszhúst kikaparni.
Délutánra egyre többen lettek, talán valami ünnep is lehetett aznap, mert tele lett a part tradicionális ruhába öltözött családokkal és szerintem Bali összes diákja ma erre a strandra jött. Ráadásul megtapasztaltuk, hogy milyen amikor a turistából lesz a turista látványosság. Először pár srác kéretőzött be a napernyőnk alá, hogy lefényképezkedjenek velünk. Nagyon udvariasak egyébként, kezet nyújtanak, megköszönik százszor, ezt már Kuala Lumpurban is megtapasztaltam, hogy imádnak turistákkal szelfizni.
Aztán látván ezt, a szomszéd ágyon heverésző Jakartából érkezett hölgy is becsatlakozott, majd miután délután elcsitultak a hullámok megpróbáltuk megközelíteni a kb. 50 métere lévő óceánt, de nem sikerült, mert ismét sztárokként pózoltunk pár bangladeshi fiatalemberrel. Visszaszaladtam valamiért a táskámhoz, mire ismét a víz irányába fordultam A férfit 5 tizenéves indonéz lányka vette körül, állításuk szerint házi feladatként kapták az interjúkészítést turistákkal. Nem akartam megkérdezni melyik órán kérnek ilyet… Inkább mosolyogva válaszolgattunk, majd 600 szelfi következett ismét.
Tüneményesek amúgy tényleg, viszont ennyire meztelennek még nem éreztem magam strandon fürdőruhában, ugyanis itt fiúk, lányok felöltözve rohangálnak, sőt abban is fürdenek.
Késő délután volt, és mivel egy kivételesen nem túl kedves parti emberke a napágyakért ismét pénzt szeretett volna tőlünk, ráadásul dupla annyit, mint amit már délelőtt kifizettünk egy hölgynek a teljes napra, úgy gondoltuk odébb állunk. Csak egy étteremig jutottunk természetesen és ettünk mangó-narancs salátát és talán ismét nasi gorenget, vagy valami ahhoz hasonlót.
A nap végén pedig a partszakasznak egy távolabbi részében az apály hatására előbújt egy álomszerű homokos föveny, zéró emberrel szinte, így ismét lerúgtuk a papucsot.
Ezzel zárult a 3. napunk, illetve naná, hogy vacsorával is, de azt már a szállásunk melletti étteremben fogyasztottuk el, felkészülve a másnapi túránkra közben a varázslatos Tanah Lot sziklatemplomhoz amiután belevetettük magunkat egy bazári forgatagba is illetve a felkapott Jimbaran öbölben ejtőztünk este egy kagylóvacsora mellett. Erről részletesebb jövök legközelebb!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: