Miért éppen Malájzia?
Nos, a választ még én sem kaptam meg, de főzés helyett most utazom egy kicsit, és gondoltam megosztom Veletek az élményeket még frissen begyűjtve, hátha erre tévedtek. Több részes lesz, nehéz röviden és tömören mesélni erről. Azért természetesen eszem is, úgyhogy lesz kajáról is szó bőven, bár ez vicces, mert soha nem tudom, hogy éppen mi van a tányéromon…
Hogy kerültem Malájziába? Hm, ez ismét egy másik blog bejegyzése lehetne, úgyhogy hagyjuk is. Derült égből villámcsapásként jött egy lehetőség és miután az áramütésből feleszméltem, rögtön lesokkolódtam még egyszer, majd miután abból is magamhoz tértem, úgy döntöttem élek a lehetőséggel és itt vagyok ragyogok másfél hétig és ezért igyekszem hálásnak lenni a sorsnak.
Sosem utaztam még tengeren túlra, Európán belül röpködtem már fapaddal annak minden előnyével és hátrányával együtt. Most viszont egészen más várt rám, nem pár óra, hanem 16 óra utazás, amiből 12 a repülés összesen. Még jó, hogy szeretek szárnyalni… Azt nem mondom, hogy nem fárasztó, hiszen az időeltolódás miatt éjjel utaztam (6 órával járok előrébb), viszont úgy éreztem elég gyorsan eltelt az idő. Ehhez nagyban hozzájárult azt hiszem az Emirates légitársaság profizmusa, na meg persze, a pánik gomb folyamatos nyomkodása, nehogy véletlenül Kambodzsában landoljak…
Konkrétan végig etettek és itattak Budapestől Dubaiig, majd 4 óra várkozás után Dubaitól Kuala Lumpurig. Hát én ettem, bár ez komoly kalória megterheléssel azért nem járt, mivel kis adagokat szolgálnak fel, de ez abszolút nem panasz, mert pont elég, hogy jól lakjon az ember gasztroblogger lánya. A hátsófertály növelő kekszeket pedig elteszi későbbre éhenhalás ellen…
A vacsoránál előételnek füstölt lazac járt, főételnek bárány kuszkusszal és spenóttal, desszert csoki mousse, majd egy óra múlva némi vanília fagyi is lecsúszott, mert az az éjszaka közepén fontos…
Bár mikor megláttam a menün az apró betűs részt kissé megijedtem. Haláli.
Szomjat oltani a kedvenc itókám a mangólé lett, de az ananász is isteni, utólag sajnáltam, hogy a fehérbor kimaradt, na de megyek én majd visszafelé is…. Közben a legújabb filmeket nézheti a nagy érdemű az ülések háttámlájába szerelt “vásznon”, kispárna, takaró (nem hazavihető…), járulnak hozzá a kényelemhez, meleg illatos vízbe áztatott mini törölközők (ez sem hazavihető) pedig a megfáradt szemek, arc, vagy éppen a kezek tisztaságához.
Aztán landolás után 4 óra várakozás következett Dubaiban, ahol a reptér tulajdonképpen egy nagy pláza, de hajnalban a shoppingoláshoz nem éreztem valahogy késztetést.
Hajnali fél 3kor ismét a fellegekben jártam, a reggeli volt tán csak felejthető, furcsa volt választani a sajtos omlett és a csirke curry közül, gondoltam utóbbi nem biztos, hogy jól esne hajnalban, de a gépen terjengő illatokból ítélve rájöttem, hogy mégis ez volt a kapósabb, annyira, hogy a mellettem utazó hölgy le is maradt róla. Így omlettel érte be ő is, bár megállapítottuk, hogy ezt nyilván nem most dobták össze a pilótafülkében ez inkább csak tojásport látott, de ismét volt hozzá spenót fenyőmaggal. Ééés curry ízű zöldségfasírt.
Alvás nem sok volt részemről, de talán jobb is, mert lehet ennek köszönhetem, hogy az időeltolódás nem viselt meg és aznap éjjel már egész jól tudtam aludni, pedig akkor nekem még otthoni idő szerint csak délután volt ugyebár.
Az első kellemes és kellemetlen meglepetés is a repülőtéren ért, mikor felnyaláboltam a bőröndömet, hogy húzkodjam magam után ismét bőszen, de miss szemszonájt meggondolta magát és a kerekéről valami ízébigyó leesett, és konkrétan nem forgott rendesen. Gondolom nem éppen kíméletes módon tette meg az útját a gép raktere és a terminál között. Hosszú sípszó káromkodás, mivel egyrészt kölcsön bőrönd másrészt elképzeltem,hogy a hátamon viszem a fél lakásom tovább… Aztán ismét gurulni kezdett a kis drága, bár az izébigyó nélkül…
A kellemes meglepetés, hogy a terminálból ki sem kellett jönni, csak megvárni, míg a város központba közlekedő vonat begördül. Non-stop közlekedik egész baráti áron. Budapest példát vehetne…
A hotelom egyetlen előnye, hogy KL Sentral vagyis a központi állomás mögött van, kb. 3 perc sétára, abból 2-t egy csilli villi plázán keresztül teszek meg. A maradék egyet pedig egy olyan sikátorban, amin éjszaka nem mennék keresztül… A szállodának további előnyei nincsenek, gondoltam megvárom a másnap reggelt, hogy kisimult arccal majd találok. Ööö, van ágyam és folyik víz a csapból. Ennyit sikerült összehozni. És ez jól van így, a turista aki ide eljut, csendben van és örül, hisz nem a szobában mulatja az idejét úgyse…
Ezzel vígasztaltam magam legalábbis. De attól még őszinte leszek és leírom, hogy büdös van. Mindenhol. Az utcán, a szobámban, mindenhol bűzt érzek, pedig akik ismernek tudják, hogy az én orrom nem kényes. Lehet csak európai és hozzá kell szoknom az itteni viszonyokhoz? Ok, alkalmazkodom, akkor ehhez is.
De kosz is van. Nem kevés. A puccos pláza mellett meg gettó. Kimerészkedtem az utcára, de mikor zéró alvás után megcsapott a hőség és a 9O fokos páratartalom, és ismét a bűz és a kosz, akkor inkább menekülőre fogtam vissza a szobámba. Ezekhez is nyilván alkalmazkodom. Majd holnap.
Gondoltam elhúzom a koszos függönyt és a kilátás tuti mesés lesz fentről.
Ja…inkább visszahúztam és lefeküdtem aludni. Ami eleinte nehezen ment, mert a légkondi hangos, leállítani nem lehet, ablakot nyitni szintén nem, mert kint is zaj van, aztán dörög villámlik, aztán fél óránként megszólal valami közeli mecsetben az imára hívó zene, így én is arra kulcsoltam a kezem, hogy ezt túléljem, bebugyoláltam magam egy steril kendőbe és kómába estem reggel fél 9ig.
Egy jó reggeli után áhítoztam….de hiába…
De aztán feltámadtam poraimból és már szebbnek láttam a várost tényleg, becsszó, bizonyíték holnap!
Folyt.köv.
