Gondolom mindenkinek hiányzott már egy sütőtökös recept, mert azt olyan ritkán osztok meg. Most miért?? Ezen a héten még nem is volt… Viszont volt helyette minden más az életemben, csak kapkodom fejem, és mivel képtelen vagyok minden történést befolyásolni, ezért próbálok sodródni és nem az árral szemben úszni. Be kell iktatnom egy új sportot az életembe azt hiszem, meg kell tanulnom a “vízen járni”…. De ez egy másik könyv, vagy blog témája lehetne. Ha már könyv, biztos nem véletlen, hogy nem rég akadt a kezembe A viskó című könyv (WM. Paul Young), érdemes elolvasni azt gondolom…
Hogy jön ez a sok kesze-kusza gondolat az ételekhez? Nálam úgy, hogy kevés dolog van amivel az én agyamon “off” gombot lehet nyomni teljesen, de az írás, a tervezés, a főzés, az ízek, az illatok, a színek együttes hatása, jelenléte a konyhámban az életemben képesek erre. Akkor is ha éppen a hegytetőről nézem a világot és akkor is árnyas völgyben bandukolok. Ezen a héten minden volt, főleg az utóbbi, de a hetemet mégis csak a hegytetőn, pontosabban a Tündér szikla tetején zártam napsütésben és jó társaságban az “Őrangyalomnak” köszönhetően. Hiába vagyok “törött” szárnyú átvitt, és kissé fizikai értelemben is, de az ízlelőbimbóimon nem esett csorba, egy almával és némi sütőtökkel még bármikor elbánok, így ez lett az egyik étel ami megkoronázott egy viharos hétköznapot.
Gyors, egyszerű, nagyon finom, egészséges, olcsó, kevés hozzávalóból és még viszonylag kiadós is. Én egyben sütöttem, de lehet kis korongokat formázni belőle és úgy kisütni. Melegen az igazi, de hidegen is finom.
Hozzávalók 1 főre:
1 db alma lereszelve
kb. ugyanannyi mennyiségű sült sütőtök
1 db tojás
1 csapott evőkanál zabpehely
1 csapot evőkanál rozsliszt
csipet só
1 dl natúr joghurt
csipet fahéj
1-1 evőkanál vaj és olívaolaj
A sütőtököt sütőben előtte nap megsütöttem, és a tócsnihoz szükséges mennyiséget villával szétnyomkodtam. Az almát héjastól lereszeltem és a levét kinyomkodtam egy pohárba, amit aztán jól megittam. Az almát, a tököt egy tálba tettem, hozzászórtam a lisztet, a zabpelyhet, pici sót és beleöntöttem egy felvert tojást. Jól összekevertem. A vajat és az olívaolajat felhevítettem a serpenyőben és hozzáadtam az egész masszát, majd lenyomkodtam, hogy egyenletesen kitöltse a kis serpenyőt. Pár percig sütöttem az egyik oldalát majd egy tányér segítségével óvatosan megfordítottam és megvártam, míg a másik oldala is megpirul. Aztán kicsúsztattam egy tányérra és kanalaztam mellé joghurtot amire fahéjat szórtam.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: