Pálmafa Project

Reform lencsefőzelék

Pár hete hétköznapi gyorsételnek készítettem ezt a fogást, szimplán összefőztem a kölest a lencsével, jól befűszereztem, talán még a maradék sütőtököt is beletettem, pikk-pakk elkészült és akkor jutott eszembe, hogy ez simán lehetne újévre is kanalazni.

dscf0234Kicsit finomítottam rajta, krémesebbre varázsoltam zabtejszínnel és békén hagytam a sütőtököt, hátha túlélem, hogy valamibe nem kerül bele… Így is finom lett, sőt malachúst is gondoltam mellé, de a karácsonyi pulykaevészet után én nem kívántam most a húst, úgyhogy egy vegán főzelék lett a végeredmény, így nekik is kedvezhettek ezzel az étellel.

Vöröslencsével főztem, de a hagyományos lencsével is pont jó lesz, a köles pedig azért került bele, mert ettől még tartalmasabb lesz, nem kell mellé kenyeret majszolni, bőven jól lehet lakni vele.

Még több lencsés receptet ITT TALÁLTOK!

dscf0233

Hozzávalók 5 főre:

2 deci köles

3 deci vöröslencse

1 fej vöröshagyma

2 duci gerezd fokhagyma

fél hüvelykujjnyi gyömbér

2 deci zabtejszín (Bio Bridge)

2 babérlevél

1 evőkanál curry keverék (Garam masala, vagy Madras)

vagy: 1-1 teáskanál őrölt római kömény, kurkuma, chilipor, koriander

só, bors

kókuszolaj

A vöröshagymát kevés kókuszolajon megpároltam, majd hozzáadtam a kölest és a vöröslencsét, fűszereztem, kicsit átkevertem, majd felöntöttem 1 liter vízzel és lefedve hagytam puhulni. Néha öntöttem még hozzá vizet, plusz 4 deci kellett nekem még hozzá, míg minden megpuhult. Belereszeltem a fokhagymát és a gyömbért, majd a zabtejszínhez mertem egy nagy evőkanállal a főzelékből, simára turmixoltam és visszaöntöttem a lábosba. Még egyszer felforraltam, pár percig rotyogtak együtt, itt már vigyázni kell, mert leéghet, azán el is zártam a gázt, negyed órát állt lefedve is még a gőzben és tálalható.

 

Kókusztejes lencseleves

Kezdjük az újévet egy igazi, melengető, macskajaj gyógyító lencselevessel. Nyilván az utóbbi probléma itt senkit nem érint….

DSCF9201A legegyszerűbb és legfinomabb levesek egyike, ami nekem pedig külön boldogság, ha a kedves vendég 3szor szed belőle egymás után. Megtörtént, láttam, és lefújtotta még 10 darab pogácsával, talán még a zsebébe is dugott sutyiban. Az amúgy sótlan pogirecept is hamarosan érkezik, de most lencse sztori van.

Jó sűrű lett, félig főzelék, de ez nem lényeg, így is, úgy is finom. És nem feltétlen kell a lencselevesbe még újévkor sem virsli, nem is hiányzott nekünk sem, hiszen kevés kókusztej is került bele, de ettől még nincs kókuszíze. Aki nem tudja mi van benne, csak annyit érez, hogy ez valamitől picit más, de különösen finom, selymes és fűszeres. Az illata is mesés, kell ennél jobb dolog az ízlelőbimbóknak az év első napján?

DSCF9197Hozzávalók 6 főre:

40 dkg lencse

3 deci kókusztej

2 szál sárgarépa

1 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

3 db babérlevél

2 teáskanál garam masala fűszerkeverék

kókuszzsír

Tálaláshoz: petrezselyem

A vöröshagymát és a fokhagymát apróra vágtam és egy kanál kókuszzsíron megpároltam, hozzáadtam a kis kockákra vágott répát, babérlevelet, fűszereket, majd a lencsét. Pár percig együtt is pirítottam őket, majd felöntöttem annyi forró vízzel, amennyi kb. 2 ujjnyival ellepte és hozzáöntöttem a kókusztejet is. Lefedve főztem, míg minden megpuhult, néha ránéztem, mert a lencse hajlamos az összes folyadékot magába szippantani, időnként öntöttem még hozzá 1-1 deci vizet, ha túl sűrűnek gondoltam. Ha főzelékre vágytok, egész egyszerűen ne öntsetek hozzá többet, besűríti szépen magát, semmilyen lisztes habarás nem kell.

Tálaláskor megszórtam petrezselyemmel.

5 tuti újévi étel

Lassan, de biztosan bekúszik az év utolsó napja és mindenki sorban áll lencséért a boltokban. Közben remélik, hogy malacuk is lesz, így abból is a hónuk alá csapnak egy kisebb példányt.

Ha esetleg nem lenne ihlet mi készüljön belőlük, hoztam nektek pár receptet, az elmúlt évek év végi ételeiből, amik mindenkinek ízlettek.

Klikk a képekre a receptekért!

A legjobb lencsesaláta címet azt hiszem, ezt a narancsos, céklás saláta nyerte, amit ehettek egymagában, vagy húsok mellé, laktató, pikáns, isteni.

DSCF5516

Malacot ritkán sütök, de ez a sörös verzió bejött nagyon, oldalán a kefires lencsesalátával.

DSCF2641Főzelék rajongóknak kötelező kipróbálni ezt az ételt, tetején reszelt almával és fekete retekkel, ráadásul egy szem liszt sincs benne.

DSCF8679

Sörkorcsolya nélkül nincs szilveszter és másnap is elnyammoghatóak ezek a sajtos rudak, bár általában frissen ropogósan rögtön elfogynak… Abbahagyhatatlan kategória!

DSCF2651

Egye fene, végül legyen egy fejedelmi édesség is, ami emlékeim szerint 10 percen belül fogyott el tavaly.

DSCF5446-600x338

Boldog új évet kívánok mindenkinek, legyen olyan a 2016-os évetek, amilyennek szeretnétek! 🙂

Gránátalmás lencsesaláta, hogy bőségben teljen az Újév!

Ettől az ételtől újjászülettek a szilveszteri ereszd el a hajam után. Benne van minden ami egy lestrapált szervezetet képes feltámasztani poraiból. A lencse táplál és laktat, a cékla földes íze ezúttal kevésbé érzékelhető, hiszen főtt formájában került bele, a friss narancstól és gránátalmától pedig kipattan a szemetek és a vitaminpótlás is kipipálva.

DSCF5516A lencseszemek ugyebár a bőséget jelképezik itthon, a törököknél viszont ezt a posztot a gránátalma tölti be. A kettő találkozása együtt elsőre szokatlannak tűnhet, de szerintem ez a legjobb lencsesaláta, amit eddig ettem. Bár a saláta erős kifejezés rá, hiszen egymagában egy nagyobb tál elpusztítása után nem lesztek már éhesek, de ha a sült malac mellé kerül a tányér szélére, úgyis nagyon szerethető.

Finom és egészséges falatokban gazdag boldog új évet kívánok Nektek!

DSCF5511

Hozzávalók 6 főre:

25 dkg lencse

1 db gránátalma

2 közepes fej cékla

2 db narancs v 4 db mandarin

1 fej lilahagyma

4 evőkanál olívaolaj

1 evőkanál almaecet

negyed citrom leve

só, bors

3 db babérlevél

1 mokkáskanál őrölt római kömény

1 mokkáskanál őrölt fahéj

szezámmag a tetejére (elhagyható)

A lencsét sós vízben a babérlevelek társaságában puhára főztem. A céklákat héjastól szintén puhára főztem.

Ezalatt félbe vágtam a gránátalmát, egy mély tálba nyomtam a magjait, majd kifordítottam a héjából és kézzel kiszedtem ami bent ragadt. A narancsokat felkockáztam, a lilahagymát szintén felaprítottam. Összekevertem a római köményt, a fahéjat, a chilit, az almaecetet, a citromlevet és az olajat egy tálban.

A céklák héját lehúztam, és felkockáztam őket. Mikor a lencse megpuhult leszűrtem, mély tálba öntöttem, hozzáadtam narancsot, a gránátalmát, a céklát, és meglocsoltam az öntettel, jól átforgattam a tetejét pedig megszórtam szezámmaggal.

BÚÉK Kókuszpudinggal

Kívánom Nektek, hogy legyen az új évetek olyan, mint ez a desszert! 🙂 Édes, könnyed, egészséges és nehézségektől mentes!

Gondolkodtam rajta picit, hogy mi lehetne ebben az évben az utolsó recept amit szívesen megosztanék, aztán egészen spontán módon lett ő. És mert általában a spontán alakult dolgok mindig jól végződnek, ezennel fel is került ide. Árválkodott a kókusztej a sarokban, mert nem használtam fel egy korábban tervezett sütihez, ez a pohárdesszert viszont tavaly már egyszer elkészült és mindenkinek ízlett, úgyhogy adtam neki ismét egy esélyt. Eredetileg aszalt szilvával készül, de most egy felbontott házi meggybefőtt nézett szembe velem a spájzban, így az került a tetejére, de akár lekvár pöttyöket is lehetne rácsöpögtetni vagy csokoládéreszelekkel megkoronázni, ha valaki még édesebb ízekre vágyna. Előzőleg zselatin nélkül készítettem, anélkül is megdermedt, de valahogy én most úgy éreztem a forralás után, talán, mert picivel több tejet használtam, hogy elfér az még benne.

Krémes is, édes is, de mégsem gejl.

DSCF2674

Hozzávalók 5 főre:

5 dl kókusztej

5 dl tej

4 evőkanál kukoricakeményítő

6 evőkanál nyírfacukor

2 db zselatinlap (elhagyható)

1 fél mokkáskanál vaníliapor v vaníliarúd kikapart belseje

Tetejére: meggybefőtt v aszaltgyümölcs, kókuszreszelék

A tejet forraljuk fel, közben a keményítőt pár kanál vízben keverjük simára, hogy teljesen feloldódjon. Adjuk hozzá a tejhez a cukrot, és mikor forrni kezd a keményítős folyadékot is öntsük hozzá, majd keverjük pár percig folyamatosan míg besűrűsödik. Ha zselatinnal készítjük, akkor itt keverjük hozzá az előtte hideg vízbe áztatott majd kicsavart zselatinlapokat. Töltsük poharakba és hagyjuk állni hűvös helyen, hűtőben míg megdermed. Tálalás előtt díszítsük a gyümölcsökkel. Ha aszalt gyümölcsöt használunk, azt előtte áztassuk be vízbe, vagy akár kókuszlikőrbe, hogy megpuhuljon.

Magvas sajtos rúd

Reformálva persze, hogy hű legyek önmagamhoz, de a  hagyományos is nagyon jó, tényleg nem lehet megunni és abbahagyni sem az evését…

Ami karácsonykor a bejgli, az szilveszterkor a sajtos rúd, hogy miért azt nem tudom. Talán, mert remek sör vagy borkorcsolya és később szálldogál a fejünkbe az alkohol ha ilyet falatozunk mellé? Ami engem illet teljesen mindegy, hogy eszem, nem eszem, pár korty bor is képes fejbevágni, úgyhogy inkább csak eszem. És ha csak ez kerülne az asztalra, akkor sem érezném semmi más ételnek a hiányát, mert egész egyszerűen ebből nem lehet csak egyet venni, mert valahogy mindig jön még vele a következő 2-4-6-8 darab is…nem értem….

Előző este ajánlatos begyúrni, hogy egy éjszakát pihenjen a hűtőben, vagy legalábbis egy pár órát adjunk neki. Tegnap reggel 7kor nem volt jobb dolgom és egy kisebb adagot (1 tepsi) kisütöttem próbaként teljeskiőrlésű lisztből és rászórtam mindent ami a kezem ügyébe akadt. Darálatlan mák, tökmag, hántolt szotyi és némi sajt koronázta meg. Melegen, ropogósan tea mellé lecsúszott nna. Aztán tízóraira is csak néhányat és ebéd előtt már magam elől kellett eldugnom valahova, mert ha szem előtt van akkor a következő pillanatban már a gyomromban lesz…

Az eredeti mennyiségeket adom meg, ami kb. 3 gáztepsire való adag.

DSCF2651

 

Hozzávalók:

60 dkg liszt (nálam fele-fele arányban fehér tönkölyliszt és teljeskiőrlésű tönkölyliszt)

30 dkg vaj

3 tojássárgája

1 kis doboz tejföl ( ha teljes kiőrlésű liszttel készül akkor kb. másfél doboz)

1 csapott ek só

1 késhegynyi szódabikarbóna

Tetejére: 3 tojásfehérje + 15 dkg reszelt sajt + egy marék apróra vágott tökmag, napraforgómag, mákszemek

A lisztben elkevertem a szódabikarbónát és a sót, hozzáadtam a tojások sárgáját, a vajat és a tejfölt, majd összegyúrtam az egészet egy nagy gombóccá, fóliába csomagoltam és a hűtőben pihent egy éjszakát. Másnap kinyújtottam lisztezett deszkán kb. fél cm vastagságúra, megkentem a tojásfehérjével majd megszórtam a magokkal és a sajttal. Derelyevágóval 1 cm széles csíkokra vágtam a tésztát és 5 cm hosszúságú rudakra,  majd  tepsire helyeztem őket. 180 fokra előmelegített tepsiben 10-15 perc alatt pirosra sültek.

DSCF2654

Itt az eredeti finomlisztes, sima sajtos verzió is:

IMG_0847

Kefíres almás lencsesaláta

Íme, amit tegnap ígértem, a malac mellé egy remek saláta és ha már volt sült alma is a tányéron, ebbe is került reszelve némi alma.

Általában újévkor virslis lencselevessel indul az ünnepi ebéd, de úgy gondoltam, hogy kipróbálnám másképp is a lencsét, ezért  esett erre a pikáns köretre a voksom. Nekem a zsírosabb malachús mellé kimondottan jobban esik, mint bármilyen krumpli köret és kevésbé terheli meg a gyomrot és nem utolsósorban nagyon ízletes. A currypor nem feltétlen szükséges hozzá, de ha valaki szereti a keletiesebb ízvilágot annak biztosan ízleni fog.

DSCF2658

Hozzávalók 6 főre:

35 dkg lencse

pár db babérlevél

1 nagy doboz kefír (tejföl v joghurt is jó)

1 fej lilahagyma

1 db alma héjastól lereszelve

1 mokkáskanál dijoni mustár

só, bors

friss v szárított kakukkfű

1 mokkáskanál currypor (elhagyható)

A lencsét pár babérlevél társaságában, enyhén sós vízben fél óra alatt puhára főztem, leszűrtem, majd egy mély tálba tettem. Hozzáadtam a reszelt almát, apró kockákra vágott lilahagymát, friss kakukkfű leveleket, curryport, sót, és borsot, mustárt és a kefírt. Jól összekevertem és hűtőbe tettem 1-2 órára tálalás előtt.

Sörös malackodás

Hogy malacunk legyen 2014-ben is… Nem vagyok túlzottan babonás és nagy húsos sem, de mióta pár éve úgy gondoltam, hogy remek ötlet újév napján pulykacombot sütni, ami (mert hát mi más?) rányomta a “szárnyát” arra az évemre elég rendesen, azóta biztos, ami biztos alapon távol tartom magam erre az egy napra mindenféle szárnyas fejvadásztól és a lencselevest is merőkanállal eszem…

Tavaly szilveszterkor sütöttem első malacom, akkor rögtön kétféle módon is elkészült, de mivel az egyiket sikerült majdnem szénné égetnem, így inkább most a másikról mesélnék, aminek az íze még a számban, hiszen ez volt ma az ebéd. Nagyon egyszerű, viszont a sütőben elég sok időt tölt, de cserébe munka nem igazán van vele. Egy pohár sör járul hozzá a különleges ízéhez. Hozzáteszem amúgy nem iszom sört, mert nem szeretem, de így viszont bejön, úgyhogy azok is próbálják ki bátran,  akik nem innák meg egyébként. Köretként a sörös szaftban párolódott hagyma, alma, illetve lencsesaláta került mellé. Utóbbinak holnap hozom a receptjét.

Zsírszegény ételnek nem nevezném, viszont a bőre ropogós, a húsa szaftos és ennyit megérdemlünk így év végén azt gondolom, januártól úgyis ég a zsír megint…

Almás sörös malachús

DSCF2641

Hozzávalók 4 főre:

1 kg bőrös malaccomb

2 fej vöröshagyma

1 nagyobb alma

pár gerezd fokhagyma

2 deci sör

olaj

só, bors

A malackát megmostam, kettévágtam, hogy gyorsabban süljön, de nem sült gyorsabban… bevagdostam a bőrét, sóztam, borsoztam. Egy nagyobb tepsibe került bőrével felfelé. Kevés olajat öntöttem a tepsibe és a malacra, majd meglocsoltam a sörrel is. Alulfóliával lefedve kb. 190 fokon közel 2 órát töltött a sütőben, néha meglocsoltam a sörös szafttal. A vöröshagymákat négyfelé vágtam, az almát is nagyobb darabokra, a fokhagymákat pedig egészben héjastól tettem malacunk mellé. Ezután fólia nélkül még 35 percig pirult a sütőben 200 fokon, míg a bőre ropogós lett. Eközben is párszor meglocsoltam a szafttal.

Rétegek…na ilyen fotót jövő szilveszterig biztos nem láttok nálam.:)

DSCF2643

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!