Pálmafa Project

Sajtos, sonkával töltött édesburgonya

Hétvége után általában vannak maradékok a hűtőben, gondolok itt pár dkg sajtra, pár szelet sonkára, kevésbé friss zöldségekre esetleg. Legalábbis nálam ez volt a helyzet és adott volt hozzájuk pár darab friss édesburgonya, amit mindenképp sütve és töltve képzeltem most el.

A férfinak klassz vacsora lett rizzsel körítve, na meg persze sok friss zöldsalátával is, nekem pedig egy kellemes ebéd másnap. Akár kanalazhattok mellé vagy rá fokhagymás vagy kapros joghurtot, kefirt, és bármilyen maradék sült hússal is elkészíthető, vagy akár hús nélkül is. Tonhal is klassz, illetve megmondom az őszintét eredetileg csicseriborsós verziót akartam kreálni, de abból a maradék tényleg csak a gondolataimban létezett, mert a hűtőben nem sikerült fellelnem… Kissé csalódott is voltam, de aztán a végeredmény meggyőzött, hogy jó ez így is!

Szórjátok meg bármilyen friss zöldfűszerrel, petrezselyemmel, vagy ha még találtok, medvehagymával, de snidling is mehet rá. A képzelet szab csak határ, hogy éppen mivel töltitek, megéri kísérletezni az édesburgonyával, mert sokkal finomabb, mint a hagyományos krumpli.

Hozzávalók 2-3 főre:

2 db édesburgonya

pár szelet pulyka- v csirkesonka

1-2 paprika

1-2 paradicsom

1-2 szál újhagyma

1 mokkáskanál zsálya vagy ízlés szerint más fűszer

5 dkg sajt

só, bors

kókuszolaj

Tetejére: 10 dkg sajt + friss zöldfűszer

A édesburgonyát alaposan megsikáltam, hosszában félbevágtam és 200 fokra előmelegített sütőben, kókuszolajjal vékonyan meglocsolva, vágott felével lefelé fordítva puhára sütöttem.

Ezalatt egy serpenyőben, kevés olajon lepirítottam a sonkát, majd hozzászórtam a hagymát, majd a paprikát, paradicsomot, befűszereztem és kb. 10 perc alatt puhára pároltam az egészet.

Kikapartam az édesburgonya belsejét, de úgy, hogy azért maradjon egy fél centis pereme, hogy ne lyukadjon ki. A kikapart édesburgonyát összeforgattam a többi zöldséggel, majd visszatöltöttem a héjába és a sajttal megszórva még addig sütöttem, míg az ráolvadt.

Paradicsomos húsgombóc spagettivel

Jolly Joker recept, amit mindenki szeret! Legalábbis én még nem találkoztam olyannal, aki nem. Paradicsom, tészta, hús kombóval szerintem nem nagyon lehet tévedni.

Általában akkor főzöm ezt az ételt, ha olyan vendégem van, akit zöldség hegyekkel nem tudok elkápráztatni, mert nemes egyszerűséggel nem eszi meg. Így történt ez most is, ráadásul ezt csak nagy adagban érdemes elkészíteni és előző nap is össze lehet dobni, vagy akár csak a húsgombócok összeállításával előkészülni. Csirkével, pulykával, sőt marhahússal is mükszik, utóbbival nyilván kicsit nő a főzési idő, de nem sokkal, sőt akár löttyinthettek a szószba egy nagy korty jóféle vörösbort is, amit aztán ételünk mellé is meg lehet majd iszogatni.

Ha elfogyott a tészta, akár rizzsel is finom, sőt én speciel egymagában szoktam, jó sok szósszal enni a gombócokat, úgy is tökéletesen laktató.

Hozzávalók:

1 zacskó durum spagetti

Húsgombócokhoz:

1 kg pulyka- v csirkemellfilé

3 evőkanál darált lenmag(zabliszt v zabpehely is jó)

1 db tojás

1-1 evőkanál szárított oregánó és bazsalikom

fél csokor medvehagyma v pár szál újhagyma

só, bors

Mártáshoz:

5 deci paradicsomlé

4 deci víz

1 evőkanál xilit

só, bors

Tetejére: 20 dkg parmezán

A húsgombóc hozzávalóit összekevertem egy tálban, majd gombócokat formáztam belőle. Egy nagy, széles edényben felforraltam a paradicsomlevet a vízzel, cukorral, sóval, borssal, majd belehelyeztem a gombócokat és lefedve főztem kb. 35 percig, míg a hús megfőtt, a szósz pedig kicsit besűrűsödött.

Ezalatt kifőztem a spagettit, majd a gombócokkal tálaltam és reszeltem rá parmezánt.

 

 

Medvehagyma pestós csirke

Lassan elérkezik a medvehagymaszezon vége, érdemes pesto formájában elspájzolni belőle, de az a jó hírem van, hogy ezt az ételt bármilyen pestoból elkészíthetitek. A boltban is kapni jobb minőségűeket, de ha házilag gyártanátok, hiszen nagyon egyszerű, akkor ITT találtok recepteket hozzá.

Bazsalikomos, petrezselymes, cukkinis, újhagymás, kelkáposztás, bármilyen pesto jó lehet, és nem csak pirítósra érdemes kenni, hanem hasonló húsos ételekbe, de halakhoz is szuper.

Nagyon ritkán eszem nokedlit, vagy nevezzük galuskának, ahogy tetszik, viszont most megkívántam és hát A férfi elé sem tehetem a húst csak úgy simán salátával. Kivéve, ha vacsoráról van szó, mert akkor ő is szívesen eszi a dudvát, ahogy ő nevezi… Hát dudva azért ebben is van bőven, hiszen a pesto és a petrezselyem is az, és bár készítettem már rizslisztes nokit, de szerintem most sikerült a legjobban. Egyrészt giga méretűeket szaggattam, másrészt rájöttem, hogy az útifű maghéj a titok, mert az tök jól összefogja az egészet, a szódabikarbónának köszönhetően viszont nem lesz fojtós a végeredmény. Az útifű egyébként a reggeli chiapudingom vagy zabkásám rendszeres hozzávalója is, de fasírtokba is kiválóan használható, érdemes otthon tartani, mert nagyon kevés kell belőle és klassz a beleknek is.

Természetesen a pestós csirke rizzsel vagy kölessel is nagyon finom ebéd lesz! Mellé friss fejes saláta vagy ubisali, csalamádé, hmm…

Hozzávalók :

1 egész csirkemellfilé

3-4 evőkanál medvehagyma pesto (recept ITT)

2 deci tejszín (kókusztejszínt használtam, de rizstejszín v sima főzőtejszín is jó)

só, bors

kókuszolaj

Galuskához:

3 deci rizsliszt

2 db tojás

kis csokor petrezselyem

1 evőkanál útifű maghéj

1 késhegynyi szódabikarbóna

só, bors

olívaolaj

A csirkét felkockáztam, majd kevés kókuszolajon lepirítottam, sóztam, borsoztam, majd hozzáadtam a tejszínnel összekevert pestot és hagytam, hogy egyszer összerottyanjon, majd elzártam a gázt alatt. Esetleg pici víz még mehet alá, ha kevesebb tejszínt adnátok hozzá vagy túl sűrű lenne.

Amíg a hús sült, összekevertem a nokedli hozzávalóit, vizet forraltam, majd egy evőkanállal beleszaggattam a galuskákat, megvártam, míg feljöttek a víz tetejére és egy szűrővel tálba szedtem őket, majd meglocsoltam pár csepp olívaolajjal.

Sütőben sült csirkefasírt

Izgalmas étel kerekedett egyik hétvégén, többek között az istengyalulta töknek köszönhetően. Igen, jól olvassátok, van egy ilyen tökfajta, én is a piacon ismerkedtem meg vele, mikor az eladó nénike felhívta rá a figyelmemet, hogy ugye el tudom készíteni, mert ezt nem úgy kell, mint a hagyományos főzőtököt….

Én persze magabiztosan nekiálltam volna legyalulni, de esély nem lett volna rá, mert betonkemény, így célszerű egészben kb. 20 perc alatt megfőzni, aztán tovább dolgozni vele. Nem tudtam még előre biztosan, hogy milyen formában ölt testet a tök köretként, de menet közben püré lett. Dehát tudjátok, hogy én bírom az ilyen bébiételszerű cuccokat, ez van. És egyszerűen hajt a kíváncsiság, mert szerintem a krumplipüré túl van értékelve, zellerből, sütőtökből, édesburgonyából eddig még sokkal finomabb köreteket gyártottam, ami érdekes módon a krumplirajongók többségének is nagyon ízlett.

A recept főszereplője viszont a fasírt, amivel sok munka nem volt, előző este is elkészíthető, és a sütőben minimális olajjal szuper finomra sül, és bárhogy felhasználható, azonnal, vagy a hűtőben is eláll, mehet szendvicsbe, vagy hasonló ételekbe, mint ez. Semmi áztatott zsemle vagy morzsa nem szükséges bele, sőt a tetemes mennyiségű húshoz elég volt egy tojás, mert a pár kanál lenmagliszttől teljesen összeállt, de helyette más liszteket is használhattok, vagy zabpehely is tökéletes megoldás.

Ha nem kedvelitek az ennyire pempős ételeket, akkor a hús és a gomba főtt rizzsel vagy kölessel is tökéletes. A férfi emberem elé is így került, és ismét elégedett vigyort vágott. Hogy mit szokott ilyenkor mondani nem írom le, nem bírja a nyomdafestéket….

Hozzávalók a fasírthoz:

1 kg csirke v pulyka darálthús

2 evőkanál őrölt lenmag (helyette zabpehely is jó, v zabliszt)

1 nagyobb méretű tojás

1-1 evőkanál bazsalikom és oregánó

5 szál medvehagyma

2 duci gerezd fokhagyma

só, bors

kókuszolaj

Gombamártáshoz:

80 dkg gomba

1,5 deci rizstejszín

1 fej vöröshagyma

fehérbors

kis csokor petrezselyem

kókuszolaj

Tökpüré:

2 db főzőtök

1 teáskanál tárkony

1 deci tejszín (kókusztejszínt használtam)

pár csepp citromlé

só, bors

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A fasírt hozzávalóit alaposan összekevertem, majd kisebb gombócokat formáztam belőlük és egy enyhén megolajozott sütőpapírral borított tepsire helyeztem őket, majd egy vizes kanállal kicsit lenyomkodtam a tetejüket. Kb. 20 percig sütöttem az egyik oldalát, majd 20 percig a másikat is.

A főzőtököt egy nagy edényben felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje és puhára főztem.

Ezalatt a vöröshagymát kevés olajon üvegesre pároltam, hozzáadtam a gombát, fűszereztem, ezt is puhára pároltam, majd felöntöttem a rizstejszínnel, megvártam, míg még egyszer felforr majd elzártam a gázt és botmixerrel kissé darabosra turmixoltam, majd megszórtam friss petrezselyemmel. Ha túl sűrű pici vízzel vagy tejszínnel lehet még hígítani, sőt ha nincs kedvetek turmixolni, akkor maradhatnak egészben a gombaszeletek.

Mikor a tök megpuhult, kettévágtam kikapartam a belsejét, de magokat kiszedtem előbb, majd hozzákevertem a többi hozzávalót és ezt is leturmixoltam, majd a fasírttal és a gombamártással tálaltam, másnap pedig főtt rizzsel.

 

Medvehagymás tormakrém

Idén húsvétkor ez a krém lesz a befutó tormafronton nálam! Minden évben készítek valamilyen verziót, volt már narancsos, majonézes, almás, akármelyiket is próbáljátok ki, mindegyik jobb, mint a bolti az fix.

Készíthetitek ezt is házi majonézzel, de szerintem a sűrű, krémes, görög joghurtos megoldás egyszerűbb, könnyedebb, nincs benne nyers tojás ugyebár, ha valaki tartana ettől, és egy hétig vígan el van a hűtőben. Igazi görög joghurt híján jóféle tejföllel is működhet. Ez a tesztverzió mondjuk nem érte meg az 1 hetet, mert rákattantunk és reggelire gyorsan elfogyott pirítóssal, friss zöldségekkel, vacsorára pedig sült hús mellé kiegészítésnek is pompásnak bizonyult.

A jó hír, legalábbis számomra, hogy a torma vesztett az erejéből kicsit, és nem éreztem az agyamba sugárzó fájdalmat mikor a nyelvemre került, de az élvezeti értéke mégis megmaradt. A medvehagymáról meg nem is áradoznék többet, árasztja az magától a fokhagymaillatot, éppen ezért, ha nem juttok hozzá, akkor fokhagymával helyettesíthetitek. Almát eredetileg most nem is terveztem beletenni, de egy kedves barátnémtól pakkot kaptam és felleltem benne egy kis tubus teljesen natúr almapürét, amit lelkesen nyomogatok a reggeli zabkásába és jelen esetben a tormakrém is kapott belőle, mert némi édeskés íz, kimondottan jót tesz neki. Reszelt alma is tökéletes helyette, és ha már édes, akkor a savanyú sem maradhat el, erre a célra pedig az almaecet a legjobb megoldás. Tessék kipróbálni!

Hozzávalók:

3 deci sűrű natúr görögjoghurt

fél csokor medvehagyma

1 db torma

1-2 evőkanál apróra reszelt alma v natúr almapüré

1 mokkáskanál méz

1 teáskanál almaecet

só, bors

A tormát meghámoztam, lereszeltem, hozzáadtam az apróra vágott medvehagymát, az almapürét és az összes többi hozzávalót, majd alaposan elkevertem.

Üvegbe kanalaztam és hűtőbe tettem, kb. 1 hétig eláll.

Még több tormakrém receptet itt találtok!

Húsvéti sárgatúró

Most kóstoltam először ezt a tojásos ételt, ugyanis nálunk sosem volt a húsvéti reggeli része és sokáig nem is tudtam, hogy mi fán terem. Éppen ezért mikor megláttam ezt a receptet, pláne medvehagymával, muszáj volt kipróbálni. Jelentem sikert aratott!

Érdekes, hogy sokan el sem tudják képzelni enélkül a Húsvétot, én viszont sárga túró nélkül nőttem fel Somogy bugyrában, sőt azt sem értettem soha, hogy miért kell édes fonott kalácsot enni a sonkához. Jóóó, sokáig a tormaimádatot sem értettem, el voltam én a sonkával és a főtt tojással, na meg újhagyma és retek is került mindig mellé. Tormát is kb. azóta eszem, mióta rájöttem, hogy a friss torma mennyivel finomabb és a házilag készített tormakrémeknek mennyire barátságosabb az íze….

Nos, muszáj volt utánaolvasnom, hogy is készül ez a mutavány, és tudom, hogy általában édes verziót készítenek az ország nagy részén, de nekem az annyira nem volt szimpatikus, ezért örültem meg az Ottis főz blogon ennek a receptnek, kinézetre ugyan nem pont olyan lett, de ízre teljesen finom, és pofonegyszerű! De tényleg, bátran álljatok neki, mutatós is, tényleg jól passzol majd a húsvéti sonka mellé.

Hozzávalók:

1 liter (házi) tej

10 db tojás

fél csokor medvehagyma

2 mokkáskanál só

frissen őrölt bors

1 csapott evőkanál nyírfacukor

A tejet egy lábosba öntöttem, hozzáadtam a sót, borsot, cukrot és felforraltam. Ezalatt a tojásokat egy villával elkevertem, csak úgy nagyjából, hogy a sárgája szétfolyjon kicsit, felverni nem kell. Ezután az egészet a tejhez öntöttem a felaprított medvehagymával együtt és folyamatosan keverve megvártam, míg a tojás kicsapódik és túrószerűen összeáll, kb. 10 perc alatt megvolt.

Egy tál tetejére gézdarabot fektettem, leszűrtem benne a tejet, hogy csak a tojás maradjon fenn, majd összekötöttem a géz tetejét, szorosan, hogy nagyjából egy gömböt formáljon és felakasztottam egy tállal alatta, hogy lecsöpögjön, majd pár óra múlva a hűtőbe tettem. Másnap szépen szeletelhető.

Forrás: https://ottisfozblog.wordpress.com/

Halfilé tormás diómártással

Halételt is lehet “húsvéti” ízekbe burkolni, még ha nem szokás akkor is! A halhoz amúgy is passzol a torma, ráadásul ezt az ételt simán elkészíthetitek csirkével is, a mártás és a répás köret mindegyikhez passzol és minden vendég jól jár.

A sült répa és az abból készült pikáns krém, az egyik kedvencem, most viszont megálltam ott, hogy  a répa megsül és isteni édesre karamellizálódik, így mehet rá jó sok citromlé és petrezselyem, hogy életre keljen a salátánk. Melegen és hideg is szuper finom és csak halkan jegyzem meg, de sokkal izgalmasabb és egészségesebb szerény véleményem szerint, mint a krumplipüré….

Persze, ha arról sem akar lemondani valaki, hát biggyessze oda a tányérjára, nem fog megsértődni a répa és a pirított diós mártás sem, amibe naná, hogy érdemes medvehagymát is csempészni.

Finom, színes, laktató, meg kell kóstolni!

 

Hozzávalók két főre:

2 nagyobb szelet halfilé (tőke, tonhal, harcsa stb.)

1 gerezd fokhagyma

1 evőkanál vaj

1 evőkanál olívaolaj

só, bors

pár csepp citromlé

Mártáshoz:

10 dkg dió

2 deci kefir (tejszín is jó helyette)

3 evőkanál friss reszelt torma

kb. 2 evőkanál aprított medvehagyma v újhagyma

1 deci víz

só, bors

Körethez: 

4 nagyobb répa

kis csokor petrezselyem

1 evőkanál citromlé

só, bors

kókuszolaj a sütéshez

A sütőt előmelegítettem 200 fokra, a répát meghámoztam és karikákra vágtam, majd kevés kókuszolajjal meglocsolva puhára sütöttem, akkor jó, mikor a külseje elkezd barnulni és karamellizálódni, akkor ki lehet venni a sütőből. Megcsorgattam citromlével, rászórtam a felaprított petrezselymet, pici sót és borsot, majd félretettem.

A hal mindkét oldalát sóztam, borsoztam, elkentem rajta a reszelt fokhagymát, majd kevés olajon mindkét felét kb. 4-4 perc alatt megsütöttem, tálaláskor meglocsoltam pár csepp citromlével.

Egy száraz serpenyőben megpirítottam a diót, ledaráltam, majd  visszaszórtam a serpenyőbe, hozzáadtam a kefirt, pici vizet, sót és borsot, felmelegítettem ismét az egészet, beleszórtam a medvehagymát, átkevertem, majd a legvégén reszeltem bele a friss tormát. Ha túl sűrű lenne, akkor pici vízzel, esetleg tejszínnel lehet hígítani még a kívánt állagra.

 

Medvehagymás spenótleves

Van élet a spenótfőzeléken túl is! Bár azt is nagyon szeretem, de most mégis levesre vágytam, és teljesen véletlenül úgy alakult, hogy “gyógyszer” szerepben is tündökölt ez az étel hétvégén.

Közben azon tűnődöm, hogy szomorú, hogy idézőjelbe kell írni a gyógyszert, hiszen ez lenne az ideális, ha az ételünk lenne a gyógyszerünk, nemdebár????

Szóval úgy esett, hogy tényleg zuhogott aznap az eső, A Férfi meg egy laza torokfájással küzdve előadta a hattyú halálát, de ezzel nem is volt baj, így is szeressük, hogy segítsek rajta, ráhagytam és elmentem shoppingolni… Persze csak miután megfőztem ezt a jó kis leveskét többek között, és beletettem, szívem, lelkem, hogy érezze a törődést, na meg persze egy tonna medvehagymát, hogy “üssön” is. Mire hazaértem, a nagy lábos levesből, kb. egy merőkanálnyi maradt, cirka két óránként tüntetett el, két alvás között egy-egy tányérral és a nagy húsevő nem győzött hálálkodni érte, hogy mást ne is rakjak elé csak a levest… Naná, hogy ilyenkor én is örömtáncot járok. Egészségére, másnapra el is múlt minden baja és a nap is kisütött.

Semmi ördöngösség nincs a receptben, de célszerű a spenót mellé még valami zöldséget belezuttyintani, mert brutál mennyiségű spenótlevél kellene hozzá, hogy abból tényleg egy vendégsereg is jól lakjon, hiszen összeesik. Általában ugye krumplival szokták megtömni a krémleveseket, köszi én arról lemondanék, helyette zeller volt kéznél azt toltam bele és persze a lényeg, a méregtelenítő és baciölő medvehagyma is nyersen kerüljön bele a végén, azt felesleges már főzni, így íze, illata, hatása nagyobb eséllyel megmarad.

A kecskesajt a plusz, szuper a spenóttal, de helyette jó lehet a fetasajt is, vagy füstölt, ha még egyszerűbbre szeretnétek venni a figurát. Mivel a frigóban volt fagyasztott maradék kenyér, a legjobb mód rá, hogy újra életre keljen, ha kevés olívaolajon át van pirítva, amit aztán magam elől próbáltam eldugni, kevés sikerrel, mert nem lehet abbahagyni, de azért a leveshez is jutott pár kocka…Repetáért kiált!

Hozzávalók 4 főre:

60 dkg spenót

fél csokor medvehagyma

1 db zellergumó (krumpli is jó)

1 deci tejszín (kókusztejszínt használtam)

1 fej vöröshagyma

nagy csipet reszelt szerencsendió

só, bors

Tetejére:

10 dkg kecskesajt (más sajt is jó)

pár szelet száraz kenyér felkockázva, olívaolajon megpirítva

A spenótot alaposan átmostam, a vastagabb szárrészt letéptem róla, majd kisebb darabokra tépkedtem.

Egy lábosban kevés kókuszolajon megpároltam a felaprított vöröshagymát, majd rádobtam a spenótot és a vékonyra szelt zellert is, megvártam, míg a spenót összeesik, sóztam, borsoztam, reszeltem hozzá szerecsendiót és felöntöttem annyi vízzel, hogy egy ujjnyival ellepje. Megvártam, míg felforr, majd kb. még 5 percet rotyogtak együtt, ezután elzártam a gázt alatta. Ezután adtam csak hozzá a kókusztejszínt és az apróra vágott medvehagymát, amiből egy keveset a tálaláshoz is félretettem. Simára turmixoltam, majd tálaláskor szórtam a tetejére, kevés olívaolajon megpirított kenyérkockát, majd rámorzsoltam a sajtot is és reszeltem még rá szerecsendiót.

Medvehagymás fetás répakrém

Nálam a tavasz nem a hóvirágokkal indul hivatalosan, hanem mikor meglátom a piacon az első csokor medvehagymát. Ami aztán természetesen jön velem a konyhába azonnal.

Imádom. Pont. Ennyi. Ennél jobban, na jóó, legalább ennyire szeretem a sült répakrémet, amit eddig aki megkóstolt, rákattant. Ez most is így történt, pedig nem is kedvenc római köményes, fahéjas, chilis verizót csináltam, ahogy szoktam, mivel nem akartam, hogy a fűszerek elnyomják a medvehagyma ízét. Ezért fetát tettem bele, hogy sűrűbb legyen és jó sok medvehagymát szeltem bele.

Szuper szendvicskrém lett belőle, némi retekkel, paradicsommal, rukkolalevéllel megfejelve gyorsan elfogyott egy pilisi túra alatt… Sőt a krém, még előtte, mert én kanállal jártam rá, aztán betévedt A férfi is a konyhába és baromi elégedett arccal tüntetett el egy zacskó pufirizst ezzel vastagon megkenve… Ilyen ez, muszáj kipróbálnotok!

Ja és ezúttal még fehérrépát is tettem bele, teljesen jó, az egyik talán legelhanyagoltabb zöldség felértékelődik az biztos!

Hozzávalók:

3-3 db közepes sárgarépa és fehérrépa

3-4 evőkanál kefir vagy natúr joghurt

5 dkg fetasajt

1 mokkáskanál dijoni mustár

1 teáskanál citromlé

pár csepp alma- vagy fehérbor ecet

6-8 szál medvehagyma

só, bors

A sütőt előmelegítettem 200 fokra, a répákat meghámoztam és kisebb hasábokra szeltem, majd sütőpapírral borított tepsin, kevés kókuszolajjal meglocsolva kb. fél óra alatt puhára sütöttem.

Ezután egy mély tálba tettem, hozzáadtam a sajtot, mustárt, citromlevet, ecetet, fűszereket, majd simára turmixoltam, végül hozzákevertem a felaprított medvehagymát. Hűtőben napokig eláll.

3 hagymás sajtos sóskakrém

Megszületett a második sóskás recept a blogon. 3 év alatt ennyit sikerült összehozni, de lám, ez ízlik is. Rájöttem, hogy a sóskát nyersen meg tudom enni, főzve viszont a szagától is kifordulok a konyhából.

DSCF9468Nem tudom miért, de pár napja azzal az elhatározással rongyoltam be a piacra, hogy két év után itt az ideje ismét sóskát enni, hátha azóta finomabb lett, vagy az ízlelőbimbóim edzettebbek. Fogalmam sem volt mi lesz belőle, de mivel az árus felhívta rá a figyelmemet kedvesen, hogy vegyszermentes az ő sóskája, akkor gondoltam csak nyersen készülhet el.

Feltankoltam hagymával, hogy illatos legyek, medvehagyma ilyenkor alap, az újhagyma szintén, gondoltam tökéletes kiegészítője lesz a sóskakrémemnek és kivételesen pár hónap “nemeszemsajtot” sztori után velem jött egy diós camembert is, tutira akartam menni, nekem kell a sóska mellé a sok plusz íz, ráadásul a sajttól csak krémesebb lesz.

Tulajdonképpen a pestótól csak a sajt különbözteti meg, nyugodtan elkészíthetitek anélkül is, nekem is lett még pluszban egy üveggel abból is. Pirítósra, tésztára, húsokhoz, rizzsel összekeverve is szuper tavaszi vitaminraktár feltöltő kence.

DSCF9471

Hozzávalók egy kis üveghez:

2 marék friss sóskalevél (kb. 10 dkg)

4 szál medvehagyma

1 szál újhagyma

1 kis gerezd fokhagyma

5 dkg krémesebb sajt (diós camambert sajt  nálam)

1 evőkanál őrölt tökmag( más mag is jó)

só, bors

kb. fél deci olívaolaj

Mindent egy mély edénybe tettem és botmixerrel krémesre turmixoltam, sűrű, de kenhető, nem folyós állagúnak kell lennie. Ha túl híg adjatok még hozzá őrölt magot vagy a zöldségekből még többet, ha túl sűrű, akkor olívaolajjal hígíthatjátok.

Hűtőben pár napig eláll.

DSCF9470

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!