Pálmafa Project

Karácsonyi pulykasült

Végre eljött az idő, hogy megosszam a tavaly karácsonyra készült pulykasült receptjét, mivel ünnepek után szerintem már nem lettem volna túl népszerű vele, mikor mindenki csak egy fél sárgarépára vágyik étel gyanánt és szuszogni is alig bír a fa alatt szilveszterig… Na de majd most, hátha ezt készítitek el a családnak, a siker ugyanis garantált, kedves Gordonnak hála.

dscf9172Nem titkolom, a Zanyukámmal együtt enyhén paráztunk ettől a kis madárkától, nem szoktunk egyben sütni ekkora példányt és hát nem volt tesztsütés, akárhogy is ennek az asztalra kellett kerülnie még aznap. Így korán keltünk, bevertünk pár szelet bejglit és előkerült a konyhapulton az ebéd fénypontja is.

Úgyhogy nekiálltunk a puha vajas masszázskrémmel bekenni a madarunkat. Ezt előző este is meg lehet tenni, másnap csak sütni kell.

Nem annyira bonyolult, mint elsőre gondoltam, a lényeg, hogy puha legyen a vaj, krémállagú. akkor lehet vele könnyen dolgozni, aztán semmi meló vele tulajdonképpen, csak egy nagy tepsi kell és türelem a sütéshez és a pihentetéshez. Köretnek szóba sem jöhetett nálam a krumpli, viszont a sült kelbimbó, sütőtök, alma kombó annál inkább izgalmasnak bizonyult és a vendégsereg is meg volt elégedve, annyira, hogy idén is ez kerül majd a nagyérdemű elé. A videón tök jól lehet követni az elkészítés módját és ami a lényeg, hogy végre egy pulykasült, ami tényleg nem szárad ki, hiszen a sütés közben a vaj szépen átcsorog a húson és átjárja azt.

De hova tűnt a mártás a képről? Ezt nem vágom, de a valóságban létezett emlékszem és isteni finom volt, szóval próbáljátok ki bátran!
dscf9177Hozzávalók:

1 db bébipulyka (3-4 kg-os)

Hasüregébe: 1 fél citrom, 1 vöröshagyma félbevágva, rozmaring ág

só, bors

Mártáshoz:

pulyka hasában sült citrom és hagyma

1 deci fehérbor

2 deci húsalaplé

sült bacon

paradicsom

rozmaring ág

kis marék darált dió

Töltelék:

20 dkg puha vaj

2 db citrom reszelt héja

3 gerezd fokhagyma

1 kis csokor petrezselyem

só, bors

olívaolaj

Tetejére: pár szelet bacon

Köret:

1 db sütőtök

fél kg kelbimbó

2 db alma

5 dkg reszelt parmezán

olívaolaj

só, bors

Elkészítés:

Először a pulyka bőre alá töltendő kencét készítettem el. A puha vajat összekevertem a reszelt fokhagymával, aprított petrezselyemmel és a többi hozzávalóval, majd a pulyka bőre alá benyúltam és alaposan bekentem mindenhol a húsát, majd kívül is bekentem a tetejét. Ezután a hasüregébe beletettem a félbevágott vöröshagymákat, citromot, sóztam, borsoztam kívül és belül is.

220 fokra előmelegítettem a sütőt, a pulyát egy nagy tepsibe tettük vékonyan olajjal is meglocsoltuk, majd kb. negyed óráig pirítottuk, ezután kivettük, befedtük a baconszeletekkel és 180 fokra csökkentve a hőfokot még kb. 2 óráig sült. Kilónként kell neki fél óra sütés, de oda kell ráfigyelni. A baconre is, hogy ne égjen el, ha nagyon megpirul, le lehet venni róla és úgy továbbsütni a madárkát.

Ha elkészült kb. ugyanennyi pihentetés következik, mint amennyi a sütési idő! Fólia alatt lefedve.

Közben elkészítettem a mártást, a pulykából kivettem a hagymát, citromot és egy nagy serpenyőben vagy akár ahogy Gordon csinálja a tepsiben felkerült a gázra, felöntve a húslével és borral, belerepült pár rozmaring ág, az apróra tördelt bacon, pár szem paradicsom, de akár a húslevesből kivett zellert, karalábét is hozzátehetitek, nem kell szigorúan venni itt a receptet. Több zöldség, több íz! Egy a lényeg, alaposan össze kell forralni, hagyni sűrűsödni, közben szétnyomkodni benne egy krumplinyomóval a zöldségeket, majd átpasszírozni egy szűrőn. Az illatosra megpirított diót ledaráltam, egy csinos tálba szórtam és erre került rá a mártás majd forrón tálaltuk, így a már kihűlt és felszeletelt pulykahús is ismét átmelegedett.

A körethez a kelbimbót, a kis darabokra vágott tököt és almát egy nagy tepsire tettem és olívaolajjal vékonyan meglocsolva puhára sütöttem kb. 20-25 perc alatt, aztán sóztam, borsoztam, megszórtam parmezánnal, de utóbbi helyett lehet még diót, gesztenyét vagy akár aszalt gyümölcsdarabokat, vagy gránátalmát is rászórni, mindegyik passzolni fog a pulykához is.

 

Karácsonyi zöldségköret gesztenyével és gránátalmával

Itt az idő elgondolkodni, hogy a karácsonyi hal vagy pulyka mellé mi legyen a köret. Na jó, talán ez még korai…, de engem most foglalkoztatott ez a kérdés. Ok, tudooom krumplipüré, sült krumpli és társai, de mi van akkor, ha ez valakit nem vonz és nem dob fel és izgalmasabbra vágyik? Na, akkor jöhet valami hasonló étek.

dscf0182A helyzet az, hogy én ezzel egymagában jóllaktam, de nyilván hatalmas rakást nagyobb mennyiséget pakoltam a tányérra, mintha mondjuk pulyka is lett volna mellette.

Alakítsátok nyugodtan kedvetek szerint, értem ezalatt azt, hogy ha nem szeretitek a csicsókát, akkor tök jó a padlizsán helyette, vagy sütőtök, a gránátalmát szerintem ne hagyjátok ki, kell a színe, az íze, a savassága az egészhez, egyszerűen életre kelti köretünket. Mondjuk narancsot még el tudnék képzelni benne, citromlé helyett, akár annak a levét is rá lehet csorgatni a végén.

Ja, és szerintem a vegák és vegánok is hálásak lesznek érte!

dscf0184

Hozzávalók:

fél kg csicsóka

2 db cukkini

20 dkg gesztenye (pucolva)

1 db gránátalma

citromlé

só, bors

kakukkfű, rozmaring

kókuszolaj

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A gesztenyét felöntöttem vízzel, majd egyenként késsel bevagdostam keresztben a tetejüket, majd a sütőbe toltam kb. 25 percre. Én mindig kiszoktam egyet venni megkóstolni,  hogy kellően puha-e.

A csicsókát megsikáltam alaposan, nem hámoztam, felkockáztam, a cukkinit szintén. Én grillserpenyőben kevés kókuszolajon sütöttem őket, de nyugodtan lehet ezeket is a sütőben, ha a gesztenye mellé, alá, fölé, befér, akkor simán mehetnek együtt. A cukkininek viszont kevesebb idő kell, azt én is csak akkor adtam a csicsókához, mikor az már félig megpuhult.

Ezalatt a gránátalmát félbevágtam, kiütögettem a magjait, mikor a gesztenye megsült, megpucoltam és a zöldségekkel együtt egy tálban összekevertem, rámorzsoltam a kakukkfüvet, megszórtam aprított rozmaringgal, meglocsoltam citromlével és tálalható.

Krémes karfiolos rizs

Rizottó és mégsem, hiszen egyszerűbb elkészíteni, mivel nem kell mellette állni és kevergetni folyamatosan. A karfiolpürének köszönhetően viszont pont olyan krémes lesz a végeredmény.

DSCF9458

A karfiolpüré majdnem nem várta meg, míg a rizs megfő, ugyanis megkósoltam mikor elkészült, aztán még egyszer megkóstoltam, majd még kétszer…. Mennyei, úgyhogy már tudom mit készítek legközelebb sült hús mellé krumplipüré helyett…

Rizstejszínnel pürésítettem, így a karfiol íze kicsit meglágyult, a rozmaring és a citromlé pedig még inkább elvarázsolta, szóval, ha nem szeretitek túlságosan ezt a zöldséget, szerintem ez akkor is ízleni fog, persze a sima főzőtejszín is tökéletes hozzá. Lehet köret és lehet egytálétel friss zöld salátával vagy zsenge spenóttal, ruccolával a tetején isteni, rákattanós kaja. Ha szeretitek az érett kék sajtot, akkor bátran morzsoljatok bele azt is, de parmezán vagy füstölt sajt sem fogja elrontani!

DSCF9460

Hozzávalók 2-3 főre:

20 dkg barna rizs

1 kis fej karfiol

1 deci rizstejszín (sima főzőtejszín is jó)

1 duci gerezd fokhagyma

2 szál újhagyma

2 evőkanál aprított friss rozmaring v 1 teáskanál szárított

csipet fehér bors

késhegynyi frissen reszelt szerecsendió

pár csepp citromlé

olívaolaj

Tálaláshoz: bébi spenót levelek és/vagy reszelt sajt

A barna rizst dupla mennyiségű enyhén sós vízben feltettem főni. Egy másik lábosban vizet forraltam, közben a karfiolt rózsáira szedtem, majd a forrásban lévő vízben, kb. 10 perc alatt puhára főztem, leszűrtem. A karfiolhoz reszeltem a fokhagymát, beleöntöttem a rizstejszínt, reszeltem bele pici szerecsendiót, megszórtam egy csipet fehér borssal, aprított rozmaringgal, megcsorgattam a citromlével, majd krémesre turmixoltam, majd adtam hozzá felkarikázott újhagymát is. A karfiolból néhány darabot akár félretehettek előtte, és a végén apró darabokra vágva adjátok hozzá a rizshez.

Mikor a rizs megfőtt, hozzákevertem a karfiolpürét és tálaltam is friss bébi spenóttal és pár csepp olívaolajjal meglocsolva.

Forrás: http://pinchofyum.com/creamy-cauliflower-garlic-rice

Brokkolis zöldborsós gersli mandulamorzsával

A címből kimaradt, hogy medvehagymás is… De az utóbbi pár alkalommal a desszerteket kivéve nagyjából mindegyik receptem neve ezzel kezdődött, és ahogy elnézem a vázlatokat a következő pár hétben is így fog, szóval már oda sem írom inkább, aki nem szereti a medvehagymát, vagy nincs kéznél, akkor majd kicseréli újhagymára, például ebben a receptben is.

DSCF9380Ez igen egyszerű történet és nagyon zöld, hétközben tökéletes ebédnek bizonyult, egy jó nagy tányérral kitartott estig. Egyébként meg ha köretként szeretnétek az asztalra tenni, akkor hal mellé simán el tudom képzelni, vagy sovány sült húsokhoz.

Jó dolog gerslit vagyis árpagyöngyét főzni néha napján, mert értékes gabona, helyettesítheti a rizst, ráadásul mivel nagy duci szemű, a szaftos, szószos ételekhez rendkívül jó, illetve rizottót is készítettem már belőle.

Továbbra is tartom, hogy nem eszem tejtermékeket, vagy csak nagyon ritkán, tejszínt, túrót, tejfölt elfelejtettem már jó ideje, így itt is növényi tejszínt használtam, itt éppen kókuszt, de jó a rizstejszín, de a hagyományos főzőtejszín is természetesen, ha ti azt használtok. Amúgy ezzel kapcsolatban csak annyit, hogy azt hittem levakarom majd a falat a túró, a joghurt és főleg a sajtok után, utóbbit azért hébe-hóba eszem, de nem is hiányzik, szerintem az emésztésem is jobb és a télen begyűjtött miniatűr bébihájam a hasamon is leeresztett, úgyhogy bódogság van. És ha megkóstoljátok ezt az ételt, attól is az lesz!

DSCF9382

Hozzávalók 3 adaghoz:

egy nagy fej brokkoli fele

kis doboz zöldborsókonzerv (mirelit is jó)

10 dkg gersli (árpagyöngye)

2,5 deci tejszín (nálam kókusztejszín)

1 db tojás

4-5 szál medvehagyma

5 dkg mandula

fehérbors

szerecsendió

só, bors

Tetejére: petrezselyem és/vagy medvehagyma

A gerslit dupla mennyiségű vízben megfőztem, a brokkolit rózsáira szedtem, forrásban lévő vízbe dobtam kb. 5 percre, majd leszűrtem. A medvehagymát felaprítottam, a zöldborsót leszűrtem, alaposan leöblítettem.

Mindent összekevertem a sütőformába, felvertem a tojást, simára kevertem a tejszínnel, megfűszereztem és ráöntöttem a zöldséges keverékre. 200 fokra előmelegített sütőbe toltam 15-20 percre, majd kivettem rászórtam a darabosra őrölt mandulát és még 5 percre visszadugtam a sütőbe, amíg a mandula kicsit megpirult.

Tálaláskor megszórtam aprított petrezselyemmel és még egy pici medvehagymával.

Krumplipüré kicsit másképp

Íme egy alternatíva arra, ha meguntátok a hagyományos krumplipürét és szeretnétek feldobni néhány friss hozzávalóval.

DSCF7936Adott volt a karalábé és némi vékony szálú póréhagyma és az előbbit mindenképpen nyersen akartam falatozni, mivel főtt formájában maximum töltött karalábénak elkészítve eszem meg szívesen. Szerintem ez tipikusan az a zöldség, ami nyersen élvezhető a leginkább, máshogy szinte elveszíti az igazi karakterét. Persze, ha így szeretitek jobban, főzzétek meg előtte, a pórét is lehet párolni kicsit.

Nem vagyok krumplipüré rajongó, de mivel éppen húsmentes napjaimat éltem a héten, mégis burgonyával kombináltam a többi zöldséget, hogy laktató legyen és nekem speciel ez lett az ebédem így ahogy van, de a hétvégi húsok mellé remek köret lehet. Nagyon jól feldobja az apróra vágott karalábé, zsírszegény is, mivel nincs benne vaj, a kefírtől pedig olyan légies az egész.

A hagymományos krumplipüré csak frissen, melegében finom, viszont ez hidegen is ajánlott, pláne így nyáron. Merjetek újítani, ízleni fog, más zöldségeket is tehettek bele, ha nagyon miniatűrre aprítjátok a finnyások sem veszik tán észre…

DSCF7937

Hozzávalók:

fél kg krumpli

3-4 vékony szálú póré v egy nagy fele

1 nagyobb fej karalábé fele

1 kis pohár kefír

só, frissen őrölt bors

A krumplit megpucoltam, felkockáztam, puhára főztem.

Amíg főtt, a pórét felkarikáztam, a karalábét megpucoltam és nagyon apróra vágtam. Mikor a krumpli megfőtt, krumplinyomóval összetörtem, belekevertem a kefírt, a karalábét és a pórét, majd sóztam, borsoztam.

Forrás: ITT.

Karfiol tabbouleh

A tabbouleh eredetileg egy arab petrezselyemsaláta, amiben a kuszkusz az egyik főszereplő és nem titok, hogy az én nagy kedvencem. Ez pedig egy alternatív megoldás lett most, amiben a búzatöretet a karfiol helyettesíti.

DSCF7436Nincs szó semmi nagy trükkről a karfiolrizsről szerintem már sokan hallottatok. Klassz megoldás, ha még egészségesebb, de főleg kalóriaszegényebb ételt szeretnétek rittyenteni, így a karfiollal lehet egy kicsit csalni, hiszen ledarálva úgy néz ki, mint a rizs. A sok finom hozzávalóval összekeverve pedig nincs domináns karfiolíze!

Ha hozzám hasonlóan egy hétvégi nagy zabálás evészet után vagytok, ahol hús hússal került az asztalra, akkor ezt a gyomrotok díjazni fogja, de köretként is mindig népszerű.

DSCF7445Hozzávalók:

1 fej karfiol

2 db nagyobb méretű paradicsom

1 fej lilahagyma

1 csokor petrezselyem (lehet mentával vegyesen)

pár szem olívabogyó

só, bors

olívaolaj

citromlé

A karfiolt lobogó vízben puhára főztem 5-10 perc alatt. Leszűrtem, leöblítettem hideg vízzel és morzsalékosra aprítottam.

A paradicsomot felkockáztam, a hagymát és a petrezselymet szintén felaprítottam, az olívabogyókat is félbevágtam. Mindent egy tálba tettem, sóztam, borsoztam, meglocsoltam kevés olívaolajjal és citromlével. Jót tesz neki min. egy negyed óra pihentetés, míg az ízek összeérnek.

Rozmaringos sült padlizsán parázskrumplival

Frissen, melegen abbahagyhatatlan eledel! Nem bírtam elszakadni a parázskrumplitól, és mivel lehűlt az idő még jól is esett a sütő melege.

DSCF7407Sok meló itt sem akadt, csak a padlizsánt kellett felkockázni, na meg a chilit, hogy még forróbb legyen a hangulat. Ehhez a típusú sült krumplihoz pedig a legjobb fűszer szerintem a rozmaring, elég ha csak az illóolajai átlengik a krumplit sütés közben és a hagyományos krumpli íz egyből felértékelődik.

Szuper köret húsok mellé, de ha egymagában falatoznátok, ne tartson vissza benneteket semmi, úgyis eltelít, némi friss zöld saláta mellé és kész az ebéd. Kis mennyiséget ebből nem lehetetlen készíteni, de ideális fogás, ha nagyobb vendégsereg érkezik látogatóba. Nem írtam mennyiségeket, nem kell ezt szigorúan venni, kb. fele-fele arányban legyen a padlizsán és a krumpli, a chili is ízlés dolga, ki mennyire szereti csípősen, fokhagymásan. Szerintem utóbbi minél több, annál jobb…

DSCF7411

Hozzávalók 2 főre:

padlizsán

új krumpli (apró szemű parázsburgonya a legjobb)

fokhagyma

friss rozmaring

1-2 db friss chilipaprika (szárított is lehet)

só, bors

olívaolaj

A parázskrumplit csak megsikáltam és a tepsibe tettem, a padlizsánt felkockáztam, majd szintén a tepsibe tettem. Meglocsoltam vékonyan olívaolajjal, sóztam, borsoztam, rádobtam 2-3 friss rozmaring ágat és betoltam a 200 fokra előmelegített sütőbe. Kb. 35 perc alatt megpuhultak és megpirultak a zöldségek. A rozmaring ágakat leszedtem róluk.

A chilit felaprítottam, hozzáreszeltem a fokhagymát, még vágtam hozzá friss rozmaringot is, és összeforgattam a meleg zöldségekkel. Egyből tálalható, langyosan az igazi.

 

Céklás rizs feta sajttal

Szaftos rizs, vagy “álrizottó”, ha úgy tetszik. Az biztos, hogy egymagában is megállja a helyét ez az étel, de húsok vagy hal mellé köretnek is remek lehet.

20150513_211223~2Tudom, hogy sokan nem szeretitek a barna rizst és a céklát. Én mindegyiket csípem és most összehoztam nekik egy randit, majd a kóstolás után rájöttem, hogy ez tán egy jó alkalom, hogy mások is megbarátkozzanak ezzel a két hozzávalóval.

Ugyanis szerintem a barna rizs vadabb íze így eltűnik, a cékla erős föld aromája pedig enyhébb lesz a fokhagymának, citromlének köszönhetően. A szinte mindenki által kedvelt sós, krémes feta pedig ugyancsak lágyít rajta. A feta mellé pedig bazsalikom és/vagy oregánó kívánkozik, mivel utóbbi burjánzik a kertben, így abból szórtam bele, de használjátok ami éppen otthon van, akár szárítottat is nyugodtan.

Mindenképp próbáljátok ki, ha egy különleges körettel szeretnétek meglepni a vendégeiteket!

20150513_211250~2Hozzávalók 2 főre:

3 deci barna rizs

5-6 db kisebb méretű cékla v két nagyobb

10 dkg feta sajt

2 gerezd fokhagyma

1-2 teáskanál frss citromlé

1 evőkanál friss aprított oregánó v 1 mokkáskanál szárított

só, bors

olívaolaj

A rizst átmostam és dupla mennyiségű enyhén sós vízben feltettem főni. A céklákat szintén megsikáltam és annyi vízben, amennyi bőven ellepte őket puhára főztem kb. fél óra alatt. Ezután kicsit hagytam hűlni, majd meghámoztam őket, felkockáztam és egy mély edénybe tettem őket, a reszelt fokhagymával, oregánóval, sóval, borssal, citromlével, olívaolajjal együtt. Botmixerrel pürésítettem, majd a rizshez kevertem a krémet és már tálaltam is melegében, feta sajttal és friss oregánóval a tetején.

Készíts ünnepi asztaldíszt majd köretet zöldségekből

Az ételekkel játszani ér! Ha nem szeretitek a túl habos babos puccos asztali díszeket vagy éppen nincs kéznél ilyesmi, sem idő beszerezni akkor elő a fantáziával, vagy ha az éppen szabin van akkor tele a világháló jobbnál jobb ötletekkel. Ami éppen kéznél van mehet az asztalra dísznek, aztán másnap a fazékba és a sütőbe, ahogy az nálam is történt.

DSCF5319Megjegyzem én sem gondoltam soha, hogy ilyesmivel bibelődök, nem mintha bonyolult lenne, de nekem vigyázni kell, mert simán elmajszolom nyersen a dekorációt mielőtt elkészülne… Szóval brokkoli és karfiol volt terítéken, szerintem mindkettő különösen jól passzol a halhoz, de a sült  húsokhoz is. Került rá még mazsola és zabpehely is, előbbi édes ízével beleillet a keleties fűszerezésű tejszínes mártásba, utóbbi pedig a zsemlemorzsát helyettesítette.

Simán lehet egy ilyen köret is laktató nem csak a rizs és a krumpli, pláne ha van előétel, és egy rahedli bejgli desszertnek ugyebár… Aki nem hiszi járjon utána!

Amúgy meg egymagában egy diétás étrendbe is beilleszthető, de én például a maradékot másnap ebédre ettem némi széles metélt tésztával, hogy laktatóbb legyen és túléljem vele a nap másik felét. Jelentem sikerült, finom volt, jól csúszott.

DSCF5327Hozzávalók:

1 fej brokkoli

1 fej karfiol

1 fej vöröshagyma

1 marék mazsola

2 deci tejszín

1 mokkáskanál őrölt koriander

1 mokkáskanál őrölt római kömény

só, frissen őrölt bors

zabpehely a tetejére

pici olívaolaj és vaj a sütéshez

A brokkolit és a karfiolt rózsáira szedtem, forrásban lévő vízbe dobtam 3-4 percre aztán leszűrtem és hideg vízzel leöblítettem, majd egy sütőtálba öntöttem. A vöröshagymát felkockáztam, egy serpenyőben kevés olajon üvegesre pároltam, felöntöttem a tejszínnel, sóztam, borsoztam, beleszórtam a fűszereket is, majd pár percig forraltam, hogy kicsit besűrűsödjön a mártás. Ezután ráöntöttem a zöldségekre, megszórtam az egészet mazsolával és zabpehellyel, majd 180 fokra előmelegített sütőbe toltam kb. 25 percre, míg a teteje kicsit megpirult.

DSCF5326

 

Hétvégi ebédtipp - Rozmaringos kacsacomb szilvamártással

Éés vörös párolt káposztával és krumplipürével is, de utóbbi kettő már nem az én művem, hanem a Zanyukám gyártotta, sőt a kacsát is ő tolta be a sütőbe… A fűszeres szilvamártást viszont az én agyam, vagy inkább a gyomrom párosította egyből a kacsafutómű mellé. Egyrészt passzol a másik két körethez is, másrészt a sült kacsa legideálisabb párja – számomra legalábbis -, valamilyen édesebb gyümölcs illetve az abból készült mártás.

DSCF4980Szerencsére lehet még kapni szilvát a boltokban és nem csak az olasz, kerek fajtát, bár az is nagyon finom, hanem magyart is. Mirelitből is bátran érdemes nekivágni, pláne, hogy szerintem ez az étel még a karácsonyi asztalon is megállja a helyét.

Na, azért még ne álljunk neki mennyből az angyalt hallgatni, biztos lesz még mindenkinél addig egyéb alkalom, szülinap, vagy egy szimpla vasárnap, amire össze lehet dobni ezt a főfogást. Persze egy átlagos szürke hétfőt is színesebbé lehet vele varázsolni…

DSCF4982

Hozzávalók 4 főre:

4 db kacsacomb

pár darab rozmaring ág

5-6 gerezd fokhagyma

40 dkg magozott szilva

1 evőkanál cukor

1 evőkanál méz

1 evőkanál vaj

fél-fél mokkáskanál őrölt fahéj és szegfűszeg

1 teáskanál citromlé

olaj a sütéshez

A sózott, borsozott kacsacombokat egy serpenyőbe fektettem, mellé mentek egészben  héjastól a fokhagymagerezdek, a tetejükre kerültek a rozmaringágak. Vékonyan meglocsoltam olívaolajjal és kevés vízet öntöttem alá (fehérbor is lehet, úgy még finomabb lesz), fóliával lefedve 40-50 percig sültek a 180 fokra előmelegített sütőben, majd fólia nélkül 20-25 percet míg pirosra pirultak.

A szilvát kimagoztam, félbe, negyedbe majd kockákra vágtam. Egy mély lábosban felolvasztottam a vajat, rászórtam a cukrot és karamellizáltam, ami annyit jelent, hogy megvártam, míg teljesen elolvad és barna színt kap. Erre tettem a szilvadarabokat, fűszereztem, facsartam rá kevés citromlevet és lefedve pároltam. Mivel nem találtam elég édesnek, ekkor csorgattam  hozzá a mézet. Addig főztem, míg a szilva megpuhult, de még nem főtt szét teljesen, hogy ne lekvár állaga legyen és harapni lehessen.

Krumplipürével és párolt káposztával tálaltam.

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!