Pálmafa Project

Glutén- és laktózmentes fánk

Idén még nem sütöttem fánkot, csak tervben volt régóta. Találtam egy receptet amitől felcsillant a szemem, hiszen teljesen lisztmentes, sőt tej sincsen benne. Hajdinalisztes túrófánkot már sütöttem tavaly, kb. pont így néztek ki mint ezek, de kíváncsi voltam, hogy lehet a túrót is elhagyni. Íme!

Az eredeti recept linkjét legalul találjátok, ezt azért hangsúlyoznám, mert én kicsit eltértem tőle, hiszen nem tettem bele útifű maghéjat. Azt hittem van otthon, de tévedtem….no para, helyette több rizslisztet szórtam hozzá és ugyanaz a végeredmény.

Itt sem árulok zsákbamacskát, nem lesz ugyanolyan, mint a hagyományos túrófánk vagy szalagos fánk, de teljesen vállalható és finom lesz a végeredmény, frissen, langyosan a legjobb egy jóféle lekvárral. Én most egy rapid “lekvárt” dobtam össze, sima gyümölcspüré pár kanál sütőtökkel édesítve, de bármilyen kéznél lévő gyümiből készíthettek ilyet.

Nem kell megijedni  ezektől a lisztektől sem, egyrészt rizsliszt már bárhol kapható, köles- és hajdinaliszt nem, viszont egyszerűbb és valószínűleg olcsóbb is kölest vagy hajdinát venni, majd ledarálni és kész a liszt. Én is így csináltam, működött. Nem volt kedvem formázni és kilyukasztani őket, így szimplán egy kanállal szaggattam őket az olajba, pikk-pakk kész, figyeljetek rá, mert könnyen megéghet.

 

Hozzávalók:

200 g rizsliszt

100 g kölesliszt (darált köles)

50 g hajdinaliszt(darált hajdina)

10 g élesztő

2,5 deci (növényi) tej

1 tojás

25 g kókuszolaj ( vagy vaj)

45 g nádcukor

kókuszolaj a sütéshez

“Lekvárhoz”:

1 alma

1 körte

1 teáskanál reszelt gyömbér

1-2 kanál főtt v sült sütőtök (elhagyható)

pár csepp citromlé

édesítéshez ízlés szerint méz

A liszteket összekevertem az élesztőt és egy nagy csipet nádcukrot elmorzsoltam a meleg, de nem forró kókusztejben. Letakarva langyos helyre tettem kb. 10 percre míg az élesztő felfutott.

Felolvasztottam a vajat, a liszteket összekevertem a cukorral. Mikor az élesztő felhabosodott a tej felszínén, beleöntöttem a liszt közepébe, majd hozzáadtam a tojást és a kókuszolajat is és kézzel alaposan összedolgoztam. Ha túl híg a massza akkor rizslisztet szórjatok még hozzá. Lágy, de nem folyós állagúnak kell lennie. A kelesztés alatt még sűrűsödni fog. Kb. fél órára langyos helyre tettem egy konyharuhával lefedve.

Amíg a tészta kelt, lereszeltem az almát, a körtét és a gyömbért, hozzáadtam a tököt és leturmixoltam, végül pár csepp citromlével meglocsoltam.

A megkelt tésztát egy nagy evőkanállal forró olajban, mindkét oldalán kb. 3-3 perc alatt megsütöttem, majd papírtörlőre szedtem. Frissen az igazi!

Forrás: https://glutenerzekeny.hu/glutenmentes-receptek/glutenmentes-fank-recept/

Diókrémmel töltött fánk

A farsangi szezon legjobb nyitánya mi lehet más, mint a fánksütés. Ezer éve tervben volt az olasz cannoli elkészítése, és végre beszereztem barátném Viki Süss velem webáruházában a sütőformákat még decemberben, de valahogy tologattam magam előtt a sütögetést, mert a zöldségekkel még mindig jobb a viszonyom, mint a gyúrok, tekerek, hajtogatok, töltögetek, olajban sütögetek sztorikkal. De eljött a nap, mikor a holdállás is megfelelő volt, ahhoz, hogy rászánjam magam, az édesség utáni vágyam pedig a legjobb motiváció ilyenkor.

DSCF9249

A cannoliról annyit érdemes tudni, hogy egy szicíliai töltött fánkról van szó, többnyire krémes ricottával, tejszínnel, némi csokival, aszalt gyümölcsökkel illetve pisztáciával töltik meg és egy harapás után a mennyországban kerültök lélekben. Kívül ropogós tészta, belül édes krém, ennek ki tud ellenállni?

A tésztájába általában marsala bor is kerül, vagy helyette sima vörösbor, nekem egyik sem a konyhám része, így gyümölcslével pótoltam ezt, de rum is jó hozzá.

Az ünnepek óta most először kívántam diós sütit enni, így kreáltam hozzá egy kencét, ami durván veszélyes. Előre elkészítettem, de utána frankón el kellett a hűtő legmélyére dugnom, hogy ne járjak rá egy kis kanállal…

Ez egy kis adag, kb. 6 formához elegendő, bár ebből is van több méret, az enyémek elég nagyok 12,5 centi a henger hosszabbik felének a hossza, a rövidebb 9 cm. Duplázhatjátok az adagot, de egy személy egy kiadós ebéd után 1 darabnál többet nem igen fog leszuszogni. Reggelinél más a helyzet akkor lehet lecsúszik még mellé egy….gondolom persze csak….

DSCF9247

Hozzávalók:

12,5 dkg tönkölyliszt (fele-fele fehér és teljes kiőrlésű)

1 mokkáskanál étkakaópor

fél mokkáskanál fahéj

63 ml narancslé

1 ek nyírfacukor

1,5 evőkanál olaj(olívát használtam)

1 mokkáskanál almaecet

csipet só

Krémhez:

10 dkg dió

5 dkg túró

2 evőkanál natúr joghurt

fél narancs leve

3-3 db aszalt szilva és aszalt sárgabarack

1 evőkanál nyírfacukor

pár csepp citromlé

Fánkokat összeragasztani: 1 tojásfehérje

A krémhez a diót megpirítottam egy száraz serpenyőben pár perc alatt, majd ha kihűlt ledaráltam a nyírfacukorral együtt. A túrót villával széttörtem, hozzászórtam a felaprított aszalt gyümölcsöket, megcsorgattam a citromlével, narancslével, beleszórtam a diót és hozzákanalaztam a joghurtot. Alaposan összekevertem, ha túl sűrű lenne, lehet még joghurtot kanalazni hozzá, de semmiképp ne legyen folyós. Hűtőbe tettem.

A fánkhoz egy tálba szórtam a lisztet, a kakaót, a cukrot, fahéjat, egy csipet sót, beleöntöttem a narancslevet, ecetet és egy gombóccá gyúrtam, majd egy éjszakára hűtőbe tettem. Elég neki egy fél óra is, ha aznap szeretnétek kisütni.

Lisztezett deszkán pár mm vékonyra nyújtottam a tésztát, majd egy 10 cm átmérőjű fémdoboz tetejével korongokat szaggattam belőle, amit a cannoli formákra tekertem. Ahol összeragasztottam, az alsó tésztaréteg szélét megkentem felvert tojásfehérjével. A formára ne kerüljön, mert akkor sütés után nem jön le róla.

Egy edényben felforrósítottam közel két ujjnyi kókuszolajat, majd óvatosan belehelyeztem a formákra feltekert fánkokat. Mindegyik oldalán 2-3 perc alatt barnára sütöttem, majd egy lapáttal papírtörlőre emeltem őket és miután langyosra hűltek lehúztam a formáról. Itt kicsit izgultam, de simán lejöttek, nagyon óvatosan, alig megszorítva picit mintha megtekertem volna őket, közben a fém formák végét fogva az egyik kezemmel és így lecsúsztak róla. Ne hűljönek ki teljesen mielőtt lehúzzátok, mert akkor törhetnek.

A krémet vagy habzsákba töltsétek, vagy egy mezei nylonzacsi is megteszi, aminek vágjátok le a végét és abból nyomjátok a fánk mindkét felébe a tölteléket, úgy, hogy a belsejébe is egyformán jusson. Kiskanállal is működik egyébként a dolog, ha elég széles a cannoli.

Tetejére pici cukor és leül, hátradől, megesz, mosolyog.

Gluténmentes túrófánk

Akkor se mondjatok le a fánkról, ha gluténérzékenyek vagytok, vagy éppen most akarjátok száműzni a hagyományos liszteket az életetekből!

DSCF9227Fánkot sütni általában tönköly vagy grahamlisztből szoktam, ez volt az első próbálkozás gluténmentes liszttel és mivel hajdinából sütöm a palacsintát, ezért gondoltam a fánkhoz is megfelel. Kevertem rizsfehérjével, de ettől nem kell megijedni, volt itthon és kíváncsi voltam rá édességbe sütve milyen, ti nyugodtan készítsétek az egészet egyfajta lisztből vagy pótoljátok kukoricaliszttel, attól talán még ropogósabb is lesz a külseje.

Finom lett, frissen az igazi természetesen, ha sokat áll szárazabb lesz, de akkor több lekvárt kanalaztam a tetejére… Nem kell az ilyen típusú desszertektől azt várni, hogy olyan lesz, mint a fehér búzalisztes távoli rokona, ez nem is erről szól. Ha elhatároztátok, hogy tényleg változtattok az étkezési szokásaitokon, akkor próbálkozni kell többféle hozzávalóval, míg a nektek legmegfelelőbbre rá nem talál az ízlelőbimbótok. Uff. Szóltam. Süssetek fánkot, és élvezzétek a farsangi időszakot!

DSCF9225Hozzávalók kb. 15 darabhoz:

20 dkg túró

6 evőkanál hajdinaliszt

2 evőkanál rizsfehérje(helyette lehet rizsliszt, vagy kukoricaliszt)

2 tojás

1 evőkanál natúr joghurt

1 mokkáskanál szódabikarbóna

1 evőkanál nyírfacukor

csipet vaníliapor

csipet só

kókuszolaj a sütéshez

A túrót egy villával összetörtem, hozzákevertem a tojást, joghurtot, majd beleszórtam a vaníliát, sót, cukrot és a liszteket, szódabikarbónát. Ha túl száraz lenne a masszátok, mert ez függ attól, milyen lisztet használtok, tegyetek még hozzá pici joghurtot. Nem folyós, kanállal formázható állagúnak kell lennie.

Ezután egy serpenyőben felforrósítottam az olajat, majd egy evőkanállal beleszaggattam az olajba a fánkokat. Csapott evőkanálnyi mennyiséget egyszerre. Pár perc, míg mindkét oldala barnára sül, figyelni kell rá, mert gyorsan megéghet, ha túl forró az olaj.

Rózsás reform túrós batyuk

Szépségüket lehet vitatni,  rózsaformájukat pláne, de az ízüket, puhaságukat, népszerűségüket biztos nem. Farsangi desszertnek is tökéletes, de bármelyik hónapban el fog fogyni szerintem.

DSCF5958Ja és még reform stílusban is készült, de ez senkinek nem tűnt fel. Az eredeti receptet már ezer éve elmentettem, hogy majd egyszer… Gondoltam most majd milyen jól fognak mutatni a hóban a havas rózsák. Hát a hó elolvadt nagyjából mire a sütésig eljutottam, 1 négyzetméternyi területet sikerült még találni a kertben, így teljesen feleslegesen merültem el bokáig a dagonyában, pláne, hogy első ránézésre nem rózsa jutott eszembe róluk, de legalább a nap is megsütötte őket kicsit, és engem is kicsit.

DSCF5978Szóval nem lettek olyan szép szabályosak, mint a fent linken, ahol egyébként a hajtogatási technika is jól látható. Nekem a tészta nagyon lágy lett, még úgy is, hogy több lisztet tettem bele az eredetiben leírtaknál, és így a rózsák szirmai nem álltak meg olyan szorosan, ráadásul sütés alatt tovább nőttek, és dagi szirmai lettek.

Aztán rájöttem, hogy ez abszolút nem zavar, miután megkóstoltam egyet melegen, majd láttam, hogy a gulyás leves után az asztalra kerülve 5 perc alatt lába kélt az összesnek. Tartottam tőle kicsit pedig, hogy száraz lesz, pláne, hogy én tönköly és graham lisztből csináltam, de nem, pont elég túró volt benne és a tészta is kellemesen puha lett.

Ja és abszolút nem olyan bonyolult, mint amilyennek látszik, bármilyenre hajtogathatjátok, amőbák is lehetnek, ízleni fog garantáltan!

DSCF5959

Hozzávalók 16 db-hoz:

40 dkg fehér tönkölyliszt

15 dkg graham liszt

10 dkg nádcukor

3 db tojás

2 deci tej

2,5 dkg friss élesztő

1 citrom reszelt héja

csipet só

fél deci olaj (nálam szőlőmagolaj)

Töltelékbe:

60 dkg túró

2 db tojás

1 citrom reszelt héja

10 dkg nyírfacukor

pár evőkanál tejföl ha túl sűrű lenne a massza

A langyos tejben elkevertem egy kanál nádcukrot és belemorzsoltam az élesztőt, letakarva meleg helyre tettem 10 percre, míg felfutott.

A liszteket egy tálba szórtam a maradék cukorral, egy csipet sóval és a citrom reszelt héjával együtt. Mikor az élesztő felhabosodott, beleöntöttem a liszt közepébe, majd hozzáöntöttem az olajat, a tojásokat és összegyúrtam az egészet. Nekem túl lágy lett a tészta, valószínűleg, mert elég nagyok voltak a tojások, így apránként még szórtam hozzá lisztet, míg egy rugalmas, gyúrható tésztát kaptam, ami már nem ragadt a kezemre.

Ezután egy enyhén belisztezett kelesztőtálba tettem a tésztát és egy majdnem egy órán át langyos helyen duplájára kelesztettem.

Ezalatt összekevertem a töltelék hozzávalóit. Ez nekem viszont túl sűrű lett, így pár kanál tejföllel, krémes, de nem folyós állagúra javítottam.

Mikor a tészta megkelt, lisztezett deszkára tettem, elosztottam 16 nagyjából egyforma méretű gombócra és mindegyiket kb. 10 cm átmérőjű kör formára nyújtottam. A kör széleit 6 részen kb. 2 cm-re bevágtam egy késsel, a közepére pedig 2 csapott evőkanál túrókrémet tettem, majd a fenti linken látható módon összehajtogattam és egy sütőpaprírral bélelt tepsire tettem a batyukat.

180 fokra előmelegített sütőben 15-20 perc alatt szép barnára sültek.

Muffin tepsiben sült tönkölyfánk

Van annál jobb, mikor egy fagyos téli reggelen a konyhából a meleg kelt tészta illata kúszik be a szobába és értelmet kap az az előtte még zavaró tényező, hogy mi a frásznak pislogok és pörgök már ezerrel hajnali fél 6 óta?

DSCF5853Naná, hogy van, mikor 8-kor ébredek erre az illatra és elém teszi valaki a fánkot egy tálcán az ágyba egy meleg tea kíséretében… Szürreális ez a kép kissé, úgyhogy vígan és dalolva sütök reggel is akár, ha ez a végeredmény fogad.

Tulajdonképpen készítettem már fánkot sütőben, és ez abszolút arra hasonlít, de mégis megfogott ez a recept és a fánk muffin ötlete, mert olyan helyes gombaformájuk lesz, ráadásul nagyobbra nőnek. Nem egy 5 perces finomság, de azért vért sem kell vele izzadni, sok munkát nem igényel, csak a kelesztést kell türelmesen kivárni.

DSCF5886Ha kelt tészta, akkor én továbbra is az egyik legértékesebb lisztre esküszöm, ez pedig a tönköly, fehér és teljes kiőrlésű keverve, tök jól működik. A tészta szépen kell és nem lesz ágyúgolyó keménységű, ami a kukában landolna.

Annyi érdekesség még, hogy az élesztőt ezúttal rizstejbe morzsoltam a kelesztésnél, és ebben is pont olyan szépen felfutott az égig, mint a tehéntejben, bár valószínűleg ezen csak én lepődöm meg, hiszen neki a meleg a lényeg ugyebár…

Egy a lényeg, hogy kivettem melegen, megláttam, hogy rámkacsintott a lekvár a fánk kalapja alól és és és nem mondom meg, hogy hányat faltam fel… De reggelire szabad! Vagy egy jó leves után is simán belefér.

DSCF5893Hozzávalók 6 darabhoz:

15 dkg fehér tönkölyliszt

10 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt

2 dkg friss élesztő

2 db kisebb méretű tojás

7,5 dkg vaj

1 csapott evőkanál nádcukor

50 ml tej

csipet só

Töltelék: 1-1 teáskanál sűrű lekvár (nálam fekete ribizli, sárgabarack és málna)

A langyos tejbe belekevertem a cukrot és belemorzsoltam az élesztőt, majd meleg helyre tettem letakarva 10 percre.

Ezalatt a lisztet beleszórtam egy mély tálba, megszórtam egy csipet sóval, a puha vajat felkockáztam. Mikor az élesztő felfutott, vagyis szép habos réteg keletkezett a tej felszínén, akkor a liszt közepébe öntöttem, majd hozzáadtam a vajat, a tojásokat és összegyúrtam az egészet. Ha túl ragacsos lenne, akkor picit lisztet lehet még hozzátenni, míg szépen gyúrható ruganyos tészta lesz belőle.

Ezután letakarva langyos helyen kelesztettem 45 percig.

Mikor a tészta duplájára kelt, kiborítottam egy lisztezett deszkára, még egyszer átgyúrtam és egy kb. 6 centi átmérőjű rudat formáztam belőle, amit 12 db kb. fél centis szeletre vágtam, majd kör formájúra lapítottam őket. Minden második tésztakorongra tettem 1 púpos teáskanál lekvárt, majd az üres tésztakorongokkal beborítottam őket. Körben a szélét összenyomtam és a széleit aláhajtogatva gombócokat formáztam belőle és egy kivajazott muffin tepsi mélyedéseibe helyeztem őket.

175 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt megsültek.

Így csörög a tönkölylisztből készült fánk

Az időjárás tavaszias, de akárhogy is nézem a naptárat még jócskán februárt mutat és a tegnap esti buliban piros vasvillával és szarvakkal megjelenő hölgy vagy a hosszú fekete lepelbe burkolózó drakulaszerű teremtmény sem arra utalt, hogy túl sok ásványvizet ittam, hanem, hogy még tart a farsangi báli szezon. Egy szó, mint száz tökéletes az időzítés fánkot sütni. Nem mintha májusban vagy novemberben nem tudnám megenni a Nagymamám által anno oly sokszor készített csörögét. Ami tényleg olyan ropogós volt mindig, hogy szinte csörgött ahogy beleharaptam, közben egy elégedett  szusszanással lefújva róla az összes porcukrot amitől még a szempillám is megőszült egy pillanatra. Azt az ízt nehéz ismét megtalálni, bár amikor először készítettem ezt a receptet fehér lisztből akkor szinte ugyanaz volt az élmény, a végeredmény mindenképp, mert az utolsó morzsáig elfogyott.

DSCF2852

Biztos nem sértődne meg a Nagyikám ha tudná, hogy megreformáltam a fánkját kissé, sőt tutira meg is kóstolná. Emlékszem, annak idején számomra homály fedte a titkot, hogy keletkezik ez a fura amorf alakú tészta, bár ennél sokkal jobban érdekelt, hogy minél többet tüntessek el belőle. Az alakjára most sem helyeztem túl nagy hangsúlyt, tekertem, csavartam, bogoztam, ahogy éppen jól esett. Tudom, hogy meg van hozzá a megfelelő technika ahogy általában készítik, úgy is próbáltam, de nekem így egyszerűbb, az íze pedig pont olyan finom. Lehet vele játszani bátran, téglalapokat kivágni a tészájából, amin két kisebb bemetszést vágunk a rövidebb oldalakkal párhuzamosan és a tészta két egymással ellenétesen  lévő sarkát áthúzzuk a vágásokon. A fánkkal együtt Anyukámat is megreformáltam és büszkén újságolta, hogy vett egy kisebb vödör kókuszzsírt amibe ő előző nap túrófánkot sütött, én pedig a csörögét. Mondhatni nem szenvedtünk hiányt fánkokban a hétvégén, de egy jó csülkös bableves után mind el is fogyott.

DSCF2850

 

Hozzávalók:

35 dkg liszt (fele-fele teljes kiőrlésű tönköly és fehér tönkölyliszt)

8 dkg olvasztott langyosra hűtött vaj

5 tojássárgája

4 evőkanál tejföl

8 dkg nyírfacukor

1 zacskó bourbon vaníliás cukor

1 evőkanál mandulalikőr v rum

csipet só

a sütéshez kókuszzsír vagy  olaj (széles serpenyőben kb. két ujjnyi magasságig)

Elkészítése: A lisztet átszitáltam egy tálba, hozzáadtam az összes többi hozzávalót és összegyúrtam a tésztát, majd hűtőbe tettem az elkészítésig. Előtte fél órával ajánlatos kivenni, hogy könnyen nyújtható legyen. Belisztezett deszkán 2-3 mm vékonyságúra nyújtottam és derelyevágóval 1 cm széles csíkokra vágtam, azokat pedig 15-20 cm-es darabokra, amiket tetszőlegesen lazán feltekertem vagy hurkot kötöttem rá, hogy ne essen szét. A kókuszzsírt felhevítettem a serpenyőben majd belekerültek a fánkok és pár perc alatt mindkét oldaluk megsült. Papírtörlőn lecsöpögtettem őket aztán került rá némi fahéjas porcukor majd lekvárba mártogatva 5 ember be is kebelezte őket.

 

Fánk sütőben sütve

Van pár kedvenc fánkreceptem, és bár némelyikük kedvéért hajlandó vagyok még én is olajban sütögetni, de ezt a verziót pont azért kedvelem, mert kényelmes és olajmentes! Ja és természetesen nagyon finom lekváros fánk a végeredmény. Az eredeti recept Piszke blogjában található, nem igazán változtattam a hozzávalók mennyiségén, peeersze a fehér lisztet ki szoktam cserélni mondjuk tönkölyre és nád vagy nyírfacukor teszi édessé az én fánkjaimat, de készítse mindenki kedve szerint. Illetve az utolsó momentuma a receptnek, hogy cukorszirupban bukdácsolnak a fánkok, amit én passzoltam és csak simán megszórtam porcukorral.

Fank sutoben sutve

Hozzávalók kb. 24 darabhoz:

40 dkg liszt (nálam tönköly)

2 ek cukor

5 dkg vaj

2 csomag szárazélesztő

1,5 dl langyos tej

2 tojás

A töltelékhez: bármilyen gyümölcslekvár

Sziruphoz: 4 evőkanál víz + 4 evőkanál cukor (elhagyható)

A lisztben elkevertem a cukrot, belemorzsoltam a vajat, majd hozzászórtam az élesztőt. A langyos tejet a lisztes keverék közepébe öntöttem a felvert tojásokkal együtt, majd összegyúrtam a tésztát, míg sima rugalmas állaga lett. (Dagasztható géppel is természetesen.)
Langyos helyen kb. fél óra alatt duplájára kelt.
Ezután kézzel még egyszer átgyúrtam a tésztát, majd 4 felé vágtam, amiből vastag rudakat sodortam, amit 6 felé vagdostam. Mindegyik darabot kissé kilapítottam és egy-egy kanál lekvárt tettem a közepében, majd összezártam a széleit és gombócokat formáztam belőlük, majd áttettem őket a sütőpapírral bélelt tepsire az összecsippentett felükkel lefelé. Ismét kelesztettem őket fél óráig. Addig előmelegítettem a sütőt 190 fokra és kb. negyed óra alatt pirosra sültek.

Én csak simán megszórtam őket porcukorral, de ha valaki az eredeti recept szerint készíti, akkor a cukorból és a vízből főzzön szirupot, amibe egy pillanatra mártsa bele a fánkokat, aztán kerüljenek a porcukorba.

Fánk sütőben sütve

Fánk sütőben sütve

Fank sutoben sutve III.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!