Pálmafa Project

Citromos fokhagymás csirkecomb

Újabb variáció csirkére. Már nem győzök mit kitalálni húsfronton, mióta A férfi megjelent a háznál kell, hogy legyen hús is, főleg hétvégén, így magamhoz képest én is többet eszem belőle. Értsétek ezalatt, hogy nem heti egyszer, hanem mondjuk 3-4 alkalommal is. Ez amúgy nekem elvileg jó lenne, gyakorlatilag azért belül lázadok ellene kicsit…

Két lázadás között viszont születik valamilyen csirkés vagy pulykás, és halas étel. A férfi viszont több zöldséget eszik, és rájött, hogy ez jó neki, így köszönjük szépen remekül vagyunk. Ő azért leragadna a gyúrós csirke-rizs kombón, de én attól falnak megyek, így muszáj kiszíneznem a csirkét mással. Mell helyett már inkább comb, mert az legalább szaftos, de abból is a filé, mert az úgy kényelmesebb szerintem. A citromos fokhagymás páccal nagyon tévedni nem lehet, a legjobb, ha grillen sütitek amúgy a húst, tuti sikere lesz.

Most zöldbabra esett a választásom ami a köretet illeti, mert volt kéznél fagyasztott és amúgy is nagyon ritkán választom ezt a zöldséget. Meggyőződésem, hogy pirítva, szójaszósszal, szinte minden zöldség másik dimenzióba kerül és elfelejtettem ezúttal is a borzalmas menzás zöldbabfőzelékek emlékét.

Hozzávalók:

4 db csirkecomb filé

2 gerezd fokhagyma

1 citrom leve

só, bors

kókuszolaj

Körethez:

40 dkg zöldbab

1 db kaliforniai paprika

2 evőkanál szójaszósz(sós)

15 dkg sótlan mogyoró

bors

őrölt chili v friss

kókuszolaj

A combfiléket bepácoltam az összekevert citromlével és reszelt fokhagymával és pár órára hűtőbe tettem. Ezután felforrósítottam kevés kókuszolajat egy serpenyőben, a húst sóztam, borsoztam mindkét oldalán majd lepirítottam mindkét felét, majd pici vizet öntöttem alá és lefedve hagytam kb. 20 percig, hogy teljesen átpuhuljon a hús belül is.

Ezalatt a zöldbabot megfőztem, leszűrtem, a mogyorót egy száraz serpenyőben megpirítottam, majd félretettem és ugyanebbe a serpenyőbe beletettem a babot és a felcsíkozott paprikát, kevés kókuszolajon pár perc alatt átpirítottam nagy lángon, majd ráöntöttem a szójaszószt, megszórtam chilivel, ezzel együtt is kapott még kb. 1 perc pirítást majd elzártam a gázt, rászórtam a mogyorót és a hússal tálaltam.

 

 

 

 

Almás brokkolis csirkesaláta

Az egyik legjobb saláta amit eddig ettem, pedig a saláta szó nálam általában valamilyen húsmentes ételt takar. Na ő a kivétel!

A brokkoli és az alma szuper páros, korábban már volt hasonló sali a blogon, de akkor asszem feta és más zöldség is került mellé, most viszont húsra vót igény, úgyhogy csirkecombfilé hentesnél felnyalábol és irány a konyha. Csirkemell is jó lesz, vagy bármilyen más sült hús maradék, de a combfilé nem szárad ki annyira, szerintem ez a legjobb hozzá. Amúgy hal is lehetne…mondjuk lazac…hmm már tovább is gondoltam. Legközelebb…

Tökéletes hétköznapi vacsora, mert gyors, nagyon finom, edzés után is szuper, és másnap ebédre is elfogyott a maradék. Akkor lehet hozzá rizst is főzni akár, ha ez így nem lenne elegendő, de szerintem az, mert laktató. Az öntet ami körbelengi, pedig az egyik kedvencem, bármilyen salátára, de főleg a zöld salátákra kitűnő, mindenki imádja!

Hozzávalók:

4 db csirkecomb filé

1 fej brokkoli

1 nagyobb piros alma

bármilyen zöldsaláta (ruccola, madársaláta, római stb.)

Öntethez:

3 evőkanál olívaolaj

1 teáskanál almaecet

1 mokkáskanál méz

1 mokkáskanál mustár

só, bors

A csirkecombot felkockáztam, és kevés kókuszolajon, pici sóval és borssal lepirítottam. Ezalatt simára kevertem az öntet hozzávalóit, a brokkolit forrásban lévő vízbe tettem kb. 5 percre, majd leszűrtem és hideg vízzel leöblítettem.

Ezután mindent egy tálba raktam, húst, zöldségeket és meglocsoltam az öntettel, majd átforgattam az egészet. Másnap is finom!

 

 

 

Hamis brassói

Kalóriaszegény, de ugyanolyan finom, mint az eredeti. Ez elég meggyőző érv, hogy kipróbáljátok? Sőt, csak halkan jegyzem meg, hogy az én ízlésemnek sokkal jobban megfelel, mint az eredeti sertés húsos sült krumplis verzió…

A zeller ismét felértékelődött a szememben, tök jó lehet helyettesíteni vele a krumplit, püréként is bevált és sokkal könnyebben emészthető ételeket lehet általa kreálni. Csak elsőre hangzik durván, aztán a kóstolás után eddig mindenki rájött, hogy semmi gond nincs ezzel és nagyon is ehető az étel. Legutóbb a töltött paprikát is zellerhasábokkal tálaltam főtt krumpli helyett, az is klassz lett.

Csirkemell  helyett combfilét használtam, szaftosabb lesz így a hús, illetve a hagyományos brassóiba ugyebár szalonna is kerül(het), nekem az most nem volt kéznél, viszont kacsasütésből megmaradt zsír igen, úgyhogy csak az íze kedvéért ment bele egy kicsi. Pasi is megette vidáman. Na jó, kapott mellé főtt kölest is, ha esetleg éhen akarna halni, de ez anélkül is laktató.

Hozzávalók 4 főre:

1 kg csirkecomb v csirkemell filé

2 nagy zellergumó

1 fej vöröshagyma

1 duci gerezd fokhagyma

1-1 teáskanál őrölt pirospaprika és majoránna

só, bors

1 evőkanál kacsazsír v más olaj

A zellert meghámoztam, felkockáztam és kb. 5-8 perc alatt félpuhára főztem, majd hideg vízzel leöblítettem félretettem.

A combfilét szintén felkockáztam, majd a kacsazsíron és a felaprított vöröshagymán egy serpenyőben fehéredésig pirítottam, majd megszórtam pirospaprikával, majoránnával, sóztam, borsoztam és puhára főztem, illetve közben belereszeltem a fokhagymát is. Ha szükséges öntsetek alá pici vizet, nekem nem kellett, mert annyi levet engedett a hús. Nem kell úsznia a lében, de ne is legyen tök száraz a brassói. A zellert közben egy nagy serpenyőben kevés olajon lepirítottam, sóztam, borsoztam és mikor a hús elkészült hozzákevertem, végül friss petrezselymet szórtam a tetejére.

Sült csirke kapros brokkolis egresmártással

Rájöttem a héten az egresre pillantván a piacon, hogy még nincs is receptem vele, és ezen sürgősen változtatni szerettem volna. Sikerült. Finom lett. Íme:

DSCF9603Kicsit bővebben is azért róla, biztos ismeritek a piszkemártást, ami jó, mert én nem… Ez nekem valahogy kimaradt a gyerekkoromból pedig volt egres a kertben, amit csak úgy egymagában, a belsejét kiszippantva ettünk. Néha…mert azért nem volt népszerű gyümölcs, és szerintem  most sem az. Nem is árulnak túl sok helyen, de most van a szezonja, így ráleltem és vittem is.

Annyit tudtam róla, hogy jó emésztésserkentő, van benne C-vitamin, kalória pedig alig. Ja és hogy savanyú és húsok mellé jó lehet. Híve vagyok a zöldségek és gyümik nyers fogyasztásának hisz tudjátok, de ezt akkor se nagyon tudtam volna salátába nyersen belecsempészni, úgy, hogy az még élvezhető is legyen, ha közben ütnek és kényszerítenek, mert ezt bizony még féléretten szedték le és különösen savanyú volt és kemény. Így kapóra jött ez a mártás, és, hogy kivételesen húst kívántam. Mivel nagyon szexi csirkecomb filét rakott elém a hentes, ami kevésbé száraz, mint a csirkemell, így tök jó kis ebéd lett belőle. És igen brokkoli is virít ott, teljesen jól passzolnak, a kapor pedig életre kelti az egészet. Nem szeretem cukrozni a sós ételeket, még xilittel sem, de ebbe most muszáj volt, hogy kerek legyen a történet és élvezhető.

A gersli vagy más néven árpagyöngye pedig kimondottan jó köretnek bizonyult, a duci szemek jól magukba szippantják a mártást, de sima rizzsel is készíthetitek.

DSCF9606Hozzávalók 3 főre:

fél kg csirkecombfilé v csirkemell

25 dkg egres

1 kis fej brokkoli

3 gerezd fokhagyma

2 szál újhagyma

1 kis csokor kapor

2 deci tejszín (rizstejszínt használtam)

1 evőkanál rizsliszt (étkezési keményítő is jó)

1 evőkanál nyírfacukor

só, bors

kókuszolaj

Köret: 1 bögre (lehet rizs, kuszkusz, bulgur is)

A csirkecombot felkockáztam és egy serpenyőben kevés kókuszolajon lepirítottam, sóztam, borsoztam, majd félretettem.

A brokkolit rózsáira szedtem,  a fokhagymát felaprítottam az újhagymával együtt, majd kókuszolajon kicsit átkeverve, vigyázva, hogy meg ne égjen üvegesre pároltam. Hozzáadtam a brokkolit és az egrest, sót és borsot, öntöttem alá pici vizet kb. egy decit, megszórtam nyírfacukorral, majd lefedve hagytam, hogy puhulni kezdjen a brokkoli és az egres is. A rizstejszínben elkevertem a rizslisztet és a felaprított kaprot, mikor a brokkoli már félig megpuhult, beleöntöttem a tejszínt a serpenyőbe, elkevertem, megvártam, míg felforr, besűrűsödik egy kicsit és 5 perc múlva el is zártam a gázt alatta. Közben dupla mennyiségű vízben kifőztem a  gerslit is.

DSCF9604

Sült csirkecomb zöldséges kuszkusszal

Igazi hétvégi főétel lehet a húsleves után, de a különlegessége a köretben rejlik. Bemutatkozik a nagy zöld levelű mángold.

DSCF7274Kóstoltam már, viszont sosem készítettem. Horvátországban sűrűen tálalják a csevap mellé párolt formában. Rossz hír a spenót utálóknak, hogy az íze szerintem arra hasonlít, bár ez is érdekes, mert egy kedves kollegina állítja, hogy ő bizony a mángoldot szereti, viszont a parajt nem.

Annyit érdemes tudni róla, hogy többféle színben létezik, a szára lehet lila, sárga, zöld. A vitamin és ásványianyag tartalma a spenótéhoz és  spárgáéhoz hasonlít. Tartalmaz A-, C-, E-, K- és B-vitaminokat, valamint vasat, kálciumot, folsavat, magnéziumot, káliumot.

Piacokon hozzá lehet jutni, de akár otthon is érdemes termeszteni, hiszen mikor a spenótszezonnak vége, a mángold pont akkor tündököl csúcsformájában.

Az már biztos, hogy csak úgy, mint a spenóthoz, a mángoldhoz is passzol a fokhagyma, és így paradicsommal és kuszkusszal felturbózva nagyon ízlett nekem a sült csirkecomb mellé, ami rozmaringot és kakukkfüvet kapott magára ízesítésként. Igazi mediterrán étel lett belőle.

DSCF7273Hozzávalók 2 főre:

2 db csirkecomb

1 bögre kuszkusz

1 kisebb csokor mángold

2 nagyobb méretű paradicsom

1 fej vöröshagyma

4-5 db fokhagyma

2-3 db friss rozmaring ág és kakukkfű ág

1 késhegynyi frissen reszelt szerecsendió

olívaolaj

só, bors

A csirkecombokat megsóztam, borsoztam, belefektettem a tepsibe, melléjük raktam a negyedekbe vágott vöröshagymát, a fokhagymákat héjastól, ráhelyeztem a kakukkfű és rozmaring ágakat, majd alufóliával lefedve 30 percig sütöttem 200 fokon, utána fólia nélkül kb. 20 percet, míg megpirult a tetejük.

Míg a csirke sült a mángoldot megmostam, nagyobb darabokra szeltem a szárával együtt, a paradicsomokat felkockáztam a fokhagymákat felaprítottam. Egy serpenyőben felhevítettem az olívaolajat, megpároltam rajta a fokhagymát, majd hozzáadtam a mángoldot, mikor kicsit összeesett, ment hozzá a paradicsom is, só, bors, szerecsendió. Lefedtem és pár percig együtt pároltam őket, mikor a levük elfőtt, hozzászórtam a kuszkuszt és kétszer annyi mennyiségű vizet, kb. 2 perc után el is zártam a gázt, és lefedtem még pár percre, míg a kuszkusz átpuhult.

Jolly Joker főfogás - Chilis mézes csirkecombok

Ez az a recept, amit minden vendég szeretett még eddig, kortól nemtől függetlenül. Bármilyen alkalomra bevethető, kényelmesen össze lehet dobni a pácot, amit  csak a húsra kell önteni, aztán repülhet a sütőbe az egész tepsi, és onnantól kezdve nincs vele meló. Van laza egy óránk mással foglalkozni. Ezt én a köretre szántam, mert rendszerint ehhez sült polentát csinálok, amit ugye főzni kell és veszettül keverni, különben leég, aztán viszont ő is pihenget egy másik tepsi aljában és a csirke után, vagy akár mellé is mehet szintén a sütőbe pirulni még.

DSCF4805Elmerültem a polentában nyakig, ugyanis parázs vita keletkezett a konyhában arról, hogy akkor az most kukoricalisztből vagy darából készül? A Zédsanyám aszonta az dara, mert épp előtte olvasta meg az újságban a frankót, én meg azt, hogy úgyis úgy csinálom, ahogy én akarom… A helyes megoldás, hogy akár előbbi, akár utóbbi megfelelő. Mindegyiket próbáltam, a liszttől kicsit lágyabb lesz az állaga, a kukoricadarától pedig – főleg ha még sül is -, ropogósabb. Lehet vízben és tejben is főzni, nem muszáj sütni, maradhat lágy krumplipüré állagú, akkor nevezhetjük puliszkának is. Kinek a pap, kinek paplan… Mindegyik jól passzol az édesen sós, enyhén csípős, kínai ízvilágot idéző szaftos húshoz. Úgyhogy, mielőtt kínai kaját rendeltek, ami dugig van tartósítószerrel és ízfokozóval, próbáljátok ki ezt inkább! A recept eredetije innen származik.

DSCF4814Hozzávalók 6-8 főre:

8-8 db csirke alsó és felső comb

5 gerezd fokhagyma

2 dl paradicsomlé

5 evőkanál méz

5 evőkanál szójaszósz

2 evőkanál balzsamecet

1 teáskanál chilipehely

só, bors

1 deci olívaolaj

Polenta recept itt (dupla adagot csináltam)

Egy tálban összekevertem a pác hozzávalóit, a paradicsomlében elkevertem a mézet, balzsamecetet, olívaolajat, szójaszószt, chilipelyhet, borsot, a lereszelt fokhagymákat, és pici sót, mert a szójaszósz már sós ugyebár. Egy tepsibe beleraktam a csirkefutóműveket és ráöntöttem a mártást. 200 fokra előmelegített sütőben eltöltött alufólia alatt 45 percet, aztán 180 fokon fólia nélkül még 15-20 percet, míg a teteje megpirult és a mártás besűrűsödött.

 

Sóban sült csirke

A legnépszerűbb vasárnapi fogások egyike volt gyerekkoromban ez a csirke, nem csak azért, mert egy csepp olaj sem kell hozzá, hanem mert grillsütő nélkül is piros ropogós sült csirke lesz a végeredmény a sónak köszönhetően. A héten már “sóztam” ugyebár a himalája sóval, de ehhez a recepthez tökéletes az asztali só is a tepsi alját beborítani, és nem kell félni nem lesz túl sós tőle az étel. Nincs még egy olyan étel amiben  hajlandó vagyok megenni a csirke bőrét, de ez esetben azzal kezdem, mert ropog. Nem szoktam egész csirkét sütni, de nyugodtan lehet ezzel a módszerrel azt is, de egy-két futómű kedvéért is érdemes nekiállni. Munka pedig nincs vele szinte semmi, ami szintén ételünk mellett szól. A szép sárga köret sárga- és fehérrépa püré volt, ami gyakorlatilag párolt répa kevés vajjal pépesítve, só, bors, szerecsendió társaságában, illetve egy kupac kuszkusz is került mellé.

DSCF2757

Hozzávalók:

1 egész csirke vagy külön comb v csontos csirkemell

fél-1 zacskó só a csirke mennyiségétől függően

só, bors

A csirkecombokat megmostam, a tepsibe beleszórtam a sót, a combokat ráfektettem, a tetejüket sóztam, borsoztam, befedtem alulfóliával. Előmelegített sütőben fél órát sültek a fólia alatt, aztán fólia nélkül kb. még 20 percet, míg ropogósra pirultak.

DSCF2764

 

 

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!