Pálmafa Project

Bazsalikomos zöldborsós spenótfőzelék

Nyárindító főzelék lett ez a javából, bár a főzelék szó sem annyira állja meg a helyét, nem is tudom minek nevezem, de baromi finom lett. Olyan olaszos, ráadásul spontán kaja, mert mikor éhesen megyek vásárolni, akkor egyszerűen rám szakad az egész piac…

Fogalmam nem volt, hogy mit főzzek, csak megláttam a friss spenótot és megvettem, majd rám kacsintott a friss zöldborsó, persze akkor abból is kellett egy kicsi, így haladtam szépen tovább egészen addig, míg kis csokor illatos bazsalikomra leltem, és közben még 150 Ft-ért óccó, viszont igazi olasz bivalymozzarellát is “rám tukmáltak” egy bödönnel, mert közeli lejáratú volt… Szeretek így vásárolni és málhás szamárként beesni aztán a konyhába, mit főzzek felirattal a homlokomon. Takarítás közben jön meg az ihlet, így született meg délre ez a recept.  Annyira jólesett!

Az aszalt pari nem muszáj rá, anélkül is finom lesz, de nekem kellett most hozzá ez a pici luxus a flancos bivalymozzarellám mellé na. A mozzarellára amúgy elég rendesen rá vagyok gyógyulva, bármikor képes vagyok egyet letolni csak úgy paradicsommal, mindig segít, ha az éhenhalás fenyeget. Ha van lehetőségetek kipróbálni a bivalytejest, akkor ne gondolkozzatok rajta, mert sokkal krémesebb, lédúsabb, mint a tehéntejből készült. Utóbbiból is vannak azért jók, én az Aldi, Lidli, Spar saját márkásait szeretem a legjobban, mert azok tényleg puhák és olcsók is, viszont márkanév nélkül, de sajna az egyik hazai gyártó kemény gumiszerű terméke nekem nagyon nem gyere be, ráadásul az a legdrágább is, de ízlések és mozzarellák..

Egy a lényeg, hogy ezt az ételt próbáljátok ki!

Hozzávalók 2-3 adaghoz:

fél kg friss spenótlevél

20 dkg friss zöldborsó

1 csokor bazsalikom

2 gerezd fokhagyma

1 szál újhagyma

szerecsendió

pár csepp citromlé

só, bors

1-1 evőkanál olívaolaj és vaj(utóbbi nem muszáj, de szerintem így finomabb)

kb. fél liter víz

Tetejére:

szárított paradicsom, mozzarella

A hagymákat felaprítottam, majd az olaj és a vaj keverékén megfuttattam őket kb. 1 perc alatt, majd hozzáadtam a borsót és a spenótot is, sóztam, alaposan megborsoztam, reszeltem bele szerecsendiót és a felaprított bazsalikom felével is megszórtam, átforgattam, lefedtem, megvártam, míg a spenót pár perc alatt összeesik, majd felöntöttem annyi vízzel, hogy ne teljesen lepje még el a zöldségeket. Így addig főztem, míg a borsó megpuhult, majd 1 nagy merőkanálnyi adagot kivettem simára turmixoltam és visszaöntöttem az edénybe, megvártam, míg ismét felforr és elzártam a gázt és facsartam rá pár csepp citromlevet.

Ha nagyon híg maradna, akkor egy pár kanál forró lében elkevertek 1 kanál rizslisztet, zablisztet vagy étkezési keményítőt vagy bármilyen lisztet és visszaöntitek a főzelékbe és már sűrűsödik is befele. De ez a cucc kicsit hígabban is isteni, tetejére tálaláskor mozzarellát tépkedtem rá és aszalt paradicsom darabokkal is megfejeltem, plusz rászórtam a maradék friss bazsalikomot.

 

Cukkinis zöldborsófőzelék

Induljon egy könnyed húsmentes fogással a hét, mert biza nekem a húsvéti sonkadömping után még több zöldséges ételre vágyik a bendőm.

Lassan már írhatnék egy “Zöldborsófőzelék best of” bejegyzést is, mert sokféle van már a blogon és most csatlakozik a sorba ez is, mert az egyik legjobb lett szerintem. Sőt, nálam ez magasan veri a hagyományos paprikás verziót, de tény, hogy itt a gyömbéres kurkumás zellerropogós viszi el a prímet, mert az rákattanós… Amennyire egyszerű, annyira finom, alul értékelt zöldség a zellergumó mindig mondtam én! Se liszt, se tej, csak tiszta ízek, ennél jobb hétköznapi vacsora vagy ebéd nem is kell.

Nem mellesleg a maradék cukkini is belekerült főzelékünkbe, ami nem lett már agyonfőzve benne, így a nem túl karakteres ízét még azért megtartotta, de mégis a borsó dominál és picit indai aromákba burkolózik a garam masalának köszönhetően. Aki szerint a borsófőzelék unalmas, az próbálja ki így!

Hozzávalók 4 adaghoz:

1 kg zöldborsó

1 db cukkini

1 db vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

1 liter víz

1 teáskanál garam masala fűszerkeverék

só, bors

Zeller fasírthoz:

1 nagyobb méretű zeller

2 db tojás

1 mokkáskanál kurkuma

fél hüvelykujjnyi gyömbér

só, bors

kókuszolaj a sütéshez

A vöröshagymát felaprítottam, kevés kókuszolajon üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a borsót, fűszereztem, kicsit pároltam a hagymával együtt pár percig csak és felöntöttem pont annyi vízzel, ami éppen csak ellepi, így tuti nem lesz híg a végén. Mikor a borsó félig megpuhult belereszeltem a fokhagymát és a lereszelt cukkinit is hozzáadtam. Mikor minden átpuhult akkor kivettem 1-2 merőkanállal a főzelékből, simára turmixoltam egy botmixerrel majd visszaöntöttem a lábosba, még egyszer összeforraltam és elzártam a gázt.

A zellert lereszeltem a gyömbérrel együtt, hozzákevertem a tojásokat, fűszereztem és pici kókuszolajon kisütöttem őket kb. 1-1 evőkanálnyit adagot kicsit lelapítva a serpenyőben, oldalanként 3-4 perc alatt,  majd a főzelékkel tálaltam.

Marhahúsos édesburgonyás borsós egytál

Kényelmes, mindent egy serpenyőben főzős kajáról van szó. Laktató, fűszeres, illatos, egészséges, mi kell még?

Én egymagában ettem, de rizst is főztem hozzá, hogy A férfiember se éhezzen tutira. Édesburgonya helyett, amúgy sárgarépát is tehettek bele, vagy mindkettőt, jót tesz a színének, de főleg az ízének. Könnyű ebből nagy adagot főzni, egy egész vendégsereget megetethettek vele, ráadásul tök egyszerű az egész, kezdők is nekiállhatnak, nagyon nem tud félrecsúszni az étel, pont olyan, mintha bolognait vagy chilis babot főznétek. Mindig leírom, de csak azért, mert mindig megkérdezik, hogy mit keres a fahéj benne? Hát próbáljátok ki és megtudjátok! Fahéj+római kömény kombó a paradicsomos ételekhez hmmm érzést okoz!

Hozzávalók:

70 dkg darált marhahús

40 dkg édesburgonya

1 zöldborsókonzerv (fagyasztott  még jobb)

1 hámozott paradicsomkonzerv

1 nagy fej vöröshagyma

2 duci gerezd fokhagyma

1-1 teáskanál őrölt római kömény és fahéj

1 kicsi chilipaprika

só, bors

kókuszolaj

Tetejére: friss petrezselyem

Köretnek rizs

Kevés kókuszolajon üvegesre pároltam a hagymát, majd  hozzáadtam a húst és fehéredésig pirítottam, majd fűszereztem és felöntöttem a hámozott paradicsomkonzervvel és kb. 2 deci vízzel. Hagytam fedő alatt rotyogni egy fél órát legalább, közben belereszeltem a fokhagymákat és beleszórtam az aprított chilit is. Az édesburgonyát felkockáztam, a borsókonzervet leszűrtem és átöblítettem. Mikor a hús már majdnem megpuhult, hozzáadtam az édesburgonyát, majd kb. 10 perc múlva a zöldborsót is. Ha túl kevés a leve, itt lehet még pici vizet v paradicsomlevet önteni hozzá, ha van otthon. Még egyszer összeforraltam az egészet, ha szükséges ilyenkor még fűszerezem, közben kifőztem a rizst hozzá és tálalható, némi friss petrezselyemmel a tetején.

Kakukkfüves borsófőzelék répafasírttal

Van új a nap alatt, én sem gondoltam, hogy a zabtejszínnel finom lehet a főzelék megmondom őszintén…. Ugyanis a zabtej nem a legnagyobb kedvencem, készítettem és kóstoltam, de nem kattantam rá na. De! Ez így ebben a formában nagyon nagyon ízlett és ember meg nem mondaná szerintem, hogy mivel van besűrítve, mert semmi mellékíz nem érződik.

dscf0199Úgyhogy, ha eddig féltetek levenni a polcról a boltban a zabtejszínt vagy akár a rizstejszínt, mert azzal is működik, azt már többször próbáltam főzelékhez, akkor egész bátran tegyétek meg, jó lesz az tényleg.

Tudom, hogy aki még csak próbálkozik a reformkonyhával, annak furcsák lehetnek a hagyományos tejszín, tejföl után a növényi cuccok, éppen ezért ne kövessétek el azt a hibát, hogy mikor kibontjátok akár a zabtejszínt vagy a rizst, megkóstoljátok, majd elképzelitek, hogy a család tuti felkel az asztaltól, ha az ebből készült ételt teszitek le eléjük. És nem azért mert rossz az íze, hanem mert teljesen más és sokan összehasonlítják a tehéntejes zsíros termékekkel. Ezt nem szabad, közük nincs egymáshoz, de ennek ellenére a végeredményben már nem fog érződni hatalmas különbség. Vagyis de, ugyanis sokkal jobban átjön így az igazi borsó íz, mint a nehéz fehér lisztes tejes habarásokkal megtömött főzelék esetében. A rizsliszt sem muszáj egyébként a zabtejszínbe, elég visszaturmixolni egy kanál borsóval, de nekem még hígnak tűnt, mert több vízzel főztem, így beletoltam egy kanállal. Ez már rajtatok múlik, mint ahogy a feltét is. Én most a hűtőben árválkodó répából készült fasírtot képzeltem el a főzelékemen és másnap is vígan elnyammogtam.

dscf0202Hozzávalók 2 főre:

450 gr zöldborsó

1 kis fej vöröshagyma

1 duci gerezd fokhagyma

2 deci Bio Bridge zabtejszín

2 evőkanál rizsliszt (v más)

2-3 kisebb kakukkfű ág v 1 mokkáskanál szárított

só, bors

kókuszolaj

Feltéthez:

1 nagyobb sárgarépa

1 tojás

2 evőkanál rizsliszt(v más)

2 evőkanál tökmagliszt (bármilyen darált mag jó)

só, bors

kókuszolaj

A felaprított vöröshagymát egy evőkanál kókuszolajon üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a zöldborsót, majd megszórtam kakukkfűvel és felöntöttem annyi vízzel, amennyi éppen csak ellepi. Inkább kevesebb legyen, mint több. Puhára főztem a borsót.

Ezalatt a zabtejszínben elkevertem a lisztet és a reszelt fokhagymát és elkészítettem a fasírtot. A répát lereszeltem és összekevertem a többi hozzávalóval, majd pici kókuszolajon egy serpenyőben mindkét oldalát kb. 5-5 perc alatt pirosra sütöttem és papírtörlőre szedtem.

A főzelékből kivettem egy nagy merőkanálnyit és a zabtejes lisztes keverékkel simára turmixoltam, majd visszaöntöttem a lábosba és ismét összeforraltam az egészet, míg besűrűsödött a főzelék.

Medvehagymás spenótleves tormás zöldborsóval

Nagyon zöld, pikáns, de mégis légiesen könnyed levest kaptok ma, a húsvéti habzsi-dőzsi után szerintem különösen jól fog esni.

DSCF9402

Furán néz ki tudom, ahogy a reszelt tormába burkolt sütőben sült borsószemek kikacsintanak a tányérból, de ízre szuper. Nem tudom már honnan jött az ötlet, hogy ilyen levesbetétet csináljak, valahogy a wasabis mogyorótól jutottam el talán idáig? Pedig azt nem is szeretem, sima torma viszont mostanában mindig van itthon, így gondoltam borsóval kombinálva jól feldobja a levest és lám!

Semmilyen tejterméket, tejszínt én nem tettem bele, ti feldúsíthatjátok, ha ahhoz van kedvetek, ártani nem fog neki az tuti, de enélkül is nagyon finom.

DSCF9405

Hozzávalók:

30 dkg friss spenót

kis csokor medvehagyma

1 kis fej vöröshagyma

kis doboz zöldborsókonzerv

hüvelykujjnyi friss torma

szerecsendió

fehérbors

kókuszolaj

A vöröshagymát felaprítottam, majd kevés kókuszolajon üvegesre pároltam. Ezután hozzáadtam a megmosott spenótleveket és a felaprított medvehagymát, sóztam, borsoztam, ráreszeltem a szerecsendiót, megvártam, míg összeesnek a zöldségek, majd felöntöttem kb. 6 deci vízzel. Lefedve megvártam, míg felforr, és még 5 percig főztem a levest, majd elzártam a gázt és simára turmixoltam.

A zöldborsót leszűrtem, átmostam, lereszeltem a tormát, adtam hozzá pici olívaolajat, majd összekevertem a borsóval. 200 fokra előmelegített sütőbe dugtam, kb. negyed órára, míg a borsó kissé megpirult. Ezután a levesbe szórtam tálaláskor és még egy csipet friss tormát is adtam hozzá.

Brokkolis zöldborsós gersli mandulamorzsával

A címből kimaradt, hogy medvehagymás is… De az utóbbi pár alkalommal a desszerteket kivéve nagyjából mindegyik receptem neve ezzel kezdődött, és ahogy elnézem a vázlatokat a következő pár hétben is így fog, szóval már oda sem írom inkább, aki nem szereti a medvehagymát, vagy nincs kéznél, akkor majd kicseréli újhagymára, például ebben a receptben is.

DSCF9380Ez igen egyszerű történet és nagyon zöld, hétközben tökéletes ebédnek bizonyult, egy jó nagy tányérral kitartott estig. Egyébként meg ha köretként szeretnétek az asztalra tenni, akkor hal mellé simán el tudom képzelni, vagy sovány sült húsokhoz.

Jó dolog gerslit vagyis árpagyöngyét főzni néha napján, mert értékes gabona, helyettesítheti a rizst, ráadásul mivel nagy duci szemű, a szaftos, szószos ételekhez rendkívül jó, illetve rizottót is készítettem már belőle.

Továbbra is tartom, hogy nem eszem tejtermékeket, vagy csak nagyon ritkán, tejszínt, túrót, tejfölt elfelejtettem már jó ideje, így itt is növényi tejszínt használtam, itt éppen kókuszt, de jó a rizstejszín, de a hagyományos főzőtejszín is természetesen, ha ti azt használtok. Amúgy ezzel kapcsolatban csak annyit, hogy azt hittem levakarom majd a falat a túró, a joghurt és főleg a sajtok után, utóbbit azért hébe-hóba eszem, de nem is hiányzik, szerintem az emésztésem is jobb és a télen begyűjtött miniatűr bébihájam a hasamon is leeresztett, úgyhogy bódogság van. És ha megkóstoljátok ezt az ételt, attól is az lesz!

DSCF9382

Hozzávalók 3 adaghoz:

egy nagy fej brokkoli fele

kis doboz zöldborsókonzerv (mirelit is jó)

10 dkg gersli (árpagyöngye)

2,5 deci tejszín (nálam kókusztejszín)

1 db tojás

4-5 szál medvehagyma

5 dkg mandula

fehérbors

szerecsendió

só, bors

Tetejére: petrezselyem és/vagy medvehagyma

A gerslit dupla mennyiségű vízben megfőztem, a brokkolit rózsáira szedtem, forrásban lévő vízbe dobtam kb. 5 percre, majd leszűrtem. A medvehagymát felaprítottam, a zöldborsót leszűrtem, alaposan leöblítettem.

Mindent összekevertem a sütőformába, felvertem a tojást, simára kevertem a tejszínnel, megfűszereztem és ráöntöttem a zöldséges keverékre. 200 fokra előmelegített sütőbe toltam 15-20 percre, majd kivettem rászórtam a darabosra őrölt mandulát és még 5 percre visszadugtam a sütőbe, amíg a mandula kicsit megpirult.

Tálaláskor megszórtam aprított petrezselyemmel és még egy pici medvehagymával.

Kókusztejes currys halleves

Az ünnepi halleves nem csak a hagyományos halászlé lehet, ez a pikáns citromos távol-keleti ízvilágú étek bizony megállja a helyét, akár karácsonykor is.

DSCF9006Mondjuk, ha egy tányérba kókusztejet öntenek és curryt szórnak hozzá én szerintem azt is vidáman ellefetyelem, annyira bejön ez a páros együtt…. És még mielőtt megköveznek, hogy holmi thai kaját próbálnék tolni szent karácsony ünnepén a magyar vendégsereg orra alá, elárulom, hogy a magyar halászlevet is nagyon szeretem és bármikor szívesen megeszem. De idén akkor sem az lesz, pont.

Ez a citrusos leveske kissé talán könnyedebb, elkészíteni is pofon egyszerű, sőt tovább megyek, ha valaki nem szereti a halat, akkor sem kell kétfélét főzni, mert mielőtt a hal belekerül, nyugodtan tegyetek félre pár tányérnyit külön és higgyétek el, hogy a kedves vendég kicsit sem fogja azt érezni, hogy “hiányos” félig kész ételt kapott. Tehettek bele többféle zöldséget, fehérrépát, zellert is és akkor még tartalmasabb lesz. Repeta esélyes, mindig főzzetek többet belőle!

DSCF9009

Hozzávalók 4 főre:

4 szelet halfilé (nálam tőkehal)

3 deci kókusztej

1 fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

2 db közepes sárgarépa

1 kis doboz kukoricakonzerv

ugyanennyi fagyasztott zöldborsó

fél hüvelykujjnyi gyömbér

fél citrom leve

2 evőkanál currykeverkék (madras v garam masala tökéletes)

ha nincs currykeverék: 1-1 mokkáskanál római kömény,kurkuma, chilipor, koriander, csipet fahéj

kókuszolaj

Tálaláshoz: fél citrom leve, petrezselyem

A felaprított hagymákat kevés kókuszolajon megpároltam, majd rászórtam a fűszereket, belereszeltem a gyömbért, átkevertem az egészet, hozzáadtam a felkarikázott répát, és a zöldborsót, majd kb. 1 percig együtt pirítottam őket kevergetve, majd felöntöttem 6 deci vízzel és lefedve hagytam főni.

Mikor a zöldségek majdnem megpuhultak, hozzáadtam a leveshez a lecsöpögtetett, leöblített kukoricát, kisebb darabokra vágott halat, felöntöttem kókusztejjel és 5 percig még együtt főztem őket, majd elzártam a gázt és belefacsartam a citromlevet illetve megszórtam friss petrezselyemmel.

Vega pörkölt tojásos kölessel

Mi van akkor, ha nincs kedvem nokedlit keverni, szaggatni? Semmi, megteszi helyette a köles is. Nem azért, mert hasonlítanak egymásra, hanem, mert a köles alkalmas arra, hogy szottyos, szaftos állagú legyen és itt valami hasonló volt a cél.

DSCF7307Nagyon vágytam már tojásos nokedlire zöld salátával, amit amúgy zabkorpából szoktam készíteni. Imádnivaló úgy is, ha viszont gyorsan kell valami hasonló, akkor kölest rántok elő. Most időm az volt, így a köles tetejére kigondoltam még valami pluszt.

Van végre friss borsó a piacon, hozzáláttam egy kisebb adagot megpucolni. Utóbbi műveletért nem vagyok oda ugyan, de a végeredmény lebegett a szemem előtt, így megérte. Egyszerű, igazi házias fogás, azoknak, akik nem akarnak minden nap húst enni, de akár piríthattok hozzá bacont is, a füstös íz csak jót tesz neki. A kölest továbbra is szuper alapanyagnak tartom, gluténmentes, kisebb a kalóriatartalma, mint a rizsé, viszont ugyanolyan finom!

DSCF7312Hozzávalók 2 főre:

25 dkg zöldborsó

1 bögre köles

3-4 db tojás

1 fej vöröshagyma v lilahagyma

2 gerezd fokhagyma

1 teáskanál őrölt pirospaprika

só, bors

1 evőkanál kókuszzsír

Kedvenc saláta receptem mellé: ITT.

A kölest egy szűrőben leöblítettem, majd felengedtem kétszer annyi vízzel, sóztam, borsoztam, puhára főztem.

Ezalatt a hagymát kevés zsiradékon üvegesre pároltam, hozzáadtam a fokhagymákat is, majd a zöldborsót, sóztam, borsoztam, megszórtam a pirospaprikával és felengedtem annyi vízzel, hogy a teteje még kilátszódott. Lefedve puhára főztem a borsót, ha elfőtte a vizét pótoltam, hogy sok szaftja legyen.

Mikor a köles elkészült, hozzáadtam a két felvert tojást és folyamatos keverés mellett pár percig együtt főztem őket. Ahogy a tojásos nokedlinél is, itt is ízlés dolga mennyire szeretnétek, hogy a tojás krémes, vagy szilárdabb állagú legyen.

Zöld salátával az igazi.

 

Mentás joghurtos zöldborsókrémleves

Túl zöld, hogy igaz legyen?! Az ehhez hasonló ételekre mondják talán, hogy letisztult. Egyszerű, alig kell hozzá néhány hozzávaló, alacsony költségvetésű viszont az egyik legfinomabb krémleves, amit valaha ettem. És talán a legszebb.

DSCF6287Igaz, hogy friss cukorborsó még nincs sajnos, és abból lenne az igazi nyilván, de nekem ez a leves jutott eszembe, mikor nem volt már időm vásárolni menni, viszont találtam a mélyhűtőben egy magányos zacskó borsót.

Joghurt és fokhagyma mindig van itthon, és bár már a menta is kezd magához térni az udvaron és megindulni a növésben, de még sajnos küzdenie kell, hogy élvezhető legyen frissen, így a tavaly megszárított került a levesbe. Fokhagyma helyett akár medvehagymát is tehettek hozzá, hogy még zöldebb legyen.

A húsvéti nagy evészet előtt, a gyomor biztosan hálás lesz érte.

Hidegen, melegen egyaránt finom, ebben az időben inkább az utóbbi…

DSCF6285

Hozzávalók 3 adaghoz:

40 dkg zöldborsó

3 duci gerezd fokhagyma

1 teáskanál szárított menta

1 kis doboz natúr joghurt v tejföl

só, frissen őrölt bors

negyed citrom leve

A zöldborsót felengedtem annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, mikor felforrt sóztam, borsoztam, belereszeltem a fokhagymákat és puhára főztem a borsót. Ezután botmixerrel simára turmixoltam, belefacsartam a citromlevet és már tálaltam is, pár kanál natúr joghurttal.

Pirospaprikás reform borsófőzelék

Ha borsófőzelék, akkor az nekem cukor és piros. Nem zöldborsó és nem tejes. Hogy cukorborsónak hívjuk vagy zöldnek, teljesen mindegy, nálunk cukor néven emlegették gyerekkoromban, viszont senki nem főzte az édes, tejes verziót a családban. Nem is igazán szeretem azt, pláne amit sok kifőzdében árulnak olyan mennyiségű lisztes rántással, hogy megáll benne a kanál, a borsó meg csak szerényen meghúzódik a háttérben…

DSCF5826Ízlések és főzelékek, én így szeretem és hiányérzetem támadt a minap, mert nagyon régen ettem már. Úgyhogy feltéptem a mélyhűtőt és mivel üres volt, kénytelen voltam elmenni egy zacskó borsóért…

Régen én is tettem bele rántást és habarást is, de most a rántással spórolok, mert szerintem felesleges, ráadásul sokan ezért nem mernek először nekiállni a főzelék készítésnek, mert az a fránya rántás sosem sikerül. Nem egy nagy mumus pedig, csak gyakorlat kérdése, de ahogy most is, kihagyható és az ízén nem fog érződni ígérem. Illetve de, kevésbé lesz lisztes. De ez jó  hír.

DSCF5818Szóval rántás helyett én leturmixolok egy maréknyi borsót, így az már sűrít egyet rajta, a tejföl viszont nem hiányozhat belőle, ebbe kerül a paprika is, na meg némi rozsliszt, ami szerintem főzelékekbe tök jól működik, nem különösebben lesz “reformíze”.

A feltét kedv kérdése nálam, most egy jó kis tömör magos kenyérre vágytam csak mellé, de egy jóféle fasírt is jöhetett volna akár.

DSCF5832

Hozzávalók 2 főre:

fél kg zöldborsó

1 fej vöröshagyma

1 kis doboz tejföl

1 púpos evőkanál rozsliszt

1 teáskanál édes darált piros paprika

só, bors

olaj

A vöröshagymát felkockáztam, majd egy közepes méretű lábosban, kevés felforrósított olajon üvegesre pároltam. Ezután rászórtam a borsót, átforgattam ezt is a hagymával, majd felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje a zöldséget. Sóztam, borsoztam, lefedve puhára főztem. Mikor a borsó megpuhult egy merőkanálnyit kivettem és botmixerrel leturmixoltam, majd visszaöntöttem a főzelékbe. A tejfölben simára kevertem az őrölt paprikát és a rozslisztet, majd a forró főzelékből hozzámertem kb, egy merőkanálnyit, hogy a tejföl ne hidegen kerüljön a főzelékbe és ne legyen csomós. Végül a tejfölös habarást a főzelékbe öntöttem, megvártam, míg ismét forrni kezd és besűrűsödik, majd elzártam a gázt alatta.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!