Pálmafa Project

Sütőben sült csirkefasírt

Izgalmas étel kerekedett egyik hétvégén, többek között az istengyalulta töknek köszönhetően. Igen, jól olvassátok, van egy ilyen tökfajta, én is a piacon ismerkedtem meg vele, mikor az eladó nénike felhívta rá a figyelmemet, hogy ugye el tudom készíteni, mert ezt nem úgy kell, mint a hagyományos főzőtököt….

Én persze magabiztosan nekiálltam volna legyalulni, de esély nem lett volna rá, mert betonkemény, így célszerű egészben kb. 20 perc alatt megfőzni, aztán tovább dolgozni vele. Nem tudtam még előre biztosan, hogy milyen formában ölt testet a tök köretként, de menet közben püré lett. Dehát tudjátok, hogy én bírom az ilyen bébiételszerű cuccokat, ez van. És egyszerűen hajt a kíváncsiság, mert szerintem a krumplipüré túl van értékelve, zellerből, sütőtökből, édesburgonyából eddig még sokkal finomabb köreteket gyártottam, ami érdekes módon a krumplirajongók többségének is nagyon ízlett.

A recept főszereplője viszont a fasírt, amivel sok munka nem volt, előző este is elkészíthető, és a sütőben minimális olajjal szuper finomra sül, és bárhogy felhasználható, azonnal, vagy a hűtőben is eláll, mehet szendvicsbe, vagy hasonló ételekbe, mint ez. Semmi áztatott zsemle vagy morzsa nem szükséges bele, sőt a tetemes mennyiségű húshoz elég volt egy tojás, mert a pár kanál lenmagliszttől teljesen összeállt, de helyette más liszteket is használhattok, vagy zabpehely is tökéletes megoldás.

Ha nem kedvelitek az ennyire pempős ételeket, akkor a hús és a gomba főtt rizzsel vagy kölessel is tökéletes. A férfi emberem elé is így került, és ismét elégedett vigyort vágott. Hogy mit szokott ilyenkor mondani nem írom le, nem bírja a nyomdafestéket….

Hozzávalók a fasírthoz:

1 kg csirke v pulyka darálthús

2 evőkanál őrölt lenmag (helyette zabpehely is jó, v zabliszt)

1 nagyobb méretű tojás

1-1 evőkanál bazsalikom és oregánó

5 szál medvehagyma

2 duci gerezd fokhagyma

só, bors

kókuszolaj

Gombamártáshoz:

80 dkg gomba

1,5 deci rizstejszín

1 fej vöröshagyma

fehérbors

kis csokor petrezselyem

kókuszolaj

Tökpüré:

2 db főzőtök

1 teáskanál tárkony

1 deci tejszín (kókusztejszínt használtam)

pár csepp citromlé

só, bors

A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A fasírt hozzávalóit alaposan összekevertem, majd kisebb gombócokat formáztam belőlük és egy enyhén megolajozott sütőpapírral borított tepsire helyeztem őket, majd egy vizes kanállal kicsit lenyomkodtam a tetejüket. Kb. 20 percig sütöttem az egyik oldalát, majd 20 percig a másikat is.

A főzőtököt egy nagy edényben felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje és puhára főztem.

Ezalatt a vöröshagymát kevés olajon üvegesre pároltam, hozzáadtam a gombát, fűszereztem, ezt is puhára pároltam, majd felöntöttem a rizstejszínnel, megvártam, míg még egyszer felforr majd elzártam a gázt és botmixerrel kissé darabosra turmixoltam, majd megszórtam friss petrezselyemmel. Ha túl sűrű pici vízzel vagy tejszínnel lehet még hígítani, sőt ha nincs kedvetek turmixolni, akkor maradhatnak egészben a gombaszeletek.

Mikor a tök megpuhult, kettévágtam kikapartam a belsejét, de magokat kiszedtem előbb, majd hozzákevertem a többi hozzávalót és ezt is leturmixoltam, majd a fasírttal és a gombamártással tálaltam, másnap pedig főtt rizzsel.

 

Vega Stroganoff

Az egyik kedvenc húsos ételem a csirke Stroganoff módra, vagyis egy tejszínes, savanyú uborkás, gombás raguval körülölelt szaftos étel. Húsra nem mindig vágyom, viszont hasonló ízvilágra igen, úgyhogy játszottam egy kicsit ezzel a recepttel és kreáltam egy húsmentes verziót, amit a húsimádó pasi is ismét megevett vidáman….
A csicseriborsó az egyik legjobb húspótló továbbra is, a gomba meg a másik, igaz utóbbiból inkább kevesebbet ajánlott egyszerre csak enni, mert nagyon nehezen emészti a gyomor, ezért itt sem ez dominál. A körettől lesz még izgalmas ez a sztori, hiszen krumplipüré vagy rizs helyett karfiolos “álrizs” került mellé, némi citrommal és petrezselyemmel meghintve, és a szép az, hogy fel sem tűnt, hogy nem igazi rizs van alatta, mert az összhatás “rizses”. A rizzsel sincs semmi baj persze, de így kalóriaszegényebb, ugyanakkor mégis laktató főétel válik belőle.

Naná, hogy laktózmentes is, hiszen rizstejszínnel főztem, de ezt rátok bízom, ha hagyományos főzőtejszínt löttyintetek bele, ám legyen, tökéletes azzal is, ahogy az eredeti is.  Tényleg érdemes kísérletezni néha új hozzávalókkal, mert az összhatás a lényeg, ott meg senki meg nem mondja, hogy ebben nem főzőtejszín van….

Hozzávalók 3 főre:

20 dkg csicseriborsó (konzerv is jó)

20 dkg csiperke gomba

3 db savanyú uborka

fél fej vöröshagyma v 1 kis csomag újhagyma

2 deci rizstejszín (Bridge)

1-2 teáskanál dijoni mustár

1 teáskanál étkezési keményítő

1 teáskanál tárkony (petrezselyem is lehet helyette)

só, bors

kókuszolaj

Köretnek:

1 fej karfiol

1 kis csokor petrezselyem

pár csepp citromlé

A csicseriborsót előző nap reggel beáztattam, este megfőztem, leszűrtem.

Másnap a kókuszolajon a hagymát üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a felszeletelt gombát és szintén megpároltam, fűszereztem, mikor a leve elfőtt, akkor hozzáadtam a csicseriborsót, az apróra vágott uborkát. Összekevertem a rizstejszínt és a mustárt, majd a zöldségekhez kanalaztam, összeforraltam és mivel picit hígnak találtam, hozzákevertem az étkezési keményítőt pár kanál hideg vízzel feloldva. Mikor besűrűsödött elzártam a gázt.

A karfiolt rózsáira szedtem, forró vízben kb. 5-8 perc alatt megfőztem, majd morzsalékosra daráltam, hozzáadtam a felaprított petrezselymet, sót, pár csepp citromlevet és a gombás, csicseris raguval tálaltam.

Spenótos tonhalas rizottó

Szuper krémes rizottót hoztam ma nektek, a nagy adventi hajtásban jól fog esni egy tányérral belőle! Lehet, hogy nem szép, de nagyon finom!

20161211_1634462Ismét Bio Bridge terméket használtam az elkészítéséhez, még hozzá rizstejszínt és ismét nem vettem észre különbséget a végeredmény kóstolásakor. A rizottók általában vajasak, vagy tejszínesek vagy mindkettő és nem tudom azt mondani tényleg még én sem, hogy azok nem finomak. Mert azok, ez vitathatatlan, de attól még laktózmentesen is lehet legalább ugyanolyan ízleteset készíteni. Annyi jó íz van benne amik harmonizálnak egymással, hogy fel sem tűnik, hogy nincs benne zsíros tejszín, sőt most vajat sem tettem bele az elején, persze nyugodtan küldhettek egy kanállal az olaj mellé, ezt rátok bízom. Ha nem cél a laktózmentesség, akkor hajrá. Még egy fontos dolog, hogy a rizottó alaplé véletlenül sem jelent forró vízben feloldott leveskockát… Ha van kéznél igazi zöldség vagy húsalaplé a hétvégi levesből az tökéletes, ha nincs akkor én úgy szoktam egyszerűen megoldani, hogy egy liter forralt vízbe beleszórok natúr vegamix zöldségkeveréket, ami tiszta, tartósítószermentes fűszerkeverék, nagyobb hiperszuperben már lehet kapni vagy piacon fűszerboltban. Ennyi, nem kell ezt túlbonyolítani.

A spenót, paradicsom, hal triumvirátusát én gyakran használom, tök jól kiegészítik egymást, egyik sem dominál nagyon itt sem, de úgy egységben vannak, a bort meg ki ne merjétek hagyni belőle, mert a rizottó nagyon kéri, azzal indul az egész történet szinte és erre lehet építkezni, hogy éppen húsos, halas vagy zöldséges pl. cukkiniset készítetek-e, szinte mindegy, rá fog cuppanni, aki kóstolja. Természetesen olyan borral főzzétek, amit utána szívesen elkortyoltok az étel mellé is!

Ezt a rizstejszínt én amúgy gyakran használom főzelékekhez, vagy mártásokhoz, krémlevesekhez a hagyományos főzőtejszín helyett, nekem bevált és árban sem igazán kerül többe, mint a többi, szóval kísérletezzetek vele bátran!

20161211_1634322Hozzávalók 2-3 főre:

4 deci arborio rizs

1 nagy marék friss spenótlevél

1 deci rizstejszín

1 deci paradicsomlé

1 natúr tonhalkonzerv

kis fej vöröshagyma

1 duci gerezd fokhagyma

friss kakukkfű és/vagy rozmaring (szárított is jó)

1 deci száraz fehérbor

1 liter zöldség alaplé

só, bors

kókuszolaj

pár csepp citromlé a tetejére

A vöröshagymát felaprítottam és kevés kókuszolajon megfuttattam, erre szórtam a rizst, kicsit ezzel is átkevertem, majd felöntöttem a fehérborral. Egy merőkanál hátoldalával “simogatva” kevertem, míg a rizs nagyjából beszívta a nedvességet, közben megfűszereztem. Ezután az alapléből mindig 1-1 merőkanállal hozzáöntöttem és ugyanígy, amíg be nem szívta a rizs a nedvességet kevergettem. Közben összekevertem a paradicsomlevet a rizstejszínnel és belereszeltem a fokhagymát, a tonhalat lecsöpögtettem.

Mikor az utolsó merőkanál alaplevet adtam hozzá, belekevertem a paradicsomos rizstejes keveréket is, a kisebb darabokra tépkedett spenótlevelekkel és a tonhallal együtt. Mire a spenót megfonnyad, pont beszívja az utolsó adag folyadékot is, de még kellően krémes lesz. Ezután elzártam a gázt, szórtam még rá friss fűszereket, facsartam rá egy kis citromlevet és tálalható. Frissen az igazi, de másnap is finom azért még.

 

Almás sajtos sült tök

Nekem ez az igazi komfort kaja! Mosogatnivaló sem nagyon lesz, 3 fő hozzávalóból összehozhatjátok ezt az ételt, sütőtök, alma, sajt. Ennyi. Ha ezek vannak otthon, akkor nyert ügyetek van, és úgy fűszerezitek, ahogy éppen kedvetek van. Sőt, csinálhattok többfélét is, és mindernki megtalálja a kedvére valót. Én biztos kipróbálnék még egy római köményes, fahéjas verziót is,  vagy rozmaringosat, penészes sajttal és alma helyett körtével is. Játsszatok vele bátran, elrontani nem fogjátok.

20161012_0736202

Úgy jött az ötlet, hogy múlt héten tököt sütöttem és mikor elkészült és villával elkezdtem kikaparni a belsejét, beugrott, hogy hmm ezt csak elég lenne most így “felborzolni” majd almát hozzáreszelni némi fűszert sajtot a tetejére és visszatolni még egy pár percre a sütőbe és kész egy tökéletes őszi vacsora, vagy ebéd vagy reggelire is megenném, bármikor. Annyira jóóó… eszembe jutott még egy, chilis, gyömbéres, esetleg pici mézzel, ha a tök nem elég édes.

20161012_0737592Személyenként:

egy kisebb sütőtök fele

1 kisebb alma

1 kis fej vörös v lilahagyma

5 dkg sajt

2 evőkanál rizstejszín ( v sima tejszín, tejföl, joghurt is jó, de el is hagyhatjátok)

só, bors

friss v szárított kakukkfű (más fűszer is jó)

pár csepp citromlé

olívaolaj

A tököt hosszában félbevágtam, majd 200 fokra előmelegített tepsibe dugtam egy fél órára. Mikor simán bele lehet már szúrni egy villát akkor jó.

Az almát és a sajtot lereszeltem, a hagymát nagyon apró kockákra vágtam, mindent összekevertem, rámorzsoltam a kakukkfüvet, sóztam, borsoztam, pár csepp citromlé is ment bele, hozzáadtam a tök húsát is, amit egy villával kikapartam, majd belekanalaztam a rizstejszínt is. Alaposan elkevertem, visszatöltöttem a tök belsejébe, a tetejére is morzsoltam még egy kevés sajtot és pár csepp olívaolajjal is meglocsoltam. Végül visszatoltam a sütőbe kb. negyed órára, míg a sajt szépen ráolvadt.

Tárkonyos brokkolis csicseriborsó ragu sütőtök hasábokkal

 

Izgalmas főétel, színes, ízes, és nagyon laktató, és nem hiányzik belőle a hús. A csicseriborsó a magas fehérjetartalmával gondoskodik róla, hogy ne hiányozzon.

20161006_0734492

A sült krumpli rajongókat nyilván nehéz meggyőzni róla, hogy burgonya helyett süssenek sütőtököt, de én azért bepróbálkoznék, mert a krumplin túl is van élet.  Az állaga persze nem lesz teljesen olyan, az íze sem, de én ezt nem is akartam, szerintem a tök finomabb… Egyébként édesburgonyával is lehet probálkozni abból is lehet jó köreteket készíteni, akár püré formájában, akár így is.

20161006_0733212

Hozzávalók 2 főre:

fél db hosszúkás kanadai sütőtök

fél fej brokkoli

20-25 dkg csicseriborsó (konzerv is jó)

1 duci gerezd fokhagyma

1 deci tejszín (rizstejszínt használtam)

1 mokkáskanál dijoni mustár

1 teáskanál tárkony

pár csepp citromlé

só, bors

olívaolaj v kókuszolaj

A sütötök alsó hosszúkás részét meghámoztam, félbevágtam és hasábokra vágtam, majd 200 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütöttem vékonyan kókuszolajjal meglocsolva. Nem kell megvárni most, míg a tök elkezd barnulni, mert szétesik, elég, ha csak kellemesen roppanós, még van mit harapni rajta. Süthetitek olajban is a gázon, de nekem így kényelmesebb volt.

A csicseriborsót én előző nap reggel beáztattam, este pedig puhára főztem, a brokkolit szintén, rózsáira szedtem és lobogó, forró vízben kb. 5 perc alatt puhára főztem, majd hideg vízzel leöblítettem, hogy szép zöld maradjon.

Egy kevés kókuszolajon a serpenyőben kicsit megfonnyasztottam a fokhagymát, hozzászórtam a csicserit és a brokkolit, megszórtam tárkonnyal, sóval,borssal, majd hozzáöntöttem a rizstejszínt és egy fél deci vizet. Ha sima tejszínnel készítitek, akkor ez nem szükséges, de a rizstejszín sűrű. Összeforraltam, megvártam, míg kicsit besűrűsödik a mártás és elkészült. Ha véletlenül nagyon híg lenne, akkor egy kis kanál étkezési keményítőt hideg vízben simára keverek és hozzáöntöm a mártáshoz, ez egyből megoldja a problémát.

A végén csorgattam rá pár csepp citromlevet és a sütőtök hasábokkal tálaltam, amit megszórtam előtte egy pici fűszersóval.

Brokkolis spárgás penne

Olyan érdekes, hogy mindig a legegyszerűbb ételek tudják a legnagyobb bódogságot okozni. Ez ilyen. Zöld is, krémes is, savanykás is, és igen igen lájtosan halszagú halízű is. De ha ezt nem kívánjátok akkor ne tegyetek bele, vagy cseréljétek ki sonkára, gombára, ahogy tetszik.

DSCF9509Mikor elkészült akkor esett le, hogy tulajdonképpen sikerült nekem is a mostanában nagyon trendi “főzzünkmindentegyedényben” ételt rittyenteni. Hiszen ha nagyon akarjátok akkor a tészta főzővízébe beletehetitek a brokkolit és a spárgát is. Mondjuk úgy a vége felé, mikor a tészta már félig megpuhult, a ződeknek meg elég az a pár perc, hogy ress, ropogósak legyenek.

Nekem előző napról marad főtt spárga és brokkoli, úgyhogy én csak azokat rántottam ki a hűtőből és kevertem a tésztához. Mindegy, hogy csináljátok ez biza 15 perc alatt kész. Most nem szórtam rá semmilyen fűszernövényt, mert lusta voltam kimenni érte… és elég volt, így a citrommal meglocsolva, de más esetben kaprot, vagy a kakukkfüvet, petrezselymet szoktam a hal mellé használni.

Ha ti is rizstejszínnel készítitek, nem kell attól tartani, hogy folyós lesz, hiszen ennek joghurt állaga van, nem szükséges előtte összefőzni a többi alapanyaggal, elég neki a tészta melege. És különben is, ez az étel, akár langyosan, sőt hidegen is finom. Bár ebben az időben inkább melegen esik jól…

DSCF9510Hozzávalók 2 főre:

penne tészta

egy kisebb brokkoli fele

6-8 szál spárga

1 doboz tonhal (helyette sonka is lehet, de el is hagyható)

negyed lilahagyma v 1 szál újhagyma

pár evőkanál rizstejszín(helyette tejföl, kefir, v natúr joghurt is jó)

pár csepp citromlé

só, bors

Tetejére: 5 dkg kesudió + friss kapor, petrezselyem tetszőlegesen

A pennét lobogó enyhén sós vízbe feltettem főni. A spárga és a brokkoli nálam már előtte nap megfőtt más ételhez, így a tészta leszűrése után csak hozzákevertem őket. De főzhetitek ezeket külön edényben pár perc alatt puhára, vagy ahogy fent említettem a tésztával egy fazékban.

A zöldséges tésztához kevertem a tonhaldarabokat, meglocsoltam a rizstejszínnel, és citromlével, majd fűszereztem. Végül megszórtam a száraz serpenyőben pár perc alatt illatosra pirított kesuval.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!