Pálmafa Project

Mézes mustáros csirke

Így lehet izgalmassá tenni egy csirkés ételt! Alapvetően én nem rajongok a sima sült csirkemell rizs kombóért, szerintem unalmas, a csirkemell meg jó eséllyel kiszárad, úgyhogy ha már nekiállok ilyesminek, akkor egyrészt igyekszem a húst szaftosabbra készíteni, és nem csirkemellet, hanem inkább combfilét használni, de legfőképpen a köretre (is) hangsúlyt helyezni.

Tudom, ebben én vagyok a csodabogár, de nekem az a fontosabb, míg A Férfinak a hús, így viszont ő is szívesebben megeszi. Na jó, kap mellé két kanál rizst is, és akkor mindenki jól járt…

Igazság szerint ezt a hús grillezni lett volna klassz kint a szabadban, de azzal még picit várni kell, viszont így is finom lett. A saláta különösen, mert amúgy én nem vagyok zöldbab rajongó, de most a kezembe akadt egy konzerv és azt hittem finom lesz…. Hááát egymagában nem igazán volt élvezhető, de kaját ki nem dobunk, max. találunk neki valami megfelelő köntöst ugyebár. Nos, sikerült, az édes céklával, sós fetával, ropogós mandulával máris kellemes és élvezhető lett! De inkább fagyasztott zöldbabot vegyetek hozzá szerintem, annak tuti nem lesz mellékíze.

Hozzávalók két főre:

fél csirkemell v combfilé

1 evőkanál mustár

1 evőkanál méz

só, bors

kókuszolaj a sütéshez

Körethez:

2 közepes cékla

1 konzerv zöldbab v fagyasztott is lehet

fél lilahagyma

5 dkg mandula

5 dkg fetasajt

1 teáskanál almaecet

1 evőkanál olívaolaj

só, bors

A csirkemellet 4 szeletre vágtam, kicsit kiklopfoltam mindkét oldalát, de nem túl vékonyra, majd bekentem a mézes mustáros keverékkel, és 1 órát állni hagytam a hűtőben. Ezt nem muszáj, lehet azonnal is sütni, de jót tesz neki, jobb lesz az íze, ha átjárja rendesen a pác.

Ezalatt megcsináltam a salátát, a céklát puhára főztem héjastól, majd meghámoztam, felkockáztam tálba tettem. Hozzáadtam a lecsöpögtetett zöldbabot, az apróra vágott hagymát, majd fűszereztem, rászórtam a száraz serpenyőben pár perc alatt megpirított mandulát, amit előtte mozsárban kicsit összetörtem, végül meglocsoltam az ecettel és olívával, majd rámorzsoltam a fetát. Ezt is állni hagytam, míg a hús sült. Sütés előtt sóztam, borsoztam a hússzeleteket, majd kevés kókuszolajon mindkét oldalát, kb. 5-5 perc alatt megsütöttem.

Francia galette

A francia galette nem más, mint hajdinalisztből készült palacsinta, valamilyen sós töltelékkel. Általában sonkával és sajttal árulják. Én is így kóstolam nem rég a sípálya szélén egy hüttében, hát gondoltam kipróbálom itthon, hiszen hajdinaliszt szinte mindig van kéznél.

Hajdinapalacsintát már sokszor sütöttem, de ilyen vékonyra, így hajtogatva még nem, tojással meg pláne nem. Sőt, én lepénynek is szoktam reggelire sütni kenyér helyett, de akkor a tésztájába sem kerül tojás és vaj se. Úgy egy kicsit masszívabb lesz és max. félbe lehet hajtani, mert könnyebben törik. Az ízén azonban az sem változtat, bármilyen fűszer mehet bele, az én kedvencem a kurkumás, római köményes.

A francia galette-hez viszont inkább a kakukkfű vagy oregánó, bazsalikom passzol, ezek elhagyhatók a tésztájából, de szerintem jót tesz neki. Felvágottat én nem igazán eszem, így most egy tormás céklakrém került bele és teljesen bódog voltam ezzel a reggelivel. A szép fehér tükörtojásomat sikerült összecéklázni ugyan, addig igazgattam a tésztát, dehát ez legyen a legnagyobb bajom….

A franciák azonban nem csak így készítik a galette-t, hanem pite tésztából is, és azok általában gyümölccsel vannak töltve, tavaly készítettem ilyeneket, itt megtaláljátok a recepteket! Ez a hajdinás verzió viszont egyszerűbb, hiszen nem kell gyúrni és a sütése is gyorsabb, ráadásul gluténmentes. Viszont mindegyik mennyei, készítsétek el őket!

Hozzávalók 2 db-hoz:

5 evőkanál hajdinaliszt

1 db tojás

2 evőkanál olvasztott vaj

kb. fél deci víz

egy nagy csipet zöldfűszer (kakukkfű/oregánó/bazsalikom)

só, bors

olaj a sütéshez

Töltelék: 

Almás tormás céklakrém:

3 közepes fej cékla

fél alma

hüvelyujjjnyi reszelt torma

só, bors

A palacsinta hozzávalóit egy tálban simára kevertem, hagyományos palacsintatészta állagú legyen. A serpenyőt 1 evőkanál kókuszolajjal felhevítettem, majd egy nagy merőkanál masszát szétterítettem benne és mindkét oldalát a szokásos módon pár perc alatt megsütöttem.

A krémet előző nap elkészítettem, megfőztem egészben, hámozatlanul a céklát, majd mikor megpuhult, meghámoztam, felkockáztam, botmixerrel összeturmixoltam. 1-2 kanál joghurtot vagy tejfölt lehet hozzákeverni, ha krémesebbre szeretnétek. Sóztam, borsoztam, belereszeltem másnap reggel a tormát (így nem megy el az ereje annyira) és az almát is hozzáadtam reszelve, majd összekevertem és a palacsintába töltöttem 1-2 kanállal. Tetejére tojást sütöttem, rácsúsztattam és kész.

Glutén- és laktózmentes fánk

Idén még nem sütöttem fánkot, csak tervben volt régóta. Találtam egy receptet amitől felcsillant a szemem, hiszen teljesen lisztmentes, sőt tej sincsen benne. Hajdinalisztes túrófánkot már sütöttem tavaly, kb. pont így néztek ki mint ezek, de kíváncsi voltam, hogy lehet a túrót is elhagyni. Íme!

Az eredeti recept linkjét legalul találjátok, ezt azért hangsúlyoznám, mert én kicsit eltértem tőle, hiszen nem tettem bele útifű maghéjat. Azt hittem van otthon, de tévedtem….no para, helyette több rizslisztet szórtam hozzá és ugyanaz a végeredmény.

Itt sem árulok zsákbamacskát, nem lesz ugyanolyan, mint a hagyományos túrófánk vagy szalagos fánk, de teljesen vállalható és finom lesz a végeredmény, frissen, langyosan a legjobb egy jóféle lekvárral. Én most egy rapid “lekvárt” dobtam össze, sima gyümölcspüré pár kanál sütőtökkel édesítve, de bármilyen kéznél lévő gyümiből készíthettek ilyet.

Nem kell megijedni  ezektől a lisztektől sem, egyrészt rizsliszt már bárhol kapható, köles- és hajdinaliszt nem, viszont egyszerűbb és valószínűleg olcsóbb is kölest vagy hajdinát venni, majd ledarálni és kész a liszt. Én is így csináltam, működött. Nem volt kedvem formázni és kilyukasztani őket, így szimplán egy kanállal szaggattam őket az olajba, pikk-pakk kész, figyeljetek rá, mert könnyen megéghet.

 

Hozzávalók:

200 g rizsliszt

100 g kölesliszt (darált köles)

50 g hajdinaliszt(darált hajdina)

10 g élesztő

2,5 deci (növényi) tej

1 tojás

25 g kókuszolaj ( vagy vaj)

45 g nádcukor

kókuszolaj a sütéshez

“Lekvárhoz”:

1 alma

1 körte

1 teáskanál reszelt gyömbér

1-2 kanál főtt v sült sütőtök (elhagyható)

pár csepp citromlé

édesítéshez ízlés szerint méz

A liszteket összekevertem az élesztőt és egy nagy csipet nádcukrot elmorzsoltam a meleg, de nem forró kókusztejben. Letakarva langyos helyre tettem kb. 10 percre míg az élesztő felfutott.

Felolvasztottam a vajat, a liszteket összekevertem a cukorral. Mikor az élesztő felhabosodott a tej felszínén, beleöntöttem a liszt közepébe, majd hozzáadtam a tojást és a kókuszolajat is és kézzel alaposan összedolgoztam. Ha túl híg a massza akkor rizslisztet szórjatok még hozzá. Lágy, de nem folyós állagúnak kell lennie. A kelesztés alatt még sűrűsödni fog. Kb. fél órára langyos helyre tettem egy konyharuhával lefedve.

Amíg a tészta kelt, lereszeltem az almát, a körtét és a gyömbért, hozzáadtam a tököt és leturmixoltam, végül pár csepp citromlével meglocsoltam.

A megkelt tésztát egy nagy evőkanállal forró olajban, mindkét oldalán kb. 3-3 perc alatt megsütöttem, majd papírtörlőre szedtem. Frissen az igazi!

Forrás: https://glutenerzekeny.hu/glutenmentes-receptek/glutenmentes-fank-recept/

Brokkolipestós cukkinitészta sütőtökkel

Ez tipikusan az az eset volt, mikor sokféle zöldséget megkívántam a piacon, de halvány lila gőzöm nem volt róla, hogy mit is fogok főzni. Csak annyit tudtam, hogy húsmentes ételre vágyom.

Úgyhogy szinte minden egy tányérra került, amit vettem. Eszembe volt, hogy ennék pestót is, és ezer éve nem csináltam brokkoliból, úgyhogy hajrá. A hozzávalók között megtaláljátok a receptet, annyiban tértem most elő tőle, hogy sajtot nem tettem bele és reszeltem hozzá tormát is. Teljesen mindegy hogy készítetek, finom lesz tésztára is, pirítósra is. Tészta helyett cukkinispagettit főztem és mivel a sütőtök szezon az utolsókat rúgja, jött velem az is. Kivételesen a tököt most főztem, mivel a sütőm belső üvege a szilveszteri malacsütésnél úgy döntött, hogy megadja magát és szétrobbant. A malac szerencsére ép marad és ehető, sőt még üvegmentes is…. Már érkezik az új masina és alig várom, hogy süssek valamit, de sütő nélkül sem állt meg az élet a konyhában kicsit sem!

Jó kis vega kaja, színes és izgalmas, lehet egy könnyű vacsora vagy ebéd, de a húsimádóknak köret is! Ha ahhoz van kedvetek, szórjatok sajtot is a tetejére, pl. feta passzol hozzá.

Hozzávalók adagonként:

fél cukkini

2-3 kanál brokkolipesto (RECEPT ITT)

fél bögre sült v főtt sütőtök

fél kaliforniai paprika

bazsalikom

só, bors

A cukkint hosszában félbevágtam, majd hosszában szeletekre, a szeleteket pedig vékony csíkokra, majd lobogó forró, enyhén sós vízben kb. 5 perc alatt puhára főztem, végül leszűrtem.

A tököt felkockáztam, megfőztem, sóztam, borsoztam, bazsalikommal megszórtam, majd a paprikát szintén felkockáztam és egy serpenyőben kevés kókuszolajon roppanósra pároltam, majd hozzáadtam a sütőtökkockákat és azzal is átforgattam. Végül a cukkinire szórtam őket és rákanalaztam a pestót is.

Cseresznyés paradicsomleves

Nyár lett a tányéromban! Igaz csak kicsit és rövid időre, mert olyan gyorsan elfogyott ez a leves, nagyon jólesett forrón, és langyosan is.

Hiányoznak már a telt, nyári, zamatos ízek és hogy kombinálhassam pl. a céklát a szederrel, meggyel, tudjátok ezek a szemöldökfelhúzos sztorik mennek nekem… És a paradicsomot a dinnyével, eperrel stb. Most pedig a mélyhűtőben rejlő kis zacskó cseresznye került porondra, amit még akkor vágtam be oda magozatlanul…(na ilyet ne csináljatok), mikor kaptam egy láda hazai friss cseresznyét a kertből, így ez feleslegesnek bizonyult.

Most előbányásztam és vele együtt egy doboz natúr paradicsomlevet is, persze ebből is jobb lett volna a házi, de az nem vala, de szuper lett így is. 10 perc alatt kész volt, illatos, édeskés, gyorsan fogyott, próbáljátok ki, akár meggyel is!

Hozzávalók 3 főre:

fél liter paradicsomlé (dobozos passata-t használtam)

20 dkg cseresznye v meggy

fél-fél mokkáskanál őrölt fahéj és szegfűszeg

fél hüvelykujjnyi gyömbér reszelve

csipet só

1-2 evőkanál nyírfacukor  v nádcukor ízlés szerint

pár csepp citromlé

1 deci kókusztejszín (sima tejszín is jó)

A cseresznyét kiolvasztottam és kimagoztam. A paradicsomlevet egy lábosba öntöttem, fűszereztem, édesítettem, majd hozzáöntöttem még kb. 2 deci vizet és összeforraltam. Ezután hozzáadtam a cseresznyét pár szem kivételével, amiket tálaláshoz félretettem. Beleöntöttem a tejszínt, reszelt gyömbért, ezzel is összerottyant egyszer és el is zártam a gázt alatta, majd botmixerrel simára turmixoltam. Meglocsoltam pár csepp citromlével és tálalható a félretett cseresznyével és pár csepp tejszínnel a tetején.

Hamis brassói

Kalóriaszegény, de ugyanolyan finom, mint az eredeti. Ez elég meggyőző érv, hogy kipróbáljátok? Sőt, csak halkan jegyzem meg, hogy az én ízlésemnek sokkal jobban megfelel, mint az eredeti sertés húsos sült krumplis verzió…

A zeller ismét felértékelődött a szememben, tök jó lehet helyettesíteni vele a krumplit, püréként is bevált és sokkal könnyebben emészthető ételeket lehet általa kreálni. Csak elsőre hangzik durván, aztán a kóstolás után eddig mindenki rájött, hogy semmi gond nincs ezzel és nagyon is ehető az étel. Legutóbb a töltött paprikát is zellerhasábokkal tálaltam főtt krumpli helyett, az is klassz lett.

Csirkemell  helyett combfilét használtam, szaftosabb lesz így a hús, illetve a hagyományos brassóiba ugyebár szalonna is kerül(het), nekem az most nem volt kéznél, viszont kacsasütésből megmaradt zsír igen, úgyhogy csak az íze kedvéért ment bele egy kicsi. Pasi is megette vidáman. Na jó, kapott mellé főtt kölest is, ha esetleg éhen akarna halni, de ez anélkül is laktató.

Hozzávalók 4 főre:

1 kg csirkecomb v csirkemell filé

2 nagy zellergumó

1 fej vöröshagyma

1 duci gerezd fokhagyma

1-1 teáskanál őrölt pirospaprika és majoránna

só, bors

1 evőkanál kacsazsír v más olaj

A zellert meghámoztam, felkockáztam és kb. 5-8 perc alatt félpuhára főztem, majd hideg vízzel leöblítettem félretettem.

A combfilét szintén felkockáztam, majd a kacsazsíron és a felaprított vöröshagymán egy serpenyőben fehéredésig pirítottam, majd megszórtam pirospaprikával, majoránnával, sóztam, borsoztam és puhára főztem, illetve közben belereszeltem a fokhagymát is. Ha szükséges öntsetek alá pici vizet, nekem nem kellett, mert annyi levet engedett a hús. Nem kell úsznia a lében, de ne is legyen tök száraz a brassói. A zellert közben egy nagy serpenyőben kevés olajon lepirítottam, sóztam, borsoztam és mikor a hús elkészült hozzákevertem, végül friss petrezselymet szórtam a tetejére.

Uborka, alma, zellerszár saláta

Ropogós, üde, zöld salátára vágytam, de ez így februárban nem egyszerű projekt. Szinte minden kókadt, ízetlen, a gyökérzöldségeket néha unom már megmondom őszintén, persze azért tolom, mert szeretem, de kell a (vér)frissítés.

Úgyhogy egy álmos hétköznap délutánon, elhatároztam, hogy összegyűjtök pár ződ alapanyagot és ilyen salit fogok ropogtatni este. Persze hajlamos lettem volna itt is túlzásokba esni, mert majdnem hozzárepült a kivi is, meg az avokádó, meg dió, és tökmag és és és…..

De megálljt parancsoltam, persze ti még attól bővíthetitek a salátát a fent említettekkel, én sem bírtam megállni azért teljesen, és ha már zöld, akkor miért ne kerüljön rá zöld penészes francia sajt, ami a hűtőben illatozott….

Akárhogy is, jó ez, majdnem tavasz lett… Olaj nincs rajta, nekem nem hiányzott, plusz fűszer sem, almaecet és citromlé kombó elég volt, de pici olíva nem árthat neki.

Hozzávalók 2 adaghoz:

4 db zellerszár

fél kígyóuborka

1 zöld alma

1 teáskanál almaecet

pár csepp citromlé

só, bors

Tetejére: magok(nálam lenmag és fekete szezámmag) és/vagy kéksajt

A zöldségeket és az almát felkockáztam, meglocsoltam az ecettel és a citromlével, a magokkal, rámorzsoltam a sajtot és megettem, de hűtőben is eláll max. 1 napig.

Marhahúsos édesburgonyás borsós egytál

Kényelmes, mindent egy serpenyőben főzős kajáról van szó. Laktató, fűszeres, illatos, egészséges, mi kell még?

Én egymagában ettem, de rizst is főztem hozzá, hogy A férfiember se éhezzen tutira. Édesburgonya helyett, amúgy sárgarépát is tehettek bele, vagy mindkettőt, jót tesz a színének, de főleg az ízének. Könnyű ebből nagy adagot főzni, egy egész vendégsereget megetethettek vele, ráadásul tök egyszerű az egész, kezdők is nekiállhatnak, nagyon nem tud félrecsúszni az étel, pont olyan, mintha bolognait vagy chilis babot főznétek. Mindig leírom, de csak azért, mert mindig megkérdezik, hogy mit keres a fahéj benne? Hát próbáljátok ki és megtudjátok! Fahéj+római kömény kombó a paradicsomos ételekhez hmmm érzést okoz!

Hozzávalók:

70 dkg darált marhahús

40 dkg édesburgonya

1 zöldborsókonzerv (fagyasztott  még jobb)

1 hámozott paradicsomkonzerv

1 nagy fej vöröshagyma

2 duci gerezd fokhagyma

1-1 teáskanál őrölt római kömény és fahéj

1 kicsi chilipaprika

só, bors

kókuszolaj

Tetejére: friss petrezselyem

Köretnek rizs

Kevés kókuszolajon üvegesre pároltam a hagymát, majd  hozzáadtam a húst és fehéredésig pirítottam, majd fűszereztem és felöntöttem a hámozott paradicsomkonzervvel és kb. 2 deci vízzel. Hagytam fedő alatt rotyogni egy fél órát legalább, közben belereszeltem a fokhagymákat és beleszórtam az aprított chilit is. Az édesburgonyát felkockáztam, a borsókonzervet leszűrtem és átöblítettem. Mikor a hús már majdnem megpuhult, hozzáadtam az édesburgonyát, majd kb. 10 perc múlva a zöldborsót is. Ha túl kevés a leve, itt lehet még pici vizet v paradicsomlevet önteni hozzá, ha van otthon. Még egyszer összeforraltam az egészet, ha szükséges ilyenkor még fűszerezem, közben kifőztem a rizst hozzá és tálalható, némi friss petrezselyemmel a tetején.

Tonhalas avokádókrém

Az avokádókrémet nem bírom megunni, és felturbózni még néhány extra hozzávalóval bármikor képes vagyok pláne, ha olyan klassz kombó kerekedik belőle, mint most.

A csicserilepény nálam nem újdonság, rendszeresen sütök ilyesmit reggelire, csak víz kell hozzá, gyorsan meg van és bármivel meg lehet tölteni. Kicsit a tortillára hasonlít, igaz az kukoricalepény, de én a csicserit jobban csípem, és a pikáns krémmel töltve mennyei lett. Frissen az igazi, de másnap ebédre is tekertem párat, lecsúszott simán.

Laktató, egészséges, a csicseriborsó tele van fehérjével, az avokádó jó zsírokkal, mellé kell valami ropogós friss sali, klassz fűszerek, amik felmelegítenek kicsit és ennyi elég a boldogsághoz. Na meg persze, ha teli szájjal elhangzik a mondat, hogy ez naooon jóóó…. Gyors és egyszerű vacsora rittyenthető így, készíthettek többféle kencét és mindenki tekerheti a neki kedvére valót.

Hozzávalók 2-3 főre:

1 érett puha avokádó

1 tonhalkonzerv

negyed lilahagyma

fél chilipaprika

2-3 evőkanál kefir v natúr joghurt

pár csepp citromlé

só, bors

petrezselyem (elhagyható)

Lepényekhez:

7-8 evőkanál csicseriborsóliszt

víz

nagy csipet római kömény

só, bors

kókuszolaj

Tálaláshoz: friss lilakáposzta v más friss saláta

A puha avokádót egy villával széttörtem, hozzáadtam a lecsöpögtetett tonhalat, aprított lilahagymát, chilit, citromlevet, petrezselymet és annyi kefirt, hogy krémes legyen. Visszatöltöttem a krémet az avokádó héjába és hűtőben állni hagytam, míg megsütöttem a lepényeket.

Ezalatt kikevertem a lepények tésztáját, vagyis annyi vizet adtam a liszthez, hogy jó sűrű palacsintatészta állaga legyen, majd fűszereztem és egy kis kanál kókuszolajon forró serpenyőben mindkét oldalát kb. 4-4 perc alatt megsütöttem. Még melegen félbehajtottam, mert utána könnyebben törik és megtöltöttem az avokádókrémmel, pár szelet lilakáposztával.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!