Pálmafa Project

Diókrémmel töltött fánk

A farsangi szezon legjobb nyitánya mi lehet más, mint a fánksütés. Ezer éve tervben volt az olasz cannoli elkészítése, és végre beszereztem barátném Viki Süss velem webáruházában a sütőformákat még decemberben, de valahogy tologattam magam előtt a sütögetést, mert a zöldségekkel még mindig jobb a viszonyom, mint a gyúrok, tekerek, hajtogatok, töltögetek, olajban sütögetek sztorikkal. De eljött a nap, mikor a holdállás is megfelelő volt, ahhoz, hogy rászánjam magam, az édesség utáni vágyam pedig a legjobb motiváció ilyenkor.

DSCF9249

A cannoliról annyit érdemes tudni, hogy egy szicíliai töltött fánkról van szó, többnyire krémes ricottával, tejszínnel, némi csokival, aszalt gyümölcsökkel illetve pisztáciával töltik meg és egy harapás után a mennyországban kerültök lélekben. Kívül ropogós tészta, belül édes krém, ennek ki tud ellenállni?

A tésztájába általában marsala bor is kerül, vagy helyette sima vörösbor, nekem egyik sem a konyhám része, így gyümölcslével pótoltam ezt, de rum is jó hozzá.

Az ünnepek óta most először kívántam diós sütit enni, így kreáltam hozzá egy kencét, ami durván veszélyes. Előre elkészítettem, de utána frankón el kellett a hűtő legmélyére dugnom, hogy ne járjak rá egy kis kanállal…

Ez egy kis adag, kb. 6 formához elegendő, bár ebből is van több méret, az enyémek elég nagyok 12,5 centi a henger hosszabbik felének a hossza, a rövidebb 9 cm. Duplázhatjátok az adagot, de egy személy egy kiadós ebéd után 1 darabnál többet nem igen fog leszuszogni. Reggelinél más a helyzet akkor lehet lecsúszik még mellé egy….gondolom persze csak….

DSCF9247

Hozzávalók:

12,5 dkg tönkölyliszt (fele-fele fehér és teljes kiőrlésű)

1 mokkáskanál étkakaópor

fél mokkáskanál fahéj

63 ml narancslé

1 ek nyírfacukor

1,5 evőkanál olaj(olívát használtam)

1 mokkáskanál almaecet

csipet só

Krémhez:

10 dkg dió

5 dkg túró

2 evőkanál natúr joghurt

fél narancs leve

3-3 db aszalt szilva és aszalt sárgabarack

1 evőkanál nyírfacukor

pár csepp citromlé

Fánkokat összeragasztani: 1 tojásfehérje

A krémhez a diót megpirítottam egy száraz serpenyőben pár perc alatt, majd ha kihűlt ledaráltam a nyírfacukorral együtt. A túrót villával széttörtem, hozzászórtam a felaprított aszalt gyümölcsöket, megcsorgattam a citromlével, narancslével, beleszórtam a diót és hozzákanalaztam a joghurtot. Alaposan összekevertem, ha túl sűrű lenne, lehet még joghurtot kanalazni hozzá, de semmiképp ne legyen folyós. Hűtőbe tettem.

A fánkhoz egy tálba szórtam a lisztet, a kakaót, a cukrot, fahéjat, egy csipet sót, beleöntöttem a narancslevet, ecetet és egy gombóccá gyúrtam, majd egy éjszakára hűtőbe tettem. Elég neki egy fél óra is, ha aznap szeretnétek kisütni.

Lisztezett deszkán pár mm vékonyra nyújtottam a tésztát, majd egy 10 cm átmérőjű fémdoboz tetejével korongokat szaggattam belőle, amit a cannoli formákra tekertem. Ahol összeragasztottam, az alsó tésztaréteg szélét megkentem felvert tojásfehérjével. A formára ne kerüljön, mert akkor sütés után nem jön le róla.

Egy edényben felforrósítottam közel két ujjnyi kókuszolajat, majd óvatosan belehelyeztem a formákra feltekert fánkokat. Mindegyik oldalán 2-3 perc alatt barnára sütöttem, majd egy lapáttal papírtörlőre emeltem őket és miután langyosra hűltek lehúztam a formáról. Itt kicsit izgultam, de simán lejöttek, nagyon óvatosan, alig megszorítva picit mintha megtekertem volna őket, közben a fém formák végét fogva az egyik kezemmel és így lecsúsztak róla. Ne hűljönek ki teljesen mielőtt lehúzzátok, mert akkor törhetnek.

A krémet vagy habzsákba töltsétek, vagy egy mezei nylonzacsi is megteszi, aminek vágjátok le a végét és abból nyomjátok a fánk mindkét felébe a tölteléket, úgy, hogy a belsejébe is egyformán jusson. Kiskanállal is működik egyébként a dolog, ha elég széles a cannoli.

Tetejére pici cukor és leül, hátradől, megesz, mosolyog.

Sült cékla sajtmártással

Aki a céklát szereti, az egyrészt rossz ember nem lehet, másrészt ízleni fog neki ez a sütőben sült verzió is. Az ötlet onnan, hogy sokan készítik ezt krumpliból, viszont így kevesebb benne a szénhidrát és a cékla sokkal izgalmasabb is.. Édesburgonya lenne még tökéletes erre a célra, próbáljátok ki azzal is a cékla viszont sokkal olcsóbb, így ez is mellette szól.

DSCF9246

Reszelhettek rá sajtot, aztán ráolvaszthatjátok a sütőben, én most kicsit flancoltam, mert ehhez volt kedvem, és egy édeskésen pikáns narancsos sajtmártás lett a végeredmény. Locsolhatjátok a tetejére is, tök mindegy, nagyon finom. Lehet előétel, de egymagában vacsora, ebéd, ha kevésbé megterhelő ételre vágytok.

DSCF9240

Hozzávalók 2 főre:

2 db hosszúkás cékla

10 dkg kecskesajt (kéksajt is jó helyette)

1 deci főzőtejszín (én mandulatejjel csináltam)

2-3 evőkanál frissen facsart narancslé

pár szál friss kakukkfű vagy 1 mokkáskanál szárított

2-3 gerezd fokhagyma

olívaolaj

só, bors

nagyon pici méz, de ez elhagyható

A sütőt előmelegítettem 200 fokra. A céklát meghámoztam, és vékonyan bevagdostam keresztben. Úgy egyszerűbb, ha mögé tesztek egy másik vékony vágódeszkát, így tuti nem csúszik tovább a kés a céklában és nem vágjátok ketté. Bár nekem sikerült azért…csak a képen nem látszik….

A fokhagymákat megpucoltam és vékonyan felszeleteltem, majd a cékla vágásaiba tettem 1-1 szeletet. Ezután letéptem két kb. 50-50 cm hosszú alófóliadarabot és egymásra tettem keresztben, majd a céklát a közepére helyeztem. Sóztam, borsoztam. Csináltam egy batyut, felhajtogattam a fólia mind a 4 oldalát, majd mielőtt lezártam volna, meglocsoltam a céklát olívaolajjal, így nem tud már kifolyni belőle. Ezután a tetejét is lazán összetekertem és sütőrácsra tettem, 35-40 percre.

Ezalatt a serpenyőbe tettem a sajtot, elkezdtem lassú tűzön megolvasztani, picit megsóztam, borsoztam, hozzácsorgattam a narancslevet és a mandulatejet, megszórtam a kakukkfűvel, egy pár csepp mézet is kapott, pár percig kavargattam, míg a sajt teljesen megolvadt és szép sűrű mártást kaptam.

A cékláról óvatosan lebontottam a fóliát, de csak a tetejét, hogy ne folyjon ki az olaj, majd visszatettem a rácsra kb. még negyed órára, hogy megpiruljon a teteje is. Át is rakhatjátok sütőlemezre, ha úgy kényelmesebb.

Végül kivettem a sütőből, átraktam egy tányérra, amibe előtte belekanalaztam a sajtmártást. Megszórtam  még friss kakukkfűvel és kész. Ha a sajtmártás kihűlne közben ,akkor picit melegítsétek fel és ismét jó lesz az állaga.

Brokkolis vöröslencse curry

Egyre inkább főzelékfaló leszek, pláne ha ilyen curryről van szó. Ezekkel a fűszerekkel én bármit megeszek szerintem és titeket is arra tudlak csak biztatni, hogy próbáljátok ki.

DSCF9237Ez a verzió azért is lett klassz és ajánlom szívesen, mert brokkoli is van benne, viszont csak úgy szép csendesen megbújik a háttérben és ha teljesen apróra vágva keveritek bele, akkor nem tolakodó az íze, és szerintem simán megeszik azok is, akik amúgy fanyalognak rá.

A vöröslencse és a garam masala fűszer a domináns benne, utóbbira rákattantam, aki olvassa a blogot, tudja, hogy sokszor használom hasonló zöldséges indiai currykbe, amiket nevezünk egyszerűen fűszeres és nem hétköznapi főzelékeknek magyarul. A kurkuma fogyasztás mostanában nagy divat, tényleg szuper egészséges,de nem jobb, ha így természetes fűszer formájában jutunk hozzá?

Gyorsan elkészül, semmi habarás, sűrítés, max. egy kevés főzőtejszín ízlés szerint és kész. Ideális hétköznapokra, ennek az ételnek kimondottan jót tesz,  ha másnapos. Úgyhogy főzettek curryt, itt találhattok még többet!

DSCF9236

Hozzávalók 2 főre:

1 pohár vöröslencse

fél fej brokkoli

1 db vöröshagyma

3 gerezd fokhagyma

1 teáskanál garam masala

1 mokkáskanál kurkuma

fél deci főzőtejszín v kókusztej (ezek nélkül is finom)

kókuszolaj

Tetejére: pirított napraforgómag + petrezselyem

A brokkolit rózsáira szedtem, forrásban lévő vízbe dobtam kb. 5 percre, majd leszűrtem és leöblítettem hideg vízzel.

A vöröshagymát és a fokhagymát kevés kókuszolajon megpároltam, rászórtam a lencsét, fűszereztem, kicsit átkevertem, majd felöntöttem annyi vízzel, hogy kb. egy ujjnyival ellepje és lefedve közepes lángon főztem. Ha beszívta az összes vizet, akkor mindig kb. fél decinként pótoltam.

Ezalatt a brokkolit felaprítottam, beledobhatjátok robotgépbe is, ha nagyon apróra szeretnétek, de lehet darabos is. Mikor a lencse megpuhult, beleszórtam a főzelékbe a brokkolit, beleöntöttem a tejszínt, megvártam, míg ismét felforr, rottyan egyet és elzártam a gázt.

Száraz serpenyőben megpirított hántolt szotyit szórtam rá tálaláskor és megszórtam friss petrezselyemmel.

Tárkonyos póréhagymaleves kukoricával

Ez a leves akár egy nyári napon is asztalra kerülhetne, legalábbis, ha ránézek, nem a tél és mínuszok jutnak eszembe.

DSCF9229

De lehet, hogy azért melegedtem ki tőle, mert csöppent több chilit szórtam rá, mint terveztem? Hmm, sebaj így még finomabb volt, és jobban passzolt egy olyan zuzmarás naphoz, mikor a szempillámon is jégcsapok lógtak.

Krémlevesnek indult amúgy, azt terveztem, hogy a hagymát összeturmixolom és abba kerül a szárzeller és a kukorica. Ti csinálhatjátok így is, ha esetleg nem szimpatizáltok a hagymadarabokkal. A chili mennyiségét rátok bízom, el is hagyhatjátok ha gyerekeknek készül, anélkül is finom, hiszen van benne tárkony, már pedig a leves ezzel a fűszerrel csakis ízletes lehet.

Szárzellert sosem tettem még főtt ételbe, inkább nyersen salátába, mert olyan jó ropogós, de ízlett így is, csak nem szabad nagyon szétfőzni. Ha még tartalmasabb ebédre vágytok, tehettek bele csirkehúst is!

DSCF9232

Hozzávalók 4 főre:

1 db nagy póréhagyma

1 kis fej vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

4-5 db szárzeller

1 kis doboz kukorica

1 kicsi chilipaprika (elhagyható)

1,5 deci főzőtejszín

1 teáskanál tárkony

fél zöldcitrom leve

só, bors

kókuszolaj

A kókuszolajon megpároltam a felaprított vöröshagymát és fokhagymát, rászórtam a vékonyan felkarikázott póréhagymát, sóztam, borsoztam, megszórtam tárkonnyal és felöntöttem kb. 1 liter vízzel és lefedve főztem, míg a hagyma majdnem teljesen átpuhult. Ekkor hozzáadtam a vékonyra szeletelt szárzellert is a kukoricával együtt, majd beleöntöttem a tejszínt.

Megvártam, míg még egyszer felforr a leves és a szárzeller is kicsit megpuhul, de nem kell, hogy szétfőjön, akkor jó, ha még van rajta mit harapni. Elzártam alatt a gázt és belefacsartam a citrom levét illetve apróra vágott chilivel és friss petrezselyemmel szórtam meg tálalás előtt.

Gluténmentes túrófánk

Akkor se mondjatok le a fánkról, ha gluténérzékenyek vagytok, vagy éppen most akarjátok száműzni a hagyományos liszteket az életetekből!

DSCF9227Fánkot sütni általában tönköly vagy grahamlisztből szoktam, ez volt az első próbálkozás gluténmentes liszttel és mivel hajdinából sütöm a palacsintát, ezért gondoltam a fánkhoz is megfelel. Kevertem rizsfehérjével, de ettől nem kell megijedni, volt itthon és kíváncsi voltam rá édességbe sütve milyen, ti nyugodtan készítsétek az egészet egyfajta lisztből vagy pótoljátok kukoricaliszttel, attól talán még ropogósabb is lesz a külseje.

Finom lett, frissen az igazi természetesen, ha sokat áll szárazabb lesz, de akkor több lekvárt kanalaztam a tetejére… Nem kell az ilyen típusú desszertektől azt várni, hogy olyan lesz, mint a fehér búzalisztes távoli rokona, ez nem is erről szól. Ha elhatároztátok, hogy tényleg változtattok az étkezési szokásaitokon, akkor próbálkozni kell többféle hozzávalóval, míg a nektek legmegfelelőbbre rá nem talál az ízlelőbimbótok. Uff. Szóltam. Süssetek fánkot, és élvezzétek a farsangi időszakot!

DSCF9225Hozzávalók kb. 15 darabhoz:

20 dkg túró

6 evőkanál hajdinaliszt

2 evőkanál rizsfehérje(helyette lehet rizsliszt, vagy kukoricaliszt)

2 tojás

1 evőkanál natúr joghurt

1 mokkáskanál szódabikarbóna

1 evőkanál nyírfacukor

csipet vaníliapor

csipet só

kókuszolaj a sütéshez

A túrót egy villával összetörtem, hozzákevertem a tojást, joghurtot, majd beleszórtam a vaníliát, sót, cukrot és a liszteket, szódabikarbónát. Ha túl száraz lenne a masszátok, mert ez függ attól, milyen lisztet használtok, tegyetek még hozzá pici joghurtot. Nem folyós, kanállal formázható állagúnak kell lennie.

Ezután egy serpenyőben felforrósítottam az olajat, majd egy evőkanállal beleszaggattam az olajba a fánkokat. Csapott evőkanálnyi mennyiséget egyszerre. Pár perc, míg mindkét oldala barnára sül, figyelni kell rá, mert gyorsan megéghet, ha túl forró az olaj.

Ananászos zöldségturmix

Ilyen egy jó “zöldshake”! Pláne, hogy bordó és gyümölcs is van benne, de szerintem pont ettől lesznek tényleg finomak a zöldséges turmixok. Kell bele valamilyen édesebb gyümölcs, amitől mindenki szívesebben elkortyolja.

DSCF9217Benne van minden nagyjából, amire tél közepén, influenzaszezon előtt szüksége lehet a szervezetnek. Persze a lényeg továbbra is az íze, mennyiségeket nem adtam meg, mert én kb. mindenből ugyanannyit tettem bele, nagyjából 2-2 evőkanál felkockázott céklát, zellert és ananászt.

A céklát kivételesen megfőztem, de ha kaptok kisebb méretű példányokat a piacon, akkor azt nyersen reszeljétek inkább a turmixba. Ez elég sűrű és rostos, de készíthetitek gyümölcscentrifugában is ha van, vagy átszűrhetitek, ha úgy jobban csúszik.

Reggelire egy nagy pohár belőle és jól indul a nap!

20160113_180558-2Hozzávalók:

ananász(friss, nem konzerv)

cékla(főtt vagy nyers)

zellerszár

pici méz ízlés szerint

pár csepp citromlé

késhegynyi Himalája só

kevés őrölt lenmag(elhagyható)

víz

A hozzávalókat turmixgépbe tettem, felöntöttem annyi vízzel, ami kb. egy ujjnyival ellepte és összeturmixoltam. Jót tesz neki, ha picit be van hűtve.

Mini körtés hagymás piték

Egy ráérős napon, reggelen klassz ezt az étel elfalatozni és az a jó benne, hogy a tésztát előző este is elkészíthetitek, beleteszitek a formában és el van a hűtőben, a töltelék pedig pikk-pakk összedobható reggel.

DSCF9134A körte, a rozmaring, a büdi sajt jó barátok, ezzel semmi újat nem mondtam, és akinek ez a triumvirátus bejön, ezt a pitét is imádni fogja.

Egyszemélyes pitéket gyártottam, ha nagyobb formában akarjátok elkészíteni, akkor duplázzátok, sőt, inkább triplázzátok meg az adagot. Körte helyett almát is tehettek bele, a sajtot pedig szintén variálhatjátok, minél karakteresebb ízű, annál  jobb.

Előétel is lehet akár, de salátával ebédre is tökéletes.

DSCF9135

Hozzávalók 3 mini piteformához (8-10 cm átmérőjűek):

10 dkg liszt (szénhidrátcsökkentett lisztet használtam)

5 dkg vaj

fél deci hideg víz

frissen őrölt bors

1 fél mokkáskanál só

Töltelékhez:

1 db nagy méretű körte

1 db nagyobb lilahagyma

2 db tojás

1 deci tejszín

10 dkg sajt (camembert, kék sajt a legjobb a hozzá, de parmezán is jó)

1-1 teáskanál aprított friss kakukkfű és rozmaring (szárítottból 1-1 mokkáskanál)

só, bors

A tészta hozzávalóit összegyúrtam és negyed órára hűtőbe tettem.

Ezalatt felcsíkoztam a hagymát és kevés kókuszolajon megpároltam. A körtét vékonyra szeleteltem, majd a cikkeket is kisebb darabokra vágtam. A tejszínben elkevertem a tojásokat egy habverővel, sóztam, borsoztam, belemorzsoltam a sajtot is, végül megszórtam a fűszerekkel.

A kerámia szufléformákat kicsit kivajaztam. A tésztát kivettem a hűtőből, elosztottam 3 felé, és kör alakúra próbáltam kinyújtani, majd a formákat kibéleltem vele, úgy, hogy a széleire is jusson körben. 180 fokon 10 perc alatt elősütöttem, hogy a töltelék majd ne áztassa el a tésztát. Ezután belekanalaztam a körtés, hagymás keveréket egyformán elosztva, majd ráöntöttem a tejszínes keveréket és visszatoltam a sütőbe kb. még 20 percre, míg a tészta megpirult a töltelék pedig kissé megszilárdult.

Frissen, melegében az igazi!

Lilakáposztás tofus tészta

Ha szeretitek a kínai kaját, akkor ez ízleni fog! A legjobb, ha wokban készítitek, de egy sima serpenyő is megteszi.

DSCF9209A tésztám attól is érdekes lett, hogy zöld, azaz zőőd spirulinás, vagyis algás tönköly tésztából készítettem. Természetesen egy hagyományos (teljes kiőrlésű) spagetti tészta is tökéletes hozzá, vagy még jobb a rizstészta, ha már kínai kaja, ráadásul arra elég csak forró vizet önteni és még gluténmentes is. Hogy mi öntötte el az agyamat, hogy algás tésztát vettem? A kíváncsiság mi más, és hogy mostanában beszabadultam pár giga mega bio nagykerbe, ahol egy fél napot és egy havi fizetést tudnék kb. elkölteni….

Nagyon veszélyes helyek ezek számomra, gyorsan akartam keresztül robogni rajtuk, de mikor 10 perc után még a tésztás polc felénél sem jártam és tátott szájjal vakartam a fejem, hogy akkor most a csicseriborsólisztes tésztát próbáljam ki, vagy az algásat, így utóbbit a hónom alá csaptam és jobbnak láttam távozni, de iziben, mielőtt tényleg munkaidőben több órát elidőznék ott.

Amúgy a tésztának nincs algaíze, olyan, mint bármelyik másik reform testvére. Finom.

A tofu sem harap, nyugodtan emeljétek le alkalomadtán bármelyik hiper szuper polcáról, a szójaszósz, a fokhagyma és a gyömbér elvarázsolják, egy nagyon puha, kellemes textúrájú, magas fehérjetartalmú szójasajt vagy szójatúró ő.

Édes, savanyú, csípős, mindeféle íz egy tányéron, szeressétek!

DSCF9211

Hozzávalók 2 főre:

negyed lila káposzta

fél csomag füstölt tofu

1 db piros húsú paprika

fél csomag tönköly spagetti (vagy rizstészta)

2 gerezd fokhagyma

fél hüvelykujjnyi gyömbér

2 evőkanál szójaszósz

1 teáskanál méz

1-2 evőkanál kókuszolaj

A tésztát lobogó sós vízben kifőztem, majd leszűrtem.

A tofut felkockáztam, a lilakáposztát vékonyan felcsíkoztam, a paprikát apró kockákra vágtam, a fokhagymát és a gyömbért felaprítottam, a szójaszószban elkevertem a mézet.

Egy serpenyőben pici kókuszolajat forrósítottam, majd rádobtam a tofukockákat és pár perc alatt minden oldalát arany barnára pirítottam. Tényleg csak 1-2 két perc , akkor jó, ha kívül szép barna, de belül még puha. Ezután egy tányérra tettem a tofut és következtek a zöldségek.

Szintén pici kókuszolaj került a serpenyőbe, amire rádobtam a fokhagymát és a gyömbért fél percre, hogy piruljon, de ne égjen, folyamatosan kevergetve, majd erre kerültek a káposztacsíkok és a paprikakockák. Átforgattam, kicsit hagytam, hogy a káposzta puhuljon, de még kellően roppanós maradjon a paprikával együtt. Végül hozzáadtam a tofut és a szójaszószos mézes keveréket is. Összerázogattam, hogy mindent bevonjon a szósz és elzártam a gázt alatta, végül belekevertem a tésztát is.

Frissen az igazi!

Banános édesburgonya krémleves

A megoldás a szürke januári időjárás ellen, ha elvonultok melegebb éghajlatra vagy szép “napbesüt” sárga színekkel veszitek magatok körül, például ilyen ételeket esztek.

DSCF9205Banán, édesburgonya mennyei páros, de kellett egy kis nyugtató zöld szín is mellé, erre pedig mi más lenne a legalkalmasabb télen,  mint a C-vitaminbomba kivi.

Ez egy nagyon kényelmes és finom leves, és elég laktató ahhoz, hogy miután ebédre bevágtam egy hatalmas tányérral, estig ne éhezzek meg. Semmi glutén, semmi laktóz, de ha dúsítani szeretnétek még a levest, (bár szerintem ez tök felesleges), akkor tejszín, vagy kókusztej klassz lehet hozzá.

Ha nem kaptok édesburgonyát, sütőtök is jó ám helyette!

DSCF9208

Hozzávalók 2 főre:

1 db édesburgonya (kb. 50 dkg)

1 nagy banán v két kisebb

1 kis fej vöröshagyma

1 gerezd fokhagyma

fél hüvelykujjnyi reszelt gyömbér

1 evőkanál citromlé

1 fél mokkáskanál kurkuma

kókuszolaj

Tetejére: 1 db kivi, pár szem kesudió

Az édesburgonyát négy darabba elvágtam, sütőpapírra tettem és 200 fokon puhára sütöttem, kb. fél óra alatt. Ezután kikanalaztam a húsát, a vöröshagymát, fokhagymát, gyömbért felaprítottam, kevés kókuszolajon egy edényben megfuttattam őket, majd hozzáadtam az édeskrumplit, fűszereztem és felengedtem annyi vízzel, hogy egy ujjnyira ellepje a zöldségeket. Felforraltam, hagytam 10 percig rotyogni, hogy az ízek összeérjenek, majd simára turmixoltam az egészet, a banánnal együtt.

Tálaláskor megszórtam a kividarabokkal, és a kesuval, amit előtte pár perc alatt egy száraz serpenyőben illatosra pirítottam.

Panna cotta gránátalmával

Kiadósabb ebéd után nincs is jobb, mint egy ilyen desszert. De miért nem csináltam én eddig még sosem panna cottát? Fogalmam sincs, pedig imádnivaló, 1 héten belül két alkalomra is elkészült.

DSCF9196

Először kis szufléformákba töltöttem, majd dermedés után tányérra borítottam őket, de megmondom az őszintét kicsit nyomi módon jött ki a formából…Persze a tetejére kerülő gyümölcsök ápolnak és eltakarnak, de legközelebb jobbnak láttam inkább poharakba tölteni. Ezekbe nagyobb mennyiség is fér ráadásul…

Készítettem tehéntejjel és kókusztejjel, utóbbi nagyon sokat dob rajta, attól lesz mennyei csemege szerintem, de ha a sima tejbe kókuszreszeléket szórtok, úgy is klassz lesz.

Télen a gránátalma ideális a tetejére, igazi vitaminbomba gyöngyszemek, de helyette fagyasztott bogyós gyümölcsökkel is megkoronázhatjátok.

DSCF9194

Hozzávalók 4 főre:

250 ml kókusztej

250 ml habtejszín

4 db lapzselatin

fél mokkáskanál vaníliapor v vaníliarúd kikapart magjai

3 evőkanál nyírfacukor

1 db gránátalma

A kókusztejet, a habtejszínt, a cukrot, a vaníliát egy lábosba öntöttem és összemelegítettem. Nem kell forralni, mikor éppen gyöngyözni kezd, el lehet zárni alatta a gázt. Ezalatt a lapzselatinra hideg vizet öntöttem. Mikor a tejes, tejszínes keverék felforrósodott, lehúztam a tűzről és a lapzselatinokat kicsavartam a vízből, majd a tejbe tettem őket és egy habverővel elkevertem. Mikor picit hűlt, poharakba töltöttem és hűtőbe tettem pár órára, míg megdermedtek.

Tálalás előtt megszórtam a gránátalma magjaival.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!