Pálmafa Project

Vörösboros szilvaleves fügével

Őszies időben jól jön egy meleg leves, ami még a nyár gyümölcseitől édes.

20150905_160451-2

Hazatértem a nyaralásból és hogy őszinte legyek nem viseltem túl jól az itthoni első szürke reggelt, esőt, hűvöst, túl nagy volt a kontraszt az előző héthez képest. Úgyhogy a vörösboros üveg után nyúltam és ebbe fojtottam bánatom… Na neeem, azért ennyire még nem nagy a baj, csak a szilva mellé löttyintettem egy pohárkával a levesbe. Igen, szilva van még dögivel, és mivel jött velem Dalmáciából néhány kg súlyfelesleg a bureknek köszönhetően egy kg friss füge , ezzel gondoltam felturbózni az ételt.

A fügéhez viszont szorosan kapcsolódik nálam a sajt és a dió is. Klasszikus, de verhetetlen kombináció és a fűszeres szilvás leves sem utasította őket vissza. Ha el is szeretnétek bódulni tőle, akkor éppen csak forráspontig melegítsétek fel, így a bor alkoholtartalma még megmarad, de a sajt még bele tud olvadni.

20150905_160514-2

Hozzávalók:

60 dkg szilva magozva

2 deci vörösbor

fél mokkáskanál őrölt fahéj

fél mokkáskanál őrölt szegfűszeg

1-2 friss kakukkfű

1-2 evőkanál nyírfacukor v méz ízlés szerint

fél citrom leve

5-6 szem füge

10-15 dkg camambert sajt v kéksajt

1 marék dió

csipet só

A szilvákat kimagoztam és egy lábosba tettem, felöntöttem a borral, majd még annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Belemorzsoltam a kakukkfű leveleket, megszórtam a fűszerekkel, cukorral, belefacsartam a citromlevet és feltettem főni.

Mikor felforrt, pár percig még békén hagytam, aztán elzártam a gázt és az egészet leturmixoltam.

A fügét cikkekre vágtam, a sajtot szeletekre és már táláltam is, a tetejére pedig diót szórtam és még friss kakukkfüvet.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!